Megjelent a HR Portal 2026-os munkaidő naptára, amely egyetlen infografikán mutatja meg az év minden fontos dátumát, így segít előre megtervezni a szabadságokat, a hosszú hétvégéket és a munkarendet. Látható benne, mikor lesznek az állami ünnepek, a munkaszüneti és áthelyezett munkanapok, valamint a hosszú hétvégék. 2026-ban három ledolgozós szomba
Izgalmas napokat élünk a tőzsdéken, elsősorban az amerikai kamatpálya várható alakulásával kapcsolatos friss fejlemények rángatják a piacokat. Ezzel kapcsolatban ma is jön fontos információ, amit közelről figyelnek majd a befektetők: érkezik az amerikai gyáripari megrendelések alakulásáról szóló adat, este pedig a Fed Bézs könyve adhat további támp
A világ energiaigénye soha nem látott mértékben nő. Közhely, hogy ezt - bármennyire szeretnénk - nem lehet kizárólag megújuló forrásokból kielégíteni. A szén- és gázerőművek ideje, reményeink szerint lassan lejár. A karbonsemleges technológiák között ott van még az atomenergia. Nem véletlen, hogy a tervezőasztalokon újjáéled több, 50 éve feledésbe
Egy közönséges, eddig gyomnövényként számon tartott fajban azonosították a kannabisz ismert gyógyhatású vegyületét. A cserje nem tartalmaz THC-t, vagyis a marihuána pszichoaktív összetevőjét, így felhasználása nem ütközik jogi akadályokba.
Az új állami azonosítási megoldást - a DÁP-azonosítást - a júniusi határidő után két hónappal még csak 10 piaci szolgáltató élesítette, mintegy százan tesztelnek. Bár a kormány egyelőre nem szankcionálja a lemaradókat, év vége felé megvizsgálják, hol és miért nem történt meg a csatlakozás - árulta el lapunknak Solymár Károly Balázs. A nyáron megbén
Szeptember 2-án kezdetét vette az ország egyik legnagyobb szabadtéri sörkóstolója, a 9. Belvárosi Sörfesztivál. A budapesti Szabadság téren megrendezett eseményen több mint 30 hazai és nemzetközi sörfőzde kínálatából válogathatnak az érdeklődők. A Spar idén is saját standdal, a Spar Sörházzal képviselteti magát. Budapest szívében, a Szabadság tér
Az EU a körülményekhez képest a legjobb kompromisszumot kötötte: a 15 százalékos vámplafon elkerülte a 30 százalék fölötti terheket és egy vámháborút, ami a transzatlanti biztonsági együttműködést is veszélyeztette volna – így értékelte a Portfolio-nak Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója a nem rég kötö
Az elmúlt napokban megint kicsit beragadni látszik a forint árfolyama, most a 395-ös szint körül ingadozik az euró jegyzése. A következő napokban elsősorban a dollár árfolyamára lesz érdemes figyelni kiemelten, a Fed döntése előtt ugyanis komolyabb kilengések jellemzik az amerikai devizát.
Odacsapott az Otthon Start a budapesti albérletpiacnak, augusztusban 2 éves mélypontra zuhantak a keresleti bérleti díjak. Ennek fő oka, hogy az Otthon Start Programban érintettekkel szűkült az albérletkeresők tábora: ők kivárnak, és inkább a kedvezményes hitellel próbálnak lakhatáshoz jutni – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséb
Kiterjesztette az MNB a 10 százalékos önerőt, de ettől még nem biztos, hogy mindenki számára elérhető lesz. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A 41 év felettiekre is kiterjesztette az MNB a 10 százalékos önerőt, pontosabban a lakásfedezet forgalmi értékének arányában a 90 százalékos hitelfelvétel leh
Megjelent a Zwack Unicum Páratlan Páros kampányának második epizódja. A cím egyszerre utal az Unicum + sör hazai hagyományára, valamint a reklámfilm két főszereplője, Thuróczy Szabolcs és Anger Zsolt legendás összhangjára. A történethez ismét csatlakozik az ifjú színésztehetség, Márkus Luca is, a filmet Szeleczki Rozália – a Cicaverzum rendezője, f
A Lufthansa pilótáinak szakszervezete sztrájkszavazást kezdeményez, miután a légitársasággal folytatott nyugdíjrendszerről szóló tárgyalások megszakadtak - írja a Reuters.
