Bár a tényleges negyedik negyedéves jelentés csak jövő csütörtökön érkezik a TSMC-től, kaptunk egy kis betekintést abba, hogy mi várhat a chipgyártóra, ezáltal pedig az erre építő vállalatokra idén.
A túl gyorsan növekvő nap- és szélerőművi kapacitások drasztikusan megnövelték a negatív áras órák darabszámát Európában, ami alávág a további megújuló energiás kapacitások telepítésének, és végső soron a 2030-as klímavédelmi célok teljesíthetőségének is – mutatnak rá az Aurora Energy elemzői a Bloomberg összefoglalója szerint. Emiatt az Apxo Holdi
A 6G Smart Networks and Services Industry Association (6G-IA) által készített „Európai vízió a 6G hálózati ökoszisztémáról” című friss tanulmány válaszol erre a kérdésre.
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A Centrica, a British Gas tulajdonosa, aggodalmát fejezte ki az Egyesült Királyság gáztárolási szintjével kapcsolatban, amely január elejére már a felére csökkent, így jelenleg kevesebb, mint egy hétre elegendő készlet áll rendelkezésre átlagos fogyasztás mellett. Az Egyesült Királyság jelentős mértékben függ a földgáztól a fűtés és az elektromos e
A Media1 információi szerint Szikszai Péter váltja a távozó Pelyach Gergelyt a Fidesz-közeli csatorna élén. Szikszai kinevezése arra utal, hogy a csatorna a következő időszakban keményebb hangnemet üthet meg, hiszen ő volt, az, aki a hitleri idők stílusához hasonló, dehumanizáló írással támadta Szabó Tímeát, a Párbeszéd társelnökét, ami miatt a bír
Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A portfolio.hu pénteken reggel írta meg, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium egészének kommunikációját január 1-től a Tájékoztatási és Információs Központ fogja össze, ez számos háttérintézmény sajtó-, tájékoztatási-, és marketingkommunikációs feladatkörét érinti. De mi lesz a pozíciókkal?
Január 12-én vasárnap este 21:30-kor a Super TV2 nézői egy kivételes zenei élmény részesei lehetnek. A világhírű Mandoki Soulmates legújabb albuma, az "A Memory Of Our Future″ először kel életre a televízió képernyőjén a koncertfelvétel által.
Az NGM akár jogszabálysértés árán is szembehelyezkedik az AVDH megszüntetésével. Az illetékes főosztály egy irreleváns törvényi szakaszra hivatkozva fenntartja az AVDH érvényességének látszatát. Tény, hogy enélkül leállna a gazdálkodók körében a munkaügyi hivatali ügyek intézése is. A helyes megoldás persze az AVDH jogi státuszának visszaállítása l
A Deutsche Bank megváltoztatta az alkalmazottak bónuszkifizetéseinek szabályát az idei szezonban: a teljesítményértékelések szélesebb skálája és a nem pénzügyi szempontok, például a csapatmunka nagyobb súlya került előtérbe – tudta meg a Bloomberg.
A K&H fenntarthatósági index legújabb adatai rávilágítanak arra, hogy a magyarországi vállalatok többsége továbbra is elmarad a karbonkibocsátás csökkentését célzó törekvésekben. A cégek jelentős része nem méri, és nem is tervezi mérni a kibocsátását, miközben a karbonsemlegességre való törekvésük is tovább csökkent.
Megvannak az első üzletek, ahol már bútort, szőnyeget, lámpát és más lakberendezési, lakásfelújítási terméket is lehet venni Szép Kártyával. A barkácsboltok közül több kisebb mellett az OBI-nál lehet így fizetni, és a listára felkerültek az RS Bútor és a Diego egységei is. Az ügyfeleknek viszont maguknak kell figyelniük, hogy csak arra és annyit kö
Több ponton is változott a babaváró hitel szabályozása 2025-re. A hitelt igénylő házaspár női tagjának maximális életkora január 1-jével 35 évre emelkedett, e korhatár alól a várandósság már nem jelent kivételt. Decemberben a gyerek "lejelentésének" a határideje 180 napról 1 évre nőtt, és a baba kései érkezésével 5 éven túl visszaszerezhetővé vált
Az üzleti dokumentumok meghamisítása bűncselekmény, amit négy évig terjedő börtönbüntetéssel lehet sújtani, de gyakori, hogy az elítélt csak pénzbírságot vagy próbára bocsátást kap hasonló ügyekben.
Az UniCredit Bankot követően a Raiffeisen Bank is levitte január 8-tól 10% alá személyi hitelének kamatát. A pénzintézetnél akár 9,90%-os kamat mellett elérhető a legnépszerűbb fedezetlen hitel, a maximális összeg pedig 10-ről 12 millió forintra nőtt – hívta fel a figyelmet a Bankmonitor.
Erős év után ismét magasra tették a lécet a befektetők az amerikai cégek eredményvárakozásaival kapcsolatban, lesznek szektorok, ahol a bravúr megismétlődhet, de messze nem minden szegmens esetében ennyire jók a kilátások. Az amerikai tőzsdék adatdömpingjét a Delta Air Lines kezdi meg.
A Samsung lép elő a Rainbow Robotics legnagyobb részvényesévé annak érdekében, hogy felgyorsítsa a jövőbeli robotfejlesztéseket, köztük a humanoid robotokét. A Samsung először 2023-ban szerzett 14,7%-os részesedést a koreai cégben 86,8 milliárd KRW értékű beruházással, és él a vételi opciós jogával, hogy részesedését 35%-ra növelje. A Rainbow Robot
Az új év a fintech szektorban figyelemre méltó tőkebevonásokat hozott. A figyelem középpontjában a Wefox áll, de az Ithaca Finance és az Infinant is jelentős sikereket könyvelhetett el.
A mesterséges intelligencia (AI) megoldások és a fenntarthatósági törekvések valódiságát mérlegelik a befektetők. Egyre nagyobb nyomás nehezedik a vállalatokra, hogy az AI-ba történő beruházásaikat kézzelfogható eredményekre váltsák. A befektetők 73 százaléka szerint a cégeknek széles körben kellene alkalmazniuk AI-megoldásokat, és hetvennégy száza
Szombaton tovább emelkednek az üzemanyagárak, hétvégén a gázolaj beszerzési ára emelkedik bruttó 2 forinttal literenként. A benzinért a hétvégén várhatóan nem kell többet fizetnünk. Ez a 2 forintos emelés a kutak áraiban is megjelenhet majd – írja a holtankoljak.hu.
A JPMorgan Chase arra kérte a ma még hibrid munkarendben dolgozó alkalmazottjait, hogy márciustól heti öt napra térjenek vissza az irodába - derült ki egy belső feljegyzésből, amelybe a Reuters pénteken nyert betekintést.
A kormány vizsgálja, hogy a januártól indult vidéki otthonfelújítási programot hogyan tudja kiterjeszteni a nyugdíjasokra is. Jelenleg a gyermeket nevelők veheti igénybe a 3 milliós támogatást és 6 milliós kedvezményes hitelt 2887 kistelepülésen.