2025. szeptember 3. szerda

szept. 3
15:03
A Jaguar arculatváltása: viszlát a vásárlók 97,5 százalékának (NRGreport)
A Jaguar szakít a tömegpiaccal: a brit márka kevesebb, de sokkal drágább, elektromos és formabontó modellekkel célozza meg a luxusszegmenst. Mi áll a döntés hátterében, és miért mondanak búcsút a vásárlók többségének?
szept. 3
15:03
Kettős szereposztással jön szeptember 13-ától A testőr a Centrál Színházba (Márkamonitor)
Ujj Mészáros Károly rendezésében szeptember 13-án lesz Molnár Ferenc A testőr című komédiájának bemutatója a budapesti Centrál Színházban. Balsai Móni és Ágoston Katalin felváltva játsszák majd  a Színésznő szerepét. Balsai Móni elhúzódó betegsége miatt a premieren és az első előadásokon Ágoston Katalin lép majd színpadra. Ez lesz az első alkalom,
szept. 3
15:09
Hitelért kapkod az ország, egyre kevesebben jönnek ki a fizetésükből (Menedzsment Fórum)
Sorban állnak a háztartások a bankoknál a hitelért, viszik lakásra és fogyasztásra is. A lakáshitelek és a személyi hitelek piacán is érik az új rekord, a munkáshitelből viszont nem fogy annyi, amennyit a kormány tervezett. A folyószámlák ugyanakkor egyre nagyobb mínuszba kerülnek, vagyis a családok egyre nehezebben jönnek ki a jövedelmükből, a nyá
szept. 3
15:15
MOME Fashion Show: személyes történetek és kortárs témák a kifutón (Kreatív Online)
A legfrissebb tervezői gondolkodásmódot tükrözi a MOME látványos divatbemutatója, amelyet szeptember 4-én rendeznek az egyetem Zugligeti úti Campusán.
szept. 3
15:15
Indulhat a roham a Fradi jegypénztáraihoz: kijöttek az Európa-ligás bérletek, borsos ára van (Pénzcentrum)
Sokkal olcsóbb a négy hazai El-meccsre szóló bérlet azoknak, akik már megvették az egész szezonra előre a belépőt.
szept. 3
15:21
Így sem hasít, de Trump valósággal bedöntheti a magyar gazdaságot (Menedzsment Fórum)
Globálisan és Magyarországra nézve is jelentős kockázatokkal jár a vámháború, főleg akkor, hogyha megvalósul a legrosszabb forgatókönyv – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap legfrisseb elemzésében. Az IMF úgy véli, hogy az idei, csekélynek ígérkező hazai GDP-növekedést teljesen elmosná, de a jövő évit is csak jelképessé tehetné egy még tovább fok
szept. 3
15:21
Váratlan bejelentést tett a Volkswagen: ez mindent megváltoztat, rengeteg autót érint (Pénzcentrum)
A Volkswagen 2026-tól az elektromos ID. család modelljeinél is alkalmazza a belső égésű motoros autókról ismert neveket. Az első ilyen modell az ID. Polo lesz, amely a típus 50. jubileumán érkezik.
szept. 3
15:27
4,5 milliárd forintos technológiai fejlesztés Gyulán (Gyártástrend)
Az önkormányzat tulajdonában lévő Gyulahús Kft. a következő három évben, állami és uniós forrásokból cseréli a kazánokat, korszerűsíti a hűtésrendszert és új gépeket vásárol.
szept. 3
15:33
Eddig igen hullámzóan telt a nap a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,26 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
szept. 3
15:33
Mikro- és kisvállalkozások: Önerő nélkül billenhet helyre a likviditás (Agroinform)
Akár 20 millió forint is igényelhető működési költségek és készletbeszerzés finanszírozására.
szept. 3
15:33
Tiltott piacra lép be a Crypto.com: riválist kaphat a Polymarket (BitcoinBázis)
Bár az Egyesült Államok ad otthont a világ egyik legnépszerűbb sporteseményének, a Superbowlnak, ahol konkrétan mindenre lehet fogadni, a sportfogadás sok helyen még mindig tiltott. A probléma azonban innovatív megoldásokat szül, melyhez most az egyik vezető kriptovaluta-tőzsde is hozzájárulhat. A Crypto.com az Underdoggal együtt egy olyan megoldás
szept. 3
15:33
Újabb rekord a személyi hitelek piacán (Üzletem)
A személyi hitelek piaca rekordot döntött, a lakáshitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek terén ugyanakkor minimális visszaesést hozott 2025 júliusa.
szept. 3
15:39
Árzuhanás az élelmiszereknél – és a drogériai termékeknél is (Infostart)
Kézzelfogható a tavasszal bevezetett árrésstop hatása.
