Az Európai Unióban 2025 első hat hónapjában ismét zsugorodott a marhahús-kibocsátás. A vágások száma közel 5%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, miközben egyre kevesebb állat áll rendelkezésre a hizlalás és a vágóhidak számára.
Szeptember 15-től minden régióban megnyílt a "Munkakörülmények fejlesztése" című Ginop Plusz felhívás a kkv-k előtt; a támogatás maximuma 20 millió forint.
Bár a döntés nem érinti azonnali és közvetlen módon a folyamatban lévő kivitelezést, az újrainduló eljárások további költségeket és bizonytalanságot okozhatnak.
A Magyar Telekom átfogó hálózatfejlesztésbe kezdett, ezért a hét folyamán több városban és fővárosi kerületben is időszakos szolgáltatáskiesésre kell számítani. A cég közleménye szerint a munkálatok az otthoni internet-, tévé- és vezetékes telefonszolgáltatást is érinthetik – egyes helyeken akár több órán át.
Magyarország a nemzetközi viták és uniós jogi akadályok ellenére is eltökélt abban, hogy felgyorsítja a Paks II. atomerőmű építését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bécsben. A miniszter szerint a projekt a 2030-as évek elejére készülhet el, amivel az atomenergia részaránya 70 százalékra emelkedhet a hazai villamosener
Nemsokára élesednek és azonnal büntető üzemmódban érkeznek az új traffipaxok. Mi történt? Október elejétől telepítik az új sebességmérőket, amelyek több tulajdonságukban eltérnek az eddigi sebességmérőktől. Például büntető üzemmódban mérnek. Mik ezek? A TraffiCapture-Lite (TC-Lite) nevű készülék túl van a rendőrségi protokollteszteken, jelenleg a r
A K&H Bank kínálatában is elérhetők már az új, kedvezményes vállalati hitelek az OTP Bank, az Erste Bank és az MBH Bank után - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-vel.
Dr. Tordai István nem mindennapi kalandjáról számolt be, ami a titkosügynöki szerepvállalástól egy természetfeletti átváltozásig vezetett. A műsorvezető korábban is dolgozott luxusmárkákkal, mint a Maserati, a Brabus vagy az Aston Martin, most pedig a Police Lifestyle kérte fel nagykövetnek, így olyan illusztris társaság tagja lett, melybe Neymar,
Mutatjuk, hogyan érleld be a zöld paradicsomot otthon, hogy ne vesszen kárba egy szem sem! Próbáld ki a paradicsom érlelésének legjobb trükkjeit! Ne dobd ki, inkább élvezd az őszi ízeket!
Az Alphabet részvényei több mint 4 százalékkal emelkedtek hétfőn, amivel a vállalat csatlakozott a 3 ezer milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező cégek exkluzív klubjához, amibe eddig csak az Nvidia, a Microsoft és az Apple tudott bekerülni - írta meg a Cnbc.
Az Egyesült Királyság az utóbbi években lassan, óvatosan közelített a digitális pénzekhez: miközben az uniós MiCA-szabályozás és az amerikai törvényhozás is zöld utat adott a stabilcoinoknak, London eddig inkább kivárt. Most azonban a brit jegybank (Bank of England) olyan javaslattal állt elő, amely alaposan felborzolta a kriptós közösséget: az új
Országos szinten havi összevetésben 1,1, Budapesten pedig 1,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak. Az egy évvel ezelőtti szinthez képest 14,7 százalékkal, a fővárosban pedig 21,3 százalékkal kerülnek többe a lakások. Régiós szinten a Dél-Alföld kiugró, 4,2 százalékos havi drágulást mutatott, míg a Dél-Dunántúlon 0,2 százalékos árcsökkenés történt au
Magyarország legnagyobb Zara áruházával és Stradivarius üzletével maxolja ki az őszt az Arena Mall. A spanyol divatóriások kibővült, hatalmas alapterülettel, rekordnagyságú árukészlettel és hazánkban most először bemutatkozó üzletkoncepcióval várják a vásárlókat. De ez még nem minden: hamarosan a prémium spanyol ékszermárka, a Tous mesés kiegészítő
A magyarok harmada nem tud bejáratott, megbízható szakemberhez fordulni otthoni műszaki probléma vagy egyéb váratlan javítást, szerelést igénylő helyzet esetén. Míg honfitársaink közel fele (46 százalék) csupán néhány szakterület kapcsán tud megfelelő mesterembert hívni. A 18-69 év közöttiek több mint kétötöde (44 százalék) a zárlattól és elektromo
Elon Musk közel egymilliárd dollár értékben vásárolt Tesla-részvényeket, ami jelentős bizalmi jelzésként hatott a befektetők szemében, emelkedik is a részvények árfolyama - jelentette a Cnbc.
