2025. február 11. kedd

febr. 11
13:10
Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint 2025 7. hetében az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések. A közzétett információ nem zárja ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.
febr. 11
13:12
Adószigorítás a tartós befektetéseknél – belföldön és külföldön nyitott számlákat is érinthet (Adózóna)
Az szja-törvény mellett már a szochotörvény is ösztönzi a befektetések tartós befektetési számlán (tbsz) történő hosszú távú elhelyezését. Az idei évtől hatályos módosítás következtében az eddigi szja-kötelezettség mellett szochokötelezettséggel is kell számolni, ha a lekötési időszak nem éri el az 5 évet.
febr. 11
13:12
Komoly bejelentést tett Lázár János (Portfolio)
Több milliárd forintos fejlesztéseket jelentett be Lázár János építési és közlekedési miniszter kedden sajtótájékoztatón Sopronban, miután az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a városvezetés képviselői egy plenáris ülésen Sopron gazdasági fejlesztésének kérdéseit vitatták meg.
febr. 11
13:18
Rossz hír: márciustól nincs szülészet Mezőtúron (Menedzsment Fórum)
A járóbeteg-ellátás továbbra is működik.
febr. 11
13:18
Váratlant húzott a bezárásra ítélt debreceni vendéglátóhely (Infostart)
Az idén életbe lépett kedvező szabállyal, amely szerint extra összegű mulasztási bírság megfizetésével kiváltható az üzletzárás, Debrecenben élt először egy vállalkozás – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
febr. 11
13:18
Télen minden kultúrában hódít az olvadt sajt – 7+1 melengető étel a világ minden tájáról (ProfitLine)
A svájci fondue-t, a grúz hacsapurit és az amerikai mac & cheese-t több ezer kilométer és több száz év választja el egymástól, de az az olvadó sajt minden kultúrában népszerű – különösen a borongós, téli hónapokban. Az egyik vezető amerikai gyorsétteremlánc most népszerű csirkés szendvicseit is olvadt sajttal dobja fel – és egy különleges akadálypá
febr. 11
13:24
Stílusos gardrób költséghatékonyan – így építsünk fel divatos ruhatárat anélkül, hogy túl sokba fájna! (Piac és Profit)
Sokan álmodozunk olyan ruhatárról, amelynek a tagjai tükrözik az egyéniségünket, követik a legújabb trendeket, és változatosan kombinálhatóak. Ugyanakkor általában tévesen úgy gondoljuk, hogy ehhez mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk. A valóságban azonban számos lehetőség létezik, amelyek segítségével ízléses, mégis megfizethető ruhatárat ala
febr. 11
13:24
A napraforgó termésbiztonsága a talajban kezdődik (Agroinform)
Kiemelt fontosságú a talajminőség javítása.
febr. 11
13:30
Veszélyben a magyar méhészet: egyre többen hagyják abba (Agroinform)
Ráadásul csalók is megkeserítik a kiszolgáltatott helyzetben lévő méhészek életét.
febr. 11
13:30
Nagy Márton talán egy picit korán hirdetett győzelmet az infláció fölött (444.hu)
"Az inflációt, én azt gondolom, hogy letörtük" – szinte napra pontosan két hónapja mondta a mostani gazdasági csúcsminiszter.
febr. 11
13:33
A fogászat jelene és jövője: riasztó adatok és új technológiai áttörések (Digital Hungary)
Hazánk és más országok fogászati állapota aggodalomra ad okot, mivel folyamatosan romló tendenciát mutat az elmúlt évek statisztikái alapján. A technológiai innovációk megjelenésükkel - különös tekintettel a mesterséges intelligenciára - új reményt adhatnak a megelőzésben és a kezelésben. Hogyan alakultak a közelmúlt adatai, milyen új trendek határ
febr. 11
13:36
Új ESG konferencia: jöjjenek a gyakorlatok! (Portfolio)
Alig egy hónap múlva, március 6-án rendezzük meg az első Portfolio Green Transition & ESG konferenciát. A rendezvény célja, hogy gyakorlati útmutatást nyújtson a vállalatok számára a zöld átállás megvalósításához és az ESG témában felmerülő jogszabályi, riportálási, stratégiakészítési kérdésekben. Regisztráljon most és legyen részese a fenntartható
febr. 11
13:36
Melyik állam bírósága dönthet? A bírósági joghatóság alapvető szabályai (Üzletem)
Olyan jogviták esetén, amelyeknek nemzetközi eleme van, felmerülhet a kérdés, hogy melyik állam bírósága jogosult eljárni és döntést hozni. Ilyenkor a joghatóságra vonatkozó szabályok alapján kell eldönteni, hogy melyik állam bíróságaihoz tartozik az ügy. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
febr. 11
13:42
Érkeznek az adóigazolások – Mi legyen velük? (Üzletem)
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme, illetve az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet, és benne a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege. Az igazolásoka
febr. 11
13:48
A válság ellenére tovább növelte előnyét az unió öt legnagyobb gazdasága (Piac és Profit)
Magyarországon a kormányzati körök Németország hanyatlásával indokolják a gyenge hazai teljesítményt és világrendszerváltást vizionálnak, amit a számok rendre nem igazolnak. A valóság, hogy még mindig Németország az EU vezető gazdasága.
