2025. július 3. csütörtök

júl. 3
15:21
A Duna Médiaszolgáltató, a TV2 és a HírTV ellen is eljárás indult (MMonline)
Több audiovizuális médiaszolgáltató is megsérthette a társadalmi célú reklámok közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezést, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa eljárást indított velük szemben. A testület emellett egy médiaszolgáltatónál reklám-hangerősséget is vizsgált. Eljárást indított a Médiatanács a Duna Médiaszolgáltató
júl. 3
15:23
Nyári üzemmódra kapcsol a MÁV (vg.hu)
A vasúttársaság mindent megtesz az esetleges haváriahelyzetek kezelése érdekében.
júl. 3
15:27
Beélesítve tartják Magyarország ellen az uniós atombombát – az EU új soros elnöksége is megszólalt (Portfolio)
Dánia, átvéve az Európai Unió soros elnökségét, jelezte, folytatja az Európai Unió 2018 óta húzódó hetes cikk szerinti eljárásának Magyarországgal szemben. A dán vezetés célja, hogy az uniós alapértékeket megsértő tagállamokkal szemben a közösség végre éljen a rendelkezésére álló jogi eszközökkel.
júl. 3
15:27
Akkora az aszály, hogy már az űrből is látszik! (Agroinform)
A növényzet vízhiánya immár a világűrből is érzékelhető: a műholdas vegetációs indexek súlyos állapotokat jeleznek az Alföld számos térségében.
júl. 3
15:27
Újabb részletek derültek ki a 3 százalékos lakáshitelről (Azenpenzem)
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter újabb részleteket jelentett ma be a 3 százalékos kamatozású, első lakás vásárlásához igényelhető lakáshitelről a Kormányinfón. Szerinte a programtól függetlenül is felfelé mennek majd az ingatlanárak.
júl. 3
15:27
Otthonteremtés: itt van minden, amit tudni érdemes az új, 3 százalékos lakáshitelről (vg.hu)
A kormány új programja akár 30-35 ezer embernek is megnyithatja az utat az első saját otthon felé.
júl. 3
15:27
Duna House: Esélyt kaphatnak az első lakásukat vásárlók (Üzletem)
A kormány új, 3 százalékos kamatozású lakáshitel-programja jelentős élénkülést hozhat az ingatlanpiacon a fiatal, első lakásukat vásárlók körében. A Duna House szerint a kereslet további növekedésére lehet számítani, ami miatt minden érintettnek fontos előre tervezni.
júl. 3
15:27
Hiába az RWA-dominancia, az Algorand árfolyama szenved (BitcoinBázis)
Az Algorand már évek óta a DeFi- és a blokklánc-technológia egyik forradalmi projektjének számít, ugyanakkor a nagy áttörés egyelőre még várat magára. A valós eszközök tokenizálásával (angolul real world asset, RWA) azonban új színtérre lépett a projekt, amitől a mögötte álló csapat miatt kifejezetten sokat vár mindenki. Pure Proof-of-Stake mechani
júl. 3
15:27
Későn vásároltál Bitcoint? Nézd meg ezt az érmét – 5000 token birtoklása mindent megváltoztathat (KriptoMagazin)
Ha úgy érzed, hogy lekésted a Bitcoin-vonatot, akkor nem vagy egyedül. A BTC 107 000 dollár feletti árfolyamával az életet megváltoztató emelkedés korai lehetőségei már a távoli múltnak tűnnek. De ez nem jelenti azt, hogy bezárult az ablak. Egy új altcoin, a Minotaurus (MTAUR) a jelenlegi piaci ciklus egyik legígéretesebb tokenjeként tűnik fel, és
júl. 3
15:27
Ez tényleg látszik az űrből - egyre durvább az aszály Magyarországon (Agrárszektor)
A magyarországi aszály már műholdfelvételeken is jól látható, különösen az alföldi területeken kritikus a helyzet - közölte a HungaroMet.
júl. 3
15:30
Társadalmi célú reklámok közzétételének jogszerűségét vizsgálja a Médiatanács (Kreatív Online)
Több audiovizuális médiaszolgáltató is megsérthette a társadalmi célú reklámok közzétételére vonatkozó törvényi rendelkezést, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa eljárást indított velük szemben.
júl. 3
15:33
Nagy bejelentést tett a kormány, indulhat a költekezés (Portfolio)
A kormány az uniós költségvetési szabályrendszer lehetőségét kihasználva megnyitja a Gazdaságfejlesztési Keretet címmel jelent meg csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye, amely arról szól, hogy 2026-ban célzott többletkiadásokra költ a költségvetésből, az EU által elfogadott országspecifikus mentesítési záradék élesítésével. Részlete
júl. 3
15:33
Van esély csapadékra (Magyar Mezőgazdaság)
A hidegfront hatására sokfelé megerősödik az északnyugatira forduló szél, ami az aratás helyszínein a szokásosnál is jobban hordhatja a port. A hőmérséklet északnyugaton már csak 30 fok körül, míg délkeleten 40 fok közelében alakul.
