Az autonóm járművek megjelenésével feltárult egy olyan jövő képe, amelyben már nem lesz szükség emberi sofőrökre, és kizárólag „önvezető” autók közlekednek az utakon.
Mit tud az Mi, ha gyártósorra kerül? Melyik projekt nyeri el idén a szakma és a közönség elismerését? Milyen eredményeket értek el a legjobb ipari vezetők és innovátorok? Ezekre a kérdésekre is választ ad a május 27-i Ipari Brunch, amely ezúttal nemcsak a mesterséges intelligencia minőségbiztosítási alkalmazásait helyezi reflektorfénybe, hanem az É
A Magyar Nemzeti Bank új vezetésének kiemelt célja, hogy a magyar vállalkozások tőkeellátását a jövőben egyre fejlettebb, likvid és átlátható tőkepiac segítse – jelentette ki Varga Mihály a Budapesti Értéktőzsde kereskedésindító csengetését követően. A jegybankelnök felhívta a figyelmet: a célok elérése érdekében az MNB erősíteni kívánja a magyar t
Új lendületet vesz a létesítményüzemeltetési szektor egyik meghatározó, innovatív szereplője, a SmartFM. Az ingatlanüzemeltető arculatának frissítése mellett döntött, emellett kiemelt figyelmet fordít ebben az évben a humánerőforrás fejlesztésre. Az átfogó feladattal a Morphót bízta meg.
2025. május 19-én megkezdi ismét a saját részvény visszavásárlásokat a Telekom a Budapesti Értéktőzsdén, a részvényesi készpénzvisszajuttatási program értelmében legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben vásárolhat vissza részvényeket.
Ha évente csak egy órát TikTok-ozunk azzal több, mint 21 kilogramm CO2e-t generálunk. A videós tartalmak térnyerése még nagyobb energiaigényt követel, ami a karbonlábnyom növekedését fogja előidézni - áll a Carbon.Crane közleményében, ami a Bureau Veritas által validált mérési és analitikai megoldásával méri a weboldalak digitális lábnyomát. A star
A gyerekek nyári szünideje amellett, hogy anyagilag is megterhelő a családok számára, a felügyelet megszervezésében is komoly kihívás elé állítja a szülőket. Sok családban ezért ebben az időszakban a nagyszülőkhöz fordulnak segítségért, de egyre többen vannak azok is, akik gyorshitel felvételében, vagy rokoni és baráti támogatásban gondolkodnak. Az
A viselhető Samsung Galaxy eszközök még okosabbá válhatnak az elkövetkezendő hónapokban. A Google Gemini a Samsung Galaxy Watch okosóráin is elérhetővé válik, elsőként a Galaxy viselhető eszközök történetében. A Gemini emellett minden eddiginél egyszerűbben lesz aktiválható a Buds3 sorozattal párosítva. Ez a frissítés az AI funkciókat az egész Gala
Az idei első negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150-200 milliárd fo
Azok az országok, ahol magas az egy főre jutó áruexport, alapvető kereskedelmi csomópontokként szolgálnak, és megkönnyítik az áruk mozgását világszerte.
A kormány már kirakta a pisztolyt az asztalra, most a homlokunkhoz szorítja. A célkeresztben a civil szféra és a független sajtó, de az áldozatok nem mi leszünk, hanem az a társadalom, ami ezek nélkül kellene, hogy létezzen. A kormánypárti Halász János éjfélkor adott be egy törvényjavaslatot, ami egyértelműen a maradék civil szféra és a kormány
A hazai nagyvadak által okozott károk évente meghaladják a 20 milliárd forintot, miközben a gazdálkodók mindössze 3 milliárd forint kártérítést kapnak. Bár gyakran a túlszaporodott vadállományt okolják, szakértők szerint a kárérzékenység összetett kérdés, amelyben nem feltétlenül a vadak száma a meghatározó tényező.
Az agrárszakmák népszerűsítése érdekében idén is ingyenes pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - közölte a kamara szerdán az MTI-vel.