febr. 11
13:48
Rekordot döntöttek a globális chipeladások tavaly (ProfitLine)
Globálisan 627,6 milliárd dollár értékben adtak el chipeket a világon tavaly, ami rekordszintnek számít és 19,1 százalékkal felülmúlta a 2023. évit - áll a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szervezet, a SIA honlapján.
febr. 11
13:48
Ezek lehetnek 2025 marketingtrendjei (MMonline)
Személyes jelenlét, videó és közösség. Ez a három kulcsfogalom az idei marketingtrendekben. Az üzleti életben – legyen szó kisvállalkozóról vagy nagy cégről – ma már kihagyhatatlan, hogy a cégek jelen legyenek a közösségi médiában. Ám ez azzal is együtt jár, hogy a marketing akkor lesz eredményes, ha a cégtulajdonos valahogyan kiemelkedik mások köz
febr. 11
13:48
Érkeznek az adóigazolások – Mi a teendőnk? (Üzletem)
Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme, illetve az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet és benne a pénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege. Az igazolásokat
febr. 11
13:51
Bezárástól tartanak a Szabad Európa Magyarországnál (Media1)
Sajtóinformáció szerint szinte mindenki biztos benne, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább a Szabad Európa Magyarország szerkesztősége, miután Elon Musk bejelentette, beszántaná a Szabad Európát és az Amerika Hangját. A Szabad Európa budapesti szerkesztőségének esetleges bezárásával súlyos veszteség érné a minőségi tényfeltáró újságírást Ma
febr. 11
13:54
Magyarország a barátságtalanabb országok között: itt az expat ranglista (HR Portál)
Magyarország hátulról a 11. az InterNations 53 országot rangsoroló összesített listáján. A 2024-es Expat Insider felmérés a rangsort a hosszú távon külföldön élő és dolgozó munkavállalók (expatok) élményei alapján állította össze, olyan tényezőket véve figyelembe, mint beilleszkedés kihívásai, az életminőség és a külföldiekhez való helyi hozzáállás
febr. 11
13:54
Katasztrófa: Milliószámra hullanak a baromfik (Agroinform)
Több mint 10 millió madár pusztult el az USA legfertőzöttebb államában.
febr. 11
13:54
Új anyagállapotot fedeztek fel magyar kutatók (Mínuszos)
A Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói felfedezték az anyag egy új állapotát, melyben folyadékcseppek elektromos mező hatására aktívan mozgó, egymással kölcsönható részecskékként viselkednek. Eredményeik új utat nyitnak a precíziós technológia világában. A folyadékok egy nemrég felfedezett különleges fajtáját, a ferroelektromos nematikus folyadékkr
febr. 11
14:00
Árgus szemekkel figyelik, ami az élelmiszerárakkal történik (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyomon követi az élelmiszerek piacán zajló folyamatokat és szükség esetén beavatkozik.
febr. 11
14:00
A barátságtalanabb országok között vagyunk: itt az expat ranglista (HR Portál)
Magyarország hátulról a 11. az InterNations 53 országot rangsoroló összesített listáján. A 2024-es Expat Insider felmérés a rangsort a hosszú távon külföldön élő és dolgozó munkavállalók (expatok) élményei alapján állította össze, olyan tényezőket véve figyelembe, mint beilleszkedés kihívásai, az életminőség és a külföldiekhez való helyi hozzáállás
febr. 11
14:00
A versenyhivatal nyomon követi az élelmiszerek drágulását (Demokrata)
Kiemelték: az online árfigyelő használatával a magyar családok pénzt és időt spórolhatnak.
