Gyakran lehet hallani azt a kijelentést, hogy a nappali tagozaton tanuló személy biztosított. Ezzel szemben a nappali tagozaton tanuló hallgató nem biztosított, hanem egészségügyi szolgáltatásra jogosult. Ugyanakkor van jelentősége annak, ha a biztosítási jogviszonyban dolgozó személy egyidejűleg nappali tagozaton is tanul. Cikkünkben – példákkal s
A felmérésben résztvevők szinte mindegyike érdeklődést mutatott az iránt, hogy az AI barátként funkcionáljon, vagy hogy az AI-rendszerek közös érdeklődési körök alapján javasoljanak nekik munkatársakat.
Várhatóan kedden sem változtat majd a 6,5%-os alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, így első születésnapját ünnepelheti a jelenlegi ráta. Az elemzők már az év végéig sem várnak lazítást a jegybanktól, ami tartósan segítheti a forint árfolyamát. 2026 elején viszont érdekes helyzet előtt állhatnak a döntéshozók, hiszen elvileg le
Igazi kincs, amit eddig a szemétbe dobtál! Eláruljuk, mire használd és mire figyelj oda, hogy a növényeid is hálásak legyenek, és nálad is kevesebb szemét képződjön!
A régióban elsőként kezdte el működését a tudatos örökségtervezéssel foglalkozó startup, a B120 LifeTresor, mely újabb elismerést kapott a fintech szakmától. Az alapítók szerint az örökségtervezés bármely életkorban aktuális, hiszen az öngondoskodást és a szeretteinkről való gondoskodást is jelenti. A szolgáltatás lehetővé teszi a családoknak, hogy
Az Otthon Start Program július eleji bejelentése óta látványos fordulat következett be a magyarországi ingatlanpiacon. Bár egyelőre csak az ingatlanhirdetési és -keresési adatokra támaszkodhatunk, ám azok alapján egyre inkább látszik, hogy az utóbbi hetekben a lakásárak a korábbinál is nagyobb mértékben kezdtek el emelkedni, miközben a kereslet kor
Az Orpheus Állatvédő Egyesület 2025 második felében is folytatja ivartalanítási programját, amellyel a kóbor állatok számának csökkentését célozzák. A kezdeményezés keretében 300 szabadban tartott kutya és macska műtéti költségeihez járulnak hozzá, családonként maximum 35 ezer forinttal - írta meg az Infostart.
Az Európai Unió pénzügyminiszterei pénteken megállapodtak a digitális euró bevezetésének főbb lépéseiről. A cél, hogy az új fizetőeszköz alternatívát kínáljon az amerikai Visa és Mastercard rendszerekkel szemben, erősítse Európa pénzügyi szuverenitását, és választ adjon Donald Trump amerikai elnök stabilcoin-programjára, ami ösztönzi a dollárhoz kö
Három hagyományosan Izrael-barát ország hivatalosan is elismerte a palesztin államot, miközben a közel-keleti konfliktus tovább éleződik. Mi történt? Az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália hivatalosan is elismerték a palesztin államot, ezzel tovább mélyítve Izrael nemzetközi elszigeteltségét – írja a CNN. Az országok – amelyek évtizedek óta Iz
Háromnapos üléssel kezdi őszi rendes ülésszakát a parlament. Hétfőn megválaszthatják az alapvető jogok biztosát, és a tervek szerint húsz mentelmi ügyet is megvitatnak a képviselők.
Szlovén alapkezelőt vásárol meg az OTP Csoport két tagja, az OTP Alapkezelő és az OTP Bank Szlovénia. Az akvizícióval saját, helyi befektetési alapokkal egészül ki a termékpaletta az OTP szlovén leánybankjánál, miközben a magyar piac domináns alapkezelője Bulgária, Horvátország, Ukrajna és Szerbia után Szlovéniában erősíti meg regionális jelenlétét
Az amerikai elnök megnehezítené az indiai vendégmunkások számára az amerikai vízumszerzést. A részvénypiac viszont aggódik, mert a technológiai szektorban rengeteg indiai szakember dolgozik.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem, John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban arról beszélt, hogy az ukránok ezzel érzékeny pontra tapintottak, ugyanis a finomítók és az infrastruktúra támadásával egyrészt bevételkiesést okoznak Oroszországnak, másrészt a front ellátását is megzavarhatják.
