Ki gondolta volna, hogy valamikor majd egy robottraktor dolgozik a versenyparcellán, miközben körülötte tapasztalt gazdák irányítják a hagyományos traktorokat? És ez a jövő már meg is érkezett – Hollandiába!
A Fitch hitelminősítő intézet pénteken felminősítette Olaszországot, elismerve a Giorgia Meloni-kormány alatt tapasztalható politikai stabilitást és javuló államháztartási helyzetet.
A Minneapolis-i Fed elnöke, Neel Kashkari a munkaerőpiac gyengülésével magyarázta, hogy miért szavazott a Fed e heti ülésén az alapkamat csökkentése mellett.
Budapesten és a nyugat-magyarországi vármegyékben pörögtek rá legjobban az igénylők az Otthon Start lakáshitelre az internetes keresések alapján, a keleti és az északi vármegyékben kisebb az érdeklődés. A nyári hónapokban is sok volt az érdeklődő, de a többség a program indulásakor keresett rá a programra. A Bank360 az Otthon Start lakáshitellel ka
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja, Gediminas Simkus szerint decemberben újabb kamatcsökkentésre lenne szükség, hogy elkerüljék az infláció célszint alá süllyedését és támogassák a gazdasági növekedést – írta meg a Bloomberg.
Az Egyesült Államok bejelentette a H-1B munkavállalói vízumok drasztikus díjemelését, amely évi 100 000 dollárba kerülne vállalatonként minden érintett munkavállaló után. A lépés komoly kihívást jelenthet a techszektor számára, különösen a startupoknak és a kisebb cégeknek, írja a Portfolio a Reuters alapján.
Ma folytatódik a száraz, napos, nyáriasan meleg idő, csak kevés fátyolfelhő lesz az égen. Napközben mérsékelt lesz a délire, délkeletire forduló szél. Délutánra 28 fok köré melegszik a levegő.
A hazai magánegészségügyi szektorban az árbevételek növekedése ellenére romlanak a nyereségességi mutatók. "A szektornak volt néhány jó éve az elmúlt évtizedben, de ennek vége" – mondta az egyik legnagyobb itthoni magánkórházlánc vezetője.
Az LA28 szervezői 2026 januárjától indítják a jegyregisztrációt a Los Angeles-i olimpiára. A jegyek 28 dollártól kezdődnek, a helyiek korábban juthatnak hozzá, a vásárlás pedig sorsolásos rendszerben történik. A héten bejelentették a 2028-as Los Angeles-i olimpia jegyértékesítésének a menetrendjét. Az árak 28 dollártól indulnak, a helyiek korábban
Az FTX hitelezők újabb 1,6 milliárd dollárt kapnak a harmadik kifizetési körben szeptember 30-án. Szeptember 30-án újabb mérföldkőhöz érkezik az FTX csődeljárása: a Recovery Trust bejelentette, hogy a hitelezők összesen 1,6 milliárd dollárhoz jutnak a harmadik nagyobb kifizetési körben. Ez újabb lépés afelé, hogy a 2022-es összeomlás károsultjai vi
A Labubu plüssfigurák eladásai átlépték a havi tízmilliós határt, és egyes közgazdászok a rúzseffektus alapján a közelgő recesszió előjelének tekintik a gyűjtői lázat. A jelenség mögött a felnőttek apró luxuskiadásainak pszichológiája áll, de szakértők óva intenek, hogy egyszerű összefüggéseket és következtetéseket vonjunk le a történtekből, írja a
A megkülönböztető védjegyek, mint a kiváló magyar márkákat fémjelző MagyarBrands logó használatának erejét idén piackutatással is felmérte a MagyarBrands Program. Az országosan reprezentatív mintán végzett felmérés több ponton is tanulságos eredményt hozott. A fogyasztók majdnem fele ismeri a kiváló magyar márkákat fémjelző MagyarBrands logót, több
A Hedera Hashgraph natív tokenje, a Hbar komoly eladási nyomás alá került, melynek következtében több kulcsszintet is áttört lefelé. A piaci bizonytalanság ellenére a 0,24 dolláros zóna mostanra stabilizációs ponttá válhat, ahonnan akár új irány is kijelölődhet. Technikai jelek biztatók, de a befektetők továbbra is óvatosak.
A hajlítható telefonok körül továbbra is ott a nagy kérdés: tényleg valódi szükségletet elégítenek ki? A Honor Magic V5 negyedik generációs modellje a könyvszerűen kihajtható irányt képviseli, és nemcsak prémium hardverrel, hanem számos AI-alapú funkcióval is próbálja megkülönböztetni magát az egyre zsúfoltabb piacon. De vajon a 800 ezer forintos á
Káosz alakult ki több nagy európai repülőtéren. Többek között a londoni Heathrow-n, a brüsszeli Zaventem reptéren és Berlinben, miután kibertámadás bénította meg a Collins Aerospace utasfelvételi és beszállási rendszereit, amellyel járatkéséseket és törléseket okozott. Komoly kibertámadás miatt a Collins Aerospace rendszerében kiesett az automatizá
Hatalmas a felháborodás a Promenad24 Szabó Zoltot támadó lejáratóanyaga körül, amit végül azután töröltek a Fidesz-közeli lap felületéről, hogy a hódmezővásárhelyi rendőrkapitány néhány nappal az írás megjelenése után öngyilkosságot követett el.
Az állattartásnak továbbra is kulcsfontosságú és meghatározó szerepe van és lesz is az agráriumban – jelentette ki Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az OMÉK-Mász 30. jubileumi közgyűlésén.
Kevin Durant majdnem tíz év után szerezte vissza a Coinbase-fiókját. Az NBA egyik legismertebb játékosa, Kevin Durant újra hozzáfér bitcoinjaihoz, miután csaknem tíz évig elveszettnek hitte Coinbase-fiókját. A hírt maga a tőzsde vezérigazgatója, Brian Armstrong erősítette meg egy X-posztban, amelyben azt írta: „Megoldottuk. A fiók helyreállítása be
„A tehetséges gyerek szerintem kitűnik a többiek közül, főleg alkatban, mozgásban, és a feladatok megértésében. A sportolói lét nehéz, és sok lemondással jár, de cserébe nagyon sokat is tud adni” – mondja Pap Bianka, kétszeres paralimpiai-, hatszoros világ- és hétszeres Európa-bajnok magyar úszó.
Az elmúlt 2-3 évben többször is láttak medvét a Börzsönyben vagy a Gödöllői-dombság mentén, néhány évvel korábban pedig Egerben már medvebocsot is sikerült megfigyelni. A medvék felbukkanásáról szóló posztok alatt alapvetően két típusú kommentelővel lehet találkozni: az egyik, aki örül a medvének és azt hangoztatja, hogy a medve fokozottan védett é
Oroszország az éjjel 580 drónt és 40 rakétát zúdított Ukrajnára, lakóházakat és üzemeket romboltak le a támadás során. Három ember meghalt, több tucat megsérült, miközben Lengyelország és a NATO is riadót fújt a határ menti támadások miatt. Oroszország szombat hajnalban nagyszabású légicsapást intézett Ukrajna több régiója ellen, amely során 580 dr