Kortárs képekkel inspirált menüvel keretezi újra a fine diningot a tíz éves jubileumát ünneplő Costes Downtown: Barakonyi Zsombor nagyvárosi tájakat ábrázoló festményeit viszik tányérra.
Akár több millió forintot is spórolhatnak a fix 3 százalékos lakáshitelt igénylők, ha a hitel alacsony kamata miatt megtakarított pénzüket ügyesen használják. A money.hu szakértői megvizsgálták, hogyan csökkenthető tovább a teljes visszafizetendő összeg, és milyen megtakarítási stratégiákkal maximalizálható a kamattámogatás nyújtotta pénzügyi előny
Az Európai Unió és Donald Trump amerikai elnök kapcsolata jelentősen javult az elmúlt hónapokban, miután a korábbi feszültségek után sikerült megállapodniuk a védelmi kiadásokról, kereskedelemről és Ukrajna támogatásáról – tudósított a Financial Times.
Az MMSZ Női Marketing Tagozata 2025. augusztus 25-én tartotta meg Summer Party eseményét.A rendezvény ünnepi pillanata volt a Magyar Marketing Szövetség Női Marketing Tagozatának tisztújítása is, amelynek során Molnár Szilviát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának marketingigazgatóját választották meg a tagozat új alelnökének.Molná
Bárkivel előfordulhat, hogy nem találja a telefonját. Gyakori megoldás, hogy egy ismerős felhívja a számot. De mi van, ha le van némítva, vagy tényleg elhagytuk valahol? Pár beállítás, trükk és máris látod, hol van pontosan a telefon.
Meglepte a piacokat a felülvizsgált második negyedéves GDP-adat Japánban. A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint negyedéves alapon 0,5 százalékkal bővült az ázsiai ország bruttó hazai terméke, amely 0,2 százalékponttal magasabb az előzetes értéknél. A kedvező adat hátterében az erős lakossági fogyasztás áll, amely az év első felében képes vol
Az Egyesült Államok közelít a recesszió felé és az inflációs hullám sem kizárt, miközben az európai kilábalás még gyenge lábakon áll, hazai fronton pedig most derül ki, hogy folytatódott-e az infláció mérséklődése, vagy sem.
A Meteorológiai Világszervezet előrejelzése szerint 2025 őszén La Niña időjárási jelenség alakulhat ki, amely 2-3 fokkal csökkentheti a tengervizek hőmérsékletét. A szakértők szerint bár a jelenség 2022-ben globális aszályt okozott, napjainkban már az emberi tevékenység fejti ki a legnagyobb hatást az éghajlatra - számolt be az Infostart.
Egy, a nemzetközi autóiparban is újdonságnak számító fejlesztés kiemelt szakasza zárult le a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME): az intézmény kutatói a napokban beüzemelték egy radikálisan új elveken alapuló, széles látószögű, szélvédőn megjelenített kijelző (head-up display: HUD) szimulációs rendszerét. Az egyetemi kutatásokra
Az Aldi Magyarország egyedülálló árcsökkentéssel segít a magyar családokon. A vállalat egyrészt több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható majd.
Az Európai Unió és Donald Trump amerikai elnök kapcsolata jelentősen javult az elmúlt hónapokban, miután a korábbi feszültségek után sikerült megállapodniuk a védelmi kiadásokról, kereskedelemről és Ukrajna támogatásáról – tudósított a Financial Times.
Ősszel megkezdődik a Packeta Z-BOX automaták integrálása a Foxpost hálózatába, olvasható a vonatkozó közleményben. Az első szakasz szeptember 8-án indul: ettől a naptól a Foxpost hálózatában kétféle automata lesz elérhető. A már ismert érintőképernyős készülékek Foxpost A-BOX néven működnek tovább, emellett megjelennek a Packeta rendszeréből ismert
A MET Csoport bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől Huibert Vigeveno tölti be a vállalat csoportszintű vezérigazgatói (GCEO) pozícióját, aki Lakatos Benjamint váltja ebben a feladatkörben.
Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az Aldi Magyarország akciót hirdetett: a vállalat egyrészt több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható majd - olvasható a cég közleményében.
A menza mindennapos része az iskolások életének, de a szülőknek és az önkormányzatoknak is fontos kérdés, hogy miként szerveződik, és mennyibe kerül a közétkeztetés. Emellett az állami támogatások mértéke, a minőségi elvárások és az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem is mind olyan tényezők, amelyek befolyásolják a rendszer működését. De hogyan tart
Új törvénymódosítás lépett hatályba a mezőgazdasági termékek felvásárlásával kapcsolatban. A cél: megelőzni a visszaéléseket és átláthatóbbá tenni a gazdák és felvásárlók közötti kapcsolatot.
Az Aldi Magyarország több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, és most szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható majd. Az Aldi amellett, hogy 1000 forintos kuponokkal egészíti ki a nyugdíjas élelmiszerutalványt, több mint 200 élelmiszer árát is ta
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatói egy radikálisan új elveken alapuló szélvédőn megjelenített kijelző (Hud) prototípusát készítik elő, amely szélesebb látószöget és fejlettebb felhasználói élményt kínálhat. Az első, autóba épített verzió 2027-re várható.