A jótékonyság lehet a mémcoinok új felhasználása? A Binance-alapítója szerint igen. A kriptovilágban sokan legyintenek a mémcoinokra, hiszen ezek gyakran pusztán viccből születnek, majd rövid távú spekuláció tárgyává válnak. Most azonban egy új irány bontakozik ki: a mémcoinok akár jótékonysági eszközként is megjelenhetnek a jövőben. Legalábbis ezt
Az ázsiai tőzsdéken többnyire esés figyelhető meg hétfő reggel, ezt követően azonban jó hangulatban indulhat a kereskedés Európában, míg Amerikában stagnálásra van kilátás a pénteki történelmi csúcsokat követően. Gazdasági események szempontjából az USA-ból délután érkező chicagói Fed-index, illetve az eurózónából érkező fogyasztói bizalmi adatok
Az Európai Unió új bértranszparencia-irányelve (2023/970/EU) célja, hogy csökkentse a nemek közötti bérkülönbséget és átláthatóbbá tegye a bérezési gyakorlatokat az európai munkaerőpiacon. Az ennek érdekében az uniós jogalkotó szervek által előkészített törvényt 2026. június 7-ig kell ratifikálniuk a tagállamoknak nemzeti jogrendjükbe. A pontos haz
A Sztárbox harmadik negyeddöntőjét a hölgyek küzdelme nyitotta, amelyben Balogh Edina négy menetben, egyhangú pontozással utasította maga mögé Molnár Janka Sárát. A férfi könnyűsúly mezőnyében a frissen érkező versenyző, Lencse Laci lépett ringbe Ördög Tibor Csipa ellen. Előbbi az első menetben kiütéses győzelmet aratott és így bejutott az elődöntő
Nagy értékű, 18 milliárd forintos szerződést kötött a Masterplast az MVM-mel hitelesített energiamegtakarítás átruházásáról, aminek nyomán egy átfogó szigetelési programot indít a cég Magyarországon. A megállapodásról és a programról árult el részleteket a Portfolio.hu-nak adott interjúban Tibor Dávid, a Masterplast elnöke. Tibor Dávid beszélt arró
A Pfizer közel áll ahhoz, hogy egy 7,3 milliárd dolláros üzlet keretében felvásárolja a fogyókúrás gyógyszereket fejlesztő Metsera gyógyszergyártót. Ezzel a lépéssel a Pfizer nagy lépést tehetne a jövedelmező elhízás elleni gyógyszerpiac meghódítására.
Több banknál akár 15 millió forint személyi kölcsönt is igényelhetünk ingatlanfedezet bevonása nélkül, máshol ennél valamivel alacsonyabb, 10-12 millió forint a maximum. Az átlagosan felvett hitelösszeg ezeket a számokat egyelőre nem közelíti meg, de a hitelintézetek feltételei alapján egyre nagyobb az igény a nagyobb összegű személyi kölcsönökre.
Warren Buffett befektetési vállalata, a Berkshire Hathaway teljesen kivonult a kínai BYD autógyártóból, lezárva ezzel egy 17 éves befektetést, amely több mint hússzorosára növelte értékét ez idő alatt.
Ősszel a kertek aranybarnába és rozsdavörösbe öltöznek, a dió és a gesztenye pedig szinte maguktól potyognak a fák ágairól. A látvány idilli, a termések pedig sokak számára értékes kincsek. Ám ha négylábú barátaink is velünk osztoznak a kert örömeiben, akkor az őszi bőség forrása könnyen válhat veszélyforrássá.
Horvátországban súlyos afrikai sertéspestis (Asp) járvány tört ki, amely miatt mintegy 10 ezer sertést kell elaltatni a Bellye mezőgazdasági vállalat baranyai telepén. A járvány az ország eddigi legnagyobb gócpontjának számít, és már a magyar határhoz közeli területeket is elérte.