2025. április 9. szerda

ápr. 9
6:27
Nem haraptak rá a magyar horgászok az elektronikus fogási naplóra (Agrárszektor)
Elkezdődött a 2025-ös horgászszezon, többek között az idén debütáló elektronikus fogási naplóval. A horgászok február első napjától dönthettek arról, hogy a megszokott papíralapon vagy digitálisan kívánják idén feljegyezni a kifogott halakat. Fontos azonban, hogy a kiváltás után, év közben már nem lehet változtatni azon, hogy milyen formában dokume
ápr. 9
6:30
Ezt tudja az ingyenessé váló alapszámla (Bank360 blog)
Ingyenessé teszik az egyébként is nagyon olcsó alapszámlát a bankok mindaddig, amíg 4 százalék felett marad az infláció. De mi is ez a fapados bankszámla, ki veheti igénybe és mit kap érte?
ápr. 9
6:30
Esszék az apiterápiáról: az apiterápia története (Magyar Mezőgazdaság)
Az apiterápiának, vagyis a méhekkel és méhészeti termékekkel való gyógyításnak ősidőkbe visszanyúló története van, amit a témával foglalkozó szerzők nem mulaszthatnak el legalább részben érinteni.
ápr. 9
6:33
Pánik a piacokon: elég a pénz, dőlnek az árfolyamok (Privátbankár)
Donald Trump 104 százalékos vámja megrázta a piacokat.
ápr. 9
6:33
Megszűnik a rózsaszín tb-kiskönyv, ez lesz helyette (Haszon.hu)
A Belügyminisztérium bejelentette, hogy az elektronikus nyilvántartás bevezetésével megszűnik a sokunk által csak rózsaszín kiskönyvként ismert nyomtatvány, így a munkáltatók a továbbiakban már nem kötelesek papíralapon adatokat rögzíteni a társadalombiztosítási jogviszonyokról és ellátásokról. Az új rendszer gyorsabb, pontosabb és átláthatóbb ügyi
ápr. 9
6:36
Külföldi befektetésekből származó jövedelmek bevallása 3. rész: árfolyamnyereség adózása (Adózóna)
Cikksorozatunk első két részében a kamat- és az osztalékjövedelmek bevallására vonatkozó rendelkezéseket ismertettük, a harmadik részben pedig a külföldi értékpapírok elidegenítéséből származó árfolyamnyereség, illetve árfolyamveszteség bevallásával kapcsolatos tudnivalókat foglaljuk össze.
ápr. 9
6:42
Csökkent a munkanélküliség Csehországban (HR Portál)
Tavaly márciusban 33 ezerrel kevesebben kerestek munkát, mint most.
ápr. 9
6:42
Újabb tragédia egy szórakozóhelyen: több tucat ember meghalt, még most is túlélőket keresnek a mentősök (vg.hu)
Sokan meghaltak és megsérültek, amikor összeomlott egy diszkó mennyezete a Dominikai Köztársaságban.
ápr. 9
6:44
Gyorshajtás: országos razziába kezdett szerda reggeltől a rendőrség Magyarországon – ezeken a helyszíneken mérik a sebességet (vg.hu)
A razzia egész Európát érinti.
ápr. 9
6:48
Friss toplista, ezek most Magyarország kedvenc autói: óriásit menetel a Ford és a kínai BYD (Pénzcentrum)
Márciusban 13 199 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 2,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszakát, és 14,8%-kal múlta felül a 2023-as márciusi eredményt - ezzel ez lett az elmúlt öt év legerősebb márciusa. Az első negyedév összesen 32 899 új autóval zárult, ami 3,8%-os éves növekedést jelent.
ápr. 9
6:48
Kanada bosszút áll Trumpon: bejelentették a megtorló intézkedést – azonnal hatályba lép (vg.hu)
Kanada viszontvámot vezet be szerdától az Egyesült Államokból importált járművekre, válaszul a Donald Trump által bejelentett intézkedésre.
