A NAV-Mobilban egyszerűen nyomon követhetők az egyszerűsített foglalkoztatás adatai. Az adóhivatal legújabb fejlesztése segít a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt. A NAV mobil-alkalmazásában ugyanis néhány kattintással ellenőrizhető, hogy az éves keretként meghatározott 120 napból hány nap telt el.
A Rossmann ismét csatlakozott egy különleges jótékonysági kezdeményezéshez: 2023 után újra elérhetők a Merő Péter designer által tervezett Csodalámpa vászontáskák az ország összes Rossmann üzletében és az Online Drogériában. A táska nem csak stílusos, praktikus kiegészítő, hanem egy jó ügy melletti kiállás is – a bevétel súlyosan beteg gyermekek kí
A kormány elengedte a gyermekvállalást, az újonnan bejelentett, első lakás megvásárlására felvehető lakáskölcsönt “bárki, bárhol” igénybe veheti a miniszterelnök bejelentése alapján.
Szerdán a nap második fele hozott izgalmakat a forint piacán, hiszen újra 400 fölé kúszott az euró jegyzése Orbán Viktor bejelentése után, mely szerint kedvezményes hitellel segíthetik az első lakást vásárlókat, majd az MNB alelnökének szavaira megnyugodott a piac, sőt vissza is kapaszkodott a magyar deviza. Közben a dollár pihenőt tart 1,18 körül
A kormány július 2-án bejelentett, 3 százalékos kamatozású lakáshitele nagy port kavart a magyarok körében. A program nemcsak a fiatalokat, hanem minden olyan magyart érint, aki most vásárolná meg első ingatlanját életkortól, családi állapottól és lakóhelytől függetlenül. A lépés jelentős változásokat indíthat el a hazai lakáspiacon. De hányan lehe
Történelmi csúcsra ért csütörtök délelőtt a pesti tőzsde, a BUX először járt 99 ezer pont felett. A forint a dollárral és az euróval szemben is erősödik.
A Villányi Borvidékhez tartozó Harkány térségében is azonosították a szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Grapevine flavescence dorée, Fd) kórokozóját – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A károsító már 12 vármegyében és 15 borvidéken van jelen, és komoly veszélyt jelent a magyar szőlőtermesztésre.
A Fidesz budapesti elnöke úgy tűnik nem tudja lenyelni, hogy a főpolgármester megszervezte a pride-ot. Most kissé arrogánsan kérdezte Karácsony Gergelyt, hogy mennyibe került a rendezvény.
Mekkora az átlagos használtautó-ár ma Magyarországon? Milyen gyorsan terjednek a zöld meghajtású járművek? Milyen futásteljesítményre számíthatunk, ha benzines vagy dízel járművet választunk? Ezekre a kérdésekre mostantól minden hónapban pontos válaszokat ad a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös statisztikai kiadványa. A
A németek többsége eltörölné a tinédzserek szülői felügyelet melletti alkoholfogyasztását lehetővé tevő jogszabályt, és szigorúbb törvényeket vezetne be a fiatalok védelme érdekében egy csütörtökön közzétett közvélemény-kutatás szerint.
Tim Heath egy ausztrál kriptomilliárdos, az ausztráliai Victoriából. Ő alapította az észtországi székhelyű Yolo Groupot és annak kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó leányvállalatát a Yolo Investments-t. Ez utóbbi komoly összegekben fektet fintech, kripto és igaming területekre. Az Australian Financial Review leggazdagabb ausztrálokat bemutató
Magyarországon már nemcsak meteorológiai, hanem hidrológiai aszály is tapasztalható, ami komoly kihívások elé állítja az ország vízgazdálkodását. Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője részletesen elemezte a jelenlegi helyzetet és a jövőbeli kilátásokat - írta meg az Infostart.
Az őszi árpa után már aratják az őszi búzát is. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke szerint lesz elegendő gabona, de a csapadékhiány nagyon nehéz helyzet elé állította a termelőket, különösen a kapásnövények, vagyis a kukorica és napraforgó esetében.
A közép-ázsiai ország központi bankja államilag támogatott Bitcoin– és kriptotartalék létrehozásán dolgozik, miközben a világon egyre gyorsabb ütemben terjed az intézményi elfogadás. Kazahsztán Nemzeti Bankja bejelentette, hogy állami Bitcoin- és kriptotartalék létrehozását tervezi, ami jelentős fordulatot jelent az ország Bitcoinhoz való hozzáállá
Kinek ír elő a jogszabály havi minimumjárulék-fizetési kötelezettséget? Mit jelent ez a gyakorlatban? Az ekhót magánszemély milyen feltételekkel veheti igénybe? Ekhóra jogosultság tekintetében figyelembe vehető-e az egyéni vállalkozó vagy társas vállalkozó minimumjárulék-alapja, ha egyénként kivét vagy tagi jövedelem kifizetésére nem került sor? Mi
Magyarország a jülichi szuperszámítógépes központtal közösen pályázik az EU AI Factory Antenna programjára. A hároméves, 10 millió eurós projekt célja, hogy felpörgesse a hazai MI-kutatásokat és a KKV-k MI-fejlesztéseit.
