2025. május 5. hétfő

máj. 5
11:57
Európai tőzsde Május 5. – Óvatos start a londoni szünnap árnyékában, arany szárnyal, olaj zuhan (TőzsdeFórum)
Vegyesen indult a hétfői kereskedés Nyugat-Európában: a frankfurti DAX enyhén emelkedett, míg a párizsi CAC-40 csökkent. A Brent olaj ára tovább esett 60 dollár alá, miközben az arany ára több mint 30 dollárral nőtt. A gázárak is csökkenést mutattak, a forint árfolyama pedig stabil maradt a főbb devizákkal szemben. Vegyesen indult a hét a nyugat-eu
máj. 5
11:57
Hotel, iroda és lakás egyben: az M76 Budapest legújabb gyöngyszeme lesz (Forbes)
A Budapest IX. kerületében épülő M76 projekt három funkciója – szálloda, iroda és apartmanok – nagyban növeli a projekt vonzerejét, hiszen jobb pénzügyi teljesítményt és megtérülést, nagyobb biztonságot ígér a befektetőknek, felhasználóknak és közösségeknek – mutatott rá Tóth Zsuzsanna. A projektvezető szerint a vegyes használatú épületegyüttesek j
máj. 5
11:59
Háború – Ukrán drónokat fogtak el Moszkva felett, ideiglenesen lezártak egy repülőteret (TőzsdeFórum)
Drónokat fogtak el Moszkva felett, és ideiglenesen lezártak egy repülőteret. A Putyin által bejelentett tűzszünet előtt csapatai folytatják a támadásokat Ukrajnában. A hatóságok közlése szerint néhány nappal a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem 80. évfordulójának ünnepségsorozatának kezdete előtt az orosz hadsereg vis
máj. 5
12:00
Az AI által generált tartalmak és azok hatása a marketingre (Piac és Profit)
Az utóbbi évek technológiai fejlődése új korszakot nyitott a tartalomgyártásban. Az MI-alapú rendszerek – különösen a természetes nyelvi feldolgozásra és képalkotásra fejlesztett modellek – forradalmasították a marketingkommunikáció világát. Az AI nem csupán egy eszköz lett a hatékonyság növelésére, hanem egyre inkább kreatív partnerként jelenik me
máj. 5
12:00
Tóth Andi lett a Notino nagykövete (Kreatív Online)
A Notino új magyarországi nagyköveteként Tóth Andi csatlakozik a márkához egy olyan együttműködés keretében, amely a szépség és az önkifejezés személyes megélésére helyezi a hangsúlyt. Az idén tavasszal induló kampány a saját döntéseink erejére épül, és arra bátorítja a nőket, hogy merjenek olyan utat választani, amely valóban önmagukat tükrözi, a
máj. 5
12:00
Ezért búcsúzik a legendás traktorcsalád (Agroinform)
A népszerű modellcsalád – különösen a 724 Vario – éveken át vezette az eladási listákat Németországban, most azonban átadja helyét az új generációnak.
máj. 5
12:00
Kommunikáció, önismeret, karrier – Tanácsok Bombera Krisztinától (Diplomátszerzek)
Bombera Krisztina a kommunikáció erejéről, a bölcsész pályák jövőjéről és az önismeret fontosságáról beszélgetett velünk. Inspiráló gondolatok azoknak, akik most keresik az útjukat.
máj. 5
12:00
Ezeket a munkákat már senki ne végezze el: törvényt sért, aki megteszi (Agrárszektor)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) a közeledő Madarak és Fák Napja alkalmából arra hívta fel a figyelmet, hogy a szaporodási időszakban végzett fa- és bokroskivágások súlyos természetvédelmi kockázatot jelentenek. Mint közleményükben írták, a tavasz és a kora nyár a madarak mellett más állatcsoportok és a növények számára is fon
máj. 5
12:01
Tőzsdenyitás Május 5.– Berobbant a piac a BUX 1 300 ponttal emelkedett, az OTP és Telekom is száguld (TőzsdeFórum)
Erős lendülettel kezdte a hetet a Budapesti Értéktőzsde. A BUX index hétfő reggel 92 196 pontról indulva több mint 1300 ponttal 93 562 pont fölé emelkedett. A pozitív nyitást elsősorban az OTP, Richter és a Telekom árfolyammozgásai hajtják. A Mol a nyitást követően visszaesett, de 3 ezer felett áll a részvény. A forgalom leképesztően beindult
máj. 5
12:09
Mélyponton az álláskeresők száma – Európa élmezőnyéhez tartozik Magyarország (vg.hu)
Ismét csökkent a regisztrált álláskeresők száma, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2025 áprilisában 228 254 álláskeresőt regisztráltak, ami az előző év azonos időszakához képest további több mint kétezer fős csökkenés. Sikeresek a kormány intézkedései, aki akar, kap munkát – reagált Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős á
máj. 5
12:12
Már az év elején tarolt a Balaton a SZÉP-kártyások körében (Portfolio)
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12%-kal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévben, mint tavaly - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
máj. 5
12:12
Nyakunkon az szja-bevallás, erre figyelj, ha fizetnivalód van (Haszon.hu)
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A tájékoztatás szerint a NAV online rendszerében, az eSZJA-ban a legegyszerűbb a folyam
máj. 5
12:15
Itt a fordulat a lakáspiacon: bevásároltak a befektetők, fékezhet az áremelkedés (vg.hu)
Legnagyobb mértékben a budapesti új építésű lakások iránti kereslet zuhant be.
