Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró röviddel hét óra előtt 402,17 forinton állt, magasabban a hétfő kora esti 401,77 forintnál. A dollár jegyzése 357,60 forintról 357,58 forintra, a svájci franké pedig 428,62 forint
Kisebb emelkedéssel indult a hét a nemzetközi piacokon, és a lendület kedd reggel ázsiában is kitartott, valamint a határidős indexek állása alapján Európában is folytatódhat a pozitív momentum a mai kereskedésben. Az elmúlt hetek vámháborús feszültségei közepette különös jelentősége lehet annak, hogy mától kezdve összeülnek a világ legfejlettebb o
Titkos szavazás lesz az Alkotmánybíróság új tagjairól, és tárgyalják a helyi önazonosság védelméről szóló javaslatot. A határozathozatalok után elkezdődik az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája parlamentben.
A jelek szerint fordulat állhat be az időjárásban: kedden délután az ország nagy részén 20 fok föé emelkedhet a hőmérséklet a HungaroMet előrejelzése szerint.
Delegációk közlekedése miatt 2025. május 22-ig megváltozik a forgalmi rend, így ma is számítani kell lezárásokra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság dinamikus zárást alkalmaz, ami azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol – és ameddig – a védett járművek áthaladása miatt feltétlenül szükséges.
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség éves közgyűlésén a Széchenyi István Egyetem két munkatársa is rangos díjakat vehetett át. Dr. Dóka Ottó a Hajós Alfréd-aranyplakettet, míg Csaplár Nagy Ervin a Csik Ferenc-ezüstplakettet kapta elismerésként az egyetemi sport terén végzett kiemelkedő munkájukért.
A svéd jegybank javaslatot tett a készpénzhasználat megerősítésére, kötelezővé téve az alapvető áruk és szolgáltatások esetében a készpénz elfogadását, valamint a bankok készpénzkezelési felelősségének növelését - írja a Finextra. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio május 27-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció és !
Milyen legyen a férfi 2025-ben? Az első ELLE MAN melléklet erre a kérdésre keresi a választ olyan ismert személyiségek segítségével, mint Thuróczy Szabolcs, Tombor Zoltán vagy Marton Krisztián. A melléklet címlapsztárja, Geszti Péter a számára legfontosabb tulajdonságokat veszi sorra az interjúban.A magazin címlapján Mihalik Enikő szerepel, aki töb
Alkotmánybírókat választhat, veszélyhelyzeti rendeleteket emelhet törvényi szintre és dönthet Magyarország Nemzetközi Büntetőbíróságból történő kilépéséről kedden az Országgyűlés, amely megvitatja a helyi önazonosság védelméről és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatokat is – közölte az MTI.
A Magyarországon is érdekelt, eddig csak a sencseni tőzsdén jegyzett CATL debütált a hongkongi börzén. A cég az IPO-ból származó bevétel nagy részét a debreceni gyár építésére fordítja.
Az amerikai államadósság leminősítésén viszonylag gyorsan túltette magát a piac. Bizonytalanságot most inkább az okoz, hogy a részvénypiac a Trump által ígért vámmegállapodásokat várja.
Jövő nyártól Magyarországon is életbe lép az uniós fizetési átláthatósági irányelv, amely a 100 fő feletti vállalatokra kötelező érvényű lesz. Hogy ez pontosan mit is jelent, arról egy HR szakértőt kérdezett meg az InfoRádió.
Christophe Hansen, az Európai Unió mezőgazdasági biztosa figyelmeztetett, hogy a védelmi kiadások növelése nem történhet a Közös Agrárpolitika (KAP) kárára, amely jelenleg az EU hétéves költségvetésének harmadát teszi ki – közölte a Financial Times.
A méhek világnapját minden évben május 20-án ünnepeljük. Az Ensz 2017 decemberében jelölte ki ezt a napot a szlovén kezdeményezésre, Anton Janša, az európai méhészet úttörője születésnapjára emlékezve.
