2024-ben 669 milliárd forintot fordítottak mezőgazdasági beruházásokra Magyarországon, melyek többségét saját forrásból, elsősorban állattartó épületek és gépek fejlesztésére költötték a gazdálkodók.
Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
A Szegedi Tudományegyetemen 2025. július 8-án ünnepélyesen átadták azt az 1,75 petaflops kapacitású szuperszámítógépet, amely az egyetem Ikikk Mesterséges Intelligencia Kompetenciaközpontjának szakmai támogatásával számítási kapacitást nyújt az SZTE mesterséges intelligenciát (MI) alkalmazó kutatásaihoz. Az Európa élvonalába tartozó infrastruktúra
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100.000 pontos záróértéket, ezzel új történelmi mérföldkövet ért el a hazai tőzsde. Az 1991-ben 1000 pontról indult, azóta százszoros növekedést elérő index a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követi, egyúttal pedig a magya
A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX történelmi mérföldkőhöz érkezett: fennállása óta először átlépte a 100 000 pontos szintet. A lélektani határ áttörése nemcsak az OTP vezette blue chipek teljesítményét tükrözi, hanem a magyar tőzsde elmúlt évtizedeinek fejlődését is. De mit jelent ez valójában, mennyi pénzt lehetett valójában keresni a m
Magyarországon 2025-ben is egymást érik a színvonalas borfesztiválok, ahol nemcsak a zamatos nedűk, hanem élőzene, gasztronómiai különlegességek és festői helyszínek is várják a látogatókat. Te mennyire vagy képben a legnagyobb boros rendezvényekkel? Teszteld tudásod a Pénzcentrum mai kvízével, amely kitér a borvidékekre, borfajtákra, időpontokra é
Egy csoport neves technológiai befektető, köztük Peter Thiel és Palmer Luckey, új amerikai bank indítására készül, amely kifejezetten a startupokat, kriptocégeket és más kockázatosabb technológiai vállalkozásokat célozza meg – írta meg a Financial Times. A bank neve: Erebor, J.R.R. Tolkien A Gyűrűk Ura világára utalva. Egy új SVB a láthatáron? Az E
2026-tól a gyomoknak nincs kegyelem: egy svájci agtech startup teljesen autonóm, lézeres gyomirtó robotja forradalmasíthatja az ökológiai gazdálkodást.
Az EU nem enged szabályozási autonómiájából, nem áldozza fel a gazdáit, megvédi a belső piacát, és még augusztus előtt lezárná a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal – többek között ezekről tájékoztatta az Európai Parlamentet mai beszédében Maroš Šefčovič. A kereskedelmi biztos szerint a transzatlanti kapcsolat jövője múlik a megállapodáson, amelyn
A csomagolóanyagban határérték feletti vegyületek, úgynevezett PFOA és PFDA prekurzorok jelenléte miatt a Popz Europe Kft. visszahívta a forgalomból a "Popz popcorn vajas és sós ízesítésű" termékeket – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az MTI-vel szerdán.
Tíz nap múlva fizet kamatot két Prémium Állampapír, ezzel véget ér a csaknem húsz százalékos kamatok időszaka. Mi történt? A Prémium Magyar Állampapírok két sorozatának éves kamata még nem esett vissza a húsz százalék közeli tartományból. A kamatfordulójuk július 20-án és 26-án lesz, onnantól jelentősen csökkennek a hozamok – írja az Economx.hu. A
Donald Trump amerikai elnök 50 százalékos vám kivetését jelentette be a réz importjára a Fehér Ház kabinetülésén, valamint kilátásba helyezte a félvezetők és gyógyszerek már korábban bejelentett importvámjának megemelését is – olvasható az MTI közleményében.
A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül - ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent. A tizenévesek digitális jelenléte a szünetben sem csökken: online játékok, tanfolyamok és közösségi média töltik ki sokak napjait.
Többféle ízesítésű popcornt hívtak vissza a forgalomból, mert azok csomagolóanyaga határérték feletti, a szervezetben raktározódó rákkeltő vegyületet tartalmaz. A szörnyű az, hogy ezeket a nagyon lassan bomló anyagokból a lakosság szervezetébe amúgy is több jut, mint amennyi szabadna.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 100 049,90 ponton, történelmi csúcson zárt, átlépte a 100 000 pontos lélektani határt szerdán. Az árfolyamok alakulása a Pénzcentrum oldalán is követhető.
A csomagolóanyagban határérték feletti vegyületek, úgynevezett PFOA és PFDA prekurzorok jelenléte miatt a Popz Europe Kft. visszahívta a forgalomból a "Popz popcorn vajas és sós ízesítésű" termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
A magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitele
A Tether látványos lépést tett, amikor 80 tonna aranyat egyetlen svájci trezorba helyezett el. Bár ez komoly előrelépésnek tűnik a fizikai tartalékok kezelése szempontjából, a kriptoközösség figyelme nem csupán a fénylő nemesfémre szegeződik. Sokan továbbra is azt kérdezik: vajon valóban szilárd, átlátható fedezet áll-e a több mint 150 milliárd dol
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerdán estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az árfolyamok alakulása a Pénzcentrum oldalán is követhető.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Facebook-oldalán írt arról, hogy Takács Péter államtitkár állításával szemben az orvosok kis rétegének 2 millió forint a havi fizetése.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100.000 pontos záróértéket, ezzel új történelmi mérföldkövet ért el a hazai tőzsde.