2025 májusától az engedélyeztetési, levegővédelmi, zajvédelmi, hulladékgazdálkodási bírságokat szabályozó, valamint a felszíni víz védelmére vonatkozó rendeletmódosítások értelmében a vállalatokra jelentős bírságok szabhatók ki. Az új szabályozási keret szerint a környezetvédelmi előírások megsértésével drámai mértékben emelkednek a pénzbeli szankc
Topológiaoptimalizálás és fém 3D-nyomtatás segítségével hozták létre az új hőcserélőt, amely 27 százalékkal hatékonyabban fűt és hűt, mint a hagyományos modellek.
Benyújtották a Parlamentnek a helyi önazonosság védelméről szóló törvényjavaslatot, amely több ponton is enyhébb, mint a társadalmi egyeztetés során megismert változat. Kikerültek a tulajdonszerzést korlátozó elemek a szövegből, az önkormányzatok viszont így is jelentős új jogköröket kaphatnak.
Az orosz energiaembargó közvetlenül érinti a magyar rezsivédelmet Czepek Gábor szerint. Az államtitkár leszögezte: ha az EU terve megvalósulna, akkor Magyarország energiaszámlája nyolcszázmilliárd forinttal nőne.
Azt már húsvét előtt bejelentette Nagy Márton, hogy 2026-ban is fennmarad a bankok és a biztosítók 2022-ben bevezetett extraprofitadója, ma pedig elhangzott az is, hogy előbbitől 180, utóbbitól 60 milliárd forintot vár jövőre a kormány, az idei 160, illetve 60 milliárd után. Az Országgyűlés honlapján megjelent tervezet alapján mindkét különadónak f
A piaci versenyhez igazodva folytatódik a Lidl árcsökkentési kampánya: az élelmiszerek után elsőként, már csütörtöktől jelentős mértékben mérsékli több szépségápolási termék és vegyiáru árát. A vállalat célja, hogy a vásárlók a teljes nagybevásárlást továbbra is egy helyen és a lehető legjobb áron intézhessék. A heti akciók mellett tovább folytat
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki a déli országrészekben csütörtökön - figyelmeztet a HungaroMet Zrt. A veszélyjelzés szerint Baranya és Bács-Kiskun vármegyében csütörtökön hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Emiatt a két vármegyére másodfokú (narancs) fig
Az idei első negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150-200 milliárd fo
A magyar sajtó- és médiaipart is érinti a Fidesz frissen benyújtott „szuverenitásvédelmi” törvénycsomagja, amely a külföldről támogatott szervezetek – köztük potenciálisan szerkesztőségek – pénzügyeinek átláthatóságára és kontrolljára hivatkozva szigorú korlátozásokat vezetne be.
Fedezd fel a Jooble segítségével a rugalmas munkaidős és távmunka lehetőségeket, amelyek alkalmazkodnak az életstílusodhoz. Találd meg az ideális állást még ma!
A reneszánsz pigmentektől az agyhullámokig – Kalandozások a művészet és a tudomány határmezsgyéin alcímmel rendezik meg a 9. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált május 22-24. között. A látogatók olyan helyekre juthatnak be ezeken a napokon, ahol a két terület találkozik egymással. A Szépművészeti Múzeum grafikai műhelye éppúgy kitárul a látogatók előtt,
2025 márciusában az ipari termelés volumene az előző év azonos hónapjának szintjén maradt, míg munkanaphatástól megtisztítva 5,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel több munkanap volt, mint 2024 márciusában. A feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a ter
Az újdonsült jegybank elnök néhány héttel ezelőtti álláspontjához képest ma már úgy látja, jelentős – további – veszteséget okozna az adófizetőknek, ha felszámolnák az MNB alapítványát. Mi történt? Varga Mihály szerint hiba lenne most egy gyors felszámolásba hajtani a jegybanki Pallas Athéné alapítványt erről az MNB elnöke az atv.hu-nak beszélt. Mi
Az új, helyi önaznosságról szóló törvénytervezet alapján az állami támogatással – például CSOK Plusszal vagy falusi CSOK-kal – ingatlant vásárlók korlátozás és feltétel nélkül költözhetnek be az adott településre – hívta fel a figyelmet az ingatlan.com. A frissen megjelent tervezet részleteiről itt írtunk.
Az amerikai tőzsdék majdnem teljesen ledolgozták 2025-ös veszteségüket, egyesek bizonyára jól kerestek a hullámvölgy megjárásán. A befektetők a kereskedelmi háború a további fejleményeit várják. Trump az olajjal „szemez”.