A mesterséges intelligencia néhány év alatt a jelen valóságává vált: ma már nemcsak a technológiai óriások privilégiuma, hanem a hazai vállalatok mindennapi működésében is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Az AI azonban nem önmagában hoz áttörést – a sikerhez elengedhetetlen a stabil, korszerű és skálázható háttérinfrastruktúra, amely képes lépést
Ismét rendhagyó időpontban, szerda délután négykor tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő. A miniszter beszélt többek közt a kiegészítő nyugdíjemelésről, az Otthon Start Programról és az Alföldi Tej Kft. külföldi felvásárlásáról is.
A globális befektetők elhitték Európának, főleg a németeknek, hogy hatalmas kiadásnövelési csomaggal élénkítik a gazdaságot. Ennek azonban egyelőre nem sok jele van, így a részvénypiac ralija is kifulladt.
A Binance Coin (BNB) már csak nagyjából 50 dollárra van az 1000 dolláros lélektani határtól. Ma 962 dolláron új történelmi csúcsot ért el, majd kismértékben visszahúzódott. A token ismét a top 5-ben van, a piac pedig az ezres szint áttörését várja. A BNB-ről röviden A BNB – a Binance ökoszisztéma natív tokenje – 2017-ben indult.
Az infláció és a gazdasági bizonytalanság kétségtelenül hatással van mindennapi közérzetünkre. Ebben a folyamatos változásban sokan keresik a megoldást: hogyan reagáljunk, amikor a külső körülmények egyre kiszámíthatatlanabbá válnak? Másként fogalmazva: milyen szemléletet érdemes követni pénzügyeink kezelésében válság idején?
Az EY idén is keresi azokat a magyar vállalkozókat, akik rátermettségükkel, újító szellemiségükkel és kimagasló üzleti teljesítményükkel helyet kaphatnak az EY Az Év Üzletembere Díj nyerteseinek exkluzív klubjában. A független zsűri által kiválasztott győztes képviseli majd Magyarországot a világversenyen Monacóban. Az elismerést korábban olyan meg
Magasabb a nyugdíjas infláció a vártnál, ezért kiegészítő nyugdíjemelésről döntött a kormány a mai ülésén – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Az eddigi kormányzati terveknél is nagyobb, 1,6%-os visszamenőleges nyugdíjkorrekció jön, ez az átlagnyugdíj szintjén évi 51 155 forintos (havi 3935 forintos) p
Újra itt a Csináljuk a fesztivált! Az ötös szám ihlette új évadban 5 nemzedék legjobb magyar slágerei élednek újjá sztárfellépők előadásában. A visszatérő zsűriben Korda György, Balázs Klári, Janza Kata és Bereczki Zoltán értékeli az 1915 és 2025 között megjelent sikerdalokat. Az ítészek egyéni döntése átrajzolhatja a versenyt, hiszen új elemmel, a
Jövőre április 3. és július 26. között, összesen hatvan napon kell fizetnie a turistáknak, ha Velencébe akarnak utazni - közölte a város önkormányzata szerdán.
Évek óta hadakozik az anyavállalattal aktivista megnyilvánulásai miatt. Mi történt? Több mint negyven év után távozott a cégtől Jerry Greenfield, a Ben & Jerry’s jégkrémmárka társalapítója, miután éles vitába keveredett az anyavállalattal, vagyis az Unileverrel, amiért korlátozták a fagyis cég társadalmi aktivizmusát — írja a BBC. Kontextus. Green
A kriptovaluták világa sokáig férfiak által dominált terület volt. A bitcoin 2009-es indulása után a közösségek főként technológiai és pénzügyi háttérrel rendelkező férfiakból álltak, és sokáig a nők szinte alig voltak jelen. Az iparág azonban gyorsan fejlődik, és az utóbbi években látható változás indult el: egyre több nő jelenik meg befektetőként
Mindössze 0,8 százalékos GDP-növekedés várható idén Magyarországon, 4,5 százalékos infláció mellett. A fogyasztói árindexet mesterségesen leszorító árrésstop a választásokig valószínűleg velünk maradhat. Az érdemi hiánycsökkentés viszont a politikai küzdelem hatására jövőre is elmarad.
