Az online szórakoztatás piaca folyamatosan változik és fejlődik, ahogy új platformok és innovatív megoldások jelennek meg. Az elmúlt években különösen érdekesek voltak azok az átalakulások, amelyeket az online kaszinók hoztak a digitális kikapcsolódás világába.
A múlt héten végig a 404-es lélektani szint körül ingadozott a forint az euróval szemben, majd péntek délután kicsit alá is kapaszkodott. Ugyanakkor hét közben volt 406 felett is a jegyzés, így nem lélegezhet fel a magyar deviza.
A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett – jelentette ki Varga Mihály, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) májusi
A 16 év feletti népesség közel kétharmada (64 százaléka) értesült a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről, amelyben Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter hallható 2023-ból, 30 százalék pedig meg is hallgatta a felvételt (a felvétel nyilvánosságra hozatalát követő nappal bezárólag). A legtöbb közéleti eseményhez hasonlóan ez
A gyorséttermekben a nyári szezonnal nemcsak a vendégforgalom nő meg, de a dolgozók iránti igény is. A Budapesten működő nagyobb láncok – mint a McDonald's, Burger King, Bellozzo és KFC – már tavasszal megkezdik a toborzást, különös tekintettel a diákmunkásokra. A Pénzcentrum összehasonlította a bérezési és egyéb kondíciókat, cikkükből kiderül
A vörös mókusok az urbanizáció és az élőhelyek átalakulása miatt kénytelenek új élettereket keresni – és sok esetben a jól gondozott, fás kertek kiváló lehetőséget kínálnak számukra.
Minél tovább tart a háború, annál több emberélet vész el, és annál rosszabb lesz a helyzet a harcmezőn – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Áprilisban 376,4 milliárd forintos mínuszt halmozott fel az államháztartás pénzforgalmi szemléletben - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes költségvetési jelentéséből. Ez a második legmagasabb negyedik havi hiány az elmúlt 24 évben.
A Panasonic európai központjában néztük meg az idei évre szánt televíziókat, azok után, hogy a cég elnöke belengette a tévés divízió eladását. Azok után, hogy az év legnagyobb, legfontosabb kiállításán a Panasonic egy óriási, látványos standdal ünnepelte meg, hogy televízióival visszatér az Egyesült Államokba, a cégcsoport elnöke teljesen váratlanu
Az új hét a dollár erősödésével indult, a nemrégiben érkezett genfi megállapodás hírére eddig mintegy 1 százalékos dollárfelértékelődést láttunk az euróval szemben, az EURUSD kurzusa 1,1116-on állt.
Alig több, mint egy hét van hátra az adóbevallás leadásának határidejéig. Erre az egészségpénztári és nyugdíjpénztári tagoknak érdemes külön figyelniük, hiszen akár több tízezer forint adó-visszatérítéstől eshetnek el, ha nem nyilatkoznak. A tagok minden évben több milliárd forintot hagynak így az államnál, pedig a megoldás egyszerű – hívja fel a f
A vezetői körképünk alapján a 2025-ös év indulása vegyes képet mutat a hirdetési piacon, hiszen míg egyes szektorokban növekedés tapasztalható, mások óvatosabban terveznek. A gazdasági bizonytalanság és a technológiai fejlődés, mint például az MI integrálása, komoly kihívásokat jelent az iparági szereplők számára. Szabó Edina, OMG, ügyvezető igaz
Tizenkettedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint a Deutsche Telekom It Solutions a legvonzóbb hazai munkaadó, a második a Lego, a harmadik pedig az Audi.
Nagy Márton minisztériuma próbált dicsőségjelentést kiadni áprilisról, de a közleményükből és egy államtitkári nyilatkozatból kiderült, hogy nagy a baj.
A tavalyi 127 nap után most már csak 69 nap a budapesti panellakások átlagos eladási ideje a Duna House friss adatai szerint. Minden szegmensben gyorsult az értékesítési idő, de ennél kisebb mértékben. Az ingatlanpiac országos dinamikája szegmensenként és régiónként jelentősen eltér. Amíg a korszerű, jó elhelyezkedésű és versenyképes árazás
Fordulat kezd kibontakozni a vámháborúban, legalábbis az Egyesült Államok és Kína között hétvégén megvalósult fejlemények fényében. Ez kedvező hír a befektetők számára, viszont a forint nem tud profitálni belőle. A tőke ugyanis a kereskedelmi feszültségek enyhülésének hírére a dollárt favorizálja hétfőn, ez pedig nem kedvez a feltörekvő eszközöknek
Az Egyesült Államok azonnali hatállyal felfüggesztette az élő szarvasmarha, ló és bölény importját a déli határán a New World screwworm nevű kártevő miatt, ami azonnal ellenállást váltott ki Mexikóból - számolt be a Reuters. A mexikói mezőgazdasági miniszter, Julio Berdegue gyorsan elutasította az intézkedést, de reményét fejezte ki, hogy a két ors
Továbbra sem élénkül az építési kedv, a 2025 első negyedévi KSH-adatok szerint az új lakások száma 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az új ingatlanok fele családi ház, jellemzően egyre távolabb Budapesttől. „Nagyon árérzékeny a vásárlói réteg, hiszen a többségnek nincs vagy kevés az önrésze, így nincs nagy mozgásterük”
Egy Európai Bizottsághoz benyújtott közgazdasági elemzés azt mutatja, hogy 2015 óta több mint 400 milliárd forinttal befolyásolta a magyar médiaszerkezetet a kabinet. Mi történt? Kamatokkal együtt 441 milliárd forintnyi tiltott állami támogatást kellene visszajuttatni az államkasszába – áll egy Európai Bizottsághoz benyújtott panasz mellé csatolt k
Egy 2025-ös felmérés szerint a technológiai újdonságok miatt a meglévő készségek 40 százaléka avulhat el vagy alakulhat át 2030-ig. Egy másik, globális kutatás pedig arra jutott a bevont munkáltatók visszajelzései alapján, hogy 100 munkavállalóból 59-nek lesz szüksége képzésekre a következő időkben - mondta el Erdélyi Dóra az Oeconomus Gazdaságkuta
Furcsa események sorozata zajlik az utóbbi napokban Csehországban, amelyek legfrissebb fejleménye az, hogy hétfőn kiderült: az Európai Bizottság arra kérte a cseh hatóságokat, hogy egyelőre ne írják alá a 18 milliárd dolláros cseh atomerőmű építés szerződését a nyertes dél-koreai vállalattal, így legyen idő megvizsgálni a projektben lévő állami, po
A szupersztárok, Brandy és Rita Ora visszatérnek Hamupipőke és a Szív Királynő szerepébe a Disney Csatorna nagysikerű Utódok (Descendants) című eredeti filmsorozatának ötödik részében, a Descendants: Wicked Wonderland filmben. Szintén visszatér Paolo Montalban, mint Elbűvölő Király és Melanie Paxson, mint Tündérkeresztanya, utóbbi egyetlen olyan sz
Tizenkettedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint a Deutsche Telekom IT Solutions a legvonzóbb hazai munkaadó, a második a LEGO, a harmadik pedig az Audi. A Randstad Employer Brand (REBR) kutatásból többek között arra is fény derül, hogy melyek a legvonzóbb szektorok; mir
Május 12-én ünnepeljük az Ápolók Nemzetközi Napját - ezen a napon köszönetet mondunk azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nap mint nap áldozatot hoznak a betegek gyógyulásáért - olvasható a Demokratikus Koalíció (DK) sajtóközleményében.