A tavalyi nyári olimpia után nem kapták meg a járandóságukat a vívóközvetítésben dolgozó szakemberek, ezért végrehajtást is indítottak. A volt sportriporter közben állítja, hogy ki lesznek fizetve a pénzek.
Újabb befektetési eszközzel bővítette a termékpalettáját a Revolut, amely szuperkockázatos spekulációkra is lehetőséged ad, akár hússzoros tőkeáttétellel is. Lehet CFD-t venni tőzsdeindexekre, egyedi részvényekre, árupiaci termékekre és egyes kriptovalutákra, így az utóbbival meg lehet kerülni az ominózus magyar tiltó jogszabályt is.
Érdemes-e, egészséges-e valóban teljes kiőrlésű gabonatermékeket fogyasztani? Akadnak olyanok is, akik kifejezetten félnek az ilyen jellegű termékek fogyasztásától, mert úgy gondolják egészségügyi kockázatokat hordozhatnak. A téma alapos körüljárásában Hertelendy Péter növényorvos segített nekünk.
Bejelentette idei őszi műsorstruktúráját a Network4 Media Group. A szórakoztató csatornák (TV4, FILM4, STORY4, GALAXY4, MAX4) számos új sikersorozat premierjét hozzák el a magyar nézőknek, de folytatódnak a legnépszerűbb szériák is, például a hatalmas követőtáborral rendelkező FBI-franchise. A sajtóeseményen vázolták a sportcsatornák (ARENA4, MATCH
Az újra piacra lépő PUMA Speedcat modelljének magyarországi kampányában Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázóval és Bolla Bendegúz válogatott labdarúgóval találkozhatunk. A kommunikációs kampány a PUMA Hungary és a Red Lemon Media együttműködésének első integrált projektje.
Első alkalommal rendezte meg kiadónk, a PPH Media a kimondottan egészségügyi/gyógyszeripari marketingmegoldásoknak szóló versenyét, mutatjuk, kik jutottak az élő zsűri elé.
Beköszöntött az ősz, elkezdődött a tanítás. Sokan ilyenkor kezdenek csak bankszámlát keresni a gyerekeiknek. A választék óriási, 14 és 18 éves kor között pedig a számlák szolgáltatásai nagyrészt megegyeznek a felnőtteknek kínált konstrukciókéval, inkább csak a költési limiteket illetően vannak különbségek. 18 éves kortól a fiatalok akár felnőtt szá
Az OpenAI ChatGPT szolgáltatása jelentős működési zavarral küzd, a felhasználók tömeges panaszai szerint a chatbot nem válaszol a beérkező üzenetekre - jelentette a 24.hu.
Fotókiállítással jelentkezik a Raw Agency art directora: Szami munkáit korábban már bemutattuk, akkor az árvízhelyzetet dolgozta fel dokumentarista jellegű fotókkal. Mostani sorozatának kiállítása szeptember 4-én nyílik diary. címmel.
Olyan vadat ejtettek el a Tiszánál, amilyet korábban nem volt példa. Augusztus 30-án a Bács-Kiskun vármegyei Tiszaalpári Tisza Vadásztársaság területén egy hivatásos vadász nyestkutyát lőtt.
A Nespresso több mint 200 munkahelyet szüntetett meg az Egyesült Királyságban egy átfogó átszervezés részeként, amely során 11 üzletet zártak be 2024-ben - írta meg a Grocery Gazette.
Takács Péter azt mondta, hogy a például balesetben életveszélyes sérülések mellett többszörös csonttöréseket elszenvedett betegekhez a mentő 95 százalékban kiér 15 percen belül.
