A One Magyarország folyamatosan bővíti 5G roaming szolgáltatásának nemzetközi elérhetőségét. A szolgáltató 2024 júniusa óta hét új országban tette elérhetővé az ötödik generációs hálózat előnyeit: az ügyfelek immár Albániában, Kolumbiában, Egyiptomban, a Faroe-szigeteken, Gambiában, Lesothóban és Uruguayban is élvezhetik a megnövekedett letöltési s
Elindult a Vizet a tájba! program, amelynek keretében jelenleg napi 450–460 ezer köbméter víz kerül visszatartásra, így már 178 millió köbméternél tart az összes betárolt mennyiség.
A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemb
Július 12-én Parádra figyel a hazai extrémsportok rajongótábora, de azok is garantáltan jól fognak szórakozni, akik még sosem hallottak a versenyszerű favágásról. A Stihl Timbersports Martin Komárek Emlékversenyen hazánk legjobb sportfavágói mérik össze erejüket, tudásukat és állóképességüket, méghozzá látványos és nem mindennapi versenyszámokban,
Jól muzsikáltak az önkéntes nyugdíjpénztári portfóliók 2025 második negyedévében: gyakorlatilag kivétel nélkül pozitív hozamokat termeltek a befektetőknek, amivel nagyrészt kompenzálni tudták a turbulens első negyedév gyengébb teljesítményeit. A legsikeresebb portfólió idén már közel 12%-ot hozott, míg a portfóliók nagy többségének az első félévi h
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zajlott: az Mvm Dome-ban két napon át több mint 5500 látogató vett részt az ország leginspirálóbb szépségápolási eseményén. A rendezvény idén is a tudatos bőrápolás, a modern hajápolás, a sminktrendek és a tudományos szemlélet jegyében zajl
A Green Awards évről évre azokat a szervezeteket és szakembereket jutalmazza, akik nem csupán beszélnek a fenntarthatóságról, hanem valódi hatást elérve hatékonyan tesznek is érte. A 2024-es díjazottak példái világosan megmutatják, mit is jelent a gyakorlatban a "zöld gondolkodás", és melyek azok az eredmények, amelyek sikerre predesztinálnak. Az a
A forint erősödéssel indult csütörtök, és továbbra is 400 alatt tartja az eurót. Szerda estét követően az euró reggel lépett egyet és visszacsúszott a 398-es szintre. A dollár árfolyam már 338-on áll. A svájci frank árfolyama pedig 428 alatti szinten kezdte a napot. A forint kapaszkodik, de mi mozdíthatja majd ki? A forint árfolyama erősen
Továbbra is a 400-as szintet kerülgeti a forint az euróval szemben, csütörtökön erősödni próbál a magyar deviza, de egyelőre kérdéses, meddig tarthat ez ki.
Sokan meglepődnek, amikor először találkoznak fekete, sárga vagy zöld paradicsommal a piacon. Ezek nem éretlen példányok vagy különlegességből származó torzók, hanem tudatosan nemesített fajták, amelyek különböző ízvilágot, antioxidáns-összetételt és gasztronómiai felhasználási lehetőséget kínálnak.
Péntek délelőtt illatos gyümölcsök és serény főzés veszi kezdetét a szombathelyi Vásárcsarnok Hunyadi út felőli, fedett külső asztalsorainál, ahol Gyümölcsöző Közösség - Közösségi Lekvárfőzés címmel ünneplik a vasi megyeszékhely piac 50. születésnapját.
Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.
Az okosórák képesek átalakítani a felhasználók egészségtudatosságát – derül ki az Ipsos által a Huawei megbízásából végzett, európai egészségtudatossággal kapcsolatos friss felméréséből. A válaszadók több mint 80 százaléka pozitív szokásbeli változásokról számolt be, beleértve a fokozott fizikai aktivitást és a jobb alvási szokásokat, mindez pedig
A mediterrán térségből érkező Gamma bagolylepke tömeges megjelenése Magyarországon kettős hatással bír: miközben a kertészek és gazdálkodók aggódnak a növényeiket fogyasztó hernyók miatt, a szakértők szerint a jelenség természetes, és a rovarok beporzóként hasznot is hajtanak. A Magyarországon nem őshonos Gamma bagolylepke nyár elején tömegesen érk
Legalább 10 millió, legfeljebb félmilliárd forint kamatmentes hitel segítheti a hazai kis- és középvállalkozások jelentős energiamegtakarítást eredményező beruházásait – közölte az Energiaügyi Minisztérium. A Jedlik Ányos Energetikai Program legújabb felhívásának tervezete társadalmi egyeztetésre indult a pályázati honlapon – tették hozzá.
A termelői csoportok megalakításának és elismerésének feltételeit a termelői csoportokról szóló 42/2015 (VII.22.) FM rendelet hatályos szövege tartalmazza.
Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.
