2025. január 23. csütörtök

jan. 23
8:21
Kissé gyengült a forint (Adózóna)
Gyengült kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
jan. 23
8:21
Csúcsformában a nyugdíjpénztárak, vaskos reálhozam mindenhol (Üzletem)
Az önkéntes nyugdíjpénztári alapok több mint fele kétszámjegyű hozamot ért el tavaly, a rekorder 30 százaléknál is többet emelkedett. Még a legkiszámíthatóbb portfóliók is megverték az inflációt – írja elemzésében a Bank360.hu.
jan. 23
8:27
Petyhüdten ébredt a forint — csak nézi az euró (Menedzsment Fórum)
Gyengült kissé csütörtök reggelre a forint.
jan. 23
8:27
Hernádi Zsolt: Jönni fog az amerikai cucc – nem is kevés (Telex)
"Egy cső jó, két cső még jobb" – állítja a Mol elnöke.
jan. 23
8:33
Eltérő alapművelések és állománypermetezések hatása a kukorica növényegészségügyi állapotára (Agrofórum)
A kukorica kétségkívül a világon az egyik legnagyobb felületen termesztett kultúrnövényünk, mely egyben a gazdasági állatok takarmánybázisának alapjául is szolgál. Az utóbbi években megfigyelhető termésingadozások okai elsősorban klimatológiai tényezőkre vezethetők vissza, azonban nem elhanyagolhatók a károsítók okozta hatások sem.
jan. 23
8:33
Ismét kitört a vámháború: február elsejétől 25%-os a tarifa (Mezőhír)
Újra kezdetét vette a vámháború, a legrosszabbkor Európa számára.
jan. 23
8:33
A magyar és lengyel baromfiszektort is fenyegeti a Mercosur (Agrárágazat)
A lengyel és a magyar mezőgazdaságot is fenyegeti a Mercosur, ami mindkét ország baromfiszektorát megrengetheti.
jan. 23
8:33
Szervezzen ön is eseményt a Logisztika Napjára! (Transpack)
Szervezzen ön is egy programot, és mutassa a cégét, intézményét, termékeit, szolgáltatásait a Logisztika Napján!
jan. 23
8:33
Kuhn: Mindig van valami plusz (GépMax)
A demók mindig fontos szerepet játszanak, hiszen ezekkel tudjuk a gépek teljesítményét és előnyeit a gyakorlatban bemutatni.
jan. 23
8:33
Több napra tavasz lesz a következő napokban (Magro)
A következő napokban egy érkező ciklon és annak frontjai alakítják időjárásunkat, melyek jelentős változásokat hoznak. A tél és a hidegpárna uralmát fokozatosan felváltja a tavasziasan enyhe levegő, de az átmenet nem lesz zökkenőmentes: csapadékos, szeles idő várható, és az ország különböző részein eltérő formában találkozhatunk az időjárási jelens
jan. 23
8:39
Annyira erős a dollár, hogy Ázsiában már mindent be kell vetni (Portfolio)
A magas amerikai növekedés és kamatok miatt bajban vannak a feltörekvő országok devizái, hiszen az erősödő dollár folyamatosan nyomás alatt tartja őket. Egy ilyen helyzetben nem tudnak a saját belső problémáikra figyelni, hanem bármi áron, akár innovatív eszközökkel is a saját valutáikat kénytelenek támogatni.
jan. 23
8:39
Újabb mélyponton a magyar gazdaságba vetett bizalom (Forbes)
Az üzleti szféra és a fogyasztók kilátásai is romlottak, a cégek jórésze elbocsátásokat és áremelést tervez a következő hónapokra.
jan. 23
8:45
Top 5 munkát érintő trend 2025-ből (HR Portál)
Gyors gazdasági változások, technológiai áttörések, egyre növekvő munkavállalói elvárások és még sorolhatnánk azokat a hatásokat, amelyek teljesen újrarendezik számunkra, hogy mit várunk el a munkahelyünktől. Nemcsak a vállalati működés módját formálják át, hanem a vezetést, a szervezeti kultúrát és a munkavállalói elköteleződést is új szintre emel
jan. 23
8:45
Both András váltotta a Digitális Magyarország Ügynökség élén Guller Zoltánt (Portfolio)
November óta már nem Guller Zoltán, hanem Both András a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) vezérigazgatója - írja a 24.hu.
