Az amerikai légiközlekedési hatóságok rendkívüli munkacsoportot hoztak létre a Newark repülőtér légiforgalmi irányítását érintő technológiai meghibásodások kivázsgálására - írta meg a Bloomberg.
A Nissan Motor több mint 10 ezer munkahelyet szüntet meg világszerte, így a leépítések száma - beleértve a korábban bejelentetteket is - körülbelül 20 ezerre, azaz a munkaerő mintegy 15 százalékára emelkedik - közölte hétfőn az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató.
A közelmúltban fontos megállapodás született az Egyesült Államok és Kína között: mindkét fél ideiglenesen csökkenti az egymás termékeire kivetett vámokat. Peking 125%-ról 10%-ra, míg Washington 145%-ról 30%-ra mérsékli a vámtételeket a következő 90 napban. Ez a lépés komoly hatással lehet a kriptovaluták piacára – különösen a Bitcoinra és az újonna
Tárgyalásokat folytatott nemrégiben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tagja, a Barrier Free alapítója arról, hogy a vállalkozói érdekképviselet lehetőséget teremtsen a mozgáskorlátozott vállalkozók és munkáltatók támogatására és integrálására.
Egy évvel ezelőtt bombaként robbant a hír: Eva Mendes lett az aludobozos FloeWater arca. Azóta a kristálytiszta víz már 5 országban érhető el, és most még nagyobb durranás érkezett – a világsztár és a márka új szintre emelte az együttműködésüket egy újabb látványos, inspiráló reklámfilmmel!
Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az új ingatlanok fele családi ház, jellemzően egyre távolabb Budapesttől. „Nagyon árérzékeny a vásárlói réteg, hiszen a többségnek nincs vagy kevés az önrésze, így nincs nagy mozgásterük”
A bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet inflációs kockázatokat rejt magában, ezért a Magyar Nemzeti Banknak fegyelmezett monetáris politikát kell folytatnia – hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzetközi Fizetések Bankja májusi ülésén. Az árstabilitás megteremtése kulcsfontosságú a beruházási környezet kiszámíthatóságához és a fenntartható gaz
Tizenkettedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint a Deutsche Telekom IT Solutions a legvonzóbb hazai munkaadó, a második a LEGO, a harmadik pedig az Audi. A Randstad Employer Brand (REBR) kutatásból többek között arra is fény derül, hogy melyek a legvonzóbb szektorok; mir
A hazai bulvárpiac egyik legstabilabb és legismertebb szereplője, a Blikk átalakulási folyamatot indított el, amely egyszerre érinti a tartalmi, vizuális, szervezeti és piaci stratégiát is.
Vasárnap délután Kisecset határából adtak hírt túrázók egy medvéről. Az állat a kőkereszt közelében, a Lúcska puszta felé vezető út mellett tartózkodott, írta ki közösségi oldalára a kisecseti önkormányzat.
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett - jelentette ki az MNB közlése szerint Varga Mihály, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) májusi ülésén Bázelben.
A Fintech Világa legújabb adásában Érczfalvi András műsorvezető és Suppan Márton, a Peak alapítója az AI ügynökök forradalmáról beszélt – fókuszban a vásárlási folyamatokat automatizáló mesterséges intelligencia. Vásárlási AI ügynökök, akik már ma is velünk élnek Az adás középpontjában az úgynevezett AI ügynökök álltak – olyan intelligens szoftvere
A Novo Nordisk idei első negyedéves árbevétele dollárban 16%-kal, üzemi nyeresége pedig 18%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest a Bloomberg adatai szerint.
Május 12-e a Növényegészségügy Nemzetközi Napja, amely a növények védelmének és a növényegészségügyi szakma jelentőségének fontosságát hangsúlyozza. A Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a károsítók elleni védekezésre hívják fel a figyelmet, csatlakozva az EFSA PlantHealth4Life kampányához.
A Microsoft bejelentette, hogy 2025 júliusától megszünteti az Authenticator mobilalkalmazásban elérhető jelszótárolási és automatikus kitöltési funkcióikat. A cél, hogy ezeket a funkciókat egyetlen platformon, a Microsoft Edge-ben kezelje.
Meglepő műsorral állt elő Pamela Anderson. A ma is szemrevaló színésznő visszaköltözött oda, ahol a gyermekkorát töltötte. Házat újít, kertészkedik – ebbe mostantól mindenki bele is pillanthat.
Az Ökotárs Alapítvány idén már 15 éve rendezi meg a magyarországi Év Fája versenyt. A szakmai zsűrik 7 fát juttatott a verseny döntőjébe: nem számított a fák kora és mérete, előny volt azonban, ha a jelölt őshonos fajt képvisel, közterületen áll, vagy amelynek a története egy környezetvédelmi ügyhöz kapcsolódik - írja az Ökotárs Alapítvány közlemén
Áprilisban több mint 376 milliárd forintos hiányt halmozott fel az államháztartás pénzforgalmi szemléletben – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes jelentéséből. A Portfolio elemzője szerint a rossz évkezdés nem annyira meglepő, az előrejelzések korábban is azt jósolták, hogy hamar meglesz a hiánycél nagy része.