Az Icon Real Estate Management Kft. nyerte az Otp Ingatlanbefektetési Alap tulajdonában álló Zf Hungária debreceni vadonatúj gyártócsarnokának ingatlankezelésére kiírt pályázatát. A több mint 15 ezer négyzetméteres hasznos alapterületű létesítmény kezelésével az Icon portfóliójába egy új terület, az autóipart kiszolgáló ingatlanok kezelése kerül, e
Szülői felügyeleti mechanizmust vezetnek be a ChatGPT-n. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Az OpenAI blogbejegyzést tett közzé, eszerint következő hónaptól a szülők össze tudják kapcsolni fiókjukat gyerekük fiókjával. Mire lesz lehetőség? A szülők Előzmény. Egy kaliforniai házaspár bejelentette, hog
Rozgonyi Zoltán, a Munka Mezőgazdasági Kft. ügyvezetője interjúnkban elmondja, hogyan érnek el költséghatékonyan maximális hozamokat, és miért hiszi, hogy a klímaváltozás kihívásait csak biostimulátorokkal lehet mérsékelni.
Az elmúlt években a HR-munkatársak munkája az amerikai munkaerőpiacon példátlan kihívásokkal szembesült: folyamatos leépítések, szigorúbb irodába való visszatérés, a bevándorlási szabályok szigorodása és a mesterséges intelligencia hirtelen térnyerése mind növekvő stresszt okoznak. A HR-eseknek nemcsak nehéz döntéseket kell hozniuk, hanem gyakran s
Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.
Kiterjesztette az MNB a 10 százalékos önerőt, de ettől még nem biztos, hogy mindenki számára elérhető lesz. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? A 41 év felettiekre is kiterjesztette az MNB a 10 százalékos önerőt, pontosabban a lakásfedezet forgalmi értékének arányában a 90 százalékos hitelfelvétel leh
Szülői felügyeleti mechanizmust vezetnek be a ChatGPT-n. Elindult a Forbes Hangoscikk, regisztráció után bárki számára elérhető. Mi történt? Az OpenAI blogbejegyzést tett közzé, eszerint következő hónaptól a szülők össze tudják kapcsolni fiókjukat gyerekük fiókjával. Mire lesz lehetőség? A szülők Előzmény. Egy kaliforniai házaspár bejelentette, hog
2025. október 1-től Hidvégi Péter tölti be az SAP Hungary ügyvezető igazgatói pozícióját, és közvetlenül a közép-európai klaszter ügyvezető igazgatójának jelent majd – jelentette be a cég.
2025. október 1-jétől Hidvégi Péter tölti be az SAP Hungary ügyvezető igazgatói pozícióját, és közvetlenül a közép-európai klaszter ügyvezető igazgatójának jelent majd.
A ChatGPT-t üzemeltető amerikai OpenAI bejelentette, hogy szülői felügyeleti mechanizmust vezet be a platformon, miután augusztus végén amerikai szülők azzal vádolták meg a chatbotot, hogy öngyilkosságra buzdította gyermeküket – olvasható az MTI közleményében.
Az önkormányzatok egyre aktívabban vesznek részt a sebességmérésben: a trafiboxok száma három év alatt 200 fölé emelkedett, és már saját sebességmérő készülékek beszerzése is folyamatban van - írta meg a vezess.hu. A széleskörű változásokat nézve nem túlzás azt állítani a portál szerint, hogy jelentősen átalakul és kiszélesedik a sebességmérés eddi
Az Ep legújabb Eurobarométer felméréséből az derül ki, hogy a polgárok sokat várnak az Eu-tól és a 2027 utáni uniós költségvetéstől. A geopolitikai bizonytalanságok közepette az európaiak többsége (68%) nagyobb szerepet szánna az Eu-nak a polgárok globális válságokkal és biztonsági kockázatokkal szembeni védelmében. Tízből kilencen (90%) mondták