Donald Trump bejelentette, hogy a Pfizer csökkenti a Medicaid programban értékesített gyógyszerek árát, és új készítményeit kedvező árazással vezeti be a piacra.
Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon és szeptember hónapot is nyereséggel fejezi be. Az eurót délután hat órakor 389,83 forinton jegyezték a reggel hét órai 391,40 forint után.
A Tisza Párt elnökének háttéremberi attól várják a sikert 2026-ban, hogy "kiesnek" az idős kormánypárti szavazók, megszólalásaikban ezt nem is titkolják.
Ausztrália hajlandó eladni új stratégiai kritikus ásványianyag-tartalékjai egy részét szövetségeseinek, köztük Nagy-Britanniának is – közölte a Reuters két, az ügyhöz közel álló forrása –, miközben a nyugati kormányok igyekeznek véget vetni a Kínától való függőségüknek a ritkaföldfémek és kisebb fémek tekintetében.
Heti 161 percet, vagyis évente közel öt és fél napot töltenek kávézással a magyarok. Sokaknak napindítást segítő rutin, másoknak kikapcsolódási alkalom, de a kávé a mindennapok fontos része: tízből heten naponta fogyasztják – derült ki a Caffè Vergnano megbízásából készült kutatásból, melyet a kávé világnapján a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz Csar
Az október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Adhd) és a diszlexia tudatosításának hónapja. A viselkedési tünetek mögött gyakran specifikus kognitív gyengeségek állnak. Szerencsére ma már egyre kevésbé azonosítjuk az Adhd-t a „rosszasággal”, azonban sok szülő és pedagógus szembesül azzal a kihívással, hogy a hagyományos nevelési eszközök nem m
2025. október 6-tól várhatóan november 6-ig teljes útzár lesz a XII. kerületi Szendi utcában útépítési munkálatok miatt - közölte a Budapest Közút Zrt. Az ott lakókat kérik, hogy gépkocsijaikkal a munkálatokat megelőzően álljanak át a szomszédos utcákba, mivel nem fogják tudni használni a gépkocsi kijárókat. A kivitelezés ideje alatt a Szendi utcán
A fejlesztők szerint a nyílt platform új szintre emelheti a humanoid robotok képzését és biztonságos tesztelését. A cél, hogy a szimulációban tanult mozdulatok a való életben is működjenek.
A mai napon 156 civil szervezet, köztük a Humusz Szövetség, intézett közös levelet Ursula von der Leyen bizottsági elnökhöz, az EU biztosaihoz és a tagállamok minisztereihez, amelyben az Európai Unió (EU) egész területén az új hulladékégető létesítmények jóváhagyásának és építésének azonnali moratóriumát követelik.
A hideg idő beköszöntével a kertészkedés egyik legfontosabb feladata a fagyérzékeny növények téli védelme. Akár rózsákat, akár mediterrán növényeket nevelünk, a hideg hónapokra fel kell készítenünk őket.
A Bitcoin Core v30 frissítésének közeledtével a Bitcoin közössége heves vitába keveredett. A frissítés ugyanis jelentős változásokat hoz, többek között új tárca formátumot és kibővített adatkezelési lehetőségeket. A fő vitát az OP_RETURN opkódja váltja ki, amely lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy adatokat írjanak be a Bitcoin tranzakc
Kíváncsi vagy, hogy mi a helyzet a munkaerőpiacon 2025-ben? Egyértelműen látszik, hogy a hagyományosan jól fizető területek – mint az orvoslás, a jog vagy a pénzügy – továbbra is a fizetési ranglisták élén állnak. Íme az állások, amelyek a top15-be bekerültek. Fontos kiemelni, hogy az alábbi lista alapos kutatáson alapul, és olyan források adatait
Rekordmagas hitelkihelyezést vár idén Magyarország egyik vezető bankja. Az elmúlt 15 évben soha nem volt ilyen könnyű saját ingatlanhoz jutnia az elsőlakás-vásárlóknak, úgy vélik.
Az UniCredit Bank is elindul októbertől a munkáshitellel, így már nyolc banknál lesz igényelhető az ingatlanfedezet nélkül felvehető, kamatmentes kölcsön.
A 2027-ig tartó ciklusban a magyar állam eddig 2,95 milliárd euróhoz jutott hozzá, ami az igényelhető források 13,4 százaléka, az uniós átlag azonban még ezt a szintet sem éri el.
