2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjának szintjén maradt, míg munkanaphatástól megtisztítva 5,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – erősítette meg szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Súlyos veszteséggel zárta legutóbbi pénzügyi évét a Nissan. A japán autógyártó 4,5 milliárd dolláros mínuszt jelentett, miközben gyengültek az amerikai és kínai eladásai, és bizonytalanok a vámháborús kilátások. A vállalat drasztikus leépítésekkel és gyártóegységek bezárásával reagál, átalakításba kezd, miután eladási gondokkal, vezetőváltással és
A nyolc állatkert részvételével megvalósuló kísérlet célja a magas patogenitású madárinfluenza elleni védelem biztosítása ritka, nagy értékű madárfajok számára. A március közepén lezárt első szakaszban mintegy 1 100 fogságban tartott madarat oltottak be, az ezt követő laboratóriumi vizsgálatok szerint a vakcina megfelelő védettséget nyújt a betegsé
2025-ben olyan évfolyam lép ki az amerikai egyetemekről, amely minden eddiginél magasabb fizetési elvárásokkal érkezik meg a munkaerőpiacra, írja a MarketWatch. A GOBankingRates felmérése szerint a 18-24 éves Z generációs válaszadók 27%-a évi 75 000 és 100 000 dollár (26 671 500 és 35 560 950 forint) közötti összegre vágyik a kényelmes megé
Augusztus 13-án mutatják be a Disney+ felületén az Alien: Föld (Alien: Earth) című vadonatúj sci-fi sorozatot, amely a legendás Alien-univerzum történetét viszi tovább, ezúttal a Földön.
Mexikó szigorítja a szarvasmarha-szállítást az ország déli részéről a csavarlégyfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében, miután az Egyesült Államok felfüggesztette a mexikói szarvasmarha-importot.
Minden eddiginél nagyobb mezőny gyűlt össze vasárnap az idén 11. alkalommal megrendezett Footgolf Csúcs Kupán Lakitelken, a Hungarikum Liget – Nimród Footgolf Parkjában. A viharos szél és az eső sem szegte kedvét a csapatoknak. Végül csak néhány századnyi pontkülönbség döntött a helyezésekről.
Idén tavasszal is megrendezi hagyományos jótékonysági aukcióját az Utcáról Lakásba! Egyesület. A május 20-a és 30-a között megvalósuló online árverés keretében nagy nevek, ritkaságszámba menő darabjaira is lehet majd licitálni.
A Burberry átszervezést jelentett be, amely akár 1700 munkahely megszűnéséhez is vezethet világszerte, miközben a luxusmárka folytatja a megkezdett átalakítási programját - írta meg a CNBC.
Erőteljes konszolidáció zajlik a magyar biztosításközvetítői piacon: az alkuszként vagy többes ügynökként működő vállalkozások száma 40%-kal csökkent a 2010-es csúcs óta, így a tavalyi év végén már csak 333 szereplő működött a szektorban. Kozma Gáborral, a győri székhelyű Insura biztosításközvetítőjével és friss igazolásukkal, Balázs Iván egészségb
Minden évben meghaladja a húszmilliárd forintot a hazai nagyvadak okozta károk mértéke, miközben csupán alig hárommilliárd forintot fizetnek ki a gazdáknak. Sokszor elhangzik, hogy Magyarország vadlétszáma jóval magasabb a terület optimális vadeltartó-képességénél, ám a Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértő szerint összetett kérdésről van szó, egyálta
Áprilisban az NFIB kisvállalati hangulatindexe 95,8 pontra esett, ami 1,6 ponttal alacsonyabb az előző havinál. Ez 2024 októbere óta a legalacsonyabb érték, bár valamivel jobb a várt 94,5-nél.
Az Európai Unió jóváhagyta a tizenhetedik szankciócsomagot Oroszország ellen, és már dolgozik a következő, szigorúbb intézkedéseken az Egyesült Államokkal együttműködve.
Az Amazon tavaly november óta teszteli az olcsó kereskedelmi platformját az Egyesült Államokban. A Haul az év végére több európai országba is megérkezhet.
Az év első három hónapjában az építőipar termelése 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Mi történt? 2025 márciusában az egy évvel korábbi adatokhoz képest 3,4 százalékkal csökkent az építőipari termelés, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest valamennyit javult a volumen, márciusban 0,7 sz
Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már – írja a Bank360.hu.
