Bulgária 2018-ban 213 500 BTC-t adott el, amely most többet ér, mint a balkán ország államadóssága. Amikor Bulgária 2017 végén 213 519 Bitcoint foglalt le, a zsákmány értéke körülbelül 3,5 milliárd dollár volt – ez akkor az ország államadósságának egyötödével megegyező összeget jelentett. A kormány egy évvel a lefoglalás után azonban eladta a BTC-t
A legolvasottabb tudományos orgánumok adtak hírt az utóbbi hetekben a Bme professzora és friss diplomás építészhallgatója, Domokos Gábor és Almádi Gergő geometriai tárgyú felfedezéséről. Az első monostabil tetraéderről június végén számolt be a bme.hu, miután a megalkotói sajtótájékoztatón mutatták be a Bille névre keresztelt testet.
A bankok állhatják a cechet abban az esetben, ha valaki először esik csalás áldozatává. Az MNB erre vonatkozó javaslatára nyitott az NGM, erről lesz egy konzultáció. Egy elfogadható kompromisszum esetén ősszel szavazhatnak róla, és akár már 2026 januártól hatályba is léphet a szabály - derült ki az MNB Fizetési Rendszer jelentését bemutató sajtótáj
A közönség és a kritikusok is jól fogadták a magyar sorozatgyártás eddigi legmonumentálisabb szériáját, a Hunyadit. Így érthető, hogy az alkotók úgy döntöttek: a sorozat záróepizódját július 22-én ismét levetítik a Cinema City hálózatában.
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című mé
Magas szellemi hozzáadott értéket teremtő munkahelyeket jelentő úgynevezett okosberuházásokkal erősít Magyarországon az amerikai Emerson, és az új projektek elindításával együtt csatlakozik a Kormány stratégiai partnereinek közösségéhez.
Levélben kérik az európai startupérdek-csoportok, hogy az Európai Bizottság ne hátráljon ki eredeti vállalásaiból, és tényleg új alapokra helyezze a kontinens innovatív vállalkozásainak működését. Az eredeti tervek szerint az EU kötelező érvényűen rendelkezett volna az ilyen cégekre vonatkozó egységes szabályozásokról, de a friss tervezet alapján t
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és TB kockázatot húzunk magunkra? – A Niveus elma
A kiberbiztonság növelése érdekében az az OTP Bank újabb felsőoktatási intézménnyel működik együtt. Az NKE-val kötött megállapodás célja kettős, részben a hallgatók szakmai ismereteinek fejlesztése, a gyakorlati ismeretek átadása az információbiztonság és az infokommunikációs technológiák területén, illetve az együttműködés során fontos cél a banki
Az Európai Bizottság radikális reformjavaslatot terjesztett elő a Közös Agrárpolitika (Kap) átalakítására, amely jelentősen csökkentené a közvetlen támogatásokat és nagyobb döntési jogkört adna a tagállamoknak. A terv minden politikai oldalról erős kritikát kapott, és már az első napon gazdatüntetéseket váltott ki.
A bankszámla egy összetett pénzügyi szolgáltatás, amelynek díjszerkezete használat közben egyre kevésbé átlátható. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a számlatulajdonosok gyakran akár havonta több ezer forintot fizethetnek ki feleslegesen – ez éves szinten 40-50 ezer forint plusz kiadást is jelenthet. Holott a spórolás lehetősége mindenki számára
Az utóbbi évek különös kihívások elé állították a repcetermesztőket. Míg 10 évvel ezelőtt a termésszint növelése állt a középpontban, mára a termésbiztonság, a kockázatok minél jobb kezelése és ezek által a gazdaságos termesztés fenntartása a célkitűzés.
A Demján Sándor 1+1 Kkv Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretében már több mint 20 milliárd forint támogatás jutott el a nyertes vállalkozásokhoz – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az amerikai szenátus 51-48 arányban megszavazta Donald Trump elnök azon javaslatát, amely 9 milliárd dollárral csökkenti a korábban már jóváhagyott kongresszusi kiadásokat.
A magyar kormány és Szlovákia között körvonalazódó megállapodás víz-, energia- és klímapolitikai kérdések rendezését célozza – a nagymarosi gátépítés viszont szóba sem jöhet.
Új online befektetési platformot hozott létre az OTP Bank – a hitelintézet idén fokozatosan vezeti át tőzsdei megbízásokkal kapcsolatos szolgáltatásait az OTP SingleMarket-ra. A hitelintézet minden lakossági ügyfele számára elérhető megoldás már most a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Deutsche Börse (Xetra) több mint 1000 befektetési eszközéhez nyú
A tengerparti halászfalvak lehetséges sorsára, a felelőtlen halászat következményeire figyelmeztet a CarrefourSA élelmiszerkereskedelmi márka Ghost Town kampánya, amely a törökországi Ocaklart alakította „behálózott” szellemvárossá, hogy láthatóvá tegyen egy láthatatlan, súlyos környezeti és társadalmi problémát. A kampány az idei Cannes Lionson De
A Boehringer Ingelheim a fenntartható sertéstartás partnereként segíti a gazdákat az állatok egészségének megőrzésében, főként megelőzéssel és integrált megoldásokkal. Céljuk az állatjólét javítása, a hatékonyabb és fenntartható termelés.
