Jogszabályváltozás miatt 2025. július 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, így ennek az ügyfélkörnek a papíralapú számla helyett az MVM is majd csak elektronikus számlát állíthat ki - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ke
Január elsejétől az Mvm Next Energiakereskedelmi Zrt. elindítja számlázási rendszereinek összevonását, a legrégebbi felhasználók egy köre átkerül a jövőbeni egyetlen, korszerű áramügyintézési rendszerbe - tájékoztatta a társaság az Mti-t hétfőn
Az Apple 95 millió dollárt fizet ki egy csoportos per eredményeképpen, amelyet azért indítottak, mert - a felperesek szerint - a cég a Siri virtuális asszisztensen keresztül lehallgatta őket. Az Apple annak ellenére fizeti ki ezt az összeget, hogy a vádakat tagadja - írta a BBC.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új fejlesztése lehetővé teszi, hogy az e-áfa-rendszerében a soron kívüli bevallásra kötelezett adóalanyok is benyújthassák bevallásaikat.
Két naposra sikerült az eredetileg egy hónapra tervezett tesztidőszak. Mi történt? Leszedték a Halászbástya alsó részénél lévő kordont, erősítette meg a 444-nek Böröcz László, az I. kerület fideszes polgármestere. Azért döntöttek így, mert a budapestiek és a lakók visszajelzése alapján a kordon nem a jó megoldás arra, hogy kezeljék a tömegturizmus
Nem haladta meg a hazai üzemanyag-átlagárakat szomszédos országok átlagos árszintje 2024 decemberében, a dízel kerek 3 forinttal még olcsóbb is volt nálunk.
Tovább növekedett a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 2024-ben: az elmúlt időszakban több alkalommal is rekordot döntött, végül 79 326,66 ponton zárta az évet, ami 30,9 százalékos növekedést jelent 2023 végéhez képest. A kereskedési forgalom összességében 2,96 ezer milliárd forintot tett ki idén, míg decemberben 231 mil
A tavalyi gazdasági növekedés nem volt annyira erős, de azt is látjuk, hogy az infláció éves átlagban a jegybanki célsávban tartózkodott. Történt tehát jó és rossz is bőven. De mit várhatunk 2025-től?
Helyreigazítás a "Döntött a bíróság, négy év cenzúra után újra leírhatjuk a Hell tulajdonosainak nevét" című cikk miatt. Helyreigazítás: Cikkünk eredeti megjelenésében azt a valós tényt, hogy a felperesek által az alperes kiadója ellen indított perben a Fővárosi Törvényszék ítéletet hozott, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy az ítélet jogerő
December 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben a pedagógusok béremeléséről szóló 453/2024 (XII. 30.) kormányrendelet. Ebben a kormány 2025. év január 1-jétől a tanárok számára intézményi szinten átlagosan 21,2%-os emelést biztosít.
Kisebb csökkenéssel zárták az év első kereskedési napját csütörtökön az irányadó amerikai indexek az ázsiai tőzsdéken pedig vegyes a kép ma reggel: a japán tőzsde még zárva tart, a hongkongi részvénypiacon jó a hangulat, a kínai index viszont nagyobbat esett. Az európai tőzsdék lefordultak a nyitást követően, de érkeznek ma még fontos makroadatok,
A banki csalásokat nem egyedül, hanem bűnözői csoportokban követik el. A bandák meglepően rafináltak, már kamu kiberbiztonsági szakemberekkel támadnak, és a mesterséges intelligenciát is fel tudják használni. De sokat segít, ha felkészültek vagyunk.
Soha még ilyen jelentős pénzügyi vagyonnal nem bírtak a háztartások, mint manapság. Ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint érdemes kritikával szemlélni a jegybank friss kimutatásait.
A GDP-arányos hiány 2024. III. negyedévben 3,0%-os volt, az első három negyedévben pedig 3,5%-os - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból.
Bemutatták a középkategóriás HONOR Magic7 Lite-ot, a Magic 7 sorozat első, Európában és Magyarországon is forgalmazott termékét. A HONOR Magic7 Lite a gyártó szerint integrálja a kiemelkedő tartósságot, a hosszú akkumulátor-üzemidőt, a lenyűgöző kijelzőminőséget, a fényképezési képességeket és a fejlett AI-élményt, hogy a piacon elérhető középkateg
Csehország földgázbehozatalának döntő része az év utolsó két hónapjában keletről, elsősorban Oroszországból érkezett - közölte hétfőn a CTK hírügynökség a földgázt importáló Net4Gas társaság statisztikáira hivatkozva.
