Vasárnap egy hosszan elnyúló frontálzóna érkezik, amely több fokos lehűlést hoz. Az elmúlt napok nyárias időjárása véget ér és ismét az évszaknak megfelelő hőmérséklet lesz a jellemző.
A párizsi klímaegyezmény évében jelent meg Ferenc pápa körlevele. Ebben olyan klímaváltozáshoz köthető gondolatokat fogalmazott meg az egyházfő, amelyek alapot adtak az egyezmény céljainak.
Európa kétszer gyorsabban melegszik a globális átlagnál, ami súlyos következményekkel jár a kontinens éghajlatára. A Copernicus Klímaváltozási Szolgálat legfrissebb jelentése szerint 2023 rekordmeleget hozott, miközben a csapadékeloszlás egyenlőtlensége, a növekvő hőhullámok és a fenyegető aszályok komoly kihívások elé állítják a kontinens országai
Az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb pénzembere, Warren Buffett röviden összefoglalta, mi a baja Trump vámjaival és világképével. Mondott pár optimista mondatot, aztán bejelentette a lemondását.
Miközben 0,97%-kal csökkent az álláshirdetések száma 2025 első három hónapjában, addig a jelentkezések száma közel 5%-kal emelkedett – derül ki a Profession.hu negyedéves elemzéséből. Az állások közül vezetői, HR és közigazgatási területen regisztrálták a legtöbb jelentkezést. 11 vármegyében és Budapesten csökkent az újonnan aktivált hirdet
A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország „BBB” besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is. Ezzel – hasonlóan a többi hitelminősítőhöz – továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartja nyilván hazánkat.
Az Egyesült Királyság pénzügyi felügyelete arra készül, hogy megtiltsa a lakossági befektetők számára a kriptovaluták vásárlását hitelből – például hitelkártya-egyenlegek felhasználásával. A cél az egyre gyorsabban növekvő digitális eszközpiac szigorúbb felügyelete, miközben az ország továbbra is támogatja a szektor fejlődését – írja a The Guardian
Ez a cikk eredetileg az UNI in&out 2024-es nyári számában jelent meg. Lapunkban minden tájékoztatás, interjú, rangsorok, elemzések, cikkek és riportok a tehetségek kibontakoztatása érdekében, a tanulás iránti vágy felkeltését célozva jönnek létre. Ilyen ez a lapzártánk előtt néhány héttel az MCC Tanuláskutató Intézetének szervezésében megtartott be
A 165 milliárd dolláros saját vagyonnal rendelkező befektetési guru ellenzi a dinasztikus vagyonhalmozást, vagyona nagy részét halála után jótékonysági alapítványok kezelik.
Az Európai Unió történelmi lépést tett a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemben: 2024 áprilisában az Európai Parlament elfogadta azt a szabályozási csomagot, amely egységes, 10 000 eurós felső határt vezet be a készpénzes fizetésekre az EU teljes területén.
Az Egyesült Királyságban az Rspca szigorítja a tojótyúkok tartásának szabályait az állatjólét javítása érdekében. Ezek a változások várhatóan hatással lesznek az európai és magyar baromfitartókra is.
Az amerikai Wohlers technológiai és stratégiai tanácsadó vállalat megjelenttette nemzetközileg elismert éves jelentésének 2025-ös kiadását, amely az additív gyártási ágazat állapotát is tüzetesen megvizsgálja. A tanulmány a tavalyi 11,1 százalékos
Az alábbi 3 mesterséges adalékanyag számos termékben megtalálható. Ha ezeket látod az összetevők között, biztos lehetsz benne, hogy az étel fogyasztását nem javasolják a szakértők. Az ultrafeldolgozott élelmiszerekben található adalékanyagok ártanak az emésztésnek. Fokozzák a gyulladást, felboríthatják az egészséges bél mikrobiomot, sőt aká
Húsvét után sem enyhült az utazási láz, április 17-27. között 36 százalékkal több vendégnek örülhettek a szálláshelyek a tavalyi tavaszi szünethez képest – közölte a nemzetgazdasági miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Nárciszok karriere: a szerelem kábulatától az Alzheimer-kór gyógyszeréig. Az édesen illatozó, tavaszt köszöntő nárciszok sokunk nagy kedvencei, felvidítanak, lelkesítenek, inspirálnak, emlékeztetnek. És vannak különös titkaik.