A Hardi Alpha Titanium a legendás Alpha Evo továbbfejlesztett változata, amely nem csupán technológiai innovációival tűnik ki, hanem kézzelfoghatóan növeli a mezőgazdasági termelés hatékonyságát. A modern külső és a korszerű funkciók együttese a precíz, gazdaságos és fenntartható növényvédelem záloga.
Izgalmas lesz ismét a szeptember az altcoinok háza táján. Lesz néhány igencsak kritikus tokenfeloldás, valamint egy hard fork ütemterv szerinti megvalósítására is sor került, és néhány fontos bejelentést is tettek három kulcsfontosságú digitális eszközzel kapcsolatban. 1. Conflux (CFX) A Conflux hálózat ezen a héten implementálta a 3.0.1-es hard fo
Módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
A zeneiparban is lesznek olyan területek, amelyeken a mesterséges intelligencia fel tudja majd váltani az embereket – egyebek mellett erről beszélt a "Rádió 100" podcastsorozat 8. epizódjában Malek Miklós és Wolf Péter. Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők a műsorban felidézték, milyen volt az 1960-as és 1970-es évek Magyar Rádiója, mint könnyűzenei m
Jelentős változásokat mért a cégvezetők gondolkodásában a K&H nagyvállalati növekedési index a kintlévőségek minőségét illetően. A kérdés vonatkozásában a mutatók nagyságrendileg nézve visszatértek a fél évvel ezelőtti állapothoz. Minden tizedik megkérdezett cégvezető úgy gondolja, hogy a következő 12 hónapban csökkenni fog a minőség, ami ponto
A végzet nem játszik, az Áruló igen! Megjósolhatatlan fordulatok, idegtépő pillanatok és megannyi rejtély mellett vadonatúj játékok és akár 20 millió forintos fődíj várja a közönségkedvenc krimi-reality idei évadának játékosait. Meg persze a kiszámíthatatlanság, kétely és paranoia is – mert ebben a játékban semmi sem az, aminek látszik. Hamarosan
Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.
Szeptember 8-án jár le az Online Video Audio versenyünk második nevezési határideje. A zsűri egyik tagját, Levi Passed-et arról kérdeztük, hogy milyen pályaműveket vár az idei mezőnytől.
Miképp deríthető ki, hogy ki a cégkapu kezelésére megbízott személy (aki jogosultságokat tud adni), és hogyan lehetséges ennek a személynek a megváltoztatása? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Szinte minden adóügy intézhető online, és valamennyi személyes információ lekérdezhető az adószámlától a foglalkoztatási adatokon keresztül a bevallásokig, digitálisan a NAV Ügyfélportálról (ÜPO) - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Péntekig még lehet igényelni a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást a 7. osztályos lányoknak és fiúknak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk).
A Marketing Summit Budapest szeptember 18-án ismét a MÜPA-ban várja a marketing, a kommunikáció és az üzleti élet döntéshozóit, szakembereit és piaci szereplőit. Az esemény idén először külön nemzetközi teremnek is helyet ad, ahol több mint 20 angol nyelvű előadásban ismert világmárkák nemzetközi és hazai előadói szólalnak fel és mutatják be a legf
Japán gazdasága 2025 második negyedévében 2,2 százalékkal nőtt, meghaladva az 1,0 százalékos előzetes várakozást. Ez jelentős gyorsulást jelent az első negyedévben mért 0,3 százalékos növekedéshez képest.
Az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödése jókedvre derítette az ázsiai piacon befektetőket is, emelkedéssel indult a hét a térség vezető részvénypiacain.
Ezen a héten elsősorban a Duna déli szakaszán, négy vármegyében, Szekszárd, Baja és Mohács környékén, valamint Somogy vármegye egyes településein gyérítik a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatott a végrehajtásért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Magyarország legidősebb és legszebb fáit bemutató fotósorozat készül, amely a természet több száz éves alkotásait, a magyar történelem csendes tanúit örökíti meg. A Brancs közösség projektje keretében Kállai Márton fotográfus az ország minden vármegyéjét bejárva dokumentálja ezeket a famatuzsálemeket, amelyek közül néhány már az Árpád-ház idején is
Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes bejelentette, hogy a kormány 30 milliárd forintról 40 milliárd forintra emeli a a vállalatok számára létrehozott elektromos autó vásárlására szánt támogatás keretösszegét.
Vegyesen alakult a forint hétfő reggeli teljesítménye a főbb devizákkal szemben. Az euró árfolyama korán reggel még gyengüléssel kezdett, de 9-kor már 392,92-nél jár az árfolyam. A dollár pedig 2 egységet visszalépett a 335-ös szinten kezdi a hetet. A svájci frank 1 egységgel került feljebb a 420-as sávba. Hónapok óta nem volt ilyen erős a