ápr. 9
6:54
Ezt tedd, hogy a jácint újra virágozzon! (Agroinform)
Ezt kell tenned, hogy a jácint újra virágozzon.
ápr. 9
6:54
Figyelmeztette az utasokat a BKV: súlyos hiba történt, nem a teljes szakaszon jár az M2-es metró – erre kell számítani (vg.hu)
A BKV szakemberei továbbra is dolgoznak a problémán.
ápr. 9
6:54
Új értékesítési és marketing igazgató a DVM groupnál (Márkamonitor)
Változott a Dvm Group vezetői csapata: Vissy András új pozícióban folytatja munkáját. Értékesítési és marketingigazgatóként feladata a vállalat dinamikus fejlődésének hatékony támogatása.   Vissy András több mint tízéves tapasztalattal rendelkezik az értékesítés területén, a kezdetektől az ingatlanszektorban dolgozott. Közgazdász diplomáját 2016-ba
ápr. 9
6:56
Amerika bejelentette: elveszi Kínától a világ egyik legfontosabb vízi összeköttetését – "Nem ők építették" (vg.hu)
Az Egyesült Államok nem engedi, hogy Kína azt fegyverként használja.
ápr. 9
7:00
Lesújtó statisztika: a munkavállalók fele semmit nem sportol (KKV Magazin)
A munkavállalók több mint 50 százaléka semmilyen rendszeres fizikai aktivitást nem végez, a Fitt Magyarország (Fima) és a TritonLife Magánkórházak új, közös kezdeményezése viszont magyarok tízezreit sarkallhatja mozgásra. A Fitt Triton országos közösségben magánszemélyek és cégek a teljesség igénye nélkül tematikus gyalogtúrákon, dunai evezésen, de
ápr. 9
7:00
Milliókat nyerhetnek a vállalkozások (MMonline)
Idén is meghirdeti innovatív, kollaboráción alapuló pályázatát a K&H a magyar kkv-k számára, amely lehetőséget ad a vállalkozásoknak arra, hogy erőforrásaik közös megosztásával tovább növekedhessenek. A pályázat célja, hogy a részt vevő vállalkozások közösen bővítsék szolgáltatásaikat, használják egymás eszközeit és új ügyfelekre tegyenek szert a k
ápr. 9
7:00
Három hónap alatt a hiánycél közel kétharmadát elköltötte a kormány (Forbes)
Figyelmeztető jel, hogy a 4123 milliárd forintos éves pénzforgalmi hiányterv közel 62 százaléka teljesült három hónap alatt. Mi történt? Jelentősnek mondható, 831,2 milliárd forintos hiánnyal zárta a márciust a költségvetés. Ezzel három hónap alatt teljesült az éves pénzforgalmi deficitterv 62 százaléka, írja a Portfolio. Az idei büdzsé hiánylefutá
ápr. 9
7:03
Közel 50 dolgozót rúgott ki a cég, ahol először tört ki a ragadós száj- és körömfájás járvány Magyarországon (Magro)
A Bácsai Agrár Zrt. csoportos létszámleépítése 46 főre vonatkozik, ennyien vesztették el a munkájukat a vírus hatására Kisbajcson.
ápr. 9
7:06
Trump vámháborúja, mint régiós startup lehetőség (Portfolio)
Tudod, mi a különbség a sikeres és a sikertelen befektető között? Az, hogy amikor a legtöbben pánikba esnek, a valódi profik meglátják a változásban a lehetőséget. És igen, bármilyen furcsa is, a vámháború sem csak nehézségeket fog okozni, hanem új lehetőségeket is kinyit.
ápr. 9
7:15
Száj- és körömfájás – az osztrákok úgy védekeznek, mintha már oda is betört volna a járvány (Telex)
Járőröző katonák, drónok és rendkívüli helyzet is van szomszédos országokban a száj- és körömfájás miatt. Eközben a szlovákok és Magyar Péter is kritizálták a magyar kormány intézkedéseit. A szintén érintett Szlovákia eurómilliókat különített el, és EU-s segítséget kért, Ausztria pedig a szövetségi hadsereget is elkezdte felkészíteni.