szept. 3
15:45
Újabb online kaszinót indított a NER (Menedzsment Fórum)
Négyből négy online kaszinó az övék, így nagy a verseny a piacon.
szept. 3
15:51
Itt a vége, nincs tovább: lemondta a válogatottságot a magyar kézilegenda (Pénzcentrum)
Lékai Máté nem lép többet pályára a magyar férfi kézilabda-válogatottban. A Ferencváros 37 éves irányítója ma jelentette be döntését.
szept. 3
15:51
Szigorodnak a szabályok: beutaló nélkül már kontrollvizsgálat sem lehetséges (Portfolio)
Október 1-jétől új beutalóra lesz szükség még a szakorvosi kontrollvizsgálatokhoz is, egy friss rendeletmódosítás értelmében. A kormány az e-beutalók használatát szorgalmazza, ennek kikényszerítésére pénzügyi szankciókat vezet be az egészségügyi szolgáltatóknál, írja Azénpénzem.hu.
szept. 3
15:51
Csóró vagy full extrás – mit viselt egy igazi betyár? (Agroinform)
Tényleg így nézett ki egy betyár? Egy látványos grafika újra divatba hozta a betyárruhát – de mennyire hiteles az ábrázolás? Az internet népe nem hagyta szó nélkül.
szept. 3
15:51
Közel a megállapodás: pont kerülhet az Eu-Mercosur egyezmény végére (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság szerdán terjeszti elő jóváhagyásra a dél-amerikai Mercosur blokkal kötendő kereskedelmi megállapodást. Ez a sok vitát kiváltó egyezmény jelentős vámcsökkentéseket tartalmaz mindkét fél részéről - közölte a Reuters.
szept. 3
15:57
Felsőbb fokozatba kapcsolt a japán gazdaság (Privátbankár)
A japán gazdasági teljesítmény gyorsuló ütemben nőtt augusztusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges értékei alapján.
szept. 3
15:57
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában (Piac és Profit)
Némi iróniával élve valószínűleg válságtanácskozást hív össze Orbán Viktor. Ukrajna népszerűségének javulását Európában nem lehet ezúttal Brüsszelre fogni, ez az egyszerű emberek véleménye.
szept. 3
15:57
Üzemanyagár-változás csütörtöktől (Adózóna)
Csütörtökön bruttó 2 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benzin esetében az árak továbbra is változatlanok – írja a holtankoljak.hu.
szept. 3
15:57
El sem fogadták, már átalakítják az EU új közös költségvetését (Portfolio)
Az Európai Bizottság elfogadta a 2028-2034-es hosszú távú uniós költségvetés keretrendszerét kiegészítő hét ágazati javaslatot, amelyek összesen közel 2000 milliárd eurós finanszírozást biztosítanak az EU prioritásainak megvalósítására. - közölte az Európai Bizottság közleményéből.
szept. 3
15:57
Így spórol rengeteg magyar hatalmas pénzeket: kimozdulniuk sem kell, csak a telefonjukat pörgetik (Pénzcentrum)
A magyar diákok egyszerre digitális bennszülöttek és tudatos vásárlók: naponta több órát töltenek a közösségi médiában, vásárlásaikat pedig a költséghatékonyság vezérli. A Yettel és a legnagyobb magyar diákkedvezmény-platform, a Diverzum közösen térképezte fel a mai 14-26 évesek mobilhasználati és vásárlási szokásait. A tanévkezdéshez időzítve pedi
szept. 3
15:57
Több mint egymillió kilogramm iPhone válik hamarosan feleslegessé (ICT Global)
Van, akit egy új op-rendszer megjelenése bizsergő izgalomba hoz. Sokan, valószínűleg a legtöbben vannak azok, akiket a frissítések hidegen hagynak. De vannak olyanok is, akik kiszámolják, milyen mérhetetlen elektronikai hulladékhalmazt jelent ez a gyakorlatban.
szept. 3
16:03
Zsugorodó növekedés, likviditási kockázat - veszélyben lehet a magyar gazdaság az IMF jóslata szerint (Infostart)
Egy pesszimista forgatókönyvet jelentetett meg a Nemzetközi Valutaalap friss elemzése abban az esetben, ha az amerikai-kínai feszültségek újabb vámemeléseket eredményeznek. Magyarországon két év alatt összesen 2 százalékponttal lehetne alacsonyabb GDP-növekedés, ha a negatív kockázatok teljesülnének.
szept. 3
16:03
A Pécsi Tudományegyetem grafikus hallgatói és tanárai tervezték újra az egyetem arculatát (Kreatív Online)
Az új logó a középkori egyetemi címerkő geometrikus átirata.