Az MVM Csoport a mai napon közzétette a 2025 első félévi konszolidált pénzügyi beszámolóját: bár a vállalat árbevétele éves összevetésben 7%-kal csökkent, a cég adózott eredménye gyakorlatilag változatlan maradt az előző év azonos időszakához viszonyítva - mutatjuk a részleteket.
A toplista alapján egyértelmű, hogy a magyar nézők körében továbbra is három műfaj dominál: a sportesemények, a nagyszabású showműsorok és a híradók. A szeptemberi szezonkezdet erős rajtot hozott a nagy kereskedelmi csatornáknak, míg a közszolgálati és a kábelcsatornák inkább a rétegközönséget szólították meg. Igaz, ők is sikerrel.
Magyarország megállapodást írt alá Kínával, amely komoly együttműködési potenciált jelent a két ország között a nukleáris energia, a biztonság, az innováció területén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.
Évek óta hirdetik, még mindig nincs rá vevő, ismét csökkentették a kecó árát. Mi történt? Továbbra is eladósorban van a New Yorkban is drágának számító luxuslakás, ami 2022-ben került Matolcsy Ádám köréhez. Akkor 34,5 millió dollárért vették, tavaly 40 millióért hirdették, azóta levitték 29,95 millióra, de azóta sem kelt el – írja a Telex. Egy
A digitális eszközökbe fektető Galaxy Digital az elmúlt öt napban több mint 1,55 milliárd dollár értékben vásárolt Solanát (SOL), miután részt vett egy 1,65 milliárd dolláros magántőkebevonásban egy új kriptokincstári vállalatnál. Több mint 6,5 millió SOL felhalmozva A legfrissebb on-chain adatok szerint a Galaxy Digital vasárnap egyetlen nap alatt
Magyarország minden támadás, minden akadályozási kísérlet ellenére felgyorsítja a paksi bővítést, így a következő évtized elejére működésbe is léphetnek az új atomerőművi blokkok - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.
Közel 5,5 millió eurós beruházással új üzemcsarnokot hoz létre a magyar tulajdonú Aero Space Power Kft. A fémmegmunkálással, turbina és egyéb alkatrészek gyártásával, valamint légiipari szerkezetek javítással foglalkozó vállalat kisvárdai telephelyen új tevékenységekkel is bővíti portfolióját.
A 4iG Csoport kiterjesztette stratégiai együttműködését az Elisa Polystarral, amelynek keretében új, mesterséges intelligencia használatának lehetőségét megteremtő, hálózati szolgáltatásfelügyeleti rendszert vezetnek be a One Magyarországnál. Az együttműködés célja, hogy a vállalat ügyfelei még megbízhatóbb, gyorsabb és magasabb minőségű szolgáltat
Európa legsikeresebb beruházásösztönzési rendszerének nevezte a hazait, amit szavai szerint is bizonyít, hogy 2023-ban és 2024-ben is tízmilliárd euró feletti értékben sikerült beruházásokat hozni Magyarországra.
2024-ben az EU lakosságának 6,4%-a élt súlyos anyagi és társadalmi nélkülözésben, ami enyhe csökkenést jelent a 2023-as 6,8%-hoz képest, írja az Eurostat.
Az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) átfogó vizsgálatot indított hét vezető technológiai cég ellen, hogy feltárja, miként működnek mesterséges intelligenciával hajtott chatbotjaik, és azok milyen kockázatot jelentenek a gyerekekre
Csaknem 26 ezer építőipari kivitelezéssel foglalkozó vállalkozás kerülhet ki 2025. szeptember 18-tól, csütörtöktől a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara névjegyzékéből, amely az ágazat szereplőit, azok jogosultságait tartja nyilván, beleértve a kötelező kivitelezői felelősségbiztosítást is.
Idén szeptember 15. és 2026. augusztus 31. között kérvényezhetik az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került családok az általuk felvett babaváró kölcsön végtörlesztését a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz benyújtott dokumentációval – tájékoztatták az ügyben együttműködő szervezetek hétfőn az MTI-t.
A karácsony egyik legfontosabb tartozékából is kevesebbet kapunk a pénzünkért. Mi történt? A gyártók bejelentették, hogy jóval kisebb lesz idén a boltokban kapható szaloncukor, átlagosan közel 15 százalékkal csökkentik a méreteket. Mennyire? A Portfolio szedte össze, hogyan változnak a méretek az egyes márkáknál. Miért? A karácsonyi édességek zsugo
Hollywood leghíresebb filmművészeti alkotásai között tartjuk számon Quentin Tarantino feszültségkeltő, sokszor rendkívül véres filmjeit. Láttad az összes saját rendezésű filmjét, netalántán Tarantino legnagyobb rajongói közé tartozol? Ha kedvenc filmjeid toplistáján előkelő helyet foglal el a Ponyvaregény, az Aljas nyolcas vagy a Django elszabadul,