Sorjáznak a részvétnyilvánítások a tragikusan fiatalon meghalt két focista, Diogo Jota és Andre Silva halálhíre után. A korábbi csapatok, csapattársak mind mélyen le vannak sújtva, megszólalt a Premier League és a válogatottbeli társ, Cristiano Ronaldo is.
Mai vendégeink Szalóky Tóth Judit, a The Coca Cola Company vállalati kapcsolatokért és kommunikációért felelős magyarországi igazgatója és Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója. Beszélgetésünk témája az a példaértékű együttműködés, amit a Coca-Cola és a Budapest Bike Maffia tavaly megvalósított. Először megbeszéljük, hogyan kezdődött a
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett friss adatsorai szerint 2025 májusában ismét jelentős bővülést produkált a magyarországi hitelpiac – idén áprilishoz képest mind a jelzáloghitelek, mind a személyi hitelek piacán jelentősen megemelkedett az új szerződések szerződéses összege. A támogatott lakáscélú hitelek is jól teljesítettek, ahogyan a bab
Az Európai Bizottság engedélyezi az uniós tagállamok számára, hogy támogatás formájában csökkentsék a nagyvállalatok villamosenergia-költségeit, azzal a céllal, hogy előmozdítsák a tiszta energia, az ipari dekarbonizáció és a tiszta technológiák fejlesztését.
Az Egészségügyi Világszervezet (Who) szerint a következő tíz évben 50 százalékkal kellene emelni a cukros üdítők, az alkoholos italok és a dohánytermékek árát a krónikus közegészségügyi problémák kezelése érdekében - jelentették be csütörtökön Sevillában, az Ensz fejlesztésfinanszírozási konferenciájának zárónapján.
A gabonákat támadó vírusok esetében a korai vetéseken túl, az enyhe telek is közrejátszanak abban, hogy növekszik a vírusnyomás az ősziárpa-állományokban.
Már a svédeket és az észteket is lehagytuk, tízből nyolc magyarnak van munkája a 20-64 éves korosztályban. Az utóbbi hónapok adatai azonban nem adnak okot hurráoptimizmusra.
Szokatlanul korán, már június végén olyan alacsony a Maros vízállása, hogy a folyómeder homokzátonyai Apátfalva környékén szinte teljesen kiemelkednek a vízből. Ez rendkívül szokatlan, hiszen a homokpadok - a természet egyedülálló formációi - általában csak augusztus végén vagy ősszel bukkannak fel a folyó magyarországi szakaszán.
Mivel fokozódik a nyári hőség, az Európai Unió tagállami kérés alapján már több helyszínen megkezdte az erdőtüzek elleni küzdelmet - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A hitel maximális összege már két gyerekkel elérhető. Mi történt? Összekombinálható lesz az Otthon Start kölcsön más lakástámogatási elemekkel is, derült ki a mai kormányinfón. A CSOK Plusszal együtt akár 72 millió forint támogatott kölcsönt vehetnek fel az igénylők első otthonjuk megvásárlására, írta meg a Forbes.hu-nak közleményében a bankmonitor
Az év első felében 14 százalékot erősödött az euró a dollárral szemben. Bár az árfolyam emelkedése az európai eszközök iránti nagyobb keresletet és a közös fizetőeszköz nemzetközi térnyerését jelzi, a reálgazdaság számára inkább kockázatokat hordoz magában - számolt be róla a Bloomberg. Az Európai Központi Bank (EKB) Sintra-ban rendezett fórumán is
Meghirdette a Portfolion Csoport idei rangos agrárdíjait, amelyek a legkiválóbb agrárgazdasági teljesítmények elismeréséül szolgálnak. Összesen tíz kategóriában lehet pályázni 2025. szeptember 15-ig. A Portfolio Csoport az idén megalapította „az Év élelmiszeripari vállalkozása” elnevezésű díjat is, amely a kimagasló és példamutató élelmiszeripari e
A CSOK Plusszal együtt akár 72 millió forint támogatott kölcsönt vehetnek fel az igénylők első otthonuk megvásárlására - hívja fel a figyelmet a Bankmonitor. A mai kormányinfón ugyanis az is kiderült, hogy összekombinálható lesz a 3%-os támogatott lakáshitel más lakástámogatási elemekkel is.