Az Országfásítási Program keretében eddig több tízezer fát ültettek országszerte. A cél, hogy egészséges, klímaváltozáshoz alkalmazkodó erdők jöjjenek létre, és minden település részesüljön a zöldítésből.
Az Egyesült Királyságban alig két éve alapított Nscale nevű mesterségesintelligencia-infrastruktúra startup mára a világ legnagyobb technológiai cégeinek stratégiai partnere lett. A vállalat 2024 májusában lépett ki a „stealth” üzemmódból, miután kivált az Arkon Energy nevű kriptobányászatra specializálódott cégtől, és azóta villámgyorsan Európa eg
Amikor beköszönt az ősz, a kerttulajdonosok egyik leggyakoribb kérdése, hogy meddig kell még nyírni a füvet. Van, aki túl korán hagyja abba, és tavasszal egy elgyengült, beteg pázsittal szembesül, más pedig túl sokáig folytatja, így a télre legyengült gyep nem tud kellő tartalékot képezni.
A repülés zöldebbé, gazdaságosabbá és biztonságosabbá tételén dolgoznak hazai kutatók a világ legnagyobb repülőgépgyártóival együttműködve. A Hun-Ren Sztaki szakemberei például az Airbusszal közösen fejlesztenek olyan megoldásokat, amelyek csökkentik a légi közlekedés ökológiai lábnyomát, javítják a hatékonyságot és növelik a biztonságot még turbul
Megjelent a kormány honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete a nyugdíjak és egyes ellátások 2025. novemberi kiegészítő emeléséről. A társadalmi egyeztetés szeptember 25-ig tart.
A mesterséges intelligencia néhány év alatt a jelen valóságává vált: ma már nemcsak a technológiai óriások privilégiuma, hanem a hazai vállalatok mindennapi működésében is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Az AI azonban nem önmagában hoz áttörést - a sikerhez elengedhetetlen a stabil, korszerű és skálázható háttérinfrastruktúra, amely képes lépést
Magyarország zökkenőmentesen állította le a 3G-szolgáltatást, a hazai szolgáltatók pedig már megkezdték az előkészületeket a 2G hálózatok lekapcsolására is, amire leghamarabb az évtized végén kerülhet sor - hangzott el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) közös szakmai konferenciáj
A hazai ingatlanpiac teljes értékláncát – az ötlettől az üzemeltetésig, a finanszírozástól a marketingig – üzleti szemléletben, hiánypótló módon rendezi össze az Ingatlanfejlesztés enciklopédiája, amelyet szeptember 16-án mutattak be a Budapesti Corvinus Egyetemen.
Úgy tűnik, nem tudta jól a miniszterelnök, hogy ki állja a számláját. Mi történt? Orbán Viktor miniszterelnök állítása ellenére a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tagadja, hogy ők finanszírozták volna a magyar futballválogatott külföldi focimeccseire történő magángépes kiutazásait — tudta meg a 444 közérdekű adatigényléssel. Pontosan ezt írta az M
Hosszú betegséget követően elhunyt Batta Ramon séf, aki a Konyhafőnök című műsorban is szerepelt. Küldetésként tekintett a magyar gasztrovilág megújítására.
Az idei augusztus volt az eddigi legszárazabb hónap Európában és a Földközi-tenger térségében a feljegyzések 2012-es kezdete óta - közölte az Európai Unió Aszálymegfigyelő Intézete (Edo) friss elemzésében, amelyet a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál ismertetett csütörtökön.
Nagyot esett az új munkanélküli segélykérelmek száma, ami azt mutatja, hogy lehet, hogy nem olyan nagy a baj a munkaerőpiacon, mint azt hitte az amerikai jegybank.
Minden eddiginél több e-matricát vásárolt az utazóközönség idén nyáron: 4 millió 786 ezer úthasználati jogosultságot vettek a közlekedők június, július és augusztus hónapban. Az autópálya-matricák mintegy 60 százalékát külföldi felségjelű járműre vásárolták - derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) közzétett adataiból.
A Samsung bejelentette, hogy a vállalat történetének eddigi legnagyobb kiállítóterével vesz részt a CES 2026 Kiállításon. A Samsung standja a látványos Wynn és Encore Las Vegas szállodákban lesz látogatható, a vállalat kiállítótere pedig az innováció és az ügyfélkapcsolatok új korszakát vetíti előre.A Samsung rekordméretű, prémium kiállítótere mege
Tanúként hallgatta meg a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája Kuslits Gábort, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) volt igazgatóját, akinek a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nyújt jogi segítséget.