máj. 5
12:18
Kiakadtak a követeléskezelők az új törvényen - A külföldieket hozza előnybe a kormány? (Portfolio)
Magyarországon párhuzamos szabályozást, és a magyar vállalkozások számára komoly versenyhátrányt eredményez a nemteljesítő hitelmegállapodásokról szóló uniós irányelvnek a jelenleg elfogadott tartalommal való átültetése – közölte álláspontját a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetsége (Makisz).
máj. 5
12:21
Az áramszünet után kábeltolvajok okoztak óriási közlekedési káoszt Spanyolországban (vg.hu)
A vasúti jelzőrendszer kábeleinek ellopása miatt letérdelt a Sevilla–Madrid vasútvonal.
máj. 5
12:21
Tóth Andi lett a Notino nagykövete (Digital Hungary)
A Notino új magyarországi nagyköveteként Tóth Andi csatlakozik a márkához egy olyan együttműködés keretében, amely a szépség és az önkifejezés személyes megélésére helyezi a hangsúlyt. Az idén tavasszal induló kampány a saját döntéseink erejére épül, és arra bátorítja a nőket, hogy merjenek olyan utat választani, amely valóban önmagukat tükrözi, a
máj. 5
12:24
Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni? (Piac és Profit)
Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek. Szerencsére a lekötött betétek között is találni jó ajánlatokat – írja a Bank360.hu.
máj. 5
12:24
Lassuló növekedést jelez az áprilisi BMI (ProfitLine)
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 50,2, csökkent a márciusi 51,4-hez képest és a korábbi április havi értékekkel összevetve az idei érték alacsonyabb, mint az erre hónapra vonatkozó hosszú távú átlag (51,9), és elmarad az előző három év 54,1 pontos áprilisi értékeinek átlagától is - közölte hétfőn a Magyar L
máj. 5
12:24
Nagy bajban Oroszország: hogyan tudják így finanszírozni a háborút? (Pénzcentrum)
Az orosz pénzügyminisztérium jelentősen, mintegy háromszorosára emelte a költségvetés idei GDP-arányos hiányára vonatkozó várakozását a múlt héten. A deficitre vonatkozó előrejelzését 0,5 százalékról 1,7 százalékra változtatta részben a költségvetés egyik fő bevételi forrásának számító kőolaj árának csökkenése miatt.
máj. 5
12:24
Gyűjtő-elosztó központtá lépett elő Magyarország az európai logisztikai hálózatban (Gyártástrend)
Vegyes teljesítményt mutatott 2024-ben a magyar vasúti és intermodális árufuvarozás a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (Mlszksz) legfrissebb adatai szerint. Míg a vasúti árufuvarozás jelentős költségnövekedéssel és jövedelmezőségi problémákkal küzdött, az intermodális fuvarozás kiemelkedő, 122 százalékos növekedést ért el,
máj. 5
12:24
Térdre rogyott mindenki A Nagy Duett előtt – Jason Statham pusztított, egy török asszony hódított – itt a friss nézettségi TOP 50 (Médiapiac)
A Nielsen reprezentatív nézettségmérése alapján továbbra is a TV2 nagy show-műsora, A Nagy Duett vezeti a hazai toplistát: a múlt héten 666 ezer néző választotta. Bár ez valamivel kevesebb, mint az előző heti 699 ezer, a műsor így is megtartotta első helyét.
