2025. április 4. péntek

ápr. 4
8:39
Akár 10 százalékos kamatot is kaphatunk a bankbetétünkre (Privátbankár)
Bizonyos feltételekkel több magyarországi bank is kínál ilyet, miközben egyébként már 6 százalék alatt járnak a lekötött betétek kamatai.
ápr. 4
8:48
Számos ausztrál nyugdíjalapot ért kibertámadás (Adózóna)
Összehangolt kibertámadás érte a 4,2 ezer milliárd ausztrál dollár (2,66 ezer milliárd dollár) értékű ausztrál nyugdíjalap-ágazat több ezer tagját – közölte pénteken a kormány kiberbiztonsági koordinátora, tájékoztatott az MTI.
ápr. 4
8:48
40 milliárd forintos program indul - Kijöttek a részletek (Portfolio)
Az új pályázat biogáz és biometán előállító kapacitások építéséhez, meglévő kapacitások fejlesztéséhez kínál támogatást a hazai vállalatok számára - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. A Jedlik Ányos Energetikai Program felhívásának tervezete 2025. április 15-én délig véleményezhető. A teljes keretösszegből 18 milliárd forintot kis
ápr. 4
8:48
Trump körül arról suttognak, fontos ember távozhat a kormányból (ICT Global)
Elon Musk és Donald Trump együttműködése már az elejétől kezdve vegyes reakciókat váltott ki a közvéleményből. Most, arról szólnak a pletyák, hogy Elon Musk távozásra kényszerülhet jelenlegi kormányzati pozíciójából.
ápr. 4
8:54
A gödör alján ragadt a magyar ipar: brutális a visszaesés, nem látszik a kiút (Pénzcentrum)
2025 februárjában az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8,0%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3%-kal kisebb volt a 2025. januárinál.
ápr. 4
8:54
Sokkoló áremelkedés jöhet az iPhone-oknál a vámok miatt (Portfolio)
Donald Trump új vámtarifái jelentősen megnövelhetik az iPhone-ok árát, akár 30-40 százalékos áremelkedést is okozhatnak elemzők szerint - számolt be az Inside Retail.
ápr. 4
8:54
Még mindig nem tud felállni a magyar ipar (vg.hu)
A februári adatok szerint minden iparág kibocsátása csökkent.
ápr. 4
8:54
Mi történt éjjel a forinttal? Így áll péntek reggel (Haszon.hu)
Vegyesen mozgott péntek reggelre a forinta főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: gyengült az euró és a svájci frank ellenében, erősödött a dollárral szemben. Az eurót reggel hét órakor 403,61 forinton jegyezték, kissé magasabban az előző esti 403,33 forintnál. A dollár jegyzése 364,00 f
ápr. 4
8:56
Repülőrajt helyett lejtmenet: nagyon csúnyán kezdi az évet a magyar ipar (Portfolio)
A legfrissebb adatok szerint kitart a hazai ipar recessziója: februárban a termelés volumene 1,3 százalékkal alulmúlta az előző havit, éves összevetésben pedig már 8 százalékos a visszaesés.
ápr. 4
8:57
Tizennégy havi mélypontjára esett vissza a magyar gazdaság húzóágazata (Privátbankár)
A hazai ipar februári teljesítménye éves szinten 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – jelentette péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 4
9:00
Belenyúl a kormány a készpénzhasználat szabályaiba, ez majdnem minden vállalkozást érinteni fog (Portfolio)
Közzétett a kormány egy törvénytervezetet, amely alapján a vállalkozásoknak július 1-jétől kötelezően biztosítaniuk kell fogyasztóik számára a készpénzfizetés lehetőségét. Egyedül a határon átnyúló online tevékenységek mentesülhetnek ez alól. Szintén július 1-jétől megszűnhet az az eddigi előírás a falusi CSOK és a CSOK Plusz esetében, hogy a lakás
ápr. 4
9:00
Épp, hogy csak beköszöntött a tavasz, máris a biciklizésen és a kerti munkálatokon jár az eszünk (Digital Hungary)
Az elhúzódó rossz idő után végre megérkezett a tavasz: süt a nap és már egy pulcsi is elég, ha kimerészkedünk otthonról. Ennyi elég is volt Magyarországnak és a régió országainak, ugyanis megugrott az érdeklődés a biciklik és a kapcsolódó termékek iránt, emellett pedig az egyéb, a szabadban és a kertben használható eszközök kereslete is nőtt.