Az ezüst árfolyama ma jelentős nyereséget ért el, közel 2,3%-kal emelkedett, amelyet a nemesfémek iránti általános piaci optimizmus táplál. A befektetők világszerte a biztonságos menedékeket keresik a fokozódó gazdasági bizonytalanság közepette, és az ezüst – hasonlóan az aranyhoz – ismét a figyelem középpontjába került. Azt, hogy milyen hatások ál
Közel ötven év működés után kedd éjszaka leállítják a belgiumi Tihange atomerőmű 1-es blokkját; az országban ez a negyedik atomreaktor, amelyet véglegesen leállítanak - közölték kedden a belga hatóságok.
A nyári időszak után sokan szembesülnek azzal, hogy épp csak kezdtek volna feltöltődni és kiszakadni a munkahelyi feladatokból, mikor pár napos vagy egyhetes szabadságuk véget is ért. Mennyi időre van szükség ahhoz, hogy ténylegesen kipihenjük magunkat? A Yettel fél éve indított programjának eddigi tapasztalatai alapján egy hónap alatt már teljes p
Az ország egyik legnagyobb és legrégebbi egyeteme, a Gadjah Mada Egyetem (UGM) bejelentette, hogy blokklánc-alapú, hitelesíthető digitális tanúsítványokat vezet be hallgatói számára, költségmentesen. A pilot program 60 ezer diákot érint. Az UGM kedden közölte, hogy a Space and Time decentralizált adatbázis-platformot használja majd az oktatási ered
Ötödével bővülhet az idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) kedden az MTI-vel.
Kétségkívül a szénhidrátok, a fehérjék, és a zsírok is fontosak a szervezet felépítéséhez, működőképességének fenntartásához, mégis a legapróbb összetevők -a mikronutriensek- az egészségünk hősies őrzői.
A Duna House a szeptemberi adatai szerint közel 25 százalékkal több új ingatlanértékesítési megbízást kapott a nyári hónapok átlagához képest, miközben a cégcsoport pénzügyi közvetítő márkájánál, a Credipassnál duplájára nőtt a jelzáloghitelek iránti kereslet az idei csúcshónaphoz képest. Ez egyszerre jelzi az eladói és a vevői oldal élénkülését, é
Az Otthon Start Program célja világos: saját lakás. Az odavezető út azonban gyakran tartogat csúszásokat – és ilyenkor dől el, mennyire lesz stresszmentes a költözés.
Ariana Grande, Selena Gomez és Kylie Jenner - csak néhány sztár, aki az elmúlt időszakban buborékszoknyát viselt. Népszerűsége nem véletlen, hiszen többek között a 2024-es Koppenhágai Divathéten a buborékszoknya volt az egyik legnagyobb sláger. Utána több mint 700 százalékkal nőttek meg az eladásai – derült ki a Dumaszínházban rendezett Bubble Day-
Neked a kertben, vagy zsákban terem a krumplid? Mindkét esetben fontos, hogy minél tovább elálljon! Ha pedig tudod mi a titka, még tavasszal is finom lesz az eltett krumpli.
A mozgásszervi megbetegedések, mint a derék- és hátfájás jelentik a legnagyobb munkahelyi egészségügyi kockázatokat Európában – derül ki a 30 európai országban, köztük Magyarországon végzett uniós kutatásból. Az elhúzódó ülőmunka és az ismétlődő karmozdulatok okozzák a leggyakoribb problémát a megkérdezett 41 ezer vállalkozás visszajelzései alapján
Ferenc pápa rendelkezéseinek megfelelően a katolikus egyházban a 2025-ös év Jubileumi Szentévnek minősül, amely során teljes búcsú nyerhető. A legtöbb magyar számára nem ismeretlen fogalom a búcsú, azonban kevesen tudják, hogy mi a teljes búcsú jelentése és hogyan nyerhető el a teljes búcsú 2025 évében. Nézzük, mi mindent érdemes tudni erről a bűnb
A Bitcoin árfolyama napokig tartó eladói nyomás után kisebb emelkedést mutatott, ami átmeneti megkönnyebbülést hozott a kereskedőknek. Bár a piac élénkülni látszik, az árfolyam továbbra is bizonytalan a magasabb szinteken, és a befektetők óvatosak maradnak, hogy a felpattanás tartós emelkedést jelez-e. Spot piac előretörése a Binance-en A Darkfost
Tovább dübörög az Rtl vadonatúj gameshow-ja. Őrült titkot árult el Majka a feleségéről: ezt nem gondoltad volna róla A Tizenkét okos ember minden adása tartogat titkokat és óriási nyereményeket: a műsorvezető, Majka ezúttal azt sem rejtette véka alá, hogy feleségének, Majoros Hajnalkának van egy félelme, amit nem tudott leküzdeni. A játékos elá