máj. 5
12:27
"Hatalmasak a kockázatok" – írta a Költségvetési Tanács a kormány 2026-os büdzsétervére (Forbes)
A tervezet még nem nyilvános, egyelőre csak a Költségvetési Tanács látta, akik jelentős kockázatokra hívták fel a figyelmet. Mi történt? Vasárnap este kiadta a 2026-os központi költségvetésről szóló törvényjavaslat tervezetéről alkotott véleményét a Költségvetési Tanács – írta meg a hvg.hu. Habár a KT-nak nem voltak alapvető ellenvetései a tervezet
máj. 5
12:27
Októberre készül el a Bosnyák térnél a bevásárlóközpont (Telex)
Lassan végeznek az ugyanitt épülő hat irodaházzal is.
máj. 5
12:30
Hatalmas sikere van ennek a felnőttképzésnek – téged érdekel? (Agroinform)
A programban elméleti előadások és adonyi silótelepi bemutatók is szerepeltek.
máj. 5
12:36
Talán csökkenhet végre a lakásdrágulás tempója? (Menedzsment Fórum)
Megváltozhatnak az alkupozíciók és eljöhet a saját célra vásárlók ideje.
máj. 5
12:36
Verhetetlen a BYD a céges e-autó pályázaton (Piac és Profit)
Meghaladta a háromezret a kifizetéssel rendelkező projektek száma a céges flották zöldítését ösztönző pályázaton – derült ki az Energiaügyi Minisztérium közleményéből.
máj. 5
12:39
Mozgalmas hónapon van túl a Budapesti Értéktőzsde – ez volt a legnépszerűbb papír (vg.hu)
A BUX index az előző hónaphoz képest 3,4 százalékot emelkedve, 92 196 ponton zárta az áprilist.
máj. 5
12:42
Valami egészen furcsa történik a forinttal – itt a magyarázat! (Privátbankár)
A hazai fizetőeszköz a gyenge makrogazdasági adatokkal dacolva immár több mint egy hete erőt mutat. De az irányt kereső pénz- és tőkepiacokon a Budapesti Értéktőzsde is virul. A kitermelésemelés hírére az olajárak zuhannak, és a gáz is kevesebbe kerül. A nemesfémeket viszont Trump a Kínával kapcsolatos újabb durcás bejelentése még tovább drágította
máj. 5
12:42
Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron (Portfolio)
Párizsban egyszerre tartott nagyívű beszédet Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron a "Choose Europe" kezdeményezés elindításáról, amely Európát kívánja újra versenyképessé tenni a globális tudományos térben. Az Európai Bizottság elnöke 500 millió eurós támogatási csomagot, új kutatási jogszabályokat és a kutatási szabadság törvényi védelmét ígért
máj. 5
12:51
Forintárfolyam: lecövekelt az euró, a dollár gyengül (vg.hu)
Stabilan tartja a 404-es szintet az euróval szemben a hazai fizetőeszköz hétfőn. A dolláron újabb 0,4 százalékot hozott a forint a nap első felében.
máj. 5
12:51
KSH: 13 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2024-ben, a budapesti panelek drágultak leginkább (Telex)
2024 utolsó negyedévének lakáspiaci adatai szerint a teljes lakáspiac reálárszintje 8,9 százalékkal nőtt egy év alatt.
máj. 5
12:54
Évek óta nem láttak ilyet a törökök (Piac és Profit)
Némileg lassult az infláció áprilisban.
máj. 5
12:54
A mezőgazdasági munkaerőhiány miatt módosultak újból az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai (Adózóna)
Az egyszerűsített foglalkoztatás, alkalmi munkavállalás méltán népszerű foglalkoztatási szabályok, mivel ezen úgynevezett atipikus foglalkoztatási forma nem csupán rugalmas, de számos munkajogi, közteherviselési, dokumentációs könnyítést is lehetővé tesz. Míg először az irány az előírások szigorítása volt, a jogalkotó érzékelte, hogy a munkaerőhián
máj. 5
12:54
Történelmi adócsökkentés lesz 2026-ban – Béremelés, nyugdíj, SZJA-mentesség a költségvetésben (TőzsdeFórum)
A kormány május 6-án nyújtja be a következő évre szóló költségvetés tervezetét. A kormány benyújtja a jövő évi költségvetést, amely rekord mértékű adócsökkentést, stabil államadósság-csökkenést és kiemelt társadalmi támogatásokat ígér. Az anyák szja-mentessége, a 13. havi nyugdíj és a célzott béremelések célja a magyar családok anyagi biztonsága. A
máj. 5
12:57
"Nem volt könnyű menet" – így lett a Munchból milliós ételmentő mozgalom (rtl.hu)
Egy budapesti garzonból indult, mára Csehországban és Romániában is piacvezető – a Munch megmutatta, hogyan lehet a pazarlásból lehetőséget kovácsolni. Interjú Wettstein Alberttel és Perepelica Kirillel az rtl.hu-n.