ápr. 9
7:18
A Fehér Ház beleáll a Magyarországról szóló jelentésbe (444.hu)
Válaszoltak a Telexnek, miszerint szó sincs arról, hogy a magyar korrupciót is felemlegető jelentést David Pressman diktálta volna.
ápr. 9
7:18
Ismét biztos menedék lehet az arany (vg.hu)
A rövid távú eladói nyomás várhatóan megszűnik, és az arany újra vonzó menedéke lehet a befektetőknek.
ápr. 9
7:18
Ezért borult az utolsó pillanatban az amerikaiak megállapodása a Tiktokkal (Forbes)
Donald Trumpnak ismét el kellett halasztania a Tiktok betiltásáról szóló törvény végrehajtását. Mi történt? Donald Trump bejelentette, hogy ismét 75 nappal elhalasztja a Tiktok eladásáról vagy betiltásáról szóló törvény végrehajtását. Az újabb halasztást az új amerikai védővámok nyilvánosságra hozása után tették közzé, egy nappal az előtt, hogy a l
ápr. 9
7:21
Ezt mindannyian megérezzük: Kína is megcélozta az önellátást (Agrárszektor)
Kína tízéves stratégiai tervet jelentett be mezőgazdaságának megerősítésére, amelynek célja a stabil gabonatermesztés és az élelmiszer-ellátás biztonságának javítása 2035-ig. Miközben az ország a globális kihívások és a gazdasági lassulás közepette igyekszik csökkenteni importfüggőségét - számolt be a Reuters.
ápr. 9
7:24
Tovább száguld a Gránit Bank, az osztalék helyett a növekedés a jelszó (Portfolio)
Éjfél előtt néhány perccel közzétette történetének első tőzsdei pénzügyi jelentését a Gránit Bank. Folytatódott, sőt több szempontból gyorsult is a társaságnak a bankszektor átlagát jócskán meghaladó üzleti növekedése, ugyanakkor a kamatkörnyezet visszaesése miatt a konszolidált adózott nyereség kissé elmaradt az egy évvel korábbitól, és 21,2 milli
ápr. 9
7:24
Diétázol? Lehet, hogy észrevétlenül veszítesz fontos ásványi anyagokat is! (Agroinform)
A szénhidrátszegény étrendek kimeríthetik szervezeted elektrolitkészletét – mutatjuk, hogyan pótolhatod ezeket.
ápr. 9
7:24
Ez az a nap – Szabadtéri-klippremier Ember Márkkal (Márkamonitor)
Premier előtti betekintést nyújt készülő musicalprodukciójának zenei világába a Szegedi Szabadtéri Játékok. A 3 testőr főszereplője, Ember Márk előadásában pörgős videoklip is készült a Bolland fivérek Ez az a nap című számához, amely már elérhető a Fesztivál közösségi felületein.   D’Artagnan igazán lendületes belépővel hódítja meg a Szegedi Szaba
ápr. 9
7:27
Hollywood ellen fordulhat Kína Donald Trump vámháborúja miatt (Médiapiac)
Kína kemény válaszlépéseket fontolgat az Egyesült Államokkal szemben, miután Donald Trump újabb drasztikus vámemeléseket jelentett be. A lehetséges intézkedések között szerepel a hollywoodi filmek betiltása is, ami jelentős csapást mérhet az amerikai filmiparra.
ápr. 9
7:30
Elkészült Magyarország legújabb autópályája: egy évtizedig építették, most végre napokon belül átadják az utolsó szakaszát – ez a pontos dátum (vg.hu)
Ezzel évtizedes, égető kérdés oldódhat meg.