Roska Botond, a világhírű neurobiológus május 30-án a BME-n tart előadást a látás visszaállításáról optogenetikai módszerekkel. A professzor a bázeli Institute of Molecular and Clinical Ophthalmology Basel igazgatója, aki jelentős tudományos díjakkal is elismert. Az ingyenes előadásra regisztráció szükséges.
Márciusban éves alapon csökkent, havi alapon viszont nőtt az építőipari termelés, a szektor kilátásait pedig továbbra is bizonytalanság jellemzi. Az állami megrendelések visszaesése, a gazdasági környezet és a dráguló kivitelezés egyaránt fékezik a beruházásokat. A lakásépítések száma is csökken, ami a növekedési kilátásokat is árnyalja.
Az Európai Unió luxembourgi Törvényszéke kedden kimondta: jogellenes volt, hogy az Európai Bizottság megtagadta Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla közti sms-üzenetek nyilvánosságra hozatalát.
Ötnapos, ingyenes nyári táborokat kínál a NAK az agrárszakmák iránt érdeklődő 5–7. osztályos tanulóknak, interaktív programokkal és valódi szakmai élményekkel.
Történelmi bejelentést tett május 6-án az Európai Bizottság: legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagokról. Erről kérdeztük Holoda Attilát.
A hét elején komoly kilengéseket hoztak a devizapiacon a vámháborús hírek, mostanra próbálnak lenyugodni a kedélyek, így a forint is visszatért a 404 körüli kulcsszinthez. Ugyanakkor ez a nyugalom sem tarthat sokáig, hiszen holnap elvileg orosz-ukrán tárgyalások készülnek Isztambulban, illetve más hírek is kimozdíthatják az árfolyamokat a holtpontr
Hozzányúl a szociális hozzájárulási adó fizetésének szabályihoz a kormány és vizsgálják az alanyi áfa-mentesség értékhatárának emelését, itt vannak az adócsomag részletei.
Gerlaki Bence adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkár ismertette a kedd éjszaka benyújtott, 2026-os évet érintő adómódosításokat egy szerda délelőtti háttérbeszélgetésen. Előrevetítette, hogy ősszel lehetnek még adómódosítások, amelyek a jövő évet érintik. Elmondása szerint jövőre a kormány 530 milliárd forintos adób
A 2027-ig tartó program részeként súlyos kiadáscsökkentő intézkedéseket vezet be a cég a beszerzés és az ingatlangazdálkodás területén is. Komoly lepítés is jön. Mi történik? A Burberry jelentős szervezeti átszervezést jelentett be, amely akár 1700 munkahely megszűnéséhez is vezethet világszerte, miközben a luxusmárka folytatja a megkezdett átalakí
Átmenetileg megdrágult az import szamóca a lengyel nagybani piacokon. Ezzel szemben a belföldi termésű szamóca egyre olcsóbb, bár a hidegbetörés lelassította az állományok fejlődését.
A 2025. január-áprilisi adatokat nézve jelentős átrendeződést láthatunk a magyarok által leginkább keresett használt kabriók piacán: a BMW és a Ford kedvelt modelljei átadták a helyüket a Volkswagen és a Fiat autóinak. A Használtautó.hu szakértői a január elejétől április végéig tartó időszakban vizsgálták, hogy melyik kabrió modellek a legnép
Vajon tényleg eljöhet az a világ, melyben a cégek egyre inkább elismerik és jutalmazzák azokat az alkalmazottakat, akik egészséges határokat tartanak, nem pedig kizsigerelik magukat a munka miatt? Egy népszerű online fórumon osztotta meg történetét az a munkavállaló, aki 15 százalékos fizetésemelést kapott, miután tudatosan meghúzta a munka és magá
Emelkedett a K&H gyerekinflációs kosarában szereplő termékek ára az elmúlt egy évben. A kakaós csigát, narancslevet, gyümölcsjoghurtot, hamburgert, hátizsákot és szemüvegkeretet is tartalmazó kosárért áprilisban 43 588 forintot kellett volna fizetni, több mint 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Drágulást mutat a K&H által mért gyereki
A Magyar Telekom árbevétele és nyeresége az elemzői várakozásokat meghaladóan emelkedett az első negyedévben, az árbevétel 7,8 százalékkal 241,6 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig 59,0 százalékkal 55,7 milliárd forintra nőtt a cég jelentése szerint, amelyet a tőzsde honlapján tett közzé szerdán.