A piaci versenyhez igazodva folytatódik a Lidl árcsökkentési kampánya: az élelmiszerek után elsőként, már csütörtöktől jelentős mértékben mérsékli több szépségápolási termék és vegyiáru árát. A vállalat célja, hogy a vásárlók a teljes nagybevásárlást továbbra is egy helyen és a lehető legjobb áron intézhessék. A heti akciók mellett tovább folytat
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki a déli országrészekben csütörtökön - figyelmeztet a HungaroMet Zrt. A veszélyjelzés szerint Baranya és Bács-Kiskun vármegyében csütörtökön hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a két vármegyére másodfokú (narancs) fig
Az idei első negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150-200 milliárd fo
A magyar sajtó- és médiaipart is érinti a Fidesz frissen benyújtott „szuverenitásvédelmi” törvénycsomagja, amely a külföldről támogatott szervezetek – köztük potenciálisan szerkesztőségek – pénzügyeinek átláthatóságára és kontrolljára hivatkozva szigorú korlátozásokat vezetne be.
Fedezd fel a Jooble segítségével a rugalmas munkaidős és távmunka lehetőségeket, amelyek alkalmazkodnak az életstílusodhoz. Találd meg az ideális állást még ma!
A reneszánsz pigmentektől az agyhullámokig – Kalandozások a művészet és a tudomány határmezsgyéin alcímmel rendezik meg a 9. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált május 22-24. között. A látogatók olyan helyekre juthatnak be ezeken a napokon, ahol a két terület találkozik egymással. A Szépművészeti Múzeum grafikai műhelye éppúgy kitárul a látogatók előtt,
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjának szintjén maradt, míg munkanaphatástól megtisztítva 5,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel több munkanap volt, mint 2024 márciusában. A feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a ter
Az újdonsült jegybank elnök néhány héttel ezelőtti álláspontjához képest ma már úgy látja, jelentős – további – veszteséget okozna az adófizetőknek, ha felszámolnák az MNB alapítványát. Mi történt? Varga Mihály szerint hiba lenne most egy gyors felszámolásba hajtani a jegybanki Pallas Athéné alapítványt erről az MNB elnöke az atv.hu-nak beszélt. Mi
Az új, helyi önaznosságról szóló törvénytervezet alapján az állami támogatással – például CSOK Plusszal vagy falusi CSOK-kal – ingatlant vásárlók korlátozás és feltétel nélkül költözhetnek be az adott településre – hívta fel a figyelmet az ingatlan.com. A frissen megjelent tervezet részleteiről itt írtunk.
Az amerikai tőzsdék majdnem teljesen ledolgozták 2025-ös veszteségüket, egyesek bizonyára jól kerestek a hullámvölgy megjárásán. A befektetők a kereskedelmi háború a további fejleményeit várják. Trump az olajjal „szemez”.
Az előző havit 0,7 százalékkal meghaladta, de az egy évvel korábbitól a nyers adatok szerint is 3,4 százalékkal elmaradt márciusban az építőipari termelés volumene.
Közeleg a lisztérzékenység világnapja, amely azt is mutatja, hogy a gluténérzékenység, más néven cöliákia, egyre nagyobb figyelmet kap világszerte. A fejlett országokban minden századik ember érintett, és évente tízmilliókat költünk a kezelésére és a gluténmentes termékekre. De miért is válik ez a betegség egyre gyakoribbá, és mit mutatnak a statis
A magaságyásos kertészkedés egyre népszerűbb, hiszen helytakarékos, esztétikus és könnyen kezelhető megoldás az otthoni zöldségtermesztéshez. Azonban nem mindegy, hogy milyen növények kerülnek egymás mellé – különösen akkor, ha paradicsomról van szó.
