2025. május 29. csütörtök

máj. 29
9:27
Már fél áron kínálják a kínai autókat, folyik a kis cégek kivéreztetése (vg.hu)
A kínai vásárlók csemegézhetnek az extra ajánlatokból.
máj. 29
9:27
Amerikai-magyar kettős agrármérnöki diplomát lehet hamarosan szerezni (Magyar Mezőgazdaság)
A magyar-amerikai kétoldalú kapcsolatok egyre csak erősödnek, legyen szó politikáról, agráriumról, oktatásról vagy kereskedelemről – tájékoztatott Ökrös Oszkár helyettes államtitkár.
máj. 29
9:27
Olyan akciókat hirdethetnek majd a gyártók az új nyugtarendszerrel, amilyeneket még soha nem láttunk (Telex)
Megszűnik a nyomtatott nyugta, helyette egy telefonos appra kapjuk majd azt, amin az elmúlt tíz év összes bevásárlásának összes részletét látni fogjuk.
máj. 29
9:27
Átrajzolja Budapest költözési térképét az év eleji lakásárrobanás (Digital Hungary)
A budapesti lakáspiac élénkülése már 2024-ben beindult. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly több mint 86 ezer fő döntött úgy, hogy másik otthonba költözik a fővároson belül vagy onnan kiindulva. Az ingatlan.com elemzésében megvizsgálta, hogy mik jellemezték a budapesti költözési irányokat, és milyen hatással volt ezekre a la
máj. 29
9:33
Felemás képet fest a termékkülkereskedelem (Piac és Profit)
Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a márciusihoz képest az export kiigazított volumene 3,4 százalékkal, az importé 1,1 százalékkal bővült – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 29
9:33
Összeugrott az Aldi és a Lidl: árháború jöhet a német piacon (Portfolio)
Lidl és Aldi árháborúba kezdett Németországban, ami az egész kiskereskedelmi szektorra hatással lehet - számolt be a Retail Detail.
máj. 29
9:33
Csúcstámadást indított a BUX, a forintot gyengíti a vámháborús fordulat (vg.hu)
A Richter árfolyama kilőtt, a forint kissé gyengült a dollárral és az euróval szemben.
máj. 29
9:33
Eladási hullám indul a befektetői lakások piacán? (Helló Sajtó!)
Az ingatlanpiacon a befektetői lakások eladása 2025 első negyedévében 10%-kal nőtt az előző évhez képest. Az ingatlanárak emelkedése nem tart lépést a bérleti díjak növekedésével, így a hozamok csökkennek. A bérlők elvárásai is változtak, a rezsihatékonyság és a komfort egyre fontosabbá válik.
máj. 29
9:36
Rövidítene a munkanapokon két közép-európai ország - forradalmi lépés vagy gazdasági öngól? (HR Portál)
Montenegró és Lengyelország is a munkaidő csökkentését fontolgatja: előbbi a napi hétórás munkarendet, utóbbi 2026-tól a négynapos munkahetet is tesztelné. A cél a dolgozók jólléte, de a munkaadók szerint a lépés elhamarkodott, és komoly kihívásokat jelenthet a munkaerőhiánnyal küzdő gazdaságokban.
máj. 29
9:36
Óriási száguldás jöhet a magyar tőzsdén: nagyot kaszálhat, aki időben lépett a pénzével? (Pénzcentrum)
Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, miután a bíróság - nem jogerősen - érvénytelenítette Donald Trump vámjainak nagyobb részét. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,89 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 96 852,66 ponton zárt szerdá
máj. 29
9:39
Egyre nagyobbak az amerikai árnyékbankok, még a bankok is nekik adnak inkább hitelt (Portfolio)
Az amerikai bankok egyre kevesebb közvetlen hitelt nyújtanak vállalatoknak, miközben rohamosan növekszik az árnyékbankoknak - például magánhitel-alapoknak, biztosítóknak és eszközkezelőknek - nyújtott finanszírozásuk - írta a Financial Times.
máj. 29
9:45
Elemző: Donald Trump európai követelései komoly energiabiztonsági kérdéseket vetnek fel (Infostart)
Az amerikai kormányzat vélhetően még több külföldi befektetőt akar az USA-ba csábítani – mondta az InfoRádióban az NKE Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa. Máthé Réka Zsuzsánna szerint Donald Trump azt akarja kikényszeríteni, hogy Európa még több fegyvert és energiahordozót vásároljon az USA-tól.
máj. 29
9:45
Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
Miközben az európai tőzsdék felpattantak azt követően, hogy  az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bírósága blokkolta Donald Trump vámjainak életbe lépését, BUX index relatíve lemaradó ma reggel.