Az új év kiváló alkalom arra, hogy mindenki átgondolja pénzügyeit, és új célokat tűzzön ki. Tóth György, a Career Finance pénzügyi stratégája szerint az első lépés a pénzügyi siker felé, hogy pontos képet kapjunk a bevételeinkről és a kiadásainkról.
Új szintre emelte 2024-ben magyarországi tevékenységét a Schneider Electric, májusban átadták a vállalat új okosgyárát Dunavecsén, Europe Services Hub néven új szolgáltató központot hoztak létre Budapesten, emellett pedig a cég tovább erősítette felsőoktatási együttműködéseit. A társaság, az egyik legsikeresebb hazai technológiai vállalkozással öss
Spanyolországban 2 millió 561 ezer volt a regisztrált munkanélküliek száma tavaly decemberben, ilyen kevés munkanélkülit decemberben 2007 óta nem jegyeztek föl. Tavaly novemberhez viszonyítva a munkanélküliek száma 25 ezer 300-zal (0,98 százalékkal) csökkent – közölte a spanyol munkaügyi hivatal pénteken.
Soha még ilyen jelentős pénzügyi vagyonnal nem bírtak a háztartások, mint manapság. Ám Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint érdemes kritikával szemlélni a jegybank friss kimutatásait.
A modern kor klasszikusaivá vált autók közül több is belépett az oldtimer státuszba, köztük az ikonikus BMW E39. Az idei évtől olyan, 1995-ben gyártott modellek kaphatnak OT-rendszámot, mint a Mercedes W210, a Peugeot 406 vagy a Fiat Barchetta.
Meg kell fékeznünk a globális felmelegedés hatásait, következményeit - jelentette ki Kőrösi Csaba, az Ensz Közgyűlésének korábbi elnöke Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
A külföldi mobilmárkák eladásai jelentősen visszaestek Kínában novemberben, ami komoly kihívást jelent a gyártók számára a világ legnagyobb okostelefon-piacán. A hivatalos adatok szerint a külföldi készülékek értékesítése közel a felére csökkent az előző év azonos időszakához képest, miközben a hazai márkák, különösen a Huawei, erősödni tudtak - ír
Télen a szobanövények különleges gondoskodást igényelnek, mivel a hideg évszak kihívásokat jelenthet számukra. Íme, néhány gyakori hiba, amelyeket érdemes elkerülni, hogy megőrizze növényei egészségét!
A norvég állami vagyonalap pénteken közölte, hogy a Goodman csoporttal közös vállalkozásban a Canada Pension Plan Investment Boardtól 1,07 milliárd dollárért 45%-os részesedést szerzett egy logisztikai ingatlanportfólióban az Egyesült Államokban – írja a Reuters.
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjtemén
Olaszország energiaügyi minisztere szerint az Európai Uniónak sürgősen újra kell gondolnia a veszélyhelyzeti gázárplafon jelenlegi szintjét. A 180 eurós korlát helyett legfeljebb 60 eurós szinten kellene maximalizálni az árakat, hogy hatékonyan megelőzzék az energiaárak volatilitását, különösen a téli hónapokban. A javasolt változtatás célja, hogy
A BlackRock bitcoin ETF-jéből rekordmennyiségű tőke áramlott ki csütörtökön, az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) 333 millió dolláros nettó kiáramlást szenvedett el, ami a legnagyobb egynapos veszteség az alap tavaly januári indulása óta - számolt be a Bloomberg.
Romániában a mindig hétvégére eső húsvéti és pünkösdi szabadnapokat is beleértve hét hosszú hétvégéjük lesz idén a munkavállalóknak, az első négynapos minivakáció szombaton kezdődik.
A Tesla tegnap közölte a negyedik negyedéves eladásairól szóló számait. Az örök-optimista elemzői várakozásoktól 20 ezerrel elmaradt, mégis a legsikeresebb negyedévét zárta 495 ezres eladással.
A jogállamisági viták elhúzódása miatt Magyarország több mint egymilliárd eurónyi uniós forrást vesztett el 2024 év végével. Petri Bernadett uniós szakértő, a közvetlen uniós források felhasználásának koordinációjáért felelős miniszteri biztos szerint ugyanakkor még van politikai és jogi lehetőség arra, hogy az ország megszerezze a pénzeket.