jan. 23
8:45
Kiváló adatok jelentek meg a hazai napenergia termelésről: első helyre került Magyarország (Növekedés)
Görögországot előzve az európai rangsor élére ugrott Magyarország azzal, hogy a napelemes rendszerek a belföldi áramtermelés negyedét adták 2024-ben - írja az Energiaügyi Minsiztérium.
jan. 23
8:45
Ötszázmilliárd dolláros AI beruházás indul az Egyesült Államokban (Fintech)
Az OpenAI, az Oracle, a SoftBank és az MGX összefogásával a történelem eddigi legnagyobb mesterséges intelligencia projektje indul, melynek célja az USA technológiai dominanciájának megerősítése. A Stargate névre keresztelt beruházás 100 000 új munkahelyet teremtene, azonban a finanszírozásával kapcsolatban már most heves viták alakultak ki. Elképe
jan. 23
8:51
A keresetek növekedése alábbhagyott novemberben (Privátbankár)
Novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100, a kedvezmények figyelembevételével nettó 478 ezer forint volt.
jan. 23
8:51
Csúcsformában a nyugdíjpénztárak, vaskos reálhozam mindenhol (ProfitLine)
Az önkéntes nyugdíjpénztári alapok több mint fele kétszámjegyű hozamot ért el tavaly, a rekorder 30 százaléknál is többet emelkedett. Még a legkiszámíthatóbb portfóliók is megverték az inflációt - írja elemzésében a Bank360.hu. Ilyen hozamok láttán kell arról dönteniük a tagoknak 2025-ben, hogy hagyják-e tovább fialni itt a pénzüket vagy inkább elk
jan. 23
8:51
Kimondták a Commerzbanknál: ellenségesnek tekintik az UniCredit közeledését (Portfolio)
A Commerzbank szerdán "ellenségesnek" minősítette az UniCredit fúziós közeledését, és közölte: az elmúlt két évben nem folytak tárgyalások egyesülésről az olasz bankkal, annak ellenére, hogy Andrea Orcel, az UniCredit vezérigazgatója ennek ellenkezőjéről beszélt - írja a Reuters.
jan. 23
8:51
462 ezer forintra emelkedett a nettó átlagkereset (Növekedés)
Tavaly novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 478 000 forint volt - írja a Központi Statisztikai Hivatal. 7,9 százalékkal nőttek a reálbérek.
jan. 23
8:51
Dollárt, eurót, frankot váltanál? Így áll a forint (Haszon.hu)
Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése csütörtök reggelre 410,93 forintra ment fel az előző esti 410,56 forintról. A dollár jegyzése 394,69 forinton áll 394,07 forint után, a svájci franké pedig 435,55 forinton 434,4
jan. 23
8:53
Közel volt a bruttó 700 ezer forinthoz a magyar átlagkereset (Portfolio)
Tavaly novemberben csaknem 700 ezer forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon a KSH friss adatai alapján. Ez annak köszönhető, hogy az év végi jutalmak miatt megugrottak a bérek az előző hónapokhoz képest, ugyanakkor éves alapon a bérdinamika lassulása látható.
jan. 23
8:55
Egyelőre nincs jele a globális olajfogyasztás tetőzésének (Portfolio)
Nagyrészt az északi félteke utóbbi években megszokottnál hidegebb időjárása következtében a vártnál magasabb szintre emelkedett a világ kőolajigénye 2024 utolsó negyedévében. A fogyasztásnövekedés a gazdasági kilátások javulásával 2025-ben is folytatódhat a Nemzetközi Energiaügynökség szerint, és elérheti azt a szintet, melyet a szervezet a 2030 el
jan. 23
8:57
Kiváló statisztika: novemberben 11,9 százalékkal nőtt a bruttó áltagkereset (Menedzsment Fórum)
Novemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 695 100, a kedvezmények figyelembevételével nettó 478 ezer forint volt.
jan. 23
8:57
Várhelyi Olivér miatt áll a bál Brüsszelben (Portfolio)
Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság egészségügyi biztosa részt vett Viktor Orbán magyar miniszterelnök kabinetjének zárt ajtók mögötti ülésén, ami újra felveti az EU biztosainak nemzeti kormányoktól való függetlenségének kérdését. Az esemény körüli titkolózás és a politikai kontextus – köztük Orbán Brüsszel elfoglalására szóló felhívása és az oro
jan. 23
8:57
Akarsz egy szépen felújított Mtz-t látni? Kattints! (Agroinform)
Gyönyörűen felújított MTZ 50-es büszke tulajdonosa a nyírmártonfalvai Szászi László.