máj. 29
9:45
Jön az éjszakai HÉV és busz – Teljesen átalakul a főváros környéki közlekedés (TőzsdeFórum)
Június 1-től hétvégenként éjjel is járnak a HÉV-ek és Volán-buszok. A metrókhoz igazodva új éjszakai közlekedési rend jön a fővárosban és környékén. Vasárnaptól új korszak indul az éjszakai közlekedésben, jönnek az éjjeli HÉV-ek és Volán-buszok is Jelentős változás jön június 1-től a fővárosi és agglomerációs közlekedésben. A metrókhoz igazodnak a
máj. 29
9:45
Oksz: az árréscsökkentés nem szolgálja sem a gazdaság, sem a vásárlók érdekeit (Üzletem)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül meghosszabbította a hatósági árak rendszerét, amivel szőnyeg alá söpri a magyar gazdaságban meglevő feszültségeket, és figyelmen kívül hagyja a magyar gazdaság és a vásárlók hosszú távú érdekeit – írta közleményében a szervezet.
máj. 29
9:51
Most már Trumpnak is világos, hogy a béke kizárólag Putyintól függ (Piac és Profit)
Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról – erről az amerikai elnök beszélt újságírók előtt.
máj. 29
9:51
Váratlan fordulat a digitalizációs pályázatnál (Agrárágazat)
A digitális átállást célzó pályázat elmaradása sok gazdálkodó számára jelenthet nehézséget.
máj. 29
9:51
Új korszak kezdődik a növényvédelemben – de készen állunk rá? (Magro)
A Malagrow M-Protecttel a cél a megelőzésen alapuló, vegyszerterhelést csökkentő növényvédelem, amely hosszú távon is fenntartható és gazdaságosan beilleszthető a gyakorlatba.
máj. 29
9:54
Trump túllépett hatáskörén – blokkolták vámkivetései zömét (Adózóna)
Azoknak a vámoknak a kivetését blokkolta a bírósági döntés, amelyeket az amerikai elnök a nemzetközi rendkívüli gazdasági hatalomról szóló törvényre (IEEPA) hivatkozva vetett ki – írja a hvg.hu.
máj. 29
9:54
Nem csupán beugró munkaerő - diákok és nyugdíjasok a munkapiacon (HR Portál)
Az elmúlt években a munkaerőhiány miatt egyre inkább szükség volt a munkaerő-tartalékok mozgósítására, amire a demográfiai trendek is ráerősítenek. Ennek a tartaléknak kiemelten fontos képviselői a diákok és a nyugdíjasok, akikből egyre többen dolgoznak, nem csak idénymunkában a magyarországi vállalkozásoknál. Diák- és nyugdíjasszövetkezeteket műkö
máj. 29
9:54
Előrejelzett XRP árfolyam: 3,50 dollár? A felhőbányászati platform figyelmet kelt, napi 83 560 dolláros bevételével (ProfitLine)
A Ripple jogi győzelmének kontextusában a közelmúltbeli XRP árfolyam-előrejelzések jelentős figyelmet kaptak, szakértők ugyanis úgy vélik, hogy a token hamarosan eléri minden idők legmagasabb szintjét, a 3,5 dollárt.
máj. 29
9:57
Floridában vásárolt luxuslakásokat az állami propagandán kaszáló Balásy Gyula (Menedzsment Fórum)
A kisebbik 135 négyzetméteres.
máj. 29
9:57
Kőkemény szabályozás jön a brit nyugdíjalapok számára, az alapok tiltakoznak (Portfolio)
A brit kormány további előírásokat tenne a nyugdíjalapok számára a magánpiaci és hazai gazdasági befektetések ösztönzése érdekében, valamint egyes nyugdíjalapok összeolvadását is kikényszerítheti. A tervek jelentős ellenállásba ütköznek a londoni City befektetési menedzserei részéről – számolt be a Bloomberg és a Reuters.
máj. 29
9:57
Donald Trump váratlan üzenetet küldött a magyaroknak (vg.hu)
Trump úgy fogalmazott, hogy Magyarországot nagyon tiszteli és szereti.
