A Bitcoin az elmúlt években látványos utat járt be: az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal erősödött, öt év alatt pedig majdnem tízszeresére emelkedett az árfolyama. Sok befektető most arra keresi a választ, vajon érdemes-e hosszú távon is tartani a vezető kriptovalutát. A kép vegyes: miközben egyre több intézményi szereplő és kormányzati lépés erősít
Adott egy egyszemélyes kft., amelynek tagja és egyben ügyvezetője máshol rendelkezik heti 40 órás munkaviszonnyal. Olvasónk ezzel kapcsolatban tett fel kérdéseket az Adózóna oldalán, amelyekre dr. Radics Zsuzsanna társadalombiztosítási szakértő, jogász adott választ.
A kefirben található élő mikroorganizmusok hozzájárulnak a bélflóra diverzitásának növeléséhez, segítve ezzel az emésztést és az immunrendszer működését
A hazai sertéstartók nehéz helyzetbe kerültek: a vágósertés ára egy év alatt több mint 7 százalékkal esett vissza, miközben a fogyasztók továbbra is magas árakat fizetnek a húsboltokban.
Gerlaki Bence adóügyekért, kereskedelemért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint Besesek Botond adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta Cao Anh Tuấn vietnámi pénzügyminiszter-helyettest és delegációját. A tárgyalás során a felek áttekintették a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködés
Az elsősegélynyújtás olyan tudás, amely szó szerint életeket menthet. Közúti balesetek során az ember gyors reakciója döntő lehet, nem véletlen feltétele az elsősegély-vizsga a jogosítvány megszerzésének. Az évek során azonban a tudás megkophat; érdemes olykor felfrissíteni, vagy tesztelni, hogy tudnánk-e még mit kell tenni éles helyzetben. A mai k
Az őszi fűmagvetés nemcsak praktikus, hanem kiemelkedően hatékony módszer is, ha sűrű, ellenálló és szemet gyönyörködtető gyepet szeretnél – íme a részletes útmutató!
Vietnám, Kolumbia, Panama, Kína és Thaiföld a világ 5 legolcsóbb országa a betelepülők számára egy friss felmérés szerint. A toplistára egyetlen európai ország sem tudott felkerülni.
A Panama-csatorna hatóság jelentős beruházásokat indít a jövőbeli aszályok hatásainak enyhítésére, miután a történelmi szárazság súlyosan korlátozta a hajóforgalmat a kulcsfontosságú kereskedelmi útvonalon - írta meg a Cnbc.
A 2008-as globális pénzügyi válságot követően sok közgazdász azt az érvet hangoztatta, hogy a kormányok szabadon, hosszú távú következmények nélkül vehetnek fel hiteleket. A Covid utáni infláció és a növekvő kamatok azonban megdöntötték ezt a narratívát, és leleplezték, hogy a megszorításellenes közgazdaságtan végig egy veszélyes illúzió volt.
A továbbtanulás melletti döntésük motivátoraként a zömében huszonéves válaszadók a munkaerőpiacon való könnyebb érvényesülést, a saját maguk továbbképzését és az általuk végzendő munkához szükséges végzettség megszerzését jelölték meg az Uniside friss kutatásában. Míg a válaszadók csupán 4 százaléka számolt be arról, hogy egyetemi keretek közötti t
Súlyos baleset történt a III. Győr Rally versenyén, ahol hat személy sérült meg, miután egy versenyautó a célnál várakozó járműnek ütközött. A szervezők a második gyorsasági szakaszt törölték - írta a Kisalföld.
Mit lehet tenni a jelenben, hogy az alapító élete műve fennmaradjon a halála után is, és biztos megélhetést biztosítson a gyermekeinek, az unokáinak és a dédunokáinak is?
Franciaország tiltakozik az ukrán tojásimport ellen, miután több szállítmányban az Eu-ban tiltott antibiotikumokat és egészségre káros anyagokat mutattak ki. A francia mezőgazdasági miniszter szigorúbb ellenőrzéseket és importtilalmat követel az Európai Bizottságtól.
Vietnám Satoshi Nakamoto új szobrával írja be magát a Bitcoin-történelembe. Új Satoshi szobor Hanoiban Vietnám Hanoiban avatta fel első Satoshi Nakamoto-szobrát, amellyel a világ ötödik országává vált, ahol hivatalos emléket állítottak a Bitcoin titokzatos megalkotójának. A különleges esemény egybeesett a Blockchain Gallery és a Satoshi Vietnam Fou
Kihúzták az Ötöslottó 2025/37. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezúttal nem volt telitalálat, így a főnyeremény összege tovább halmozódik: a 38. héten már 1 milliárd 200 millió forintért izgulhatnak az ötös lottó játékosai.
Lecornu francia miniszterelnök visszavonja az elődje által javasolt munkaszüneti napok csökkentését, miközben a Fitch leminősítése után új költségvetési stratégiát keres a megosztott parlamentben.
A világítástechnikai fejlesztések önmagukban nem elégségesek. A siker kulcsa az, hogy már a tervezésnél figyelembe vegyük az energiaforrásokat, a napi ármozgásokat és a növények fenológiai igényeit.
Szeptember 19-től lesznek kaphatók az üzletekben az iPhone 17-széria telefonjai. Kínában azonban új modellcsalád "nagymenőjének" számító iPhone Air megjelenése késni fog, mivel a készülékben fizikai SIM-foglalat már nincs, kizárólag eSIM-mel működik a telefon.
A BMW vezérigazgatója szerint hiba volt az EU-tól, hogy 2035-re betiltják a hagyományos motorokat, viszont Bazsó Gábor szakújságíró az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy a következő évtizedekben a közúti közlekedés teljesen elektromossá válik világszerte.
Ha rendszeresen nehézséget okoz a nyugodt éjszakai alvás, valószínűleg már többféle módszert is kipróbáltál – például meditációt vagy naplóírást. Azonban az étkezési szokásaid is jelentős szerepet játszanak az alvás minőségében.
2025 augusztusában a Peugeot 307 lett a leggyorsabban eladott használt autó Magyarországon, e típus képviselői mindössze 8-9 nap alatt találnak új gazdára. A leggyorsabban - 21-22 nap alatt - továbbra is az olcsóbb, 15 év feletti autók kelnek el. A hajtásláncok terén a benzinesek vezetnek (25–26 nap), a luxus kategóriában pedig a Ferrariké az abszo
Veszélyes incidens történt a prágai Václav Havel repülőtéren, ahol egy Londonból érkező Wizz Air járat leszállás közben a kifutópályának csapódott, melynek következtében a repülőgép törzse megrepedt. Szerencsére az utasok sértetlenül átvészelték a balesetet - írja az Index.
Ősi növény, gyógyító olaj, szakrális szimbólum. Van egy évezredek óta nagy becsben tartott növény, amelyet nemcsak gyógyászati és kozmetikai célokra használtak, használnak.
Az amerikai légügyi hatóság (FAA) 51 millió dolláros bírságot javasol a Boeing ellen a januári ajtókiszakadásos baleset miatt, amely során egy Alaska Airlines Boeing 737 Max 9 repülőgép alkatrészei kiszakadtak a gépből felszállás után - írta meg a NPR.