Magyarországon a kis- és középvállalkozások (kkv-k) sokáig kizárólag a banki hitelekben látták a növekedés fő forrását. Azonban egy hitel gyakran komoly kihívást jelent a cégek számára, mivel azonnali törlesztést, magas kamatokat és jelentős fedezeti elvárásokat támaszt. A hitel ráadásul elsősorban a vállalkozás aktuális helyzetére épít, nem a jövő
A múlt héten tovább erősödött a forint az euróval szemben, utoljára több mint egy éve járt ilyen erős szinten a magyar deviza. A következő nagy kérdés az lesz, hogy megugorja-e a 390-es szintet is az árfolyam, melyhez most közel jár.
Országosan 1,1 százalékkal, a fővárosban 1,4 százalékkal nőttek a lakásárak egy hónap alatt, az egy hónappal korábbi 0,2, illetve 1 százalékos ütemet követően - közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com.
Az egyenlőtlen munkaidő-beosztás a rugalmas foglalkoztatás fő eszköze, mely lehetőséget teremt arra, hogy a munka- és pihenőidőt a munkáltató igényeihez igazodva osszák be. Az alábbiakban a fontosabb szabályokat, buktatókat mutatjuk be.
Az európai föld alatti gáztárolók töltöttsége jelenleg valamivel 80% alatt van az őszi-téli időszak előtt, ami jelentősen elmarad az egy évvel korábbitól, és még a tízéves átlagot sem éri el.
A balatonfüredi Tesco parkolójában új, részben fizetős rendszert vezettek be, amely az első másfél órában továbbra is ingyenes parkolást biztosít a vásárlók számára - jelentette a Veol.
Mától gyűjt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az uniós jogszabályi előírásnak megfelelve a lakosság egészségi állapotáról. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) ehhez kapcsolódva a táplálkozási szokásokat méri fel. A KSH válaszadói vásárlási utalványt, az NNGYK-nak információkat adók pedig utalványt és okoskarköt
Van fejlődési potenciál a hazai csemegeszőlő-termesztésben. Az időjárási hatásokat a többi kertészeti állókultúránál valamelyest jobban tolerálja, ráadásul a fogyasztása is egyre bővül.
A jövő energetikai kihívásaira adott válaszok állnak a középpontban a Magyar Elektrotechnikai Egyesület 71. Vándorgyűlésén, amelyet idén szeptember 23–25. között rendeznek Szegeden.
Augusztusban gyorsult a lakásárak emelkedése: országosan 1,1 százalékkal, a fővárosban 1,4 százalékkal nőttek a lakásárak egy hónap alatt, az egy hónappal korábbi 0,2, illetve 1 százalékos ütemet követően – közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com.
Hétvégén ért véget a 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, melyen Joachim Trier új alkotása, az Érzelmi érték nyerte a fesztivál fődíját, a Pressburger-díjat. A film decembertől látható a hazai mozikban.
Továbbra is lendületben van a hazai tranzakciós piac – derül ki az EY-Parthenon vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő friss jelentéséből. Az IT-szektor mellett a feldolgozóipar mutatkozott a legvonzóbb befektetési célpontnak az év első felében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal újabb adategyeztetési kampányt indít az online számlaadatok és az áfabevallások eltéréseinek tisztázására. Ezúttal azokat keresi meg a hivatal, akik nullás bevallást adtak be annak ellenére, hogy online számlaadataik szerint 2025 júliusában volt forgalmuk.
Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése – mondta az InfoRádióban Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Az ingatlan.com 11 ezer lakáskeresőt kérdezett meg, akiknek a túlnyomó többsége hitellel vásárolna ingatlant.
Jelentős csapadékot hozott a Lengyelország felől érkező hidegfront, amely tegnap vonult át az országon, helyenként 30 millimétert meghaladó csapadékmennyiséggel - számolt be a HungaroMet Nonprofit Zrt..
Kisbéren új fordulatot vett a több éve húzódó bűzper: a bíróság közel kétszázmillió forint sérelemdíjat ítélt meg a sertéstelep közvetlen közelében élőknek, miközben sok más lakos, aki szintén szenved a szagtól, most a perköltséget kénytelen állni. A város és a helyi közösség továbbra is azt szeretné elérni, hogy megszűnjön a bűz, bár a felülvizsgá
Szárazság, tűzvész, áradás, volt itt minden. A számok már most is csillagászati mértékűek, de pár éven belül megháromszorozódhatnak az időjárás miatti veszteségek.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalok munkatársaival közösen idén nyáron országos akció keretében vizsgálta a vendéglátóhelyek működését. Az ellenőrzések során ellenőrizték többek között a fagylaltozóktól a strandbüféken át a fesztiválokra kitelepült árusokat is. A szakemberek 33 vendéglátóhely működését korlá
Országos szinten havi összevetésben 1,1, Budapesten pedig 1,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak; az egy évvel ezelőtti szinthez képest 14,7 százalékkal, a fővárosban pedig 21,3 százalékkal kerülnek többe a lakások – derül ki az ingatlan.com adataiból.