febr. 11
14:00
215 milliárd forint lesz pályázható idén a kkv-k innovációfejlesztésére (Növekedés)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap innovációs, valamit kutatási pályázataira idén 215 milliárd forintot fordítanak nemzeti és európai uniós társfinanszírozású programokon keresztül - közölte Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magy
febr. 11
14:00
Közvetlen bevásárlóbuszokat szervez Romániába egy vállalkozó, háztól házig vinné a magyarokat (Telex)
A buszok eredetileg csak minden szombaton és vasárnap indultak volna, de akkora az igény, hogy hétköznapi turnusok is indulhatnak.
febr. 11
14:06
Durva, ami a boltokban megy: nagyon nézik, merre mennek az élelmiszerárak (Menedzsment Fórum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nyomon követi az élelmiszerek piacán zajló folyamatokat és szükség esetén beavatkozik.
febr. 11
14:06
Felsőoktatási felvételi: közeleg a február 15-ei határidő (Adózóna)
Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben – hívja fel a figyelmet a határidőre az Oktatási Hivatal (OH).
febr. 11
14:12
A mai inflációs adattal megkezdődött a piac kijózanodása (Portfolio)
A jegybank hetek óta mondogatja, hogy nem lát lehetőséget kamatcsökkentésre. A piac ennek ellenére már az idénre két kamatcsökkenést várt. Aztán jött a mai inflációs adat, és megtört a jég.
febr. 11
14:12
50 ember keresi a Mohácsi Vándort: hónapok óta szökésben, most itt bukkant fel (Pénzcentrum)
Mohácsi Vándor, így nevezték el azt a kutyát, aki hónapok óta, hatalmas távolságokat leküzdve kóborol a Dunántúlon. Volt már Siófokon, Kaposváron, Mohácson aztán bejárta Baranyát, pár napja Nakon és Lápafőn látták.
febr. 11
14:12
Lázár helyettese szerint a MÁV nem elég hatékony, ezért is tiltott a home office (Telex)
Szerinte az otthoni munkavégzés a legtöbb feladathoz nem elég hatékony, de az informatikusok így is lehetnek home office-ban.
febr. 11
14:12
Új szarvasmarha tenyésztéstechnológiai projektet vezetett sikerre Kaposvári Campusán a Mate (Magro)
Megvalósult a Hódagro Zrt. és a Mate Kaposvári Campusának közös, "Innovatív tenyésztéstechnológiát szolgáló korszerű biotechnikai (embriótranszfer, ET), biotechnológiai és takarmányozási megoldások fejlesztése a tej- és a hústermelés hatékonyságának javítása érdekében" című projektje
febr. 11
14:14
Örömhírt közölt a Coca Cola (Portfolio)
A világ vezető üdítőitalgyártója, a Coca Cola a várakozásokat felülmúló eredményekről számolt be a negyedik negyedévben.
febr. 11
14:18
Csúcsra járatják a paksi atomerőművet (Infostart)
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., a létesítmény négy blokkja összesen 16 016,6 GWh villamos energiát állított elő, amely a bruttó magyar villamosenergia-termelés közel fele és a bruttó hazai fogyasztás egyharmada - közölte a társaság.
febr. 11
14:18
Legtöbbször a pénz miatt veszekednek a magyar párok (ProfitLine)
A pénzügyek jelentős hatással vannak a párkapcsolatok dinamikájára, az Erste felmérése szerint a társak közti harmónia hosszú távú megőrzéséhez fontos, hogy az anyagi kérdésekben is azonos hullámhosszon legyenek a felek. A Valentin-nap jó alkalom lehet arra, hogy a párok újraértékeljék pénzügyi stratégiájukat és közös céljaikat, melyek elérését az
febr. 11
14:18
Veszélyes a levegő minősége több városban (Portfolio)
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
febr. 11
14:18
Nem lesz olyan egyszerű a "Közel-Kelet Riviérájává" varázsolni Gázát, ahogy azt Trump megálmodta (Forbes)
Az amerikai elnök kijelentette, úgy tekint az övezetre, mint egy nagy ingatlanterületre, amelyet az Egyesült Államok fog birtokolni és fejleszteni – a palesztinok kitelepítése után.