máj. 29
9:57
GDPR könnyítések: most jó a kisebb cégeknek (Mínuszos)
Az Európai Bizottság (EB) a GDPR (általános adatvédelmi rendelet) szabályainak enyhítését tervezi a legfeljebb 750
máj. 29
9:57
Drámai esés: soha nem született ilyen kevés gyerek Magyarországon (Forbes)
A februári negatív rekord több mint 10 százalékkal dőlt meg múlt hónapban. Mi történt? Idén áprilisban mindössze 5323 gyerek született Magyarországon, ez minden idők legalacsonyabb születési mutatója, írja a 444.hu. Az eddigi negatív rekordot az idén februári 5653 születés jelentette. Viszont amíg az áprilisi adat egy 30 napos hónapot fed le, addig
máj. 29
9:59
Az influenszerutakat szervező Visit Hungary vezérigazgatója már nem is forintban kap fizetést (Forbes)
Az Orbán Ráhelhez köthető Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó cég vezetőjéről van szó. Mi történt? Euróban kapja a fizetést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó Visit Hungary Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Csendes Olivér havi bruttó 7500 eurót visz haza, írja a 24.hu. Mennyi az annyi? Csendes Olivér mivel nem forintban, hanem euró
máj. 29
10:00
Miért lett más a Partizán arculata? (Kreatív Online)
Az átláthatósági törvény totális tébolya mellett kedden vettük észre, hogy más borítóképet és profilképet használ a Partizán, rákérdeztünk, hogy miért? Mininterjú Kenczler Marcival, a Partizán kommunikációs vezetőjével.
máj. 29
10:03
Kerüld el ezeket a horvát településeket, ha kedves a pénztárcád! (Portfolio)
A Zágrábi Közgazdaságtudományi Intézet új elemzése feltárta Horvátország 15 legdrágább települését, miután a kormány kötelezővé tette a kiskereskedők számára a kiskereskedelm árak közzétételét - jelentette a Croatia Week.
máj. 29
10:03
Az akciós árukért estek egymásnak a vevők ebben a boltban (Agroinform)
Dulakodás, kiabálás tört ki egy áruházban, mindez az outlet készlet megszerzéséért.
máj. 29
10:03
Százmilliárdos befektetés történhet Magyarországon (vg.hu)
Több száz milliárdnyi fenntartható befektetés valósulhatna meg ingatlanalapokon keresztül.
máj. 29
10:03
Befejeződött a Kálvária út Hamvas Béla és Damjanich utcák közötti szakaszának teljes felújítása Szentendrén (Helló Sajtó!)
Szentendrén befejeződött a Kálvária út Hamvas Béla és Damjanich utcák közötti szakaszának teljes felújítása, amelyet uniós forrásból finanszíroztak. A projekt során megújult az úttest, új gyalogátkelők létesültek, és akadálymentesített járdákat alakítottak ki, miközben a zöldfelületek is megújultak a környezetvédelem jegyében.
máj. 29
10:03
Fontos eszköze a tudásalapú kamarának a mesterséges intelligencia (Magro)
A tudásalapú kamarának fontos eszköze a mesterséges intelligencia (MI), használatával komoly hatékonyságnövekedés érhető el.
máj. 29
10:03
Ezek a magyarok kedvenc horvát nyaralóhelyei (Haszon.hu)
A Magyarországhoz közelebbi tengeri partszakasz, Kvarner-öböl a magyar nyaralók kedvenc úticélja Horvátországban. Egy hétre és autóval megy a többség. Minden második vendég maga oldja meg az étkezést.
máj. 29
10:09
Új márkastratégiával erősít az Auchan (MMonline)
A 27 éves jubileum alkalmából nem csak akciókkal és nyereményjátékkal készült a hazai Auchan, hanem átfogó megújításon is átesik a márka, amelynek célja, hogy még közelebb kerüljön a vásárlókhoz. A vállalat új kommunikációs platformja három kulcsértékre épül: a kedvező ár-érték arányra, a széles választékra és a megbízható minőségre. A logóból már
máj. 29
10:09
Ez a munka most nagy bajjal járhat a földeken: erre nagyon oda kell figyelni (Agrárszektor)
A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi Lv. törvényben megfogalmazott alapelvi követelmények alapján a föld használója is köteles a vadban okozott károk megelőzése érdekében a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni. Ilyen eszköz a vadriasztó lánc vagy a hanghatáson alapuló riaszt
máj. 29
10:12
Eladó a Kékestető misztikus tornya: rajtad áll, horrorhotel vagy álomluxus lesz belőle (Pénzcentrum)
Kell egy privát kilátó az ország egyik legszebb pontján? A közel 4 ezer négyzetméteres különleges terület a Mátra csúcsán áll, és az elmúlt évtizedekben többféle funkciót is betöltött: volt már adótorony, kilátó, majd szálló is - utóbbi Hegycsúcs Hotel néven működött a kilencvenes évek elején, 14 szobával, nyolc emeleten. Most új tulajdonosát keres
máj. 29
10:15
Hatalmas fegyverüzletet kötött Ukrajna és Németország (Piac és Profit)
Oroszország gazdasága tulajdonképpen zökkenőmentesen állt át a hadi gazdálkodásra. Olyannyira, hogy immár a családok fele a hadiipartól függ és a szankciók miatt nincs is más lehetőség az oroszok előtt, ezért a fékezett habzású háború folytatásában érdekeltek.