ápr. 9
7:30
Várakozáson felül hozza a pénzt a Minecraft film (Forbes)
Az idei első negyedév lehangoló eredményeket hozott Hollywoodban, a következő időszakban bíznak. Mi történt? A 2011-es Minecraft videójáték filmes adaptációja 162,7 millió dollár bevételt hozott a nyitóhétvégén az Egyesült Államokban, ezzel az év eddigi legerősebben kezdő filmje lett. Az elemző előzetesen 60 milliót jósoltak, amit 100 millióra korr
ápr. 9
7:32
Trump beleszállt a legnagyobb chipgyártóba (Forbes)
100 százalékos vámmal és egymilliárd dolláros büntetéssel fenyegeti az Egyesült Államok a tajvani chipgyártót. Mi történ? Donald Trump kedden azt mondta, hogy a Tajvan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) 100 százalékos vámokat fog fizetni, ha nem épít üzemet az Egyesült Államokban. Mindezt az után tette, hogy bírálta Joe Biden volt elnök adm
ápr. 9
7:36
Vámháború: felkészül a gyógyszeripar (Portfolio)
Miközben ma életbe léptek a múlt héten bejelentett amerikai vámok, Donald Trump közölte, hogy hamarosan jelentős vámot vet ki a gyógyszeripari termékekre, amelyek eddig kivételt képeztek - jelentette a Marketwatch.
ápr. 9
7:42
A foglalkoztatottak száma korcsoportonként - grafikon (HR Portál)
A foglalkoztatottak korösszetétele az idősebb korcsoportok felé tolódott, amit elsősorban a demográfiai folyamatok, a népesség öregedése magyaráz. A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak fele 45 éves vagy annál idősebb volt. Létszámnövekedés kizárólag az 54 év felettiek körében volt, ugyanakkor a foglalkoztatási rátájuk emelkedése, az utóbbi évek
ápr. 9
7:45
Sorra jelentik be a bankok a lakossági díjak csökkentését (Haszon.hu)
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válik a bankolás- közölte Varga Mihály jegybankelnök, miután fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit. A hazai bankok sorra jelentik be, hogy milyen lépéseket tesznek a megállapodás végrehajtására. A jegybankelnök és a bankszövetség vezetői e
ápr. 9
7:48
Az MBH Bank felülvizsgálta a lakossági bankszámlákra és betéti kártyákra vonatkozó díjait is (ProfitLine)
Az MBH Bank a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség tárgyalásai nyomán felülvizsgálta a lakossági bankszámlákra és betéti kártyákra vonatkozó díjait is, és eleget tesz a minisztérium azon kérésének, hogy a pénzintézetek mérsékeljék a számlavezetéshez kapcsolódó lakossági díjaikat - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
ápr. 9
7:48
Elgyengülve indítja a forint a napot (Portfolio)
A tegnapi devizapiaci kereskedés sem hozott megnyugvást a forint számára, igaz, nem is gyengült tovább a megelőző három napi esés után. Ma reggel viszont rögtön újra felfelé vette az irányt az euró árfolyama, és a 409-et közelíti.
ápr. 9
7:48
Döbbenetes, hogy zuhan az olaj ára: lehet reménykedni, jön a Mol döntése a hazai üzemanyagárról (vg.hu)
Az olajárcsökkenés hat az üzemanyagárra.
ápr. 9
7:48
Szijjártó szerint az EU hibájából lettek az amerikai vámok (Forbes)
A külügyminiszter szerint az autóipari vámok csökkentése jó alap lehetett volna a tárgyalásokhoz. Mi történt? Szijjártó Péter interjút adott a Bloombergnek, amelyben a Trump vámjairól, az orosz függőségről, a Kínai befolyásról és a korrupcióról kérdezték. A vámok. Szijjártó szerint az amerikai vámok igazságosak és hazafiasak, az EU-t terhelő vámoké
ápr. 9
7:54
Életbe léptek az amerikai vámok, újra ütik a tőzsdéket (Portfolio)
Meredeken estek a tőzsdék azóta, hogy Donald Trump múlt héten új vámokat jelentett be az USA kereskedelmi partnereire és bár hétfő délután és kedden már némi megnyugvás látszott a piacokon, a befektetők ugyanis abban reménykedtek, hogy az Egyesült Államok enyhíthet a vámokon, de ez a várakozás végül nem igazolódott be, ma életbe léptek a múlt héten
ápr. 9
7:54
Hatalmas csapást mért Ukrajnára Oroszország az éjjel, ezt a fegyvert vetették be – Kijev rögtön visszavágott (vg.hu)
Rakétacsapás érte Ukrajnát: több mint egy tucat rakétát egy területre lőttek ki.