ápr. 4
9:00
Még nem késő: itt az idő felkészülni a Balaton-átúszásra! (Helló Sajtó!)
A hazai nyári sportprogramok elmaradhatatlan része a Balaton-átúszás, ami évente több mint tízezer embert mozgat meg. Bár elsőre ijesztőnek tűnhet az 5,2 kilométeres távot úszva megtenni, nem kell versenysportolónak lenni ahhoz, hogy teljesítsük. De milyen vízitapasztalat szükséges hozzá, mikor érdemes elkezdeni az edzést és egyáltalán hogyan állju
ápr. 4
9:02
Luxemburg és a 13 törpe blokkolja az EU nagy reformját (Portfolio)
Az EU-s tőkepiacok felügyeletének centralizálására irányuló javaslat megosztja Európát, ahol a nagy gazdaságok, mint Franciaország, erőteljesen támogatják a tervezetet, míg a pénzügyi szektorral rendelkező kisebb országok, mint Írország és Luxemburg, hevesen ellenzik. Az ellenállás központi oka, hogy ezek az országok a legtöbbet veszítenék lazább s
ápr. 4
9:03
Jó hír helyett rossz érkezett a magyar gazdaság húzóágazatáról (Menedzsment Fórum)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggeli közlése szerint a hazai ipar februári teljesítménye éves szinten 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez tizennégy havi mélypont.
ápr. 4
9:06
Óriási blama a magyar iskolákban, hibás volt a feladat a központi teszten: most akkor mi a helyes válasz? (Pénzcentrum)
Felcserélték Szlovákia és Szlovénia zászlóit az országos kompetenciamérés 11. évfolyamos informatika tesztjének egyik feladatában.
ápr. 4
9:06
Lakásbiztosítás: sikerrel zárult az új kampány, van még bőven teendő (vg.hu)
Egymillió új lakásbiztosítás született két év alatt, de a többség még mindig nem lépett.
ápr. 4
9:06
Idén többen váltanának munkahelyet (MMonline)
Jelenleg a hazai munkavállalók fele keres új munkahelyet, vagy nyitott új állás lehetőségére, de az egy évvel korábbihoz képest elhúzódik döntésük meghozatala, és jóval több időt is vesz igénybe egy üres pozíció betöltése. A mérlegelési szempontjaik közül a magasabb fizetés, a munkavégzés helye és az ideális munkarend szerepelnek az első három hely
ápr. 4
9:06
Súlyos a helyzet: lezárnak 21 határátkelőt az osztrák–magyar határon (Agrárszektor)
Bár Ausztria egyelőre még mentes a ragadós száj- és körömfájástól, ennek ellenére fokozza a járvány elleni óvintézkedéseket a magyar és a szlovák határon. A legfrissebb hírek szerint szombattól 23 átkelőt ideiglenesen lezárnak, ezek túlnyomó többségét az osztrák-magyar határon - írta meg az Infostart.
ápr. 4
9:09
Kijózanító adatok jöttek a magyar iparról (Infostart)
2025 februárjában az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. januárinál – jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
ápr. 4
9:09
417 oldalt raktak össze a britek arról, hogyan vágnának vissza az amerikai vámokért (Privátbankár)
Kilistázták azokat a termékeket, amelyekre megtorlóvámokat vethetnének ki.
ápr. 4
9:12
Egyre mélyebb gödörben a magyar ipar, rendkívül pocsékul indult az év (444.hu)
Legutóbb 2023 decemberében volt ennél rosszabb a magyar ipar teljesítménye, a friss adat még a pesszimista várakozásokat is alulmúlta.
ápr. 4
9:15
Szenved a magyar járműgyártás (Piac és Profit)
8,7 százalékkal visszaesett az ipari termelés.
ápr. 4
9:18
A Wall Street hatalmas veszteségekkel zárta a csütörtököt, mérséklődtek az olajárak (ProfitLine)
A Wall Street-i benchmarkok csütörtökön hatalmasat estek a vámbejelentések, illetve a kereskedelmi háború élesedésének hatására.