Budapesten gyorsabban elkelnek a lakások, mint egy évvel korábban. A panellakások esetében a július és szeptember közötti három hónapos időszakban 55 nap elég az eladáshoz, A téglaépítésű lakások is gazdára találnak alig több mint két hónap alatt.
A Magyar falu program forrásából (mfp), bruttó 412 millió forintból újult meg a 4434-es út Medgyesegyháza és Kétegyháza közti szakasza - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés vármegyei igazgatósága szerdán az MTI-t.
A Fővárosi Törvényszék közérdekű adatnak minősítette a magyar kormány által tavaly tavasszal kötött egymilliárd eurós kínai hitelszerződést, és kötelezte az Államadósság Kezelő Központot annak 15 napon belüli nyilvánosságra hozatalára.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Duolingo Inc. amerikai vállalkozással szemben. A GVH gyanúja szerint a nyelvtanulási szolgáltatásokat nyújtó cég kereskedelmi gyakorlata több okból is tisztességtelen, egyebek között valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat az általa kínált nyelvtanulási módszer hatékonysá
Az MVM Csoport romániai terjeszkedési terve újabb fordulatot vett: lapunk kiszúrta, hogy az Európai Bizottság a külföldi támogatásokról szóló rendelete (FSR) szerint lefolytatott versenytorzító hatásokról szóló vizsgálatát új szakaszba léptette. Ezzel kapcsolatban megkerestük a vállalatcsoportot is, amely érdeklődésünkre azt közölte, hogy ideiglene
Samson Mow egy kanadai vállalkozó, aki már elég régóta kampányol a nemzeti Bitcoin-tartalékok létrehozása mellett. A JAN3 vezérigazgatója, amely vállalat a Bitcoin infrastruktúrájának és világszintű bevezetésének felgyorsítására összpontosít. Korábban stratégiai igazgatóként dolgozott a Blockstreamnél, és operatív igazgatóként a BTCC-nél, az egyik
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a nyelvtanulási szolgáltatásokat nyújtó Duolingo-val szemben. A GVH gyanúja szerint az amerikai vállalat több szempontból is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat.
Szeptember 17-én 16 órától ismét sajtótájékoztatót tartott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő – a hvg.hu percről perce követte az eseményeket.
Ma délután indult a jegyértékesítés. Mi történt? Szerdán délután kettőkor indult a jegyértékesítés és máris telt házas a Pamkutya jövő tavaszi arénakoncertje — írja a HVG. Mit jelent ez? Kevesebb, mint másfél óra alatt elkelt az összes jegy a Pamkutya koncertjére, amit az MVM Dome-ban tartanak 2026. március 13-án. A telt ház nagyjából 20 ezer
Horvátország új törvénytervezete szerint teljesen megszűnne a készpénzes fizetés az autópályákon, helyette kizárólag elektronikus útdíjfizetési rendszert vezetnének be - írta meg a Croatia Week.
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 4,1 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt augusztusban, miután júliusban 3,6 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - Stat) szerdán közzétett adataiból.
Mitől érezhetjük magunkat biztonságban? Az Alfa Biztosító új kampánya erre ad választ – hiteles karakterekkel, valós élethelyzetek bemutatásával. 2025. szeptember 15. és október 31. között TV-ben, online felületeken, óriásplakátokon és citylight-okon találkozhatunk azokkal, akik már felkészültek a váratlan helyzetekre és ezért biztosak a dolgukban.
Bizonyított a Delta: a Duna nagy múltú tudományos-ismeretterjesztő műsorát a 2025-ös Silk Road Global Awards-on a legjobb innováció kategóriában díjazták. A rangos nemzetközi elismerés visszaigazolása annak, hogy a magyar közmédia innovatív tartalomfejlesztése nemzetközi szakmai mércével mérve is kiemelkedő.