júl. 3
15:39
Az EKB döntéshozói beismerték: olyan gazdasági bizonytalanság jön, ami évekig tarthat (Portfolio)
Az euróövezet döntéshozói a júniusi 3-5-i ülésükön azért csökkentették a kamatokat, hogy megelőzzék a monetáris feltételek indokolatlan szigorodását a globális kereskedelemmel kapcsolatos fokozott bizonytalanság közepette - derül ki a csütörtökön közzétett jegyzőkönyvből. Az Európai Központi Bank vezetői ráadásul amiatt is óvatosabbá váltak, hogy a
júl. 3
15:41
Készülhet a MÁV - döntött Brüsszel az új kötelező rendszerről (Portfolio)
Lassan kifogy az Európai Unió közlekedésfejlesztési kerete, de az utolsó előtti részletből olyan projektek valósulnak meg, amelyek jelentősen növelhetik a kontinens tehervasút-forgalmának megbízhatóságát. Bár ez a személyvonatokat szinte egyáltalán nem érinti, az új rendszerben automatikus sebességszabályozással és egységesített kommunikációval gyo
júl. 3
15:45
Épp hogy nyári üzemmódra kapcsolt, máris technikai nehézségekkel küzd a MÁV – pótlóbuszok járnak az egyik fővonalon (vg.hu)
Műszaki probléma hátráltatja a vonatközlekedést Budapest és Győr között.
júl. 3
15:45
230 ezer fölötti nézettségnél jár Facebookon az utcán sorban álló győri betegekről készült videó. Mutatjuk! (Forbes)
Az utcán ácsorgó betegekről készült felvétel órák alatt letarolta a magyar internetet. Mi történt? Az utcán kígyózott a sor Győrben, a Petz Aladár Kórház Tihanyi Árpád úti bejáratánál ma reggel. A betegek sorszámra várnak. Az esetről készült 9 másodperces videó csütörtökön került fel a Facebookra, ahol délután 3-ra már több mint 237 ezren megnézték
júl. 3
15:45
Mely platformokon érhetőek el a Catzillához hasonló mémcoinok? (BitcoinBázis)
2024 kezdetén a mémcoinok különösen nagy népszerűségnek örvendtek. A Solana-ökoszisztéma gyors, egyszerű és olcsó használata azt eredményezte, hogy a Pump.fun-hoz hasonló oldalakon másodpercenként akár több száz mémcoin is megjelenhessen, amelyek utána pillanatok alatt válnak a semmivel egyenlővé. Bár a hype-ot tekintve a Catzilla is hasonló népsze
júl. 3
15:45
Ingatlan.com: Láncreakciót indíthat el a lakáspiacon az Otthon Start program (Üzletem)
Nyilvánosságra hozták az első lakásvásárlókat támogató hitelprogram, az Otthon Start főbb feltételeit, az ajánlat az ingatlan.com szakértői szerint gálánsabb az előzetes várakozásokhoz képest.
júl. 3
15:51
Beindult az euróövezet gazdasági teljesítményének növekedése (ProfitLine)
Gyorsult az euróövezet gazdasági teljesítményének növekedése júniusban az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének (BMI) végleges értéke alapján.
júl. 3
15:51
Lendületes évünk lesz jövőre: rekord kávétermés várható (Agrárszektor)
A világ betakarított kávétermése rekordszintű, 178,68 millió zsák (1 zsák 760 kilogramm) lehet a 2025/2026-os mezőgazdasági évben - áll az amerikai mezőgazdasági minisztérium (Usda) jelentésében.
júl. 3
15:57
Költekezésbe kezdhet a kormány (Privátbankár)
Mindez az EU által elfogadott országspecifikus mentesítési záradékkal lehetséges.
júl. 3
15:57
Elkezdhet költekezni a kormány (Menedzsment Fórum)
Mindez az EU által elfogadott országspecifikus mentesítési záradékkal lehetséges.
júl. 3
15:57
Csoportos áfaalanyisághoz kapcsolódó jogutódlási tájékoztató a NAV-tól (Adózóna)
Tájékoztatót közölt honlapján a NAV a csoportos áfaalanyisághoz kapcsolódó gyakorlati kérdésekről.
júl. 3
15:57
Egyszerűsített foglalkoztatás: már mobilon is nyomon követheted, hány napot dolgoztál (Agroinform)
A NAV-Mobil appban már elérhetők az egyszerűsített foglalkoztatás adatai.