A fintech szektor múlt heti három legnagyobb tőkebevonása újabb példája annak, hogyan válik az innováció a vállalati működés és ipari megoldások alapjává. A Rippling óriási, 450 millió dolláros befektetést zárt, míg az autonóm hajózással foglalkozó Orca AI 72,5 millió dollárt vont be. A digitális pénzügyi rendszereket újraértelmező Glide pedig 15 m
Az amerikai mezőgazdasági miniszter szerint az Usa fokozatosan eltávolodik a klórozott csirke és a hormonkezelt marhahús előállításától, ami enyhítheti a brit-amerikai kereskedelmi tárgyalások egyik fő feszültségforrását. Brooke Rollins, az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztere londoni sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a klórozott csirke és a h
A csoportos létszámcsökkentés mint felmondási ok a munkáltató működésével függ össze, melynek végrehajtása során speciális szabályokat kell alkalmazni. Ha ezek betartásra kerülnek, a jogellenes munkaviszony-megszüntetésnek csekély esélye van, ellenkező esetben azonban alkalmazni kell annak jogkövetkezményeit. A jogintézmény célja egyrészt az, hogy
A futás során a hidratálás elengedhetetlen az egészség megőrzése és a teljesítmény fenntartása érdekében. Ehhez bizonyos táplálékkiegészítőkre is szükség lehet. Ha azonban ezekre nem szeretnénk sokat költeni, érdemes minőségi, garantáltan hatásos termékeket beszerezni.
Íme 10 egyszerű módszer, hogyan vegye rá az alkalmazottakat egy vezető arra, hogy felmondjanak – Suzanne Lucas, az 'Evil HR Lady' blog írója azt is fontosnak tartja hozzátenni, hogy aki ezekkel a módszerekkel ér el "sikert", az nemcsak saját karrierjét, hanem a vállalat egészének hosszú távú sikerét is veszélyezteti. Bár ezek a technikák
A 2025. január-áprilisi adatokat nézve jelentős átrendeződést láthatunk a magyarok által leginkább keresett használt kabriók piacán: a BMW és a Ford kedvelt modelljei átadták a helyüket a Volkswagen és a Fiat autóinak. A piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértői a január elejétől április végéig tartó időszakban
Az amerikai szövetségi kormányzat hivatalos indoklása szerint azért, mert az elitegyetemek közé sorolt intézmény mára "a képmutatás és diszkrimináció táptalaja" lett. Mi történt? Az amerikai kormány újabb, ezúttal 450 millió dollár (mintegy 162 milliárd forint) támogatást vont meg a Harvard Egyetemtől, amiért az intézmény nem tett eleget a szövetsé
Javult valamelyest, de így is negatív a hazai sertéságazat külkereskedelmi mérlege, ráadásul most a termelői árak is jóval gyengébbek, mint tavaly. Az év első két hónapjában idehaza az élősertés-kereskedelemben a…
Eddig csaknem 2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője. A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított ügyfélszolgálati és telefonos nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen intéznék szja-bevallásukat, vagy kérdéssel fordulnának a hi
Gyorsabb sebességre kapcsol a kínai önvezető autók európai terjeszkedése. A Baidu csatlakozik az Uberrel partnerségre lépett WeRide-hoz, és robotaxi-szolgáltatást tesztel Svájcban.
A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben – közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.
A piaci versenyhez igazodva folytatódik a Lidl árcsökkentési kampánya: az élelmiszerek után elsőként, már csütörtöktől jelentős mértékben mérsékli több szépségápolási termék és vegyiáru árát. A vállalat célja, hogy a vásárlók a teljes nagybevásárlást továbbra is egy helyen és a lehető legjobb áron intézhessék.
Kimagasló eredménnyel zárta szereplését a magyar középiskolások csapata a világ egyik legnagyobb robotika versenye, a nemzetközi First Robotics Competition (Frc) Isztambulban megrendezett regionális megmérettetésén. A 14 fős magyar csapat a Robert Bosch Kft. támogatásával, illetve a Robotics Infinity Nonprofit Kft. szakmai segítségével vett részt a
Az Országgyűlés elfogadta és a napokban kihirdetésre került az a törvénymódosítás, amely előírja, hogy a banki szolgáltatóknak minden magyarországi településre ATM-et kell telepíteni.
2025 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 0,7 százalékkal meghaladta a 2025. februárit – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliustól jön a Csed, a Gyed, az örökebfogadói díj, októbertől a háromgyermekes anyák, januártól a 30 év alatti anyák, valamint a 40 év alatti kétgyermekes anyák adómentessége - az Országgyűlés döntésének értelmében hétfőn este a Magyar Közlönyben kihirdetésre kerültek azok a törvények, amelyek megalapozzák Euro
A Mol Fresh Corner idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját; a 2015-ben elindított koncepcióval a Mol célja az volt, hogy új szintre emelje a töltőállomások vendéglátását. Az elmúlt évtizedben a Fresh Corner az európai régió egyik meghatározó kiskereskedelmi hálózatává vált, és mára több mint 1300 egységgel üzemel, hangzott el a születésnap apro