Nem szabad leírni a repcét. Jövedelmezősége, piaca rendben van, termesztési kihívásai pedig lassan besimulnak a többi szántóföldi kultúra közé. Isten szabad ege alatt immár minden növény előállítása egyre nagyobb kihívás. Akkor már termeljünk olyat, aminek aratása után nem sokasodnak a gondok, hanem csökkennek. Azzal azért tisztában kell lennünk, n
Az elmúlt évben is dinamikusan bővült az elektronikus fizetési forgalom: több mint 200 millióval emelkedett az elektronikus tranzakciók száma egy év alatt, így a teljes gazdaságban összesen több mint 2,5 milliárd elektronikus fizetés történt, a fizetési műveletekben a bankkártyás tranzakciók domináltak.
Egy online kapcsolat, ami szinte túl tökéletes. Egy befektetési lehetőség, amit csak nekünk kínálnak fel. És a pillanat, amikor rádöbbenünk: mindez hazugság volt. A Médiaunió Alapítvány és a Magyar Bankszövetség közelményében ezúttal egy olyan csalástípusal foglalkozik, amely hosszan felépített érzelmi manipulációval, hamis platformokkal és mesters
Az NMHH Médiatanácsa e heti ülésén több jogsértés miatt is szankcionálta a kormányközeli kereskedelmi tévét és annak vezetőjét, ezenkívül eljárást indított a Metropol kiadója, a Mediaworks, valamint az ATV Zrt. és a M1 és az M5 csatornát működtető, állami Duna Médiaszolgáltató ellen.
Majdnem kétmillió forintot utalt át saját magának egy könyvelő egy cég számlájáról; a 43 éves nőnek csalás miatt kell felelnie - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Mélyebb betekintést enged személyes életébe a Pogány Induló létrehozója: dokumentumfilm készült Szirmai Marcell történetéről, melyet idén meg is lehet nézni.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. SPAR Hársfavirágzat Tea 20x1g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termék esetleges ásványolaj szennyezettsége miatt. A termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság kezdeményezte a Sprint gyorsfagyasztott felezett szilva visszahívását, mert a termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz, ezért fogyasztása egészségi kockázatot jelenthet.
Horvátországban, a magyar határ közelében található Jagodnjak és Bolman településeken megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését a házisertés-állományban - közölte a Nébih. A kitörések nyomán jelentősen nőtt a vírus magyarországi behurcolásának kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az érintett közepes k
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. SPAR Hársfavirágzat Tea 20x1g termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termék esetleges ásványolaj szennyezettsége miatt. A termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet.
Schrödinger macskája talán a világ leghíresebb gondolatkísérlete. A lényege, hogy egészen addig nem tudjuk, hogy egy dobozban lévő macska él-e vagy sem, amíg ki nem nyitjuk a dobozt. Ugyanez történik, amikor valaki élő növényt küld csomagautomatával: amíg a címzett ki nem nyitja a rekeszt, senki sem tudhatja biztosan, hogy a növény túlélte-e a szál
Mennyi igaz abból, hogy a "superfood" mindenre gyógyír? Valóban egészségesebb-e a drágább? Mit jelent a rövid és a hosszú ellátási lánc? Mi történik a hússal, amikor túlsütjük?
Egy újabb aszályos nyári szezon sújtja a tavaszi kultúrákat, különösen a kukoricát, melynek terméskilátásai hétről hétre romlanak. Közben országszerte javában zajlik az őszi vetésű kultúrák, azon belül a repce betakarítása. Az első adatok alapján a repcehozamok a tavalyi évhez képest sokkal jobban alakulnak.
Megjelent Pintér Sándor belügyminiszter rendelete, amely egy sor korábbi egészségügyi ellátást, népegészségügyet érintő jogszabályt módosít – írja a 24.hu.
Pénteken a maihoz hasonlóan ismét a gázolaj nagykereskedelmi ára változik csak, bruttó 3 forinttal csökken, a benzin ára ezúttal is változatlan marad – írja a holtankoljak.hu.
2028-tól alapjaiban változhat meg az uniós agrártámogatási rendszer. A Brüsszelből kiszivárgott reformtervezet véget vethet a területalapú kifizetések korszakának.
A Coinbase hivatalosan is lecseréli Wallet alkalmazását egy új, átfogó digitális platformra. A Base App célja, hogy a decentralizált szolgáltatásokat egy helyre gyűjtse: közösségi tartalom, valós idejű kereskedés, mini‑alkalmazások és USDC-alapú fizetési megoldások is helyet kaptak benne. A lépés a cég új irányvonalát jelzi a fogyasztók és fejleszt
A híresztelések Donald Trump újabb támadásáról a Fed ellen ismét megingatták a piacokat, de a dollár végül gyorsan visszanyerte erejét, miután a befektetők nem vették komolyan az elnök Powell menesztéséről szóló fenyegetését. A forint közben erősödni tudott, az euróárfolyam ismét benézett 400 alá, míg a dollár-forint újra felfelé mozdult. A befekte
A nyári hőség különösen az alternatív baromfitartásban jelent kihívást, mivel ezek a fajok kevésbé tolerálják a hőingadozást. A megfelelő technológiai és tartáshigiéniai gyakorlatok betartásával azonban a nyári időszak is sikeresen átvészelhető, a stressz csökkentésével pedig megelőzhetők a termeléskiesések és egészségügyi problémák.
Javában zajlik az 1984-es Silent Night, Deadly Night című slasher klasszikus feldolgozásának forgatása, melyről megérkezett az első kép.A Terrifier-filmeket gyártó Cineverse bejelentette, hogy zajlik az 1984-es Silent Night, Deadly Night című kultikus slasher film feldolgozásának forgatása. A hírhez megkaptuk az első fotót is, melyen Rohan Campbell