ápr. 9
7:54
Edukációs programot indít a Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Naszálytej Zrt. (Márkamonitor)
A védjegyes magyar termékek választásának fontosságára hívja fel a diákok figyelmét a Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Naszálytej Zrt. közös edukációs programja. A hazai áruk könnyű és egyértelmű azonosíthatóságát biztosító Magyar Termék védjegy témaköre 2024 őszétől szerepel az általános iskolai tantervben – a most induló ismeretterjesztő program
ápr. 9
7:57
Túlteljesített a Gránit Bank (Privátbankár)
2024 végén már több mint 226 ezer ügyfélszámlát vezetett a bank.
ápr. 9
8:00
Változik egy ledolgozós szombat 2026-ban - itt a dátum (HR Portál)
Jövőre négy négynapos és három háromnapos hosszúhétvégénk lesz.
ápr. 9
8:00
Fehér Ház: nem Pressman diktálta a korrupcióról szóló részt (Forbes)
A magyar kormány álláspontja szerint az amerikai dokumentumokban szereplő korrupciót Pressman diktálta, a Fehér Ház viszont mást mond. Mi történt? A Telex kérdést intézett a Fehér Házhoz, hogy megtudják, hogy az EU-s vámok indoklásában felhozott magyar korrupcióról szóló részt valóban David Pressman diktálta, ahogyan azt Szijjártó Péter külügyminis
ápr. 9
8:09
A furcsa Rogán-szabadalom, amiből tízmilliós kiegészítőkre is telik a házaspárnak (Telex)
Rogán Barbara luxuskiegészítői ismét ráirányították a figyelmet a miniszter vagyonosodására, nevezetes szabadalmaira. Ezek a nemzetközi szabadalmi szokások ismeretében meglepően sok pénzt hoznak a feltalálónak: ha az európai átlagot vesszük alapul, a hasznosító cégnek harmincszor akkorának kellene lennie ekkora díjazáshoz, mint amekkora valójában.
ápr. 9
8:09
A sorozat, ami bebizonyítja, van élet a jediken túl is – íme 10+1 ok, amiért érdemes megnézned az Andort (Digital Hungary)
Unod a jediket és a fénykardpárbajokat, esetleg azt sem tudod ki az a Darth Vader? Nem kell aggódnod, a Star Wars-univerzumot egészen más szemszögből bemutató Andor ugyanis önmagában teljesértékű élmény, fordulatokkal, akcióval és egy igazán emberi történettel. A Lucasfilm Emmy-jelölt thrillerének második, egyben utolsó évada április 23-tól látható
ápr. 9
8:12
Vámháború: új rendelettel csapott oda Trump a Sheinnek és a Temunak (Portfolio)
Donald Trump jelentősen megemelte a Kínából érkező alacsony értékű csomagok vámtételeit, ami különösen érzékenyen érintheti a Shein és Temu online kiskereskedőket - írta meg a CNBC.
ápr. 9
8:18
Újabb fejlesztések valósulnak meg a Hortobágyi Nemzeti Parkban (Alternatív Energia)
Magyarország természetvédelme ismét új lendületet kapott a Kehop Plusz Programtól, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 3,7 milliárd forintot fordíthat újabb fejlesztésekre.
ápr. 9
8:18
A kábítószer elleni fellépésről tárgyal a parlament (ProfitLine)
A kábítószer elleni fellépéssel kapcsolatos törvényjavaslatról tárgyal szerdán a parlament.

Keresés