febr. 11
14:24
Bajnokok Ligája: a nyolcaddöntőbe jutásért küzdenek a 9-24. helyezettek, rögtön ManCity-Real Madrid rangadó lesz (Márkamonitor)
A Bl alapszakasz első nyolc helyezettje egyelőre páholyból figyel, míg a 9-24. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutásért küzdenek. A  bánhatja, hogy nem teljesített jobban az első nyolc meccsen.   Élesbe fordult a küzdelem az új rendszerű Bajnokok Ligájában.  Az alapszakasz első nyolc helyezettje – sorrendben a Liverpool, a Barcelona, az Arsenal, az In
febr. 11
14:24
Tudja hány élelmiszerbiztonsági riasztás érkezett tavaly? (Magyar Mezőgazdaság)
Több, mint 300 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni 2024-ben az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (Rasff) alapján. A hazai esetek, a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban baromfihúshoz kapcsolódtak.
febr. 11
14:30
Tovább emelkedett a búza ára! (Agroinform)
Európában hol a túl sok, hol a túl kevés csapadék kínozza az őszi búzát.
febr. 11
14:30
Kertészképzés Szentesen: lejár a határidő! (Mezőhír)
A DélKerTész mentorprogramja révén jövedelmező szakmát tanulhatnak ki a fiatalok.
febr. 11
14:42
Diákokat tesztel a Yettel (MMonline)
Idén február 11-re esik Biztonságosabb Internet Világnapja (Safer Internet Day) kezdeményezés. A 2009 óta évről évre megrendezett világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos és biztonságos online jelenlét fontosságára, különös tekintettel a fiatalabb generációkban. A Yettel ProSuli és a DUE Médiahálózat az eseményhez kapcsolódva idén másodi
febr. 11
14:42
Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái (Demokrata)
Az agrárkamarák képviselői leszögezték: az EU agrárpolitikájának fókuszában a megfelelő minőségű élelmiszerek biztosításának kell állnia.
febr. 11
14:45
Új anyagállapotot fedeztek fel magyar kutatók (Gyártástrend)
A Hun-Ren Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói felfedezték az anyag egy új állapotát, melyben folyadékcseppek elektromos mező hatására aktívan mozgó, egymással kölcsönható részecskékként viselkednek. Eredményeik új utat nyitnak a precíziós technológia világában.
febr. 11
14:48
Masszívan megszaladt az infláció az év elején (ProfitLine)
Ma reggel tette közzé a KSH a januári infláció adatokat. A fogyasztói árak 1,5 százalékkal nőttek havi szinten. A decemberhez képest bekövetkezett árváltozás miatt a megelőző havi 4,6 százalékról masszívan 5,5 százalékra emelkedett az éves ráta. Az érték jelentősen meghaladta a konszenzust. Kedvezőtlen, hogy a maginfláció havi szinten brutálisan em
febr. 11
14:48
Áprilistól 25 milliárdos kertészeti technológiai pályázat! (Agrárágazat)
A mezőgazdaság technológiai fejlesztési pályázatai sorában áprilisban meghirdetik a kertészeteket támogató felhívást.
febr. 11
14:54
Trump vámháborújában eddig több a veszteség, mint a haszon (Piac és Profit)
Kína az elmúlt évtizedekben tovább mélyítette gazdasági kapcsolatait különböző régiókkal. így az USA immár a harmadik helyre csúszott vissza a pekingi exportlistán.
febr. 11
15:00
Zendaya gyönyörű estélyiben érkezett meg a Madame Tussauds Budapest produkcióba (Márkamonitor)
Gyönyörű, ikonikus estélyiben vette birtokba Zendaya a Madame Tussauds Budapest Rác fürdő ihlette termét. A világsztár viaszmása teljesen egyedi, kimondottan a budapesti produkció számára készült. A figurán Zendaya annak az outfitnek a másolatát viseli, amelyben a világsztár a legutóbbi Oscar-gálán tündökölt a vörös szőnyegen. Zendayát egyik álland
febr. 11
15:00
10 éve nyitott új korszakot a SEED a vezetők fejlesztésében (NRGreport)
Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a SEED Executive School. A 2014-ben alapított hazai vezetőképző intézmény egyedülálló szerepet tölt be Magyarországon és a régióban.

Keresés