Gyengült a dollár az euróhoz képest, a részvénytulajdonosok már beárazhatták az elszabaduló államadósságot az árfolyamokba. Mi történt? Az első sokk után az amerikai részvények, kötvények és az amerikai dollár értéke hétfőn alig ingadozott, miután újabb jelzés érkezett arra, hogy az amerikai kormány egy fenntarthatatlan adóssághegy felé sodródik, í
A Széchenyi István Egyetem adott otthont a Hungarnet Egyesület 34. Networkshop konferenciájának, amely a mesterséges intelligencia és digitális transzformáció legfrissebb eredményeit mutatta be. A háromnapos eseményen kilencvennégy előadás, plenáris és poszter-szekciók, valamint workshopok várták a szakembereket.
A New Holland T7.340 Blue Power 340 lóerős teljesítményével és fejlett PLM Intelligence rendszerével új szintre emeli a mezőgazdasági erőgépek hatékonyságát.
A Honor újdonsága a "Play with Art", amellyel az új Honor 400 széria okostelefonjának bevezetésére készül. A globális technológiai márka ezzel bemutatja a Honor legfejlettebb AI kamerás okostelefonjának azon átalakító képességét, amely a Google Cloud által támogatott, legmodernebb AI-Kép Videóvá alakítása funkció segítségével klasszikus műveket kel
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje, éjfélig még teljesíthető a bevallás, aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Ez az automatizmus azonban nem vonatkozik az áfás magánszemély
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet drónszakbizottságának javaslatára idén egy hosszútávú gidamentési program kerül meghirdetésre a vadászatra jogosult szervezetek számára. Ennek működtetéséhez és fejlesztéséhez a Védegylet együttműködést kezdeményezett az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályával, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaráv
Olyan nagy durranásokkal készül idén is a Törley, mint amilyen az Ice és az alkoholmentes pezsgő volt – mondta Világgazdaságnak adott interjúban Müller Kornél, a társaság ügyvezető igazgatója.
Az Egyesült Királyságnak több nukleáris energiára van szüksége az adatközpontok működtetéséhez, amelyek a mesterséges intelligenciához (MI) szükségesek – mondta a világ legnagyobb felhőszolgáltató cégének vezetője. Az Amazonhoz tartozó Amazon Web Services (AWS) azt tervezi, hogy a következő négy évben 8 milliárd fontot költ új brit adatközpontokra.
Nagyot gyengült tegnap a dollár, miután a Moody's pénteken leminősítette a világ legnagyobb gazdaságát. Eközben viszont a forintnak jó napja volt és erősödni tudott a dollárral és az euróval szemben is. A mai nap euróövezeti adatokra figyelünk, de a legjobban a kereskedelmi háborúval kapcsolatos pozitív bejelentéseket várják a piaci szereplők.
Közzétette első negyedéves gyorsjelentését az Alteo, amely az árbevétel növekedése ellenére jelentős visszaesés mutatott a különböző profitsorokon. A visszaesést elsősorban a növekedéshez kapcsolódó költségek emelkedése okozta, részben a részvényalapú javadalmazási rendszerhez kapcsolódó megugró költségek miatt.
Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, így mindenképpen érdemes foglalkozni a tervezettel.
A magyarok devizatartalékának közel fele külföldi bankszámlákon van. Mi történt? A lakosságnál lévő készpénzállomány több mint 6 százalékát, míg a bankbetétek 27,8 százalékát tartják a magyarok devizában – derül ki a Magyar Nemzeti Bank friss statisztikáiból. Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint azonban ennél is megle
A 2025-ös Aston Martin Vantage egyszerre vadállat és műtárgy. A megújult brit sportautó AMG-eredetű, de továbbfejlesztett V8-as motorja mellé analóg élményvilágot és klasszikus eleganciát kínál. Jórészt kézzel gyártják, alapára 90 millió forint, de extrákkal együtt bőven 100 millió fölött kell kicsengetni érte. Az Aston Martin új Vantage mo
Az arany drágulása ellenére a lengyel kisbefektetők az év első hónapjaiban tömegével vásárolták a nemesfémet, az év végére az ilyen beszerzések akár a 20 tonnán túlhaladó, rekordmagas szintet érhetik el - írta meg a Rzeczpospolita című lengyel napilap.
Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített szja-bevallás tervezetét, annak ma az automatikusan bevallássá válik. Ez nem vonatkozik az áfás magánszemélyekre, az őstermelőkre és az egyéni vállalkozókra, nekik a bevallás benyújtása nélkül nem lesz érvényes bevallásuk.