A Binance-re való felkerülés jelentős árfolyam-emelkedést hozhat egy kriptovaluta számára. Júliusban három altcoin is esélyes lehet a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének figyelmére. A BeInCrypto elemzése szerint a következő három altcoin kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben, és megvan bennük a potenciál, hogy júliusban felkerüljenek
Burián Kata azt állítja, hogy hogy hiába övé két számban is a legjobb idő, a szövetség nem válogatta be a vb-keretbe. Emellett edzeni sem hagyták éppen a felkészülés utolsó hetében ott, ahol szeretett volna.
Egyre több település utasítja vissza a kémiai szúnyoggyérítést, mivel új kutatások szerint a Magyarországon is használt deltametrin akár agykárosodást is okozhat a fejlődő szervezetekben. A szakértők szerint a jelenlegi gyakorlat nemcsak környezetvédelmi, hanem egészségügyi szempontból is igencsak aggályos - írja a Telex.
Már most hatalmas az érdeklődés az Otthon Start lakáshitel iránt, hiába csak szeptembertől lesz elérhető. Érthető, hiszen a 3 százalékos végig fix kamat alig fele a piaci lakáshitelekének. Mindenki gőzerővel ellenőrzi, hogy jogosult-e a hitelre, mert ha igen, akkor érdemes időben elkezdeni a felkészülést. Ennek fontos eleme, hogy ellenőrizd, mire e
Petíció indult a Szabad aHang oldalán "a kriptoeszközök használatát és kereskedelmét kriminalizáló, valamint a szektor működését aránytalanul korlátozó jogszabály-módosítás ellen". Azt követően indult kampány a szabályok ellen, hogy a Revolut a hazai felhasználóknál befagyasztotta a kriptokereskedést. Hasonló témákról szó lesz november 4-ei Banking
A Mediam Group, - amely a média és fizetési megoldások innovatív globális digitális szakértői hálózata, az Aleph cégcsoport tagja - bejelentette, hogy a Google Ads hivatalos médiavásárlási képviselőjévé nevezték ki Magyarországon. A stratégiai partnerség célja, hogy helyi támogatást nyújtson a vállalkozásoknak a magyar piacon, kiegészítve a Google
Ökológiai vízpótlás kezdődött az Ős-Sárvíz szedresi szakaszán, a holtágba 80 ezer köbméter vizet juttatnak a Nádor-csatornából - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdvi) igazgatója csütörtökön a helyszínen, sajtótájékoztatón.
A Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (International Renewable Energy Agency) becslései szerint 2030-ra a zöld átállás a globális energetikai szektorban várhatóan 139 millió új munkahelyet teremt, csak Európában pedig 1 milliót, 2050-ig 2 milliót. Morgan Beckert, a Schneider Electric európai HR vezetőjét arról kérdeztük, hogyan kerülhető el, hogy
Viselt-e öltönyt Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij? Egyszerű kérdésnek tűnhet, de a Polymarket nevű kriptós piactéren egy 242 millió dolláros fogadás sorsát döntötte el a rá adott válasz. A Polymarket egy olyan platform, ahol a felhasználók kriptovalutával fogadhatnak különféle valós események kimenetelére: sporteseményekre, választásokra, az id
A Nébih termékvisszahívásokkal foglalkozó oldalán kéri a vásárlókat, hogy a Popz Europe Kft. által forgalmazott: -többféle ízesítésű- Popz popcorn, alábbi azonosító adatokkal megegyező termékekeit ne fogyasszák el!
A kávé határidős árai megugrották, miután Donald Trump amerikai elnök 50 százalékos vámot helyezett kilátásba Brazíliával, a világ legnagyobb kávétermelőjével szemben, ami sokkolta az iparágat és áremelkedést okozhat az amerikai fogyasztók számára – közölte a Financial Times..
Kicsi, gömbölyű, aranysárga – a mirabelle szilva több mint egyszerű gyümölcs: egy gasztronómiai kincs, amely évszázadok óta meghatározza a francia Lorraine régió ízvilágát és identitását.
A 720 fős Európai Parlamentben mindösszesen 175-en szavaztak igennel. Mi történt? Ursula von der Leyen túlélte az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt, írja a 444. A 720 fős Európai Parlamentben csak 175-en szavaztak igennel az Európai Bizottság elnökének megbuktatására, miközben 360-an nemmel szavaztak, 18-an pedig tartózkodtak. 165 képvis
Görögország pénzmosás elleni hatósága (Hellenic Anti-Money Laundering Authority) először hajtott végre sikeres kriptovaluta-zárolást, miután egy korábban ellopott pénzmozgásra bukkantak. A nyomozás a Bybit tőzsde 1,5 milliárd dolláros feltöréséhez vezetett vissza – ami az egyik legnagyobb kriptós hack volt ami eddig történt a kriptovilágban. Egy gl
A korábbi hónapokban megszokhattuk, hogy az előző évekhez képest folyamatosan bővül az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók piaca, júniusban azonban a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője azt vizs
A londoni Design Museum formabontó kiállítása, a More Than Human arra hívja fel a figyelmet, hogyan tervezhetünk úgy, hogy ne csak emberek, hanem más élőlények is otthonra találjanak világunkban. A tárlat számos projektje közül kiemelkedik Andrés Jaque The Transspecies Rosette című munkája, amely újragondolja, mit jelent egy épület homlokzata – és