Felülvizsgálta kereseti adatait a KSH, de lényegében semmin sem változtattak. A legfrissebb statisztika azonban új adatsort is tartalmaz. Az idén márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714,4 ezer, a nettó átlagkereset 490,4 ezer forint volt.
Az imec vezérigazgatója szerint a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének ütemét csak a programozható AI-chipek elterjedése tudja követni, elkerülve ezzel a teljesítménybeli szűkülést. Luc Van den hove, a vezető félvezetőipari kutatási és fejlesztési szervezet, az imec vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy az iparágnak a rekonfigurálható
A Madhouse, ami „media service company”-ként pozicionálja magát a hazai piacon, május 8-án ismét megrendezte hagyományos ügyfélrendezvényét. Mutatjuk a partifotókat!
A vegetációtüzek már nem csak a mediterrán térség problémái: a klímaváltozás és emberi tevékenységek miatt Közép-Európa is egyre inkább veszélyeztetett. Az Easac legfrissebb tanulmánya hangsúlyozza, hogy Európának, így Magyarországnak is fel kell készülnie a tűz új kockázataira és szerepére.
Revolut-számlára érkezik a lakáskiadás bérleti díja vagy az osztalék? Nem érdemes eltitkolni az szja-bevalláskor, a magyar adóhatóság ugyanis kap információkat a külföldön vezetett bankszámlákról, így a Revolut-pénzmozgásokról is. Az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor a külföldi számlákkal kapcsolatos, valamint az azokra érkező jö
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) revideálta a 2019 januárja és 2025 februárja közötti időszakra közzétett kereseti adatait. A revízió hatására a korábban közzétett adatok nem változtak jelentősen. A nemzetgazdasági szintű teljes munkaidős bruttó átlagkereset értéke például 2024 egészére lényegében változatlan maradt, a 2019. évi adat pedig 1 s
A vezető videojáték-készítő és kiadó, a Ubisoft, valamint a digitális fizetések globális vezetője, a Visa ma hároméves stratégiai partnerséget jelentett be Európában, amely izgalmas gaming-élmény lehetőségeket kínál. A Ubisoft partnerség keretében a Visa népszerű játékokhoz kapcsolódó co-branded marketing kampányokat indít. Ilyen a nemrégiben megje
A nettó medián bér 8100 forinttal volt kevesebb, mint egy hónappal korábban. A KSH friss adatai szerint az év eleje óta csökken a bruttó átlagkereset is éves alapon mérve.
Az utóbbi években egy korábban délen ritkán előforduló pókfaj terjedt el hazánkban: a sárga dajkapók. Bár alapvetően nem agresszív ízeltlábú, jelenléte kellemetlen meglepetést okozhat, és csípése sem veszélytelen.
Legalább 400 kilogrammnyi busatetem hever halomban a szegvári Akolszögi Holt-Tisza partján, miután az utóbbi hónapokban jelentős halpusztulás történt a kiszáradó víztestben. A látvány megdöbbentő és riasztó: a tetemeket kukacok lepik el, a környéket bűz teríti be - számolt be róla a Délmagyar, videóval is dokumentálva a helyzetet.
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Az AutoWallis rekord árbevételt ért el 2025 első negyedévében, azonban a nyereségessége jelentősen csökkent. A Concorde friss elemzésében értékelte a vállalat számait, ajánlása továbbra is vétel, a célárát azonban visszavágta.
Bár a zöld átállás gazdasági és környezeti szükségszerűség, a magyar bankszektor zöld finanszírozási gyakorlata még mindig jelentős kihívásokkal küzd. A pénzügyi rendszer jelenlegi működése nem tud lépést tartani a megújuló technológiák fejlődési ütemével, és ez akadályozza a fenntarthatósági célok elérését.
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó átlagkereset 490 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,5, a nettó átlagkereset 8,4, a reálkereset pedig 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A nyári szünidő közeledtével egyre több cég hirdeti meg, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet május közepi adatai szerint a munkáltatók idén 8 százalékkal magasabb, átlagosan 2150 forint körüli órabért kínálnak a diákok számára.
A hitelesség, a jól ismert arcok és az edukációs tartalmak adják a sikeres alapkezelői kommunikáció kulcsát 2025-ben - mondta a Pénzcentrumnak adott interjújában Téglássy Nóra, az OTP Alapkezelő marketing és kommunikációs vezetője. A szakemberrel arról is beszélgettünk, mekkora kihívás a magyar szabályozási környezetben befektetések kapcsán kommuni
Az új német kormány ipari áramár-csökkentési terve könnyen összeütközésbe kerülhet az uniós szabályokkal, mivel Brüsszel szerint a támogatás sértheti az állami támogatásokra vonatkozó jogot. A kezdeményezés célja az energiaigényes iparágak versenyképességének helyreállítása, ám az uniós jóváhagyás nélkül könnyen elbukhat. Eközben az új gazdasági- é
Mindenekelőtt a bizonytalanságot növelte Trump vámpolitikája a világ, Európa és azon belül Magyarország agrofood-szektora szempontjából, a bejelentett, de még be nem vezetett lépések következményeit nagyon nehéz megítélni jelenleg – mondta el Kecskeméten a Portfolio AgroFood 2025 konferencián Tarpataki Tamás. Az Am helyettes államtitkára szerint a
Magyarország vezető gazdasági fókuszú podcast stúdiója új vezetőt keres. Ha van mély gazdasági tudásod, kiválóan kommunikálsz, és mindig is benned volt a vágy, hogy ne csak értelmezd, hanem formáld is a gazdasági diskurzust, akkor most lehetőséget kaphatsz erre a Portfolio podcast csapata élén.