jan. 23
8:57
Kész, vége, megszűnt az eredeti Mozart-golyó gyártása (Portfolio)
Megszűnt a salzburgi Mozart-golyó gyártása, a híres csokoládé előállítása más országba kerülhet át, miután a gyártó cég csődbe ment - jelentette a The Guardian.
jan. 23
8:57
A dolgozó magyarok fele több mint 383 ezer forintot vitt haza novemberben (Telex)
A nettó átlagkereset megközelítette a félmillió forintot.
jan. 23
8:59
A britek fele szerint csak rosszabb idők jöhetnek (Portfolio)
A megkérdezett britek 48%-a szerint a következő három hónapban tovább romolhat a gazdasági helyzet. Nem csak ez az egyetlen felmérés, ami szerint baj van.
jan. 23
9:03
Olyan vihar éri el pénteken Európát, amelyet évtizedek óta nem láttunk (Portfolio)
Az Éowyn nevű rendkívüli erejű vihar várhatóan pénteken éri el Írországot. Ez az elmúlt évtizedek egyik leghevesebb atlanti viharának ígérkezik. A meteorológiai előrejelzések szerint pusztító erejű szelek, hatalmas hullámok és rendkívül alacsony légnyomás várható, ahogy a ciklon végigsöpör Nyugat-Európán. Az ír partvidéken akár 200 km/órás széllöké
jan. 23
9:03
Most közölték, sok gyermekvédelmis bukott meg az ellenőrzésen: nem tudni, hányan pedofília miatt (Pénzcentrum)
Eddig 75 gyermekvédelmi dolgozó akadt fent a Nemzeti Védelmi Szolgálat ellenőrzésén, összesen több mint 13 ember életvitelét vizsgálták meg. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy a fennakadt dolgozók esetében felmerült-e pedofília gyanúja.
jan. 23
9:03
Hallgatók tervezték a különleges sör arculatát (MMonline)
Kávés, birsalmás és olasz fűszerezésű, valamint szőlős ízvilágú sört magában foglaló termékcsaládot fejleszt a Széchenyi István Egyetem és a győri bencés perjelség közös tulajdonában lévő Apátúr sörház. Ennek egyedi arculatát az intézmény tervezőgrafika szakos hallgatói dolgozták ki, és közülük a zsűri által nyertesnek választott terv a jövőben a p
jan. 23
9:03
A kiberbűnözés a legnagyobb globális üzleti fenyegetettség, a magyar cégek mégis mástól tartanak (Digital Hungary)
Továbbra is a kibertámadásokat, azon belül is az adatvédelmi incidenseket tekintik az elsődleges üzleti kockázatnak a vállalatok, a magyar cégek mégis mástól tartanak.
jan. 23
9:03
Sikerek a kukoricatermesztésben – díjazta a legjobb gazdákat a Kukorica Kör Egyesület (Magro)
A 2024-es nyár szárazsága és a kukoricában megjelenő aflatoxin ismét komoly próbatétel elé állította a hazai termelőket, de még ezek között a nehézségek között is akadtak sikertörténetek. A Kukorica Kör Egyesület 2025. január 16-án díjazta azokat a gazdákat, akik kimagasló eredményeket értek el a "Kukoricázz velünk!" termelési verseny keretében.
jan. 23
9:09
Alacsonyabb nyugdíjkorhatárt szeretne a Z generáció (HR Portál)
Míg a baby boomerek 50 százaléka szerint a nyugdíjba vonulásnak 65 és 69 éves kor között kellene bekövetkeznie, a Z generációnak csak 23 százaléka osztja ezt a nézetet, szerintük lejjebb kellene vinni a korhatárt - mutat rá egy kutatás, melyről a Newsweek számol be. A cikk szerint ennek hátterében az állhat, hogy a Z-sek számára a mentális egészsé
jan. 23
9:09
Bődületes pénzösszeget önthetnek a részvényesekre idén az európai bankok (Portfolio)
Az európai bankszektor jelentős mértékű osztalékfizetésre és részvény-visszavásárlásra készül 2024-ben, folytatva ezzel a 2023-ban megkezdett trendet. Az UBS elemzése szerint a legnagyobb tőzsdén jegyzett európai és brit bankok összesen közel 123 milliárd eurót terveznek visszajuttatni részvényeseiknek, ami meghaladja a pénzügyi válság előtti csúcs
jan. 23
9:09
Habony mellett a kilencedik leggazdagabb magyarnak is juthat egy szelet a Mini-Dubaj projekt területeiből (Forbes)
Személyesen Garancsi István is tulajdonos lett abban a Stockton Zrt. nevű cégben, amely Rákos-Dubaj egyik területének résztulajdonosa.