júl. 3
15:57
Fogy az egyik szomszédos ország lakossága, de nem csak a születésszám miatt (vg.hu)
A népességfogyás hátterében több ok is áll.
júl. 3
16:03
Tovább tombol a kánikula: hétfő éjfélig meghosszabbították a hőségriasztást (vg.hu)
Az egészségügyi hatóságok és a katasztrófavédelem fokozott óvatosságra intenek, miközben egyre több a rosszullét, a tűzeset és a szén-monoxid-mérgezés.
júl. 3
16:03
A hullámkarton forradalmasíthatja a kortárs művészetet (Transpack)
A hullámkarton már nemcsak csomagolóanyag, hanem fenntartható és kreatív médium is a kortárs művészetben.
júl. 3
16:03
Bank360.hu: Májusban felrobbant a hazai hitelpiac, és érkezik az újabb bomba (Üzletem)
A kormány ebben a hitelezési szempontból egyébként is kedvezőnek nevezhető helyzetben jelentette be az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási támogatást, ami várhatóan szeptembertől tovább élénkíti a hazai lakáshitelpiacot – írják a Bank360 szakértői.
júl. 3
16:03
Magyar filmes a világ legjobbjai között! (Helló Sajtó!)
A Los Angelesben megjelenő Filmmakerslife Magazin minden évben kiválasztja a világ legsikeresebb független filmeseit. Az idei, 2025-ös könyvbe Pozsgai Zsolt magyar író és rendező is bekerült. Az utóbbi években kimagaslóan sok díjat elnyert rendező több száz elismerést kapott a világ nemzetközi fesztiváljain a filmjeivel.
júl. 3
16:03
A nagy kínai tech cégek jüan alapú stablecoin bevezetését sürgetik (KriptoMagazin)
A kínai technológiai óriások, köztük a JD.com és az Alibaba leányvállalata, az Ant Group, hivatalosan is sürgetik a kínai jegybankot, hogy engedélyezze egy jüanhoz kötött stablecoin bevezetését Hongkongban – értesült a Reuters. A cél egyértelmű: visszaszorítani az amerikai dollár alapú stablecoinok, különösen a Tether (USDT) globális dominanciáját,
júl. 3
16:03
Hogyan készül a víziközmű-ágazat a NIS2-re? (ICT Global)
Hogyan értékeli a víz- és szennyvízágazat az uniós NIS2 irányelvet, amely a hálózati és információs rendszerek kiberbiztonságát szabályozza? Erre a kérdésre az idei berlini SWAN konferencián kaptunk választ.
júl. 3
16:03
Még itt se kéne lennie – váratlanul robbant be az új török sorozat a Disney-re (Médiapiac)
Hetekkel korábban érkezett az új török sorozat a Disney streaming platformra hazánkban, mint ahogyan a premierjére számítani lehetett. A romantikus dramedy első 5 része már nézhető is.
júl. 3
16:09
Romba döntheti-e a költségvetést az új lakásprogram? (Piac és Profit)
Orbán Viktor egy új lakástámogatási programot jelentett be, sőt arról is beszélt, hogy még újabb lakásfelújítási program is jöhet ősszel. Az első lakásvásárlóknak kíván segíteni a kormány azzal, hogy maximum 50 millió forint hitelig, s minimum 10 százalékos önerővel, 3 százalékos kamatozású hitelt tesz elérhetővé. Kérdés, hogy ez okoz-e majd akkora
júl. 3
16:09
A lakáspiacon is élénkülést hoz az első lakásvásárlókat támogató hitelprogram (vg.hu)
A kormány új lakáshitelprogramja kedvezőbb lett a vártnál.
júl. 3
16:15
A pápával is találkozott az ördögűzős horror sztárja (MMonline)
Al Pacino az első filmsztár, aki találkozott az újonnan megválasztott, amerikai származású XIV. Leó pápával. XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta az Olaszországban forgó Maserati: A testvérek című film küldöttségét, köztük az Oscar-díjas Al Pacinót és a film producerét, Andrea Iervolinót "A találkozó a mély spirituális és kulturális inspiráció pil
júl. 3
16:15
Görög Zita: Remélem megjön a luxizók kedve az adományozáshoz! (Forbes)
Görög Zita az akció népszerűsítése során sikeresen kihasználta a felháborodást, ami a közelmúltban pattant ki a drága táskák körül. Mi történt? Görög Zita hálás Tiborcz Istvánnak és Orbán Ráhelnek, amiért 20 millió forinttal támogatták a Bethesda Gyermekkórház számára szervezett adománygyűjtő akcióját, írja az nlc.hu. Ahogyan azt reggel a Forbes.hu
júl. 3
16:21
Ruszin-Szendi Romulusz továbbra is havi 1,3 milliót vesz fel a Honvédségtől (Menedzsment Fórum)
Még mindig kap fizetést a Magyar Honvédségtől a Tisza Párt szakpolitikusa.
