A Brown Egyetem csatlakozott az Emory Egyetemhez és az Austin Egyetemhez azzal, hogy hivatalosan is Bitcoint adott a mérlegéhez – derült ki egy friss amerikai SEC-beadványból. A Providence-ben (Rhode Island) működő magánegyetem új pozíciót jelentett be a BlackRock spot Bitcoin ETF-jében (IBIT), amelyet elsőként a MacroScope piaci elemző osztott meg
Smashy Burger néven szombaton nyitja meg hamburgerezőjét New York-ban Tóth Simon, és bátyja, Máté, az itthon már húsz étteremmel rendelkező Simon's Burger tulajdonosai.
A 10 Millió Fa közössége idén elérte egyik legnagyobb célját: 2024-ben sikerült elültetniük 100 000 fát szerte az országban a Nemzeti Faültetés Napja alkalmából. "Emeljük a tétet, ugyanis jövőre legalább ennyi csemetét szeretnénk kiosztani március elsején a hozzánk csatlakozóknak. Viszont ahhoz, hogy ezek a fácskák valóban szárba szökkenhessenek má
Még mindig nem állnak jól az európai országok a halálos áldozattal járó közúti balesetek visszaszorításában. Mint egy friss statisztikából kiderül tavaly a nyugat-európai utakon elképesztően sok haláleset történt, és sajnos a Magyarországot is magába foglaló közép-európai régió sem áll valami fényesen. Ha pedig csak a saját statisztikáinkat nézzük,
Megjelent a 27/2025. (Iv. 28.) számú Kincstár Közlemény, amely szerint a fűszerpaprika termesztők 2025-ben is igényelhetnek vissza nem térítendő csekély összegű támogatást a fémzárolt vetőmag költségeik részleges kompenzálására. Mutatjuk, mit kell tudni róla.
Húsvét után sem enyhült az utazási láz, április 17-27. között 36 százalékkal több vendégnek örülhettek a szálláshelyek a tavalyi tavaszi szünethez képest – közölte a nemzetgazdasági miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
A kuvaiti kormány kemény lépéseket tesz a kriptovaluta-bányászok ellen, mivel az ország elektromos hálózata a túlterhelés szélére került – számolt be róla a Reuters. A belügyminisztérium múlt héten „széles körű” biztonsági akciót indított azok ellen a házak ellen, amelyeket titokban bányászati központokká alakítottak át. Súlyos terhelés az elektrom
Egy önjelölt kígyószakértő vérének felhasználásával forradalmi ellenszérumot fejlesztettek ki, amely 19 mérgeskígyófaj marása ellen nyújthat védelmet - számol be a Cnn.
Magyarországon évről évre egyre kevesebb klinikai gyógyszervizsgálat indul, ami azzal fenyeget, hogy elveszítheti az ország az előkelő helyezését ezen a téren. Amellett, hogy a betegek számára fontos esélyt jelent a legújabb fejlesztésű terápiákhoz való hozzáférés, a klinikai vizsgálatok szakmailag és anyagilag is hasznot jelentenek az egészségügyi
Izgalmasan alakult az áprilisi hónap a tőkepiacokon, és a hullámok bizony a forint árfolyamát is érintették. Az EUR/HUF keresztárfolyam újra berendezkedett 400 fölé, de az április elején látott 411 körüli értékekről sikerült visszaerősödni. Merre tovább? Forint – külső és belső tényezők Általánosságban elmondható, hogy a magyar fizetőeszköz értékel
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os költségvetésben végigviszünk mindent, amit Magyarország miniszterelnöke az évértékelő beszédében meghirdetett! - írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán péntek reggel közzétett bejegyzésében.
Idén több mint 200 milliárd forint támogatásban részesülhetnek a gazdálkodók az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodás programoknak köszönhetően – közölte Nagy István agrárminiszter.
Az LG Electronics (LG) bemutatta 2025-ös QNED evo termékcsaládját. Az LCD technológiában jelentős újításnak minősülő QNED evo tévék a vállalat OLED kijelzőihöz hasonlóan számos megkülönböztető funkciót kaptak: ezek közé tartoznak a változatos színmegjelenítési megoldások, a Mini LED technológia, a legújabb, mesterségesintelligencia-alapú α (Alpha)
Egyre súlyosabb aggodalmakat vet fel Olaszországban a sajtószabadság helyzete, miután Ciro Pellegrino, a Fanpage nevű oknyomozó portál újságírója is célpontjává vált egy fejlett, úgynevezett „zsoldos kémprogram” támadásnak.
A Balaton időjárása egyre szélsőségesebbé válik a klímaváltozás hatására, ami komoly kihívások elé állítja a térséget. A jégmentes telek, heves viharok és algásodás már a turisták számára is érzékelhető problémákat okoznak - számolt be a Pénzcentrum.
A DEHP nevű műanyagadalék évente több mint 356 000 szívhalálhoz köthető világszerte – derül ki egy új tanulmányból, amely rávilágít a műanyagok egészségügyi kockázataira.
Trump vámemeléseit és a kereskedelmi partnerek ellenintézkedéseit követően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) leminősítette globális reál-GDP növekedési előrejelzését a 2025. januári 3,3 százalékról áprilisban 2,8 százalékra.
Bár a Babaváró hitelek folyósítási volumene csökken, a bankok számára még mindig fontos a konstrukció, ugyanis vele együtt számos egyéb hitelt és szolgáltatást el tudnak még adni. Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint gyakori például, hogy a fiatal párnak a Babaváró mellé bankszámlát is kell nyitnia, de népszerű a Baba
A Sólyomszem című Marvel-sorozat második évada egyelőre a levegőben lóg, és most már az is tudjuk, miért: Jeremy Renner, a sorozat címszereplője nyíltan beszélt arról, miért utasította vissza a visszatérést. A színész egy podcastban fejtette ki, hogy a Disney a korábbi fizetésének csupán felét ajánlotta fel neki, ráadásul egy életveszélyes baleset
Második alkalommal rendezte meg a PwC Magyarország a kelet-magyarországi térség egyik legfontosabb üzleti eseményét, a Business Forum 2025 konferenciát Debrecenben. A város dinamikus gazdasági fejlődését és a helyi vállalkozások sikertörténeteit bemutató eseményen idén több mint háromszáz vállalati döntéshozó vett részt. A konferencia idei mottója
Európa nagy részén nyárias, enyhe időjárás van, nagyobb mennyiségű csapadékot a Skandináv-félsziget térségéből és az Ibériai-félszigetről jelentenek. A szokatlanul meleg idő hétvégén még kitart, de holnaptól érkezik a hullámzó frontrendszer és az eső.
2024. január 1-jétől milyen dokumentumokat kell kötelezően kiadni az alkalmazott jogviszony, egyéb jogviszony megszűnésekor, milyen határidővel? Megbízási jogviszony esetén nem jár szabadság? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésekre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
A tatabányai Csónakázó-tóban újabb idegenhonos teknősfajt azonosítottak, ami tovább növeli az aggodalmakat a hazai ökoszisztéma egyensúlyának felborulása miatt. A kínai háromélű teknős felbukkanása már a tizenkettedik teknősfajt jelenti ebben a vízben.
Látszólag minden rendben a globális alapkezelői szektorban: a kezelt vagyon tavaly 12%-kal 128 000 milliárd dollárra hízott, a bevételek növekedése a profitot is felhajtotta – derül ki a Boston Consulting Group (BCG) friss jelentéséből. Csakhogy érdemes a számok mögé nézni: a bevételnövekedés java részét a piaci teljesítmény hajtotta, a vagyonkezel