Nem ajánlott halogatni a növénybiztosításra köttetett mezőgazdasági szerződések módosítását, akinek lehetősége van, az még március-áprilisban tegye meg - mondta el az Agrárszektornak Sebestyén Géza, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. mezőgazdasági szakértője. Kiemelte, ez azért is fontos, mert a biztosítók általában a május végét tartják záró hat
A tagországoknak egyeztetniük kell arról, hogyan helyezzék el Európát abban a helyzetben, amit a globális kereskedelmi rendszer paradigmaváltásaként lehetne leírni - jelentette ki az Európai Bizottság kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős biztosa Luxembourgban hétfőn. Maros Sefcovic a tagországok kereskedelmi ügyekért felelős minisztereine
A B2B marketing világa folyamatosan változik, így az ügynökségeknek és a cégeknek is alkalmazkodniuk kell a legújabb trendekhez, ha sikeresek akarnak maradni. A ContentPlus BBN Hungary 3 testvércégével 70 közép-kelet európai B2B marketing szakembert kérdezett meg, hogy mire érdemes odafigyelni. A megkérdezett marketing-szakértők szerint 2024-ben a
Elemzők szerint a Samsung Electronics kedden 21 százalékos csökkenést fog jelenteni az első negyedéves nyereségében, amit a mesterséges intelligenciához (AI) kapcsolódó chipek gyenge értékesítése és a szerződéses chipgyártási üzletág folyamatos veszteségei okoznak. A világ legnagyobb memóriagyártója – amely épp vezetőségi átalakuláson megy keresztü
Mindkét gyártó időt akar adni magának a stratégiák kidolgozására, miután Donald Trump 25 százalékos vámkivetésről döntött a nem amerikai autógyártók importjára. Mi történt? Az Audi átmenetileg vissza tartja az összes Mexikóban és más tengerentúli piacokon gyártott és az Egyesült Államok kikötőibe szállított járművet április 3. után – írja az automo
Az Audi visszatartja az április 2. után az Egyesült Államokba érkezett járműveit az újonnan bevezetett 25 százalékos autóipari vám miatt, miközben a meglévő készletei egyelőre biztosítják a folyamatos értékesítést.
A tagországoknak egyeztetniük kell arról, hogyan helyezzék el Európát abban a helyzetben, amit a globális kereskedelmi rendszer paradigmaváltásaként lehetne leírni - jelentette ki az Európai Bizottság kereskedelmi és gazdasági biztonságért felelős biztosa Luxembourgban hétfőn.
Rantos főtanácsnok szerint Magyarország megsértette az uniós jogot azzal, hogy megtagadta a Klubrádió 92,9 MHz-es frekvencia használatára vonatkozó szerződésének megújítását, és kizárta őt az említett frekvenciára vonatkozó pályázati eljárásból, olvasható az Európai Unió Bírósága C-92/23. számú ügyben kiadott sajtóközleményében.
Mindkét gyártó időt akar adni magának a stratégiák kidolgozására, miután Donald Trump 25 százalékos vámkivetésről döntött a nem amerikai autógyártók járműveire. Mi történt? Az Audi átmenetileg vissza tartja az összes Mexikóban és más tengerentúli piacokon gyártott és az Egyesült Államok kikötőibe szállított járművet április 3. után – írja az automo
2016-ban még nem volt elég élénk fantáziája a fideszes képviselőknek ahhoz, hogy elképzeljék, mi minden történhet a NER-ben az MNB-alapítványok vagyonával.
Európa legnagyobb kulturális fejlesztéseként a Liget Budapest olvasási mozgalmat indít, melynek keretében a Városliget újabb családbarát attrakcióval bővül: megérkezik a Bookline Lapozó a parkba!
Szokatlanul hideg időjárás sújtja Görögországot, ahol hétfőn borult égbolt, eső, viharok és egyes északi területeken havazás is tapasztalható. A Görög Meteorológiai Szolgálat szerint a hidegfront legalább két napig tart majd - közölte a Greek Reporter.
Ugyan a múlt héten A Nagy Duett nyerte meg a heti nézettségi versenyt, akkor letaszítva a hetek óta az első helyen tanyázó Hunyadit, most viszont a Hunyadi visszajött az élre. A legfrissebb heti 50-es toplistát közöljük.