máj. 29
10:15
Láthatatlan válság fenyeget: már az alapoknál elbukhat a zöld átállás (Portfolio)
Hiába pörögnek a villamosenergia-beruházások világszerte, egy kevéssé ismert iparági szűk keresztmetszet, a transzformátorhiány lassítja az átállást: Európában és Észak-Amerikában akár öt évet is várni kell a kulcsfontosságú berendezésekre.
máj. 29
10:21
Így nyerhetjük meg a harcot, ha kitörne egy újabb világjárvány (Portfolio)
A Covid-válság alapvető leckét adott a világnak arról, hogy milyen fontos a globális együttműködés a betegségek elleni küzdelemben. Ezt az együttműködést és annak fenntartásához szükséges feltételeket azonban nehézségek övezik. Az egészségügy és a tudomány jövőbeni finanszírozása megkérdőjeleződött, a fejlesztési támogatások egyes hagyományos donor
máj. 29
10:21
Telekom app: májustól mesterséges intelligencia, a Magenta AI generálja a válaszokat (Márkamonitor)
Májustól mesterséges intelligencia, a Magenta Ai generálja a válaszokat a Telekom ügyfelek kérdéseire és kéréseire a Telekom appban. A Magenta Ai minden Telekom app felhasználó számára elérhetővé teszi a gyorsan fejlődő mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket.   A Magenta Ai – amelynek köszönhetően széles kör számára válik elérhetővé a mes
máj. 29
10:21
Újabb műsorok készülhetnek a Médiatanács támogatásával (Digital Hungary)
Lezárult a Médiatanács támogatási programjának részeként kiírt Tvállandó2025 pályázati eljárás első fordulója, amelyben műsorkészítési támogatásokról döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A testület május 25-i ülésén megbírságolta a TV2 Zrt-t a Hunyadi-sorozat első részének téves korhatár-besorolása és sugárzási időpontjának
máj. 29
10:24
Estek a vezető indexek a tengerentúlon, a Fed továbbra is óvatos monetáris politikai megközelítést tart megfelelőnek (ProfitLine)
A tegnapi amerikai tőzsdei kereskedés során a főbb indexek csökkenést mutattak, miután az EU-val szembeni vámok elhalasztásának köszönhető keddi jelentős emelkedést követően a befektetők kivártak az Nvidia gyorsjelentése és a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve előtt.
máj. 29
10:27
Leleményes horgász: Így aztán gyerekjáték a halpikkelyezés (Agroinform)
Gyors, hatékony és filléres megoldás, avagy sufnituning a tóparton.
máj. 29
10:27
Kína mezőgazdasága: lépésről lépésre az önellátás irányába (vg.hu)
A világ legnagyobb élelmiszer-termelője és egyben a legnagyobb importőre is: nem ellentmondás, ez maga Kína.
máj. 29
10:27
12-es karikával adtak le szexjeleneteket, milliókra bírságolták a Hunyadit (Forbes)
Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a Hunyadi korhatárbesorolásával problémák adódtak. Mi történt? Négymillió 500 ezer forintos bírságot rótt ki a Médiatanács a TV2-re, mert rossz korhatárbesorolással adta le a Hunyadi sorozat első részét, írja a hvg.hu. A rossz korhatárbesorolással a csatorna megsértette a kiskorúak védelmére vonatkozó törvényi
máj. 29
10:27
Öregszik a régió autóparkja, de a sofőrök mégis halogatják a váltást (Gyártástrend)
A Mol-csoport hat közép-kelet-európai országra kiterjedő friss kutatása szerint a járműpark átlagos életkora elérte vagy meghaladta a 12 évet, és a válaszadók mintegy fele (48%) 10 évnél idősebb autót vezet. A felmérésből az is kiderült, hogy az autósok többsége ennek ellenére sem érzi „öregnek” a járművét, sőt: a válaszadók 44%-a szerint autója „m
máj. 29
10:33
Megbukott a kormány erőszakossága a háziorvosok kényszerítése ügyében (Piac és Profit)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) által támogatott pertársaság javára döntött a Kúria a háziorvosi ügyeletekkel kapcsolatos perben.
máj. 29
10:33
Termékvisszahívás: nem engedélyezett összetevőt tartalmaz ez a tea (Agroinform)
Egynyári üröm miatt figyelmeztet a hatóság – ne fogyassza el a visszahívott terméket!
máj. 29
10:33
Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése (Márkamonitor)
Az Önszabályozó Reklám Testület (Ört) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen vezetését a 2025–2028-as ciklusra. A stabil működés, az etikus reklámozás melletti elkötelezettség és az egyre bővülő szakmai kapcsolatrendszer a következő években is biztos alapot jelent az Ört fejlődéséhez. A május 20-i közgyűlésen a tagság bizalmat szavazott dr.

Keresés