Véget ér a várakozás! A REX-Osprey Dogecoin ETF a mai napon indul, és ha az intézményi tőke a várakozások szerint áramlik be, a mémcoinok királya elindulhat a 1,40-os árfolyamcél felé. A kriptopiac legforróbb témája ismét a Dogecoin (DOGE), ám a mosolygós kutya ezúttal nem csak a mémek miatt került címlapra. Többszöri halasztás után, várhatóan a
Polgári Balázst nevezték ki az eMAG Magyarország országigazgatójának, 2025. október 1-jei hatállyal. Feladatait a helyi és a csoportszintű vezetői csapatokkal szoros együttműködésben látja el, a vállalat növekedési pályájának folytatása érdekében. Elődje, Daradics Kinga új szakmai kihívásokat vállal az eMAG-on kívül – írja közleményében a román tul
Folytatódik az emelkedés csütörtök délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX erősödik és 99 973,81 ponton állt dél körül. Az OTP, a Mol és Richter pluszban indult. A Telekom viszont gyengüléssel kezdte a napot. A forgalom 5,2 milliárd felett járt dél körül. Visszatért az optimizmus a piacra? A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,27 ponto
Újabb forrásokat biztosít a hazai vállalkozásoknak az EXIM Magyarország. A nagy érdeklődés miatt húszmilliárd forinttal megemeli a Demján Sándor Program lízingkeretét. A támogatás célja, hogy a cégek kedvező feltételek mellett juthassanak forráshoz beruházásaikhoz, növelve versenyképességüket és exportpiaci lehetőségeiket. Húszmilliárddal bővül a D
A svájci központú MET Csoport bejelentette, hogy MET Polska leányvállalatával belép a lengyel piacra. A cég energiaintenzív ipari nagyvállalatokat, kis- és középvállalkozásokat, valamint megújuló energiatermelőket fog kiszolgálni - közölte a vállalatcsoport.
A sötétben tapogatóznak a magánszolgáltatók. Mi történt? November elsejétől csak az állam végezhet közfinanszírozott CT- és MR-vizsgálatokat, de az átmeneti szabályok hiánya miatt több magánszolgáltató már nem ad novemberre időpontot – tudta meg a Népszava. Miért fontos ez? Például a Pozitron Medical, ahol az elmúlt fél évben 3600 közfinanszírozott
Nagyot esett az új munkanélküli segélykérelmek száma, ami azt mutatja, hogy lehet, hogy nem olyan nagy a baj a munkaerőpiacon, mint azt hitte az amerikai jegybank.
Az Európai Központi Bank 6,9 milliárdos vészhelyzeti támogatást biztosított Frankfurt súlyos túljelentkezéssel küzdő Európai Iskolájának, ahol nagyrészt a jegybank tisztviselőinek gyerekei tanulnak, miután a városvezetés évek alatt sem volt képes nagyobb helyszínt találni az iskolának. Az EKB vezetője, Christine Lagarde bár korábban támogatta a pol
Az elmúlt hónapok egyértelműen az Ethereum térnyeréséről szóltak, melynek következtében a második rétegű skálázási protokollok is ismét előtérbe kerültek. Az Optimism és az Arbitrum után azonban most a Mantle-t kell kiemelni, ami az elmúlt két hónapban megduplázta árfolyamát, legújabb frissítésének köszönhetően pedig a vezető ZK rollup hálózattá nő
A Yettel 2025 elején indította el Recharge nevű programját, amely egyedülálló módon ötvözi a munkavállalói elismerést és a mentális jóllét támogatását.
Rendkívül stabil a magyar lakossági állampapírok piaca, a nagy kamateső közepette is nőtt a lakosság által tartott állampapírok állománya, tehát a befektetők bizalma töretlen a magyar állampapírok iránt – mutatott rá Hoffmann Mihály, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója a Portfolio Future of Finance 2025 konferenciáján tartott előadásában
A magyar autósok többsége továbbra is bizalmatlan az elektromos autózással szemben - derül ki egy több mint 1500 fő bevonásával végzett kutatásból. A válaszadók 96 százaléka nem használ villanyautót, 78 százalékuk pedig nem örülne, ha a jövőben kizárólag ilyen járművek közlekednének. A legfőbb aggályok között a hatótáv (76,8%), az akkumulátor élett
Határozatlan időre meghosszabbították a Lengyelországot és Kínát összekötő fő vasútvonal lezárását, amelyet az elmúlt héten azért indítottak, mert a szomszédos Fehéroroszországban orosz katonák hadgyakorlatoztak öt napon keresztül. A döntést eredetileg ideiglenes biztonsági okokra hivatkozva hozta a lengyel kormány, de úgy látszik, az évi 25 milliá
Átlagosan 842 137 forintra nőtt az építőipari kontármunkákból származó lakossági kár mértéke, ami 3,4 százalékkal magasabb az előző évhez képest. Bár csökkent a kontárkárosultak aránya, a bizalom nem mozdul: a szakemberek teljesítményét továbbra is átlagosan 3,6 csillagra értékeli a lakosság. Megdöbbentően sok a negatív tapasztalat, amelyek szájról
A Tornado vadhálók nem ismeretlenek Magyarországon, hiszen a termékek régóta bizonyítanak a vadkárelhárítás, az erdőgazdálkodás, a mezőgazdaság és az ipari vagyonvédelem területén.
A várakozások feletti ütemben növekszik a taglétszám az OTP Egészségpénztárnál, miközben az új belépők átlagéletkora is alacsonyabb a korábban jellemzőnél. Az egészségpénztár közös kampányt indított az Országos Vérellátó Szolgálattal, így ösztönözve a véradást, és ráirányítva a figyelmet az öngondoskodás fontosságára is.
Megkérdőjeleződtek az eddigi "biztos menedékek", de a fegyelmezett, kellő likviditással rendelkező befektetők a rövid távú zavarokból hosszú távon nyereséget termelhetnek.