A hazai vállalkozások finanszírozási szokásai még mindig erősen kockázatkerülők, miközben egyre nagyobb az igény a hitel- és tőkeprogramok iránt is – derült ki a Portfolio és a Kavosz közös országjárásának szegedi állomásán. A rendezvényen a kamarák és a VOSZ vezetői mellett pénzügyi szakértők és vállalkozók vitatták meg a kkv-k előtt álló lehetősé
Szeptember 13-án nyílt meg a V&A East Storehouse legújabb ékköve, a David Bowie Centre for the Study of Performing Arts, amely a zenetörténet egyik legnagyobb ikonja előtt tiszteleg.
A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte – közölte a Nemzetgaz
A felsőoktatási tanévkezdéssel fiatalok ezrei vágnak bele az önálló életbe, és költöznek első "albérletükbe". A kezdeti izgalmakat azonban gyakran beárnyékolja a személytelen, idegen környezet, a szedett-vedett berendezés. Pszichológiai kutatások is igazolják, hogy alapvető emberi igényünk a személyre szabott élettér, ennek hiánya hosszú távon nega
Nem Jesse Eisenberg, hanem Jeremy Strong bújik Mark Zuckerberg bőrébe a Social Network – A közösségi háló készülő folytatásában. Eisenberg alakítása 2010-ben Oscar-jelölést hozott neki, most azonban egy olyan színész kapta a szerepet, aki már bizonyított a milliárdos karakterek világában.
Ma még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások a 25ELEKAFA-űrlapon. Ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál a 25EGYREG jelű adatlapon azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni. Mindkét határidő jogvesztő, tehát aki lemarad, igazolási kérelemmel sem men
A fintech forradalom elérte hazánkat is. A Revolut fióktelepet nyit Magyarországon, aminek köszönhetően a felhasználók hamarosan magyar (HU) IBAN-számot kaphatnak, megkönnyítve ezzel a hazai utalásokat és a pénzügyi ügyintézést. Mindeközben a Lightyear befektetési platformján már elérhetők a BUX indexet alkotó legnagyobb magyar részvények, új távla
Hétfőn gyenge emelkedést értek el a vezető európai tőzsdeindexek. A Stoxx600 0,2%-os erősödésének lendületet adott a luxus szektor 1,9%-os és az egészségügyi szektor 0,9%-os emelkedése.
2025-ben sem hagyott alább a világ jegybankjainak aranyvásárlása, amely már az eurónál is fontosabb tartalékeszközzé tette az említett nemesfémet. A nemesfém-felhalmozás legfőbb okát a geopolitikai és világgazdasági feszültségek éleződése (szankciós kockázatok), valamint az elmúlt évtizedben megszokotthoz képest magasabb államadósságok jelentik, il
A magyarországi Bosch csoport által támogatott Tehetséges nők az iparban sorozatunkban ezúttal Simon Ildikót mutatjuk be, aki 12 éve a Duna–Dráva Cement Kft. régióvezetője. Vele arról beszélgettünk, hogyan vezetett az útja egy ilyen felelős pozícióig, és miként lett az elhivatottság, a kitartás, az alázat és a szakmai tudás a sikerének kulcsa.
Szomorú hírek érkeztek Hollywoodból: Nicole Kidman és Keith Urban különválnak közel húsz év házasság után. Az Oscar-díjas színésznő és a Grammy-díjas énekes kapcsolata eddig az egyik legstabilabbnak tűnt, most azonban több forrás szerint a döntés egyoldalú volt.
Tizenkét igaz-hamis állítás, tizenkét okos ember és akár tizenkét millió forint nyeremény – ebből az első adásnap két játékában 3 millió, illetve 600 ezer forint talált gazdára. Majka elárulta: ilyen egyszerű a Tizenkét okos ember játékszabálya Az Rtl vadonatúj gameshow-ja, a Tizenkét okos ember egyszerű, mégis izgalmas szabályokra épül, amiket a
A BNB és az Aster sikereinek van egy közös vonása. Ez nem más, mint maga CZ. Az, hogy CZ „hivatalosan” visszatért-e a Binance-hez vagy sem, nem igazán releváns. 4 hónapnyi börtön után pont egy éve szabadult ilyenkor szeptember végén, miután pénzmosás vádjában bűnösnek vallotta magát. Úgy tűnik, hogy az általa felügyelt kriptoprojekteket ez nem vise
Egy természetes, az emberi agyban is jelen lévő molekula, a dimetiltriptamin csökkentette a stroke káros hatásait állatmodellben és sejttenyészetes kísérletekben. Az erre vonatkozó kutatást a HUN-REN SZBK Biofizikai Intézetének és a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikájának kutatói közösen végezték.
Kedden reggel 391 felett alakult a forint árfolyama az euróval szemben, délelőtt azonban erősödni kezdett. Az elmúlt napok csendesebb kereskedést hoztak.
Minden eddiginél magasabb, 21,2 milliárd forintos nettó féléves profitot ért el az OPUS GLOBAL Nyrt. az első fél évben - jelentette be a társaság. A csoport 22 százalékkal, mintegy 216 milliárd forintra csökkentette a működési költségét.
