Kaposvár, a Deseda-tó, a Föld görbülete és még a Hold is feltűnt azon a különleges felvételeken, amelyeket egy magaslégköri szonda rögzített a hétvégén.
A szilva ma is az egyik legegészségesebb gyümölcs, amely nemcsak frissen, hanem aszalva is számos jótékony hatással bír: támogatja az immunrendszert, az emésztést és a szív egészségét is.
Noha az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimi-realitynek indulása óta Árpa Attila volt a műsorvezetője, a 4. szezon esetében viszont az RTL nem erősítette ezt meg - sőt. Most kiderült az igazság.
Egy hét múlva tizenötödik alkalommal rendezi meg a Portfolio a Budapest Economic Forum konferenciát, mely már hagyományosan a magyar gazdaság egyik legfontosabb csúcstalálkozója. Idén is velünk lesznek a gazdaságpolitika legfontosabb irányítói, elemzők, közgazdászok, akik a magyar gazdaság előtt álló útról és a lehetőségekről beszélnek majd elsősor
Újabb nagy volumenű árverési hullámot hirdetett meg az Agrárminisztérium: a gazdálkodók november elején közel 9 ezer hektárnyi állami területre tehetnek ajánlatot. A cél a kis- és közepes gazdák földhöz juttatása.
A Lufthansa bejelentette: 2030-ig mintegy négyezer adminisztratív munkavállalótól válik meg Németországban. A döntés nem érinti a pilótákat, légiutas-kísérőket és a karbantartókat, de így is az elmúlt évek legnagyobb leépítése lesz a légitársaságnál.
Egyre több alsós és felsős általános iskolás tanul két vagy több idegen nyelvet az Európai Unió területén, derül ki az Eurostat 2013 és 2023 között gyűjtött adataiból. Magyarországon a felsősök körében 100 gyerekből csupán hatan tanulnak több idegen nyelvet, miközben az EU-s átlag hatvan, 9 tagállamban pedig 90 százalék fölötti ezeknek a tanulóknak
A háztartásokban már nem használt vagy lejárt gyógyszerek tudatos kezeléséért indított edukációs kampányt a Benu Magyarország Zrt. A vállalat által készített kutatás szerint a fogyasztók negyede saját bevallása szerint a háztartási hulladékok közé dobja a lejárt készítményeket. A probléma igazolására idén nyáron a Pécsi Tudományegyetem a Pannon Egy
Érdekel, hogyan működik az államigazgatás és milyen döntések formálják mindennapjainkat? Szeretnél olyan területen dolgozni, ahol a szervezettség, a precizitás és a társadalmi felelősségvállalás találkozik? Ha vonz a közszféra, és fontosnak tartod, hogy szakértelmeddel a közösséget szolgáld, a közigazgatás-szervező alapszak a te utad lehet!
Az ADAC, a német autóklub egy minden eddiginél alaposabb tesztben összesen 31 téli gumiabroncsot vizsgált meg. Az eredmények riasztó képet mutatnak: a mezőny harmada elégtelen minősítést kapott. A fékútban és tapadásban megmutatkozó különbség akár életeket is menthet.
„Végzettségem szerint vegyész vagyok, de ahogy mondani szokás, csak akasztott ember nem voltam még. Jelenleg már csak a Vadvirágom projekten dolgozom bővülő kis csapatunkkal, de voltam már recepcióstól kezdve norvégtanáron át bálnatúrák idegenvezetője is. Ami biztos pont, hogy a természet mindig visszahúz magához, és beszippant egy-egy számomra új
A hazai kkv-k zöme még mindig Excel-táblázatokban vezeti legfontosabb üzleti adatait – miközben a digitális átállás lehetőségei már mindenki számára elérhetőek. Ez olyan, mintha egy építkezésen csavarhúzóval próbálnánk behajtani minden csavart, amikor már régen létezik akkumulátoros fúró-csavarozó. De mit érdemes használni Excel helyett? És biztos,
Az Európai Bizottság két jelentős kezdeményezést jelentett be a Megtakarítási és Befektetési Unió előmozdítása érdekében. A csomag célja a pénzügyi ismeretek fejlesztése és a Megtakarítási és Befektetési Számlák (SIA) bevezetése, amelyek egyszerűbbé és elérhetőbbé teszik a befektetéseket az uniós polgárok számára - jelentette az Európai Bizottság.
A vártnál rosszabb lett a Conference Board fogyasztói bizalmi indexe, miközben az amerikai munkaerőpiac a Jolts felmérése alapján továbbra is befagyottnak tűnik.
Az Európai Központi Bank felügyelője, Pedro Machado szerint az Európai Bizottság túl messzire megy a bankok értékpapírosítási szabályainak enyhítésében, különösen a komplexebb és potenciálisan kockázatosabb tranzakciók esetében.
Az első félévben 248 milliárd forint volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vesztesége – derül ki a jegybank honlapjára felkerült beszámolóból. A kamateredmény jelentősen javult, miközben a devizaárfolyamon elkönyvelt profit a felére esett vissza az erősebb forintárfolyam eredményeként. A jegybank saját tőkéje már mínusz 1800 milliárd forintnál jár.