ápr. 4
9:18
Egyre mélyebbre ütik a forintot a vámháború sokkolta piacok (Portfolio)
Világszerte komoly pénz- és tőkepiaci mozgásokat váltottak ki a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámlépések, a részvénypiacok csütörtöki zuhanásával párhuzamosan a dollár viszont nem erősödött, hanem nagyot gyengült, főleg az euróval szemben. Ebben a környezetben a forint az euróhoz képest esni kezdett, míg a dollárral szemben szárnyal
ápr. 4
9:18
Újabb rossz adat Németországból: még mindig nem tér magához az ipar, stagnáltak a gyári megrendelések (vg.hu)
Az elemzők jelentősen mellélőttek, ugyanis növekedést vártak.
ápr. 4
9:18
Fogy a levegő a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjai körül (Forbes)
A kecskeméti egyetem kuratóriumának tagjai anyagi és büntetőjogi felelősséggel is tartoznak a 127,5 milliárd forintos Optima-kötvényvásárlás miatt. Mi történt? Lezsák Sándorék a vagyonukkal is fellelhetnek, amiért négy évvel ezelőtt megszavazták a 127,5 milliárd forintnyi kötvényvásárlást, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tárt fel részletesen – ír
ápr. 4
9:24
Könnyebben kaphatnak a jövőben felújítási támogatott hitelt egyes egyéni vállalkozók, őstermelők (Adózóna)
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján örülhetnek azok az átalányadózó egyéni vállalkozók, őstermelők, akik ki szeretnék használni az Otthonfelújítási támogatást és az ahhoz kapcsolódó támogatott kölcsönt – derül ki a Bankmonitor.hu összefoglalójából.
ápr. 4
9:24
Eltűnik egy szakma? - a mesterséges intelligencia írt nyomtatott napilapot (HR Portál)
A legfejlettebb technológiát az újságíró szakma legrégibb eszközével, a papírral párosította az Il Foglio című olasz napilap, amely a mesterséges intelligenciára bízta a nyomtatott kiadás megírását kísérletileg április 11-ig.
ápr. 4
9:24
Nem múlt el a vámveszély, megütötték az indiai gyógyszergyártókat (Portfolio)
Az indiai gyógyszergyártók részvényei jelentősen zuhantak, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy továbbra is napirenden van az amerikai gyógyszeripari vámok bevezetése - írta a Bloomberg.
ápr. 4
9:24
Erre még a pesszimisták sem számítottak a magyar ipari adatokban (Azenpenzem)
Az idén februárban a KSH friss statisztikája szerint az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. januárinál.
ápr. 4
9:24
Egyre több az adminisztrációs teendő, de a falugazdászok ott segítenek, ahol tudnak (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közel 700 falugazdász-tanácsadója idén is segíti majd a gazdálkodókat az egységes kérelmek beadásában.
ápr. 4
9:24
Ha Szerbiába készülsz, jobb, ha tudod: ez vár most rád a határon (Agrárszektor)
Fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be a ragadós száj- és körömfájás megjelenésének megakadályozása érdekében Szerbia. A szerb mezőgazdasági minisztérium közlése szerint fertőtlenítő pontokat állítottak fel a Röszke-Horgos határátkelőn a teher- és személygépjárművek számára.
ápr. 4
9:26
Egyetlen nap alatt 200 milliárd dollárt vesztettek a világ leggazdagabb emberei Trump vámbejelentése miatt (Portfolio)
A világ 500 leggazdagabb emberének együttes vagyona 208 milliárd dollárral csökkent egyetlen nap alatt, miután a Donald Trump által bejelentett széles körű vámintézkedések globális piaci zuhanást okoztak - írta a Bloomberg.
ápr. 4
9:28
Ursula von der Leyen diplomáciai offenzívába kezdett Putyin hátországában (Portfolio)
Az Európai Unió és Közép-Ázsia első csúcstalálkozójára készülnek Szamarkandban, ahol az EU és Üzbegisztán között megerősített partnerségi és együttműködési megállapodás aláírását is bejelentették. A Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen sorra járja az összes kontinenst új partnerkapcsolatok kialakításáért, hogy ezzel tudja pótolni a vámok miatt re
ápr. 4
9:30
Ütik a forintot, már 404 felett az euró (Portfolio)
Világszerte komoly pénz- és tőkepiaci mozgásokat váltottak ki a Donald Trump amerikai elnök által bejelentett vámlépések, a részvénypiacok csütörtöki zuhanásával párhuzamosan a dollár viszont nem erősödött, hanem nagyot gyengült, főleg az euróval szemben. Ebben a környezetben a forint az euróhoz képest esni kezdett, míg a dollárral szemben szárnyal
ápr. 4
9:30
Trump-vámok: történelmi összeomlás a tőzsdéken, lélektani határ alatt a 10 éves amerikai államkötvény hozama (vg.hu)
Az amerikai elnök által bejelentett vámok nyomán hatalmas mínuszokban zártak az amerikai és az ázsiai tőzsdeindexek.