júl. 3
16:21
Egyre jövedelmezőbb a szolgáltatóknak az 5G-n érkező otthoni internet – idén már 2,9 milliárd 5G-előfizetés lehet világszerte (ProfitLine)
Az év végére várhatóan eléri a 2,9 milliárdot az 5G előfizetések száma világszerte, az évtized végére pedig ezek a hálózatok bonyolíthatják majd a globális mobiladat-forgalom 80 százalékát – vetíti előre a távközlési szektor legátfogóbb iparági jelentésének legfrissebb kiadása. A 2025. júniusi Ericsson Mobilitási Jelentéséből az is kiderül, hogy a
júl. 3
16:21
Az autonóm AI-dolgozók hamarosan saját e-mail címet is kapnak egy banknál (Portfolio)
A Bank of New York Mellon több tucat mesterséges intelligencia alapú "digitális alkalmazottat" vezetett be, akik saját bejelentkezési adatokkal rendelkeznek, és hamarosan e-mail fiókokat is kapnak - írja a Finextra. Hasonló témákról szó lesz november 4-ei Banking Technology rendezvényünkön is, regisztráció és !
júl. 3
16:21
Már az első Orbán-kormány óta él az otthonteremtés lehetősége, amely a szakértők szerint most új lendületet kaphat (hirado.hu)
Orbán Viktor még szerdán jelentette be az otthonteremtési hitelprogramot.
júl. 3
16:21
Nézőpont: a Fidesz nyolc százalékkal vezet a Tisza Párt előtt vidéken (vg.hu)
A Nézőpont friss mérése szerint a Fidesz országosan ötszázalékos előnnyel vezet, különösen a kisebb településeken dominál.
júl. 3
16:27
Várhelyi Olivér szentségtörésre készül Brüsszelben (Portfolio)
Várhelyi Olivér egészségügyi biztos rekordidő alatt akarja átírni az uniós egészségpolitika alapjait – reformtervei a gyógyszeripartól a klinikai vizsgálatokig mindenre kiterjednek. Miközben az iparág az elsietett törvénykezéstől tart, Brüsszelben nyáron sem lesz uborkaszezon – számolt be a Politico. Brüsszelben ez a nyári, feszített munka nagyjábó
júl. 3
16:27
Zöldség helyett dohány: meglepő fogás egy hatósági ellenőrzésen (Agroinform)
Több mint 1 tonna engedélyköteles dohánylevélre bukkantak a pénzügyőrök egy zöldségkereskedő raktárában.
júl. 3
16:27
Újra beszélni fog Trump és Putyin, miután az amerikai elnök leállította a fegyverszállításokat Ukrajnának (vg.hu)
Az amerikai elnök és orosz kollégája feltehetően az ukrajnai háború lezárásáról is egyeztet majd.
júl. 3
16:27
Zöld jövő Cinkotán: megvásárolja a kerület a Csobaj-tavat és környékét (Öko-drive)
A XVI. kerületi önkormányzat megvásárolja a cinkotai Csobaj-tó és környezete rekreációs besorolású, egykor kavics- és homokbányaként használt területét.
júl. 3
16:33
Továbbra is tartja magát az amerikai szolgáltatószektor (Portfolio)
A vártnál is erősebb az amerikai szolgáltatószektor az ISM felmérése alapján. Az egyetlen aggasztó dolog, hogy a foglalkoztatottsági komponens nagyot romlott.
júl. 3
16:33
Debrecen átfogó munkaerőpiaci ellenőrzést kezdeményez a CATL-nél (vg.hu)
Sajtóhírek szerint a CATL debreceni gyárában jelentős leépítések kezdődtek, amit a cég tagadott. A debreceni önkormányzat is reagált a hírekre: egy átfogó munkaerőpiaci ellenőrzés lefolytatását kezdeményezték a helyzet tisztázása érdekében.
júl. 3
16:33
5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon (Agrofórum)
A levendula nemcsak gyönyörű és illatos dísze a kertnek, hanem valódi kincs a háztartásban is.
júl. 3
16:33
Ennyit nyer egy első otthont vásárló az új hitellel (Haszon.hu)
A miniszterelnök a szerdai kormányülés szünetében jelentette be, hogy kidolgoztak és elfogadtak egy új otthonteremtési programot, amelyben az első otthonukat – ami lakás vagy ház is lehet– vásárlók 3 százalékos kamattal vehetnek fel hitelt. Bárhol lehet az ingatlan, a legkisebb falutól Budapestig, és nincs semmilyen korhatár sem – mondta a miniszte

Keresés