A napon belüli gyors hőingadozások erősebben növelik a halálozás mértékét, mint maguk a szélsőséges hőmérsékleti értékek. Az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói azt vizsgálták, miként változik e szervezetünket próbára tevő hőmérsékleti változások gyakorisága, és mire számíthatunk a következő években.
Kiemelt pályázati lehetőségekben és csaknem hatmilliárd forint méhállatjóléti támogatásban is részesülnek az agrárium egyik legkisebb és legfontosabb ágazatának szereplői – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter.
A lengyel gazdaság száguldása szinte érthetetlen. Amit csinálnak teljes ellentéte annak, amit a magyar gazdaságpolitika vezetői próbálnak és ők sikeresek, míg mi nem.
Az Europion felmérést végzett, amelyből kiderül, hogy a magyar emberek hány százaléka fordul háziorvoshoz vagy magánegészségügyi szolgáltatóhoz, illetve mit gondolnak a háziorvosi rendszer jelenlegi működéséről.
Ahogy egyre hosszabbodnak a nappalok, a természet ritmusa újra munkára hívja a kerttulajdonosokat, és nem csak vidéken. A pandémia óta újra fénykorát éli a kiskertészkedés, a balkonkertészet, a közösségi kertészkedés. Sokan már nem csak a bolti zöldségek alternatíváját látják benne, hanem tudatos életmódváltásként tekintenek rá.
A brit Marks & Spencer (M&S) áruházlánc a múlt heti súlyos kibertámadás következtében már a második hete küzd online ruházati és lakberendezési rendeléseinek fogadásával, ami jelentős bevételkiesést okoz az új szezonális termékek értékesítésében a rendkívüli kánikula idején. A kibertámadás nyilvánosságra kerülése óta mintegy hétszázmillió fonttal c
Amikor frissen mosott ruhákat húzol ki a szárítóból, az első lélegzetvétel a tiszta, illatos levegőből több mint kellemes - ez egy olyan érzékszervi élmény, amely formálja a hangulatodat és az emlékeidet. De elgondolkodott már azon, hogy miért olyan fontos a mosás illata, vagy hogy a megfelelő illat hogyan változtathatja meg a napját?
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2025/18. heti, pénteki nyerőszámait. Telitalálat nem született, viszont 9 külföldi játékos 377 031,60 eurót - több mint 152 millió forintot - nyert 5+1 találattal. A magyaroknak most nem volt szerencsés hete: a legmagasabb nyeremény hazánkban 2,3 millió forint volt a 4+2 találatért. További 17 156 magyar játékos
Hiába a modern technológia és környezetbarát mosószerek, a magyarok többsége még mindig 40 Celsius-fokon mos. Egy friss országos kutatás szerint azonban ezzel nemcsak a ruháinkat, hanem a környezetet és a pénztárcánkat is feleslegesen terheljük. A Coccolino országos kutatásából kiderül, hogy tízből hat magyar rendszeresen 40 fokon mos, holo
Jelentősen beestek a Porsche eladásai Kínában, de az ázsiai ország autópiacának átrendeződése nem csak a sportautómárka helyzetét alakíthatja át. A kínai vevők az autók árát nézik, szívesen választanak hazai márkát, egyre többen keresik a villanyautókat, emiatt egyre kevesebb érdeklődőt lehet megfogni a sok évtizedes műszaki hagyományokkal.
Óriási sikerrel zárult a május 1-jén rendezett kutyás fesztivál a Városligetben. Az esemény célja a felelős kutyatartás népszerűsítése, a gazdik közötti közösségépítés és a négylábú kedvencek aktív kikapcsolódásának biztosítása. A rendezvényen tacskó rekord született, kiderült, mely híresség érdemelte ki a We love Dogz magazin Példamutató gazdi díj
Egy nagyváros fejlődésének úgy tűnik elengedhetetlen feltétele a metróvonalak építése. A drága és elhúzódó beruházásoknak egyelőre nincs alternatívája.
A Homokhátság kiszáradása kritikus szintet ért el, a globális felmelegedés hatására az elmúlt 26 évben az időszak fele aszályos volt, és egyes területeken a talajvíz már hat méteres mélységben található - számolt be az Infostart.
Mexikóban azonnali oltási akciót hirdettek a kanyarós esetszámok meredek emelkedése miatt. Kérdés, hogy más országok mit terveznek az egyre gyakoribb járványkitörések visszaszorítása érdekében.
Nagyjából száz kínai elektromos autógyártó van, ám ezeknek csupán töredéke jelenik meg az európai és így a magyar piacon. Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője tekintett végig a palettán az InfoRádió megkeresésére, és arra is válaszolt, hogyan reagál a védővámok jelentette kihívásra.
Árpa Attila nemcsak a képernyőn alakít karaktereket: évekkel ezelőtt álprofil mögé bújva fórumozott, hogy megtudja, mit gondolnak róla a nézők. A mai napig fontos számára a közvetlen kapcsolat a közönséggel – TikTokon is aktív, miközben filmszerepekről, díjakról és szakmai hitelességről is őszintén beszélt a Médiapiacnak adott interjúban.
Ünnepélyes csengetéssel új korszak nyílt a magyar biotechnológiai szektorban: megkezdődött a kereskedés a Glia Nova Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend piacán.
Csökkentek a terményárak a héten. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica 3,5 százalékkal, a szójabab 0,1 százalékkal, a repce pedig 2,4 százalékkal lett olcsóbb.
Az elkövetett bűncselekmények száma alapján idén is rangsorolták a világ városait: az első tíz legveszélyesebb helyei közé nem került be európai város. A Világgazdaság idézi a Numbeo.com oldalon a Bűnözési Indexet városonként és rendszeres frissítik, jelenlegi állás szerint a tíz legveszélyesebb város:1. Pietermaritzburg (Dél-Afrika), 2. Pr
A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is. Ezzel - hasonlóan a többi hitelminősítőhöz - továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton.
Az ukrán mezőgazdasági export 23,4%-kal csökkent áprilisban az előző hónaphoz képest, igaz, ez a szakértők szerint a szokásos szezonális mintázatot követi - tudósított a Kyiv Independent.
Most, hogy végre tartósan melegszik az idő, és a fagyveszélynek nyoma sincs, elérkezett a pillanat, hogy a cserepekben teleltetett kivit, fügét, gránátalmát vagy datolyaszilvát végre a kert földjébe költöztessük. Néhány fontos szabályt azonban mindenképp be kell tartani!
Donald Trump mindig híres volt extravaganciájáról. Mielőtt politikusnak csapott fel már közszereplő volt. Most lehet, hogy nagyon rossz magamutogatást választott.
A fővárost és Pest vármegyét leszámítva továbbra is azokban a vármegyékben mutatnak komolyabb érdeklődést az ingatlanvásárlók, ahol óriásberuházások történtek - derül ki a zenga.hu ingatlankereső oldal adataiból. A nyaralót kereső budapestiek közül már minden negyedik a Dunára voksol.
A legtöbben évente, vagy 12 hónaponként maximum párszor járunk háziorvosunknál és csak viszonylag kevesen fordulunk rögtön magánegészségügyi szolgáltatóhoz panaszok esetén. A háziorvosi rendszer egészével kapcsolatban pesszimista a magyar lakosság, de személyes tapasztalataink a saját háziorvosainkról túlnyomórészt pozitívok. Ezek a főbb megállapít