Egy új tanulmány szerint az amerikai tinédzserek többsége már legalább egyszer "használt" mesterséges intelligenciával működő társat. Vagyis olyan "személyes" partnert, aki az általános asszisztensi feladatokon és "sablon válaszokon" túl mélyebb megértést tanúsított irányukba.
Éjszaka beindul a német gyorsjelentési szezon, mostantól egyre többet tudunk majd meg az európai tőzsdei vállalatok hogylétéről – a kilátások meglehetősen visszafogottak. Amerikában is most indul be igazán a verkli, a Csodálatos Hetes első képviselői elárulják, hogyan sikerült az elmúlt negyedév – az előzetes elemzések szerint van rá esély, hogy a
Panyi Szabolcs értesülése szerint a szlovákiai erőművet ugyanaz az amerikai cég építheti majd, amelyiket a magyar kormánynak is rendre ajánlgatja az amerikai diplomácia.
Majka, Beton.Hofi, Dzsúdló, Metzker Viki, Bruno x Spacc és Mirror Glimpse – csak néhány név az előadók közül, akik Magyarország legnagyobb hallgatói fesztiválján közösen ünnepelnek az egyetemistákkal az Egyetemi Napokon, szeptember 16 és 18. között.A nagykorúvá vált rendezvény szervezői hamarosan újabb nevekkel állnak elő, de az már biztos, hogy a
Varga Mihály a Monetáris Tanács alapkamatdöntését indokló tájékoztatóján szólt az inflációs pályáról, a lakossági fogyasztásról és a magyar euró feltételeiről és a magyar aranytartalékról is.
Ma sem változott a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően ma sem változtak a kamatszintek, az alapkamat 6,50 százalékon, az overnight jegybanki betét 5,50 százalékon, míg az overnight fedezett hitel kamata 7,50 százalékon maradt.
Mint azt megírtuk, nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa. Az ülés után Varga Mihály jegybankelnök sajtótájékoztató tartott, ahol elmondta, hogy a Monetáris Tanács továbbra is elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett, amihez óvatos és türelmes monetáris politikai megkö
Mohamed El-Erian, az Allianz vezető közgazdasági tanácsadója kedden arra szólította fel Jerome Powell Fed-elnököt, hogy önként mondjon le pozíciójáról a jegybanki függetlenség védelme érdekében. Ezzel El-Erian az első ismert közgazdászok egyike, aki nyilvánosan ezt a radikális álláspontot képviseli.
A klímaváltozás egyre sürgetőbb kihívásokat jelent hazánk számára is: a vízgazdálkodás kérdései különösen aktuálissá váltak, hiszen a változó éghajlat szélsőségesebb időjárási viszonyai komoly hatással vannak Magyarország vízkészleteire.
A klímaváltozás egyre sürgetőbb kihívásokat jelent hazánk számára is: a vízgazdálkodás kérdései különösen aktuálissá váltak, hiszen a változó éghajlat szélsőségesebb időjárási viszonyai komoly hatással vannak Magyarország vízkészleteire.
Az eddigi várakozásokhoz képest is többen vehetik majd igénybe az első lakás megvásárlása vagy megépítése céljából az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt a megjelent kormányrendelet-tervezetben foglaltak szerint. A feltételek ugyanis a jogosultak körére vonatkozóan a korábban ismertetetteknél megengedőbbek lehetnek eset
Mint azt megírtuk, nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén az MNB Monetáris Tanácsa. Az ülés után Varga Mihály jegybankelnök sajtótájékoztató tartott, ahol elmondta, hogy a Monetáris Tanács továbbra is elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett, amihez óvatos és türelmes monetáris politikai megkö
A munkarend meghatározásának, a munkaidő beosztásának joga a törvény szerint a munkáltatót illeti meg. Több esetben alkalmaznak a munkáltatók olyan megoldást, amelyben a munkaidő beosztását részben vagy teljesen átengedik a munkavállalónak. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Magasak a lakosság inflációs várakozásai, ezek nem tükrözik a reálinflációt. Marad az alapkamat és a szigor. Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Monetáris Tanács ülése után sajtótájékoztatón beszélt a részletekről.