máj. 5
13:00
Városi kényelem kontra tanyasi élet? (Agroinform)
A panelből a tanyára költöztek, ma már sajtot, kozmetikumokat és almaecetet készítenek.
máj. 5
13:00
Hihetetlen, de igaz: ennyibe kerül most a szamóca a lengyel piacokon (Agrárszektor)
Jelentősen drágább idén a szamóca a tavalyi szintnél Lengyelországban. A magasabb árak oka, hogy drágább az import is, elsősorban a Spanyolországból származó szamóca szállításában van elmaradás.
máj. 5
13:03
Hatalmas az érdeklődés a Demján Sándor Program pályázatai iránt – ezért népszerű a program (vg.hu)
A kormány idén összesen 1400 milliárd forint forrást biztosít a kkv-knak.
máj. 5
13:03
Érkeznek a Natura-gyepekre járó kifizetések (Mezőhír)
A támogatás a gazdálkodási előírások betartásával járó bevételkiesést kompenzálja a Natura-gyepeken.
máj. 5
13:03
Megkezdődött a fiatal gazdák támogatásának végkifizetése (Agrárágazat)
A mezőgazdaság fiatalítása érdekében újabb milliárdos támogatást kaptak a fiatal gazdák, hektáronként 37 ezer forinttal.
máj. 5
13:03
Masszív Harvest szállítókocsik hevederes adapterekhez (GépMax)
A Harvest szállítókocsik erős acélvázzal és innovatív beállítási lehetőségekkel könnyítik meg a vágóasztalok szállítását.
máj. 5
13:03
Magyar kormányközeli kör vásárolt csodavillát az olaszországi Varesében (Telex)
A valódi tulajdonos szokás szerint elrejtőzik a magántőkealapok anonimitása mögött, de az ügyben felmerülő nevek azért ismerősek.
máj. 5
13:06
ÁSZ elnök: nem merült fel Matolcsy György büntetőjogi felelőssége (Menedzsment Fórum)
Windisch László szerint csak egy gyanút észleltek.
máj. 5
13:06
Szakmailag és pénzügyileg is helyes tápanyag-utánpótlás problémás talajon, ökológiai gazdálkodásban? (Magro)
Talasz Csilláék a Jurisich Zrt.-nél 700 hektáron agyagbemosódásos savanyú talajokon dolgoznak, de 240 hektáron ökológiai gazdálkodást is folytatnak. Magas terményárakkal idén sem számolhatnak. A szakember szerint mégsem kell, hogy különváljon a szakmailag és pénzügyileg helyes út a tápanyagpótlásban – épp csak Icl műtrágya kell hozzá.
máj. 5
13:09
Nagyot eshet csütörtökön a Magyar Telekom árfolyama (vg.hu)
Mekkorát bukhatnak a részvényesek?
máj. 5
13:09
Ingatlan.com: Korrigált a lakáspiac áprilisban, eljöhet a saját célra vásárlók ideje (Üzletem)
14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet áprilisban az ingatlan.com adatai szerint, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos az éves szintű erősödés. Az év hátralévő részében a saját célú vásárlóké lehet a főszerep, a lakásdrágulás tempója lassulhat, az eladók alkupozíciója romolhat, a vevőké pedig javulhat.
máj. 5
13:11
Káosz Romániában: megbotlott a bukaresti tőzsde, lemondás határán a miniszterelnök (vg.hu)
Óriási hullámokat ver a román elnökválasztás első fordulója, amelyben a szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel negyvenegy százalékos eredményt ért el.
máj. 5
13:12
Jakab Roland: a mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók elitje találkozik csütörtöktől Budapesten (Gyártástrend)
Az Ai Symposium 2025 elnevezésű, háromnapos nemzetközi szimpóziumon a világ mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatóinak elitje találkozik Budapesten azért, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről tartsanak beszélgetéseket csütörtöktől szombatig - mondta Jakab Roland, a Hun-Ren vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatorn
máj. 5
13:15
A világ egyik legnagyobb távközlési vállalata több ezer ember kirúgását tervezi (vg.hu)
A technológia fejlődése és az automatizálás lehetővé teszi, hogy a távközlési cégek egyre kevesebb dolgozót alkalmazzanak, miközben a cég új vezetése igyekszik csökkenteni a költségeket. A Telefónica tavaly is ezreket bocsátott el, idén szintén több ezer embert rúghat ki.
máj. 5
13:21
Az AfD nem nyugszik bele a pártot szélsőségesnek bélyegző döntésbe: bírósági csatába indul az igazáért (vg.hu)
A német alkotmányvédelmi hivatal pénteken nyilvánította szélsőségesnek a pártot.

Keresés