jan. 23
9:15
Olyan Auchan nyílik Magyarországon, amilyen még nem volt (Piac és Profit)
Mindösszesen 18 négyzetméteren, február végén nyithat.
jan. 23
9:15
Beleszerettek a befektetők az európai fintech szektorba (Portfolio)
Az európai fintech szektorba áramló befektetések jelentős növekedést mutattak 2024-ben, ami a befektetők bizalmának erősödését jelzi ebben a technológiai ágazatban. A finanszírozás 10%-kal nőtt az előző évhez képest, elérve a 8,7 milliárd dollárt. Ez a pozitív trend a teljes európai kockázati tőkepiac bővülésével párhuzamosan zajlik, miközben az Eg
jan. 23
9:15
A bruttó átlagkereset majdnem elérte a 700 ezer forintot novemberben (Demokrata)
A nettó átlagkereset elérte a 478 ezer forintot a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint.
jan. 23
9:17
Hamarosan jönnek a kormány új bejelentései (Portfolio)
Csütörtökön 10 órakor tartják az év első kormányinfóját Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Vitályos Eszter kormányszóvivő részvételével. Az eseményről élőben tudósítunk.
jan. 23
9:19
Uniós szintű támogatás jöhet az elektromos autókra (Portfolio)
Az Európai Bizottság ígéretet tett arra, hogy segítséget nyújt a nehézségekkel küzdő európai autóparnak. A tervek szerint uniós szintű támogatásokkal ösztönöznék az elektromos járművek iránti keresletet. A tisztviselők jelenleg is dolgoznak az ösztönző program részleteinek kidolgozásán - írta a Financial Times.
jan. 23
9:21
Vegyesen zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek; kiemelkedően teljesített az Adidas és a Siemens (ProfitLine)
Vegyesen zártak tegnap a főbb európai indexek, a német DAX új történelmi csúcsra emelkedett.
jan. 23
9:21
Lagarde: sürgős reformokra van szükség az EU-ban, azonnal lépések kellenek (Portfolio)
Európának fel kell készülnie az amerikai kereskedelempolitika lehetséges változásaira – figyelmeztetett Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke a Davosban tartott beszédében. Kiemelte az energiaárak inflációra gyakorolt hatását, és szükségesnek nevezte az európai gazdasági reformokat, miközben megvédte az EKB óvatos kamatcsökkentési poli
jan. 23
9:23
Európa élére ugrott Magyarország a napenergia termelés arányában! (Portfolio)
Görögországot előzve az európai rangsor élére ugrott Magyarország azzal, hogy a napelemes rendszerek a belföldi áramtermelés negyedét adták 2024-ben – emelte ki csütörtök reggeli posztjában az Energiaügyi Minisztérium egy friss nemzetközi elemzés alapján, amely adat éppen akkora lett, mint amelyet a Portfolio októberi elemzésében előrevetített.
jan. 23
9:27
Ön is érzi a bruttó 700 ezer forintos átlagkeresetet? (Piac és Profit)
Tavaly év végén a bruttó átlagkereset 695 100 forint volt, 11,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 23
9:27
A magyarok felének a havi nettója nem éri el a 384 ezer forintot sem (444.hu)
Két gazdasági ágazat is van, ahol a bruttó átlagbér mostanra átlépte az egymillió forintot, de egy olyan is akad, ahol a félmilliót sem éri el.
jan. 23
9:27
Stabilan gyenge a forint (Forbes)
A decemberi inflációban már jelentkezett a gyenge forintárfolyam hatása, az éves árdinamika januárban elérheti az 5 százalékot.
jan. 23
9:27
Egymilliónál is többen voltak kíváncsiak az állatokra (Magyar Mezőgazdaság)
Tavaly több mint 1,1 millió látogatója volt a Fővárosi Állat- és Növénykertnek, ami a legmagasabb látogatószám 2003 óta - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
jan. 23
9:39
Novemberben 695 ezer forintra nőtt az átlagkereset és 7,9 százalékkal emelkedett a reálbér (Infostart)
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 novemberében a bruttó átlagkereset 695 ezer forintra emelkedett.

Keresés