Egészen elképesztő mértékben, 76 százalékkal nőttek Ausztriában az elektromosautó-eladások áprilisban. Ezzel minden ötödik új autó elektromos meghajtású volt.
Áprilisban enyhe, 0,9 százalékos bérleti díjemelkedést regisztráltak az albérletpiacon, éves szinten országosan 7,6, Budapesten pedig 8,6 százalékos drágulással. A kiadó lakások kínálata hároméves csúcson van, ami fékezi az árnövekedést, így az egyetemre készülő diákok számára kedvezőbb lehet a helyzet.
A Nielsen legfrissebb reprezentatív nézettségi mérésének eredményei alapján a TV2 "Kincsvadászok" című műsora vette át a vezetést a hazai toplistán, több mint 798 ezer nézővel. A műsor kiemelkedő eredménye bizonyítja, hogy a szórakoztató reality-showk iránti érdeklődés továbbra is erős a magyar közönség körében.
Az elmúlt napok csapadékos időjárása következtében az ország nagy részén esett az eső, bár az Alföld bizonyos területei ez alól kivételt képeztek. Az időjárás továbbra is változékony marad: a napos és esős időszakok váltakozása jellemző, miközben a nappali hőmérséklet mérsékelten emelkedik. Összességében elmondható, hogy a kalászos állományok szépe
A Nissan Motor több mint 10 ezer munkahelyet szüntet meg világszerte, így a leépítések száma – beleértve a korábban bejelentetteket is – körülbelül 20 ezerre, azaz a munkaerő mintegy 15 százalékára emelkedik – közölte hétfőn az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató.
A jó májusi nevelő idő meleg, de nem forró és kellően esős - ilyen időjárás délnyugati áramlás idején szokott kialakulni térségünkben. Az idei fagyosszentek viszont nem csak két-három napra, hanem két hétre hoztak, hoznak hideg, száraz északi szelet. Bár a múlt hét elején a Dunántúlon még bőven esett, keleten nagy területek maradtak szárazon, a kuk
A miniszterelnök hétfőn Budapesten tárgyalt Ko Haj-csiaoval, a Bank of China elnökével – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
A Netflix új tru crime dokumentumfilmje egy tragikus szerelmi történet feldolgozása a true crime műfajból. Az esküvőtől a gyilkosságig: Amerikai családi dráma sokkoló eseményekre keres választ.
Kína délkelet-ázsiai országokkal szoros együttműködésben lép fel a mezőgazdasági kártevők és növényi betegségek ellen, hogy megerősítse az élelmezésbiztonságot és csökkentse az ökológiai és biológiai kockázatokat - hangzott el a kínai mezőgazdasági és vidékügyi minisztérium (Mara) és a nagy-britanniai székhelyű mezőgazdasági kutatóközpont (Cabi) év
Kiszivárgott egy tízperces promóvideó a Kung Fury 2 című filmről, amelyben Arnold Schwarzenegger amerikai elnökként kardozik Adolf Hitlerrel. A kultikus 2015-ös rövidfilm egész estés folytatása öt éve kész van, de jogi viták miatt nem kerülhetett a közönség elé – most azonban látványos és abszurd részletek kerültek nyilvánosságra egy belső használa
Nyáron a szabadságolások miatt lelassulhat a jelzáloghitelek folyósítási ideje, ha azonban egy hitel kellően előkészített, és az ügyfél jól választ bankot, akkor ez a folyamat nyáron is lezajlik három-négy hét alatt – mondta az InfoRádióban Korponay Levente, a money.hu vezetője.
Oktatási központot hozott létre a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. a Ceglédi Szakképzési Centrummal együttműködésben. A tápiószelei gyárban működő Ganz Oktatási Központ Magyarországon is egyedülállónak számító, a transzformátor- és villamos forgógépgyártáshoz kapcsolódó tudásközpontot indít útjára, elősegítve a dinamikusan fejlő
Sok fiatalnak a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem jut pénze spórolásra, a K&H ifjúsági index szerint ezért a 19-29 évesek 26 százaléka nem tud félretenni.
A Covid-19 járvány alatt a gyorstesztek berobbanása alapjaiban változtatta meg az egészségügyi önellenőrzés kultúráját. Bár a világjárvány lecsengett, a kérdés adott, vajon tartósan megélénkült-e a gyorstesztek piaca? Jobban ellenőrizzük-e magunkat otthon vagy visszatértünk a Covid előtti életformához?
A Rák ne erőltessen semmit, a Szűz pedig sodródjon az árral! Karrier horoszkóp: 2025.05.13. Kos Hagyd magad álmodozni. Keress kreatív megoldást a jelenlegi problémádra. Ugyanazok a régi módszerek ugyanazokat a régi eredményeket fogják hozni. Itt az ideje, hogy valami újjal rukkolj elő. Ha az összképet nézed, az segíteni fog. Bika Csábítónak érezhet
Az Európai Tanács a Stop-the-Clock (STC) irányelv keretében elhalasztotta a fenntarthatósági kötelezettségek teljesítésének kezdetét, ami több időt ad a cégeknek az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) folyamatok kiépítésére - közölte az EY hétfőn az MTI-vel.