A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás elkerülhetetlenné vált. Ezt segíti többek között a Közös Agrárpolitika keretében frissen megjelent „Agrár-erdészeti rendszerek telepítése, ápolása és fenntartása” című, Kap-Rd21-Rd22-1-25 kódszámú pályázati felhívás. Az április közepétől jövő márciusig benyújtható támogatások célja a termőföld védelme, a klímav
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn az acél- és fémipar képviselőivel egyeztetett az Egyesült Államok új vámintézkedéseinek uniós hatásairól. A megbeszélésen az iparági szereplők sürgették a brüsszeli védőintézkedések megerősítését, valamint a fémhulladék EU-n belüli megtartását szolgáló lépések kidolgozását. A résztvevők már e
Nincs újabb kitörés, folytatódik a védekezés a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az állategészségügyi operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón hétfőn Mosonmagyaróváron. A tárcavezető elmondta, hogy a betegséggel érintett négy telepből kettőben befejeződött a mentesítési munka, kettőben pedig
A Kínai Agykutató Intézet (CIBR) és az állami tulajdonú NeuCyber NeuroTech közös fejlesztésű agyimplantátuma, a Beinao No.1-t már három páciensbe ültették be, és az év végéig további tíz embernél tervezik a beavatkozást - jelentették be hétfőn Pekingben.
Az otthoni élet folyamatos változásban van, és ennek megfelelően az emberek otthoni igényei sem állandóak. Az IKEA ezt szem előtt tartva mutatja be a BÄSINGEN-t – egy befogadó tervezési elvekre épülő sorozatot. A hat termékből álló kínálat úgy készült, hogy a fürdőszobában és az otthon más helyiségeiben is kényelmet és támogatást nyújtson a lehető
Erős fagyokat hozott a ma reggel, a fagyzugokban -9, -8 fokig is lehűlt a levegő, de máshol sem voltak ritkák a -5 fok körüli értékek, melyet már sajnos a gyűmölcsfák is megéreztek. A Bükk-fennsíkon azonban ennél jóval mélyebbre zuhant a hőmérséklet: a Mohos-töbörben -22,6 fokot mért a Miskolci-Egyetem-Földrajz-Geoinformatika-Intézetének Dobos Andr
A legrégebbi megújított szerződés 16 éves, a legkisebb ingatlan mindössze 16 négyzetméteres volt az idei lakásbiztosítási kampányban a Groupama Biztosítónál.
Jelentős torlódások alakultak ki a magyar-osztrák határátkelőknél a ragadós száj- és körömfájás miatt bevezetett korlátozások következtében. A határon ingázók számára több órás várakozási idők és kilométeres sorok nehezítik a munkába jutást - írta a Telex.
Ha már április 7-e, az egészségügy világnapja: kampányban fogott össze a Laboratoire Gallia márka és a BETC Paris ügynökség, hogy a babák mellett az édesanyjuk is megkapják a szükséges figyelmet a szülés utáni időszakban.
A Használtautó.hu legfrissebb adatai alapján márciusban a portálon 23,8 százalékkal nőtt az érdeklődők száma az előző évi adatokhoz viszonyítva. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő oldal szakértője a kimagasló adatok lehetséges okait és részleteit vizsgálta.
Míg a magyar nem-lakossági szereplők nettó gázára jellemzően 6-11%-kal csökkent a tavalyi második félévben az első félévhez képest, addig a nettó áramáruk 7-24%-kal ugrott ugyanezen időszak alatt – vette észre a Portfolio a minap közzétett energiahivatali adatbázisban. A jelenség első ránézésre furcsa, de vannak mögötte logikus magyarázatok, és eze
Több mint 120 kilométer hosszú nagyfeszültségű távvezetéket épít a Dunántúlon az E.ON Hungária Csoport a Danube InGrid programjában - közölte a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatát üzemeltető vállalat hétfőn az MTI-vel.
Már kétmillión töltötték le a Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazását a telefonjukra - közölte a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn a Facebook-oldalán.
Idén második alkalommal adja át a Példakép Díjat a Nők Lapja szerkesztősége. A zsűriben többek között Kováts Adél, Steigervald Krisztián, Béres Alexandra és Pokorny Lia foglal helyet.
Háromnapos egyeztetésen vesz részt az Európai Parlament amerikai kapcsolatokért felelős delegációja Washingtonban, ahol a transzatlanti kapcsolatok erősítése mellett a kereskedelmi kapcsolatokról és minden bizonnyal Donald Trump amerikai elnök múlt heti vámintézkedéseiről is részletesen egyeztetnek majd.
Lassanként megszűnik a hideg, sarkvidéki eredetű levegő utánpótlása. Kezdetben csak lassabb enyhülés jön, hétvégétől viszont erős felmelegedés körvonalazódik. Ez azt jelenti, hogy az éjszakai fagyok addigra teljesen megszűnnek, a csúcshőmérséklet pedig egyre többfelé eléri a 20 fokot.
Gyakorlatilag mindent felborítottak az év eleji nagy lakossági állampapír-kifizetések a magyarok értékpapír-statisztikáinál: a bankbetétek rég nem látott szintre ugrottak, az állampapírok piaci állománya jelentősen beesett, miközben a DKJ-tartás egyéves csúcsot döntött. Mindeközben rekord összeggel, 2200 milliárd forintnyi részvényállománnyal vágta