szept. 3
16:03
El sem fogadták, máris átalakítják az EU új közös költségvetését (Portfolio)
Az Európai Bizottság elfogadta a 2028-2034-es hosszú távú uniós költségvetés keretrendszerét kiegészítő hét ágazati javaslatot, amelyek összesen közel 2000 milliárd eurós finanszírozást biztosítanak az EU prioritásainak megvalósítására. - közölte az Európai Bizottság közleményéből.
szept. 3
16:09
A Bitcoin és az Ethereum előtt álló út: kitartás vagy rali (Kripto Akadémia)
Rövid Bitcoin technikai elemzés, az Ethereum kanosszajárása és ismét jönnek a gazdasági adatok a héten. Az aktuális “Heti Bitcoin és Ethereum gondolatok” során ezeket a témaköröket járjuk körbe. A Bitcoin árfolyama stabilizálódni látszik, mi lehet a következő lépés? Hetes grafikonon az árfolyam a középső Bollinger-sáv (20 hetes mozgóátlag) tetejérő
szept. 3
16:09
Érdekes változások az ingatlanpiacon (MMonline)
Július 1-jén életbe lépett az ingatlannyilvántartási törvény módosítása, amely új lehetőséget biztosít a zártkerti ingatlanok tulajdonosainak. Az új szabályozásnak köszönhetően az érintett telkek művelési ág alól kivett területként kerülhetnek nyilvántartásba, ha azt az adott település önkormányzata azt rendeletben engedélyezi. Ez a lépés nemcsak a
szept. 3
16:15
Igaznak bizonyult a pletyka: hazánkba költözik a Bosch (Infostart)
A német multi valóban Magyarországra telepíti át termelését. Az új helyszín: Miskolc.
szept. 3
16:15
Milliárdos szerződést kötött a Mészáros és Mészáros (Portfolio)
Iszapot érintő kotrási és kapcsolódó munkálatok elvégzésére nettó 1,03 milliárd forint értékű szerződést kötött a Mészáros és Mészáros.
szept. 3
16:15
Az Otthon Start az albérletárak növekedését is megállította (Demokrata)
Kétéves mélypontra zuhantak a keresleti bérleti díjak. A számokért kattintson!
szept. 3
16:21
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Waberer’s és a Széchenyi István Egyetem (ProfitLine)
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Waberer’s International Nyrt. és a győri Széchenyi István Egyetem - közölte a Waberer’s Csoport szerdán az MTI-vel.
szept. 3
16:21
tt tart a Flórián téri felüljáró felújítása (Haszon.hu)
Új fázisába lépett a Flórián téri déli felüljáró felújítása, a szakemberek speciális hidraulikus szerkezet segítségével megemelték a hídfők előtti első támaszköz szerkezetét, hogy a több mint negyvenéves sarukat korszerűbbekre cseréljék, közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
szept. 3
16:27
Óriásit hibáznak a magyar szülők az iskolás gyerekekkel szemben: súlyos árat fizetnek érte (Pénzcentrum)
Nyakunkon az iskolakezdés, a szülők pedig nemcsak a tanszerek beszerzésével, hanem a gyereknevelés dilemmáival is szembesülnek. Egy ártalmatlannak tűnő mondat - te vagy a legjobb barátom - sok családban szeretetteljes gesztusként hangzik el, ám a szakértők szerint komoly veszélyeket rejthet: összezavarhatja a szerepeket, érzelmi terhet róhat a gyer
szept. 3
16:27
Rémálommá tették az idei nyarat, de meg kellene szeretnünk őket! (Agroinform)
Ne irtsuk az árvaszúnyogokat, nem csípnek, nem kártevők, mégis sokan gyérítenék őket – a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont figyelmeztet.
szept. 3
16:27
Már AI modellekre is fogadhatunk (FinTechRadar)
A sportfogadások után az AI rajongók is megtalálták a saját játszóterüket: immár pénzben lehet tétet rakni arra, hogy a Google vagy az OpenAI fejlesztése kerül ki győztesen a AI versenyből.