ápr. 4
9:30
Donald Trump vámbejelentése Vlagyimir Putyinnak az olajár miatt fáj nagyon (Telex)
Donald Trump vámintézkedései egy eleve kínálattúlsúlyos helyzetben érték az olajpiacot. Az első reakció jelentős áresés volt.
ápr. 4
9:30
Tudomány nincs szabadság nélkül – Boda Zsolt politológus gondolatai a Nekem a tudomány+ című filmsorozatban (Helló Sajtó!)
A kisfilmből nem csupán az derül ki, hogy milyen feladatai vannak napjainkban a társadalomkutatóknak, hanem az is, hogy milyen sok területen tudnak segíteni kutatási eredményeikkel a döntéshozóknak.
ápr. 4
9:32
Olyan történt az orosz gázvezetékkel, amire még nem volt példa (Portfolio)
A Gazprom első alkalommal hajtott végre karbantartási munkálatokat a Kínába vezető Szibéria Ereje gázvezetéken a gázszállítás megszakítása nélkül, írja a Reuters.
ápr. 4
9:33
Védelem és kényelem egyetlen munkavédelmi cipőben (Piac és Profit)
A munkavédelem vailágában a lábvédelem kérdése sokkal összetettebb annál, mint hogy pusztán megfeleljünk a jogszabályi előírásoknak. Minden reggel, amikor elindulsz dolgozni, nem csupán a munkahelyedre mész, hanem a biztonságodért és a komfortérzetedért is tudatos döntést hozol. Egy jól megválasztott munkavédelmi cipő nemcsak a sérülések megelőzésé
ápr. 4
9:36
Innen már csak feljebb van a német gazdaságnak (Portfolio)
A német ipari megrendelések stagnáltak februárban, miközben a januári adatokat felfelé módosították, ami arra utal, hogy bár a német ipar elérhette a mélypontot, a kilábalás lassú lehet.
ápr. 4
9:36
Otthonában ütött rajta a főorvoson a rendőrség – így verte át a pácienseit (vg.hu)
A BRFK hálapénz elfogadása miatt indított nyomozást.
ápr. 4
9:42
Nincs megállás, tovább esnek a tőzsdék Trump vámjai miatt (Portfolio)
Tegnap nagyon csúnya esés alakult ki a világ tőzsdéin, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy a világ szinte összes országával szemben büntetővámokat vezet be. Amerikában a 2020-as koronavírus-válság óta nem volt ilyen meredek zuhanás, a kedélyeket az sem csillapította, hogy Trump azt mondta: minden jól alakul, a piacok hamarosan szá
ápr. 4
9:42
Trump pofonjától szédeleg még a forint, tovább ütik a magyar részvényeket (vg.hu)
Donald Trump vámjait nyögik továbbra is a piacok, az OTP mellett a forint is rosszul kezdte a napot.
ápr. 4
9:42
Mire jó egy konténerház-ingatlan bő egymillióért? (Agrárágazat)
A mezőgazdaság területén is egyre népszerűbbek a konténerházak, köszönhetően olcsóságuknak és sokoldalúságuknak.
ápr. 4
9:42
Szépségipar – Kreatív szakmák fiataloknak és karrierváltóknak (Szakmát Szerzek)
Ha érdekel a szépségipar és szeretnél ezen a területen elhelyezkedni, a szépészet ágazatban több izgalmas szakma közül is választhatsz. Ezek a képzések lehetőséget nyújtanak arra, hogy a kreativitásodat és az ügyességedet kamatoztasd, miközben mások megjelenését szebbé varázsolod. A szépségipar sosem alszik, mindig kell valaki, aki rendbe rakja a f
ápr. 4
9:44
Kibertámadás érte egy ország nyugdíjalapjait: több ezer jelszót lophattak el (Portfolio)
Összehangolt kibertámadás érte a 4200 milliárd ausztrál dