Rendkívül mozgalmas év van a nagy európai iparvállalatok háta mögött, a versenyképesség megtartása, és a gyorsan változó világpiaci környezethez való alkalmazkodás jelentős kihívást jelentenek. Ugyanakkor a globális trendek által meghatározott folyamatok, mint az energiaátmenet vagy a mesterséges intelligencia terjedése továbbra sem vesztettek a le
A Szemlélek Alapítvány kuratóriuma január 1-jétől Szőnyi Szilárdot bízta meg a Szemlélek magazin főszerkesztésével. A lap megújításával kapcsolatos terveiről nyilatkozott az új főszerkesztő.
Az elmúlt években jelentős számú gazdasági megpróbáltatás jellemezte a hazai és nemzetközi piacot egyaránt. Várhatóan 2025 sem lesz minden szempontból a legkönnyebb esztendő, legalábbis a logisztikában előreláthatólag számos kihívásra lehet majd számítani.
Fontos határidő közeleg az Energiaügyi Minisztérium (EM) tájékoztatása szerint: már csak kevesebb mint két hétig nyújthatják be támogatási kérelmeiket, akik regisztráltak a Napenergia Plusz Programba.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által nyilvántartott adót, vámot és az egyéb fizetési kötelezettségeket adónként, kötelezettségenként a megfelelő államháztartási számlára, a bírságot, a pótlékot és az ehhez kapcsolódó költségeket külön számlára kell megfizetni, forintban. Ha valaki az adott számlára külföldről szeretne befizetni, akkor a NAV IBA
A Magyar Államkincstárnál már igényelhető a Vidéki Otthonfelújítási Program keretéből a legfeljebb 3 milliós vissza nem térítendő állami támogatás, egészen 2026. június 30-áig. A kamattámogatással érintett, legfeljebb 6 milliós kölcsön iránti kérelem 2025. február 1-jétől nyújtható be a bankoknál.
Még decemberben hívtuk fel rá a figyelmet, hogy szigorúbb szabályok lépnek életbe január 1-től a szochófizetés kapcsán a TBSZ-eknél. Mutatjuk, mi változik.
A január 1-től induló Erste Bankos munkáshitel mellett már elérhető az MBH, a CIB Bank, a K&H, a Gránit és az OTP Bank munkáshitele is. A BiztosDöntés.hu megnézte, hol milyen feltételekkel igényelhető a kamattámogatott hitel.
Több banknál is elérhető már január 2-án a munkáshitel. Az alapvető paraméterek, így a 0%-os kamat és a 4 milliós maximális kölcsönösszeg minden banknál megegyezik, ugyanakkor van néhány lényeges különbség is az egyes ajánlatok között.
A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (Kasz) sikeresen megegyezett a 2025-ös bérekről. A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a Spar Hűségprogram és a munkavállalók 15%-os vásárlási kedvezménye továbbra is megmarad. A bérfejlesztést a vállalat idén is kizárólag saját forrás felhasználásával valósí
2025-től még alig észrevehető változást hoz az okosmérős áramfogyasztók életébe az idősoros elszámolás bevezetése. Azonnali könnyítésként jövőre megszabadulnak a mérőállás diktálásának terhétől, napi felhasználásuk alakulását pedig online felületen is nyomon követhetik majd - hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM
A légi közlekedés iparága jelentős növekedést mutatott 2024-ben, elsősorban a nemzetközi utazások iránti kereslet élénkülésének köszönhetően. A szektor további bővülésre számít 2025-ben, miközben a légitársaságok igyekeznek alkalmazkodni a változó piaci igényekhez és kezelni a fennálló kihívásokat. Emellett a pontosság terén is javulás tapasztalhat
Az ünnepek miatt szellősen tartottak nyitva a világ tőzsdéi ezen a héten, ma azonban már újra kinyitottak a tőzsdék, az irányok azonban nem tűnnek egyértelműnek, hiszen Ázsiában komolyabb esést szenvedtek el a tőzsdék, elsősorban a kínai indexek vezetésével, miközben az európai piacokon jó hangulatú nyitást lárhattunk, később azonban elbizonytalano
A magyar adófizetők pénzéből 2024-ben szlovák fociklubok összesen közel ötmillió eurót tehetett el, de ezért a kormánymédia és a református egyház is sokat kapott.
A légi közlekedés iparága jelentős növekedést mutatott 2024-ben, elsősorban a nemzetközi utazások iránti kereslet élénkülésének köszönhetően. A szektor további bővülésre számít 2025-ben, miközben a légitársaságok igyekeznek alkalmazkodni a változó piaci igényekhez és kezelni a fennálló kihívásokat. Emellett a pontosság terén is javulás tapasztalhat
A bankok többsége nem várt egy percet sem, már január első napján meghirdette a maga munkáshitelét. A feltételek a jogszabályi kötöttségek miatt ugyan hasonlóak, de találni jelentős különbségeket az elvárásokban, és máris megjelent az első olyan ajánlat, amiben 100 ezer forint extra jóváírással csábítják a fiatal ügyfeleket a hitelfelvételre – derü
A horvát turizmus 2024-ben rekordot döntött, annak ellenére, hogy a főszezonban visszaesés volt tapasztalható. A Horvát Nemzeti Bank (HNB) legfrissebb adatai szerint az éves bevétel 1,7%-kal nőtt az előző évhez képest, ami várhatóan 16 milliárd eurós rekordösszeget jelent. Ez a növekedés azonban részben a szolgáltatások általános áremelkedésének tu
2025. január 16. napjától megszűnik az Ügyfélkapu és mellette egy sor bejelentkezési mód a közigazgatási, önkormányzati, bírósági és egyéb ügyintézési portálokra, helyettük két opció marad: a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazás és az Ügyfélkapu+. Nagy kérdés, hogy mi lesz azokkal a könyvelőkkel, akik eddig az Ügyfélkapu azonosítóval l
Vannak munkahelyek, ahol év végén karácsonyi bónuszt adnak – ilyenkor reméli a várandós kismama, hogy a majdani ellátásait megemeli majd a karácsonyi kifizetés. Hogyan lehetséges ez, milyen esetben tudjuk beleszámolni az így kapott összeget? Nézzük meg ezt egy példán keresztül!
A friss időjárás-jelentések szerint délnyugaton máris emelkedik a hőmérséklet, azonban estétől egy hidegfront miatt északnyugat, észak felől ismét beborul az ég, holnap délelőttig havazás is előfordulhat Magyarországon.
Csehország földgázbehozatalának döntő része az év utolsó két hónapjában keletről, elsősorban Oroszországból érkezett - közölte hétfőn a Ctk hírügynökség a földgázt importáló Net4Gas társaság statisztikáira hivatkozva.
Horvátország legnagyobb naperőművét tette tönkre a vihar az elmúlt napokban a közép-dalmáciai Zára (Zadar) közelében, az obrovaci volt timföldgyár területén - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) vasárnap.
A tőzsdeindexek nincsenek rózsás hangulatban, de a BUX emelkedni tud, a befektetők keresik az olaj- és gázipari részvényeket. Stagnál a forint, elkerülhetjük a recessziót, Lionel Messi tőzsdére vitte az ingatlanjait. Egy termék túlszárnyalta a bitcoint is 2024-ben, a Mikulás pedig megsemmisített 200 milliárd dollárt az év végén.
Az ALDI ismét emeli béreit valamennyi munkakörben. 2025. január 1-jétől az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben – néhány kivételtől eltekintve – egységesen 8 százalékos béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó ALDI International IT Services K
A forint az euróval szemben kis erősödéssel, 410-nél kezdte az új évet, aztán egy kis hullámzás során 412 közelébe esett vele szemben. Közben a dollár új kétéves csúcsra ugrott az euróval szemben, emiatt a zöldhasúval szemben a forint 399-ig esett az új első munkanapján.