A Bitcoin biztonságos tárolására és kezelésére többféle hardver- és szoftveres megoldás létezik, ám a Specter Wallet különlegessége, hogy a teljes működése nyílt forráskódú. Ez azt jelenti, hogy a forráskód bárki számára ellenőrizhető és auditálható, így nagyobb átláthatóságot nyújt. A rendszer kizárólag a Bitcoinra koncentrál, nem támogat más krip
10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatáshoz jut Magyarország az Európai Uniótól a tavaszi fagykárban érintett termelők megsegítésére. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára van, jogosult lesz erre a támogatásra.
Van egy európai ország, ahol nem kisautók, hanem luxusmodellek uralják az eladási listát. Andorrában tavaly a Porsche 911 lett a legkelendőbb új autó, megelőzve a jóval olcsóbb riválisokat.
A kompenzáció a kárenyhítési alap juttatásain felül érkezik, így érdemi segítséget jelenthet a termelőknek, akik közül sokan a termésük 90 százalékát is elvesztették.
Összefogtak az IAB Hungary Médiaszekciójába tartozó magyar kiadó vállalatok és kereskedőházak, és felállítottak egy listát digitális lapjaik prémiumnak minősített hirdetési felületeiről és megoldásairól. A hirdetők és az ügynökségek számára ez azt jelenti, hogy mostantól az open programmatic piactereken nem érik el a nagyobb magyar kiadók hirdetési
Alaposan átalakul a lakossági állampapírok rendszere október 1-től, egyes sorozatok megszűnnek, más sorozatok kamata csökkenni vagy emelkedni fog. Amit igyekeznek egyszerűsítésként, egységesítésként és a biztonság növeléseként eladni a kisbefektetőknek, de összességében inkább romlanak a feltételek. Ami már egy hosszú folyamat része.
A bankok diszkriminatív gyakorlatot folytatnak a bejegyzett élettársakkal szemben az Otthon Start hitel ügyintézése során, mivel nem biztosítják számukra a házastársakkal azonos jogokat, annak ellenére, hogy ezt törvény írja elő. A Háttér Társaság közérdekű bejelentést tett a jogsértő gyakorlat megszüntetése érdekében - írja honlapján a szervezet.
Lázár tízpontos közlekedési tervének népszerűsítését a kormány kedvenc kommunikációs ügynöksége viszi, akinek a tulajdonosa állami propagandán vált milliárdossá.
Hamarosan zárul a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett, október 1-jétől cégjogilag is egyesülnek az em
Az elmúlt években a kínai elektromos autógyártók valósággal letartolták Európát. A modellkínálat már-már zavarba ejtő, és nem is fenntartható hosszú távon. A kínai nyomulásra a magyar tőzsde autós cége, az AutoWallis is reagál, amely egyre több távol-keleti márkára veti ki hálóját.
A lengyel kormány jóváhagyta a bankok társasági adójának emelését, amellyel két év alatt 11,3 milliárd zlotyi (3,1 milliárd dollár) többletbevételt tervez elérni a költségvetés megerősítése érdekében - írta meg a Reuters.
Az Adidas sportszergyártó óriást is legyőző Oroszi László a klímaváltozásban aktívan közreműködő, környezetszennyező tengerhajózás megújítására kidolgozott ötletét Bakonyi Zoltán projektmenedzser írásából ismerhetjük meg.
A Direct Now app új és izgalmas tartalmakkal várja a nézőket: megérkezett az Elvis Presley feleségéről szóló Priscilla, valamint a Whitney Houston életét feldolgozó I Wanna Dance With Somebody, de követheted a feszült sorozatok, köztük a Papírháború 3. évadának fordulatait is. A lélegzetelállító természetfilmek mellett az UEFA Bajnokok Ligája és sz
A MET Csoport friss klímajelentése szerint a vállalat jelentős előrelépést tett a kibocsátáscsökkentés és a megújuló kapacitások terén, miközben tovább bővíti nagy európai energiaprojekt-portfólióját. A cég célja, hogy a fenntarthatóságot és az energiaátmenetet hosszú távon is stratégiája középpontjában tartsa.
Egy ország szuverenitása nem elvont politikai fogalom, hanem minden lakos életében húsba vágó kérdés – erről beszélt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének panelbeszélgetésén. Az eseményen résztvevő előadók egyetértettek abban, hogy minden államnak a saját érdekeit kell figyelembe vennie.
A legmerészebb várakozásokat is felülmúlta a lakossági hitelek iránti, idei kereslet: a lakáshitelek és a személyi kölcsönök kihelyezései egyaránt rekordot döntöttek az év első hét hónapjában, és a gyors ütemű növekedés nyomán már most biztosra vehető, hogy 2025. több szempontból is rekordévnek bizonyul majd a BiztosDöntés.hu elemzése szerint. A la
Az Amixa Holding kiemelkedő első félévet zárt, közel 23%-os árbevétel-növekedéssel, pozitív eredménnyel és sikeresen lezárt akvizícióval. Az Amixa Holding Nyrt. közzétette a 2025. június 30-án zárult első félévre vonatkozó, nem auditált, Ifrs szerinti konszolidált eredményeit. A csoport árbevétele 23%-kal, 7,8 milliárd forintra emelkedett, az Ebitd
Az atlanti meridionális alábukó cirkuláció (AMOC) az Atlanti-óceán fő óceáni áramlási rendszere, ami fontos szerepet játszik a földi klímarendszerben. Cikkemben bemutatom, hogy miként működik az AMOC, hogyan "viselkedett" és változott a geológiai múlt során, különösen az utolsó jégkorszak idején. Kitérek a jelenlegi műszeres megfigyelésekre, amelye