Az Országgyűlés keddi ülésén Polt Péter leköszönő legfőbb ügyészt és Hende Csaba törvényalkotásért felelős alelnököt választotta meg az Alkotmánybíróság új tagjainak, mindkét jelöltet azonos arányban, 136 igen és 13 nem szavazattal támogatták a képviselők - írta meg a MTI.
Amíg a magyar kormány az infláció megfékezése érdekében a kapitalizmustól idegen árrésstoppokal küzd, addig Svájcban deflációra számítanak. A kulcs, hogy melyik országnak milyen erős a gazdasága és ezzel összefüggésben a valutája.
Az egy évvel korábbi 21,3 milliárd forint után mindössze 8 milliárd forintos nettó profittal zárta az év első három hónapját a K&H Bank, miután 48 milliárd forintnyi éves banki különadó terhelte első negyedéves eredményét. A bank hitel- és betétállománya egyaránt 8 százalékkal bővült egy év alatt. A K&H Biztosító 0,8 milliárd forintos első negyedév
A Balaton élővilága érzékeny a környezeti változásokra, de a parti öv apró szervezetei, mint az inváziós kvagga kagyló, jelentős szerepet játszhatnak a tó tisztán tartásában. Kutatások szerint ezek a kagylók képesek hatékonyan szűrni a szerves szennyezőanyagokat, így hozzájárulhatnak a vízminőség megőrzéséhez.
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, ugyanakkor az európai gazdasági élénkítés pozitív hatásai inkább csak jövőre éreztetik hatásaikat, ezért az MBH Elemzési Centrum szakértői az idei évre 1,1 százalékra mérsékelték növekedési előrejelzésüket. A bank eseményén kiderült, hogy a szakértők szerint az é
A legalacsonyabb fizetéssel rendelkezők keresete emelkedett a legkisebb mértékben. Ők csak 293 ezer forint bruttót kapnak havonta. Szemben a 714 ezer forint feletti átlaggal.
Tovább folytatódik a felelősök keresése a Huawei-korrupciós botrányában, amelynek keretében a hatóságok most több európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérték. Bár az eddigi értesülések szerint többféle módon is próbálkoztak vesztegetéssel, ezúttal azok a tisztviselők kerülhetnek vizsgálat alá, akik a kínai cég meghívására V
12 évre kaptak megbízást. Mi történt? Új alkotmánybírókat választott az Országgyűlés kedden. A Fidesz javaslatára Polt Péter legfőbb ügyész és Hende Csaba országgyűlési képviselő is alkotmánybíró lesz a következő 12 évben, írja a Telex. Polt az új pozíció miatt már le is mondott a Legfőbb Ügyészség éléről, a kabinetfőnöke Nagy Gábor Bálint lehet az
Az üzleti döntések megalapozottsága napjainkban minden korábbinál nagyobb jelentőséggel bír – különösen egy olyan világban, ahol a bizonytalanság állandó tényező. A megbízható céginformációk nemcsak előnyt jelentenek, hanem sok esetben a túlélés zálogai is lehetnek. Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha kijelentjük: az információ aranyat ér az
Május 20-án éjfélig nyújtható be a személyijövedelemadó-bevallás, aki eddig nem nézte meg és nem fogadta el a Nav által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik – emlékeztetett az adóhivatal.
Komoly átalakulás előtt áll Budapest ingatlanpiaca, amennyiben elfogadják a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot. A tervezet ugyanis a kerületi önkormányzatoknak is lehetőséget adna arra, hogy önállóan szabályozzák a más kerületekből vagy településekről érkező új lakók letelepedését. A rendelkezés bevezetésével a kerületek pénzügyi
Látványos isztriai show keretében mutatta be partnereinek és a sajtónak legújabb luxus-és sportautóit a BMW. Simon Krisztián, a Marketing&Media magazin főszerkesztőjének jegyzete a rovinji eseményről. Kis velencei stílusú városok, kristálytiszta, aprókavicsos strandok, dimbes-dombos szőlőültetvények. Istria az élmények kifogyhatatlan horvátországi
Már a hónap végétől újraindulhatnak az Mfb korábban már megismert forgóeszköz-programja, amelyek kamattámogatás mellett új forgóeszközhitel igénylésére, illetve meglévő hitel kiváltására is fordítható – jelent meg a Magyar Közlönyben.
A külföldi lapok sem hagyták figyelmen kívül a május 18-án megrendezett „közéleti átláthatóságról” szóló törvényjavaslat elfogadása elleni megmozdulást.
Hogyan kell helyesen könyvelni, ha adóellenőrzés során elvesztek a nyugtatömbök, becsléssel állapították meg a bevételt? Olvasói kérdésre Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
2025. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 714 400, a nettó átlagkereset 490 400 forint, az előbbi mediánértéke 550 000, az utóbbié 381 700 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.