A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A vizsgálat eredményeként a hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte – jelentette be az MT
Bár lassan a nyakunkon az első hidegebb éjszakák, a kiskertben még javában érnek a paprikák és a padlizsánok. Hamarosan véget ér a bőség: a fagyok közeledtével a szabadföldön már nem maradhatnak életben ezek a növények. De tudtátok, hogy egy kis odafigyeléssel simán átteleltethetjük őket? Így már tavasszal úgy indíthatjuk a szezont, hogy nem kell ú
Eddig még nem fordult elő, hogy a marketinges és a PR-es listát összevetve a hölgyek ilyen sokan legyenek. Csupán négy olyan hölgyet találtunk, aki eddig mindegyik összeállításunkban szerepelt: Pócs Zsuzsanna, Beke Zsuzsa, Bánhegyi Zsófia és Horváth Magyary Voljč Nóra alkotja a Top 50-es kemény magot. Két évvel ezelőtt 25-en szerepeltek a marketing
Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni. Mindkét határidő jogvesztő - figyelmeztetett a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV).
A nemrégiben feltárt fogyasztóvédelmi jogsértések után az illetékes kormányhivatal ellenőrzése a munkavédelem terén is súlyos hiányosságokat talált a Wolt Services Magyarország Kft. több telephelyén. A hatóság több mint 60 millió forint bírságot szabott ki a cégre, és azonnali intézkedésekre kötelezte - jelentette be az MTI-nek kedden megküldött kö
Az aranyhét alatt a gyárak és a kikötők is zárva tartanak Kínában, ami átmeneti fennakadásokat okoz a logisztikában és a kereskedelemben, viszont felpörgeti a belföldi turizmust és fogyasztást. A héten kezdődő ünnepekre akkor kerül sor, amikor a távol-keleti ország megpróbálja megtörni a gyengébb gazdasági mutatók sorozatát.
Az afrikai sertéspestis (Asp) elleni harc jegyében november 1-jéig tartó vaddisznó irtási akció indul Eszék-Baranya, Vukovár-Szerémség és részben Bród-Szávamente megyében - közölte a horvát mezőgazdasági minisztérium.
A szövetségi kormány leállása egyre valószínűbbnek tűnik az Egyesült Államokban, miután Donald Trump és a két párt vezetőinek tárgyalásán nem történt előrelépés.
A bevételeik ugyan visszaestek az előző év azonos félévéhez képest, de a költségeik ennél is nagyobb arányban csökkentek, így elérve a 21,2 milliárd forintos profitot 2025 első félévében.
Az OTP Bank októbertől a falusi CSOK-ot is engedi igényelni az Otthon Start mellé. A támogatás önerőként beszámítható, így nagyobb összegű, kedvezményes finanszírozás érhető el a banktól – vette észre a BiztosDöntés.hu.
Az OTP Bank októbertől a falusi CSOK-ot is engedi igényelni az Otthon Start mellé. A támogatás önerőként beszámítható, így nagyobb összegű, kedvezményes finanszírozás érhető el a banktól – vette észre a BiztosDöntés.hu.
Ha egy cégnél munkaviszonyban foglalkoztatott, rehabos munkavállaló elmegy nyugdíjba, továbbra is beleszámít a rehabosok létszámába? – kérdezte olvasónk. Széles Imre tb-szakértő válaszolt.
Először avatnak Pusztakezes magyar bajnokot október 4-én 19:45-től a Nemzetközi Pusztakezes Viadal, a magyar küzdősport történetének egyik legnagyobb szenzációjának harmadik gáláján, amelyet az érdeklődők teljes egészében követhetnek 19:45-től kizárólag az RTL+ Premium felületén.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Hungexpo Zrt. stratégiai megállapodást kötött, amelynek részeként a MATE az egyik legnagyobb agrárszakmai kiállítás, az AGROmashEXPO kiemelt oktatási partnere lesz.
A cégek egyre inkább felismerik, hogy a sikeres működés alapja nem csupán a szakértelem, hanem a jól összedolgozó, motivált csapat is. A klasszikus, sokszor unalmasnak ítélt csapatépítő programok helyét fokozatosan átveszik a kreatívabb, hatékonyabb módszerek, amelyek valóban fejlesztik a munkatársak közötti kommunikációt és bizalmat. De vajon mi l
Az amerikai kormányzati leállástól való félelem miatt kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok is tegnap; a tízéves dollár hozam 4,15, a német 2,7%-ig süllyedt.
Új, kkv-knak szóló ajánlattal jelent meg a Yettel, amivel gyakorlatilag a hűségidős tarifák érhetőek el a jövőben a szolgáltatónál hűségidő vállalása nélkül, és egy új alkalmazást is fejlesztett a vállalati felhasználóknak – jelentette be mai sajtóeseményén a cég. A vállalat abban bízik, hogy ezzel versenyelőnyre tesz szert és ügyfeleket hozhat el