Az éghajlatváltozás, a globális bizonytalanságok és a geopolitikai zavarok ellenére is virágzik az utazási hajlandóság Európában – derül ki az Europ Assistance nemzetközi felméréséből. A Holiday Barometer 24. kiadása szerint idén nyáron tíz európaiból közel nyolcan terveznek utazni, miközben a külföldi úti célok iránti érdeklődés is kimagasló.
Mohamed El-Erian, az Allianz vezető közgazdasági tanácsadója kedden arra szólította fel Jerome Powell Fed-elnököt, hogy önként mondjon le pozíciójáról a jegybanki függetlenség védelme érdekében. Ezzel El-Erian az első ismert közgazdászok egyike, aki nyilvánosan ezt a radikális álláspontot képviseli.
A technológia által kínált legjobb lehetőségeket szeretné használni üzlete fellendítésére és növekedése felgyorsítására a Pandora. A világ legnagyobb ékszermárkája a fogyasztói élmény fejlesztését helyezte digitális stratégiájának középpontjába, támogatásul pedig az SAP-t választotta – a jövőben az SAP S/4HANA Cloud-ot, illetve a RISE with SAP mego
Jelentős, akár 40 százalékos volumencsökkenést okozna a szántóföldi növénytermesztésben az, ha az Európai Bizottság Közös Agrárpolitikát érintő javaslatai megvalósulnának – mondta el az Agrárszektornak Petőházi Tamás, a Gosz elnöke. Hozzátette: a javaslat annyira durva, hogy az valószínűleg nem megy át a jogalkotási folyamaton.
A második negyedévben 2270 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A hazai vállalatok középvezetőinél 7,3 százalékos volt a bérnövekedés.
Bár a program nem válogat családi állapotok között, úgy tűnik, hogy egy pár duplán is igénybe veheti az Otthon Start lakáshitelt, így akár 100 milliós hitelösszeget is felvehet legfeljebb 3%-os kamattal szeptembertől. Annak dacára pedig, hogy az első lakástulajdon megszerzésére lett kitalálva a program, bizonyos esetekben egy harmadik, egyidejűleg
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén, úgynevezett pandakötvények. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
A Philip Morris International, a világ legnagyobb dohányipari vállalata, a vártnál gyengébb második negyedéves bevételről számolt be, miután a cigarettaeladások csökkentek és a ZYN nikotintasakok szállítmányai elmaradtak az előrejelzésektől - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.
Manipulált, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom által, feltehetőleg mesterséges intelligencia használatával készült videót sugárzott az M1 Híradó egy újabb riportja, amelyben Magyar Pétert támadták. A videóban a Tisza Párt elnökét Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel „egy csónakban evezve” küldik egy vízesésbe, majd a vesztükbe zuhannak.
Napjainkban a vállalatok számára kulcsfontosságú, hogy lépést tartsanak a technológiai változásokkal, és kihasználják az új lehetőségeket versenyképességük megőrzése érdekében. Ebben nyújt segítséget a Siemens Industrial Ai-megoldása, amely a legmodernebb mesterséges intelligenciát integrálja a gyártási és vállalati folyamatokba.
Összesen 5 milliárd kínai renminbi értékben keltek el 3 és 5 éves futamidejű magyar szuverén úgynevezett pandakötvény az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szervezésében. Ez a valaha volt legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátás a kínai belföldi (onshore) piacon.
Oroszország napi több millió hordót értékesít a keleti országoknak. Az Európai Unió a múlt héten fogadta el a sokadik Oroszország elleni szankciócsomagját.
A robotok használata alapvetően megváltoztatja a munka világát – de kérdés, hogy milyen konkrét hatással van a foglalkoztatási struktúrára? Egy, a hallei Iwh gazdaságkutató intézet által a közelmúltban készített és a „Wirtschaft im Wandel” („Gazdaság változásban”) című folyóiratban nyilvánosságra hozott elemzés szerzői a robotok használatának követ
A horvát tengerparton most nem csak napozni érdemes – hanem megállni, mély levegőt venni, és átadni magad a pomalo életérzésnek. Ez a dalmát filozófia a nyugodt tempóról, az élmények tudatos megéléséről és a pillanat szépségéről szól – és most te is megtapasztalhatod. Csatlakozz a #findyourpomalo kampányhoz, és fedezd fel Horvátországot úgy, ahogy