Sem többségi tulajdonos, sem cégvezető nem lehet egyetlen vállalatban sem az a férfi, akinek a cégei papíron ezermilliárdokat érő, hamis brazil kötvényeket birtokoltak.
Javulni látszik a magyarok viszonyulása a mesterséges intelligencia technológiához – derült ki az idei AI Summit rendezvényen bemutatott Readiness Indexből.
Felemás, többnyire pozitív hangulatban indult a hét az ázsiai tőzsdéken, Európában pedig szintén az emelkedésé a főszerep a hét első napján. Idehaza is jól indult a nap, a magyar részvények azonban gyorsan esni kezdtek. Eközben a vezető börzék közül a francia tőzsde teljesít a legjobban hétfőn, noha az országot pénteken a Fitch leminősítette. Gaz
Az osztrák Pöttinger a szálastakarmány-betakarító gépek fejlesztésében folyamatosan új megoldásokkal jelentkeznek. Nemrég bővítette rendképző gépeinek kínálatát a Mergento VT 9200 típus bevezetésével.
A Generali új, globális márkakampányának célja új alapokra helyezni a biztosító és az ügyfelek közötti kapcsolatot a bizonytalan mindennapokban; emellett ráerősíteni arra, hogy a jelenben meghozott döntések alakítják a jövőnket, így a tudatosság, a tudatos jelenlét kiemelten fontos az élet legtöbb területén.
Románia és Magyarország lehet versenyben a Wisdom Motors első európai gyárának felépítésére. A kereskedelmi kapcsolatok már adottak a térséggel, de egy-két fontos lépés még hátra van. Érdekes körülmény, hogy Magyarországon már van
A hideg hónapok beköszöntével újra előtérbe kerül a fűtési rendszerek hatékonyságának kérdése. A fűtési keringető szivattyúk szerepe a háztartásokban megkerülhetetlen, hiszen energiamegtakarítást és kényelmet nyújtanak. De tudjuk, hogy miben rejlik a felszerelésük előnye?
Homlokegyenest másként értékeli a magyar beruházások helyzetét a külgazdasági miniszter és a volt fideszes pénzügyminiszter Varga Mihály, aki jelenleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. A két prominens gazdasági vezető ugyanarról egész másként beszél.
A nyári utazási szezonban idén is több százezer magyar utazó gondoskodott előre a biztonságáról, és kötött utasbiztosítást a Netrisk adatai szerint. A nyári szezonban a biztosítások átlagdíja mindössze 1,5 százalékkal emelkedett éves szinten, így továbbra is megfizethető megoldást jelentenek egy váratlan betegség, baleset vagy poggyászkár esetén. A
A NAV hétfőtől online kérdőívvel keresi meg azokat a cégeket, ahol eltérés van a számlaadatok és a bevallások között. A mulasztás komoly bírságot vonhat maga után.
A Bitcoin hálózati hashráta nemrégiben átlépte az 1 zettahash per másodperces (ZH/s) szintet. Ez azt jelenti, hogy a bányászok világszerte minden másodpercben több mint egymilliárd exahash számítási műveletet végeznek. Ez a mérföldkő nem pusztán technikai adat: azt jelzi, hogy a Bitcoin hálózat biztonsága, decentralizáltsága és ellenálló képessége
Júliusban az elemzők által vártnál kissé nagyobb lett az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett első becslése alapján. Az előző havihoz képest nőtt, az egy évvel korábbihoz képest csökkent az euróövezet külkereskedelmi többlete.
Arany-, ezüst- és bronzérmeket is szereztek a Széchenyi István Egyetem szimulátorcsapatának versenyzői a chicagói Sim Gaming Expo rendezvényen megszervezett nemzetközi versenyen.
Csupán öt külföldi előadó fért fel a magyarok húszas Spotify-toplistájára, míg a YouTube-on egyetlen világsztár sem került be az ország legkedveltebb énekesei közé.