Válság a Bitcoin-alapú vállalatoknál? Miközben a BTC ára átlépte a 117 000 dollárt, a KindlyMD (NAKA) papírjai drámai mértékben zuhantak. A globális pénzügyi rendszer jelenleg példátlan átalakuláson megy keresztül, miért a közvetlen Bitcoin befektetésé a jövő? A Nakamoto Holdings papírjai (NAKA), amely augusztusban egyesült a KindlyMD egészségügyi
A keleti lódarázs, amely az 1970-es évek óta nem szerepelt a horvátországi feljegyzésekben, nemrég újra felbukkant Split közelében, egy kaštelai kőbányában - írta a Croatia Week.
Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta, mekkora minimális összegekre számíthatnak a tagállamok a 2027 utáni Közös Agrárpolitika keretében. Magyarország az új rendszerben a környező országokhoz képest közepes mértékű forrást kap, amely alacsonyabb a jelenlegi ciklusban jóváhagyottnál. Az új költségvetési logika miatt a vidékfejlesztési pénzek más
Több bejelentést is tett a Kormányinfón a miniszter. Mi történt? Valóban egy görög cég vásárolta volna fel az Alföldi Tejet, azonban az üzlet megkötését Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megvétózta — erősítette meg Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón a Telex értesülését, amiről a Forbes is beszámolt szerdá
Iparjogvédelmi mérföldkőhöz ért a Széchenyi István Egyetem Digitális Fejlesztési Központjának egyik egészségügyi innovációja: a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala használatiminta-oltalom besorolást adott a fejlesztésnek. A győri intézmény kutatói által megalkotott multimédiás rendszer akár több száz résztvevős műtéti közvetítést is lehetővé tesz, m
Az IVSZ - Digitális Vállalkozások Szövetsége szeptember 30-án a Budapest Music Centerben rendezi meg a digitális gazdaság meghatározó szereplőinek részvételével a Menta konferenciát. Az idei konferencia fókuszában a Technológia: az új világrend alakítója vagy elszenvedője? témakör áll, külön figyelmet szentelve a a digitális szuverenitás, illetve a
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Duolingo Inc. amerikai vállalkozással szemben. A GVH gyanúja szerint a nyelvtanulási szolgáltatásokat nyújtó cég kereskedelmi gyakorlata több okból is tisztességtelen, egyebek között valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat az általa kínált nyelvtanulási módszer hatékonysá
A világ legnépszerűbb szeszes italai közé tartozik a whisky, amit nem csak a Brit-szigeteken és Amerikában, hanem a világ számos pontján, köztük immár Magyarországon is gyártanak. Ha rendszeresen fogyasztod, sőt mi több, ha neked is a kedvenc alkoholos italaid közé tartozik a whisky, semmi esetre se maradj le a Pénzcentrum legújabb kvízéről - tedd
Több mint 100 demokrata képviselő szólította fel a Trump-adminisztrációt, hogy álljon el a járművek károsanyag-kibocsátási szabályainak és előírásainak visszavonásától, ami szerintük amerikai munkahelyeket veszélyeztetne és Kínának kedvezne az autóipar jövőjét illetően.
Tudósok először mérték meg, mennyi szenet tárolnak az ország északi partjainál húzódó hínárerdők. Az eredmények meglepően ígéretesek – de a jövőjük bizonytalan.
Az OTP MobilBankban beállítható új szolgáltatással, az Utalásőrrel a számlatulajdonos kijelölhet egy biztonsági meghatalmazottat, aki értesítést kap a nagyobb utalásokról, és szükség esetén segít megállítani a gyanús tranzakciót.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 529,9 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 99 347,92 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Kering luxuscsoport Francesca Bellettinit nevezte ki a zászlóshajó Gucci márka új vezérigazgatójának, leváltva a mindössze kilenc hónapja pozícióban lévő Stefano Cantinót. Ez az első jelentős vezetőségi változás Luca de Meo új csoportvezérigazgató irányítása alatt.