A Spanyolországot és Portugáliát jelenleg érintő áramszünetet a levegő gyors hőmérséklet-változása és az ebből eredő hálózati instabilitás idézhette elő, ez pedig a rendszer összetettsége miatt káoszhoz vezetett. De már tudjuk azt is, hogy a napon belüli gyors hőingadozások erősebben növelik a halálozás mértékét, mint maguk a szélsőséges hőmérsékle
Kína Nemzeti Energiaügyi Hivatala (NEA) bejelentette, hogy az ország szél- és napenergia kapacitása 2025 első negyedévében először haladta meg a hőalapú – főként szénre épülő – energiatermelési kapacitást. Ez a lépés jelentős mérföldkő a világ legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátója számára, amely célul tűzte ki a szén-dioxid-kibocsátás csúcspontjá
A Deloitte szerint a globális IT kiadások 2025-ben 9,3 százalékkal nőnek, főként szoftverek és adatközpontok húzzák a piacot. Európa és Magyarország is bővül, de lassabban. Az informatikai kiadások növekedésének üteme világszerte töretlenül gyorsul – 2025-ben a globális IT költések várhatóan 9,3 százalékkal nőnek, meghaladva az ötbillió dollárt. A
A Facebookot és más közösségi felületeket üzemeltető Meta a héten elbocsátotta a Reality Labs – vagyis a hardverekkel és virtuális valósággal foglalkozó részleg – ismeretlen számú alkalmazottját, ami a vállalat
A talaj nem csupán egy élettelen közeg, amelyben növényeink gyökereznek: élő, folyamatosan változó rendszer, amelynek egészsége meghatározza a növények fejlődését, a termés minőségét, sőt a kert teljes ökoszisztémáját. A talajélet tudatos javítása tehát nem pusztán „plusz feladat”, hanem alapfeltétele a fenntartható, egészséges kertgazdálkodásnak.
Honvédelmi napot rendezett a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) szombaton a debreceni Nagyerdei Stadion mellett, a DVSC-MTK OTP Bank liga mérkőzéshez kapcsolódóan - tájékoztatták a szervezők az MTI-t a helyszínen.
Idén is közzétették a listát a világ leggazdagabb embereiről, abban viszont nincs teljes egyetértés, kik vannak a Top 10-ben. A Hurun szerint például egyetlen európai fért fel a leggazdagabbak közé, a Forbes viszont kettőt is listáz. Az viszont biztosra vehető, hogy több mint 3000 dollármilliárdos él a Földön, a Forbes szerint összesen 16 100 milli
A mezőgazdaság egyetlen ágazata sem menekülhet a felmelgedett klíma bosszújától. Idehaza az ikonikus fűszerpaprika termesztése évek óta csökken, amiben nagy szerepe van a klímaváltozásnak. Ám a világ más területein is meggyűlik a gondja a globális felmelegedéssel a fűszertermelő gazdáknak. A veszélyeztetett fűszerek közül két külföldi példa a népsz
Olvasónk Revolut számlán történt értékpapír-adásvétel utáni nyereség, illetve Revolut befektetési és megtakarítási számlám realizált kamatjövedelem adózási kérdéseivel fordult az Adózóna oldalához. Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolta meg a kérdéseket.
Tóth Attilának természetes volt, hogy hétvégén fel kell hordani két tonna tápot az istállóba, és néhány naponta – még napfelkelte előtt – ki kell hordani másfél tonna trágyát. Ebben nőtt fel. Főiskola alatt már tudta, hogy a családi gazdaságot szeretné továbbvinni. Ma harmincezer tyúkja van, és százötven partnert szolgál ki tojással. Tóth Attila sz
Kína és az Egyesült Államok farkasszemet néz egymással, de a legtöbb szakértő szerint Trump fog először pislogni. Kínát is megviseli a vámháború, de politikai és gazdasági okokból is tovább bírhatja annak nehézségeit.
Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz (ÉKM) tartozó Közlekedési Hatóság munkatársai autószállító járművekre. A leggyakoribb szabálytalanság a túlsúly volt - közölte a szaktárca szombaton az MTI-vel.
Joan Partridge, a Redditch városában található Millcroft idősek otthonának legidősebb lakója, váratlanul vált TikTok-szenzációvá, miután egy videója, amelyben megosztja napi sminkrutinját, közel 200 000 megtekintést ért el. A 103 éves nagymama szerint a napi sminkelés növeli az önbizalmát – egy szokás, amit 13 éves kora óta követ.
Idén május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat. Az esemény célja, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra, közösségi élménnyé tegyék a fagyizást, támogassák a hazai fagylaltkultúrát és megmutassák a hazai éd
Magyarországra is befutott a pazar képminőséggel kecsegtető Samsung Odyssey OLED G8. Megnéztük, hogy mit tud élőben, valódi versenyhelyzetben. A világ legnagyobb és legfontosabb technológiai kiállításain az elmúlt egy év során világosan kiderült, hogy a monitorok háborújában új fejezet kezdődik. Azok a vállalatok is kiemelt helyen mutogatják e term