A Badacsony Szőlőhegyért Egyesület, Badacsonytördemic Önkormányzatának felkérésére egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék: "Szürkebarát Párbaj" címmel.
A japán székhelyű Metaplanet, amely eredetileg a szállodaiparban tevékenykedett, mára a világ ötödik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetőjévé nőtte ki magát. A vállalat célja, hogy több mint 210 000 Bitcoint halmozzon fel 2027 végéig, és a kriptóvagyon fedezete mellett felvásárolni jövedelmező cégeket. Bitcoin, mint üzleti ugródeszka A cég vezéri
Idén minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő magyar állampolgár 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványt kap majd – erősíti meg a kormány korábbi bejelentését a Nemzetgazdasági Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezete. A juttatást a tervek szerint nem készpénzben, hanem különböző címletekben kiállított papíralapú utalvány
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 ezer pontos záróértéket, ezzel új történelmi mérföldkövet ért el a hazai tőzsde. Az 1991-ben 1000 pontról indult, azóta százszoros növekedést elérő index a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követi, egyúttal pedig a magy
A magyar dísznövényágazat 2024-ben stabil termelési szerkezettel és növekvő árbevétellel működött, miközben exportja továbbra is erősen koncentrált maradt néhány uniós célországra. Az ágazat 20,1 milliárd forintos nettó árbevételének több mint felét a faiskolai növények adták, de kiemelkedő növekedést mutatott a cserepes növények szegmense is - írt
Linda Yaccarino, az Elon Musk tulajdonában lévő X közösségi médiaplatform vezérigazgatója bejelentette távozását a vállalat éléről, ahol 2023 júniusa óta töltötte be ezt a pozíciót - írta a BBC.
Az utóbbi 48 óra csapadékos időjárás hatására jelentősen csökkent a tűzveszély az ország több térségében. Ennek köszönhetően 2025. július 10-től további hét vármegyében feloldják a tűzgyújtási tilalmat, lehetővé téve a szabadtéri tűzrakást a kijelölt helyeken.
Az utóbbi időben egyre többször érte az a vád a mesterséges intelligenciával integrált chatbotokat, például a ChatGPT-t, hogy elbutítják az agyat. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) legfrissebb kutatása arra kereste a választ, hogy valóban csökken-e az agyi aktivitás, ha mesterséges intelligenciát használunk mindenre?
Megtelik élettel a Tisza-tó partja július 10-13. között: a Tisza-tó Feszt és a több évtizedes múltra visszatekintő Tiszafüredi Halasnapok közös rendezvénye idén is a Tisza-tavi nyár egyik legszínesebb programkavalkádját kínálja. A Morotva Kerékpáros Pihenőparkban ezen a hétvégén olyan nevek lépnek színpadra, mint Mr. President, ByeAlex, Valmar, Min
Az elektromos autók 73%-kal kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki életciklusuk során, mint a benzines járművek, miközben a hibrid és plug-in hibrid modellek csak minimális környezeti előrelépést mutatnak - derült a Nemzetközi Tiszta Közlekedési Tanács (ICCT) kutatásából.
Új szintre lépett a Trump-kormányzat és a Harvard Egyetem közötti konfliktus. A kormányzat szerint az egyetem megsértette a szövetségi diszkriminációellenes törvényeket, ezért elveszítheti az akkreditációját. A vita középpontjában az antiszemitizmus, a bevándorlás és a felsőoktatás politikai befolyásolása áll – írja a Wall Street Journal.
Egy török bíróság szerdán elrendelte bizonyos tartalmak blokkolását a Grok mesterséges intelligencia (MI) platform által generált válaszok közül, miután a hatóságok szerint a MI-chatbot sértő kijelentéseket tett Recep Tayyip Erdogan török elnökre, valamint a modern Törökország alapítójára, Mustafa Kemal Atatürkre, illetve általában is vallási érték
Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs
Júniusi inflációs adatokat tett közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így 4,6 százalékra nőtt a májusi 4,4 százalékról. A tényadat kicsit kedvezőbb lett az általunk várt 4,7 százaléknál. Kedvező a maginfláció további lassulása, 4,4 százalékra a májusi 4,8 százalékról. „Havi szinten az élelm
A természetben nyitott szemmel járók 2022 nyarán azzal a nyomasztó jelenséggel szembesülhettek, hogy olyan hegy- és dombvidéki vízfolyások száradtak ki, amelyeket emberemlékezet óta állandó vizű patakként ismertünk.
Miközben az Ethereum hálózata technológiailag sorra aratja a győzelmeket, maga az ETH árfolyama évek óta lemaradásban van. Ez a kontraszt egyre élesebb: miközben az ökoszisztéma erősödik, az ETH, mint befektetési eszköz, nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. De vajon miért nem áramlik vissza a hálózat sikere az ETH értékébe? És mit tehet az Ethe