szept. 3
16:27
A Bitget átadja BGB tokenjeit a Morphnak, indul a decentralizált fizetési jövő (BitcoinBázis)
Főbb pontok A Bitget átadja az általa birtokolt teljes, 440 millió BGB mennyiséget a Morph Alapítványnak: ennek fele (220 millió) azonnal megsemmisítésre kerül, a másik fele pedig zárolásra kerül, és havi 2%-os ütemben, fokozatosan kerül majd feloldásra az ökoszisztéma támogatására. A Morph Alapítvány felügyeli majd a BGB működését mint a Morph hál
szept. 3
16:27
A KuCoin a Dogecoin-bányászat 10%-át célozza meg új felhőbányászati platformjával (KriptoMagazin)
A KuCoin kriptotőzsde bejelentette, hogy új felhőbányászati platformot indít, amellyel a világ legismertebb mémcoinja, a Dogecoin bányászati kapacitásának mintegy 10%-át kívánja megszerezni. Az új szolgáltatás, a KuMining, mind a kiskereskedelmi, mind az intézményi befektetők számára lehetőséget biztosít arra, hogy ellenőrizhető hashrához jussanak,
szept. 3
16:33
Történelmi csúcson az arany (Privátbankár)
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
szept. 3
16:33
Tényleg olyan veszélyes a trombitafolyondár a kertben? (Agrofórum)
A trombitafolyondár (Campsis radicans) első látásra csábító választásnak tűnhet a kertben. Látványos, narancsvörös virágai egész nyáron díszítenek. Aki azonban egyszer elülteti, gyorsan megtapasztalhatja kevésbé vonzó oldalát is. Szinte kiirthatatlanul terjed, mélyre hatoló gyökereivel és kúszó hajtásaival rövid idő alatt elfoglalja a kertet.
szept. 3
16:33
Pörgetik a TikTokot, közben pedig milliárdokat takarítanak meg kuponokkal (Digital Hungary)
A magyar diákok egyszerre digitális bennszülöttek és tudatos vásárlók: naponta több órát töltenek a közösségi médiában, vásárlásaikat pedig a költséghatékonyság vezérli.
szept. 3
16:33
Az Otthon Startnál is jár a gyermekek után jelzáloghitel-elengedés! (Biztos Döntés)
Az új Otthon Start hitelhez is elérhető lesz a gyermekeseknek járó jelzáloghitel-elengedés, de kevesen tudják pontosan, milyen feltételekkel vehető igénybe. Hogyan működik a rendszer? Kinek jár és mekkora összeg? Nézzük át a legfontosabb tudnivalókat!
szept. 3
16:39
A személyes kapcsolatra, tanácsadásra, elemzésekre nagyobb szükség van, mint valaha (Menedzsment Fórum)
Ezt tapasztalja Demjén Ottó, az MBH Befektetlési Bank kereskedésért és értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója.
szept. 3
16:39
Látszik az abszolút hozamú, vagy akár a vegyes alapok felé történő elmozdulás (Piac és Profit)
Demjén Ottó, az MBH Befektetési Bank kereskedésért és értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója osztotta meg tapasztalatait.
szept. 3
16:57
Nem a fajtaválasztáson, és nem is az időjáráson múlik a zöldség-gyümölcs ágazat sikere (Agroinform)
Magyarországon a szektor termelői szervezettségi szintje alig 20,5%, miközben a hatékony piaci fellépéshez legalább 40%-ra lenne szükség.
szept. 3
16:57
Megdöbbentő tévhitek dőltek meg a húsfogyasztásról, ezt sokan nem tudták (Agrárszektor)
Az állati eredetű élelmiszerek körül évek óta számos tévhit és félinformáció kering, amelyek sokszor félrevezetik a fogyasztókat. A hús, a tej, a tojás vagy a hal szerepéről az egészséges táplálkozásban gyakran szélsőséges, tudománytól független állítások látnak napvilágot. Ezek tisztázására indította el országos kampányát a Nemzeti Agrárgazdasági
szept. 3
17:03
Olyan ország vezetné be következőnek az eurót, amely még nincs is az EU-ban (Portfolio)
Meglepő kijelentést tett Jakov Milatovic, Montenegró államelnöke a szlovéniai Bledben megrendezett Stratégiai Fórumon - számolt be róla a Bloomberg News. A balkáni állam ugyanis arra készül, hogy 2028-ban egyszerre csatlakozik az Európai Unióhoz és vezeti be a közös fizetőeszközt. Montenegró már régóta az eurót használja fizetőeszközként, így bár a
szept. 3
17:03
Ezt a magyar húsfélét egyre jobban keresik külföldön (Agroinform)
Egészséges és kiváló minőségű fehérjeforrás.
szept. 3
17:03
Van egy pont, ami alá már soha nem süllyed a Bitcoin ára (BitcoinBázis)
A Bitcoin árfolyamát a befektetők és elemzők régóta különféle technikai mutatók alapján követik. Ezek közül az egyik legfontosabb a 200 hetes mozgóátlag (200 WMA), amely mostanra átlépte az 52 000 dolláros szintet. Szakértők szerint ez azért lényeges, mert a múlt tapasztalatai alapján a Bitcoin árfolyama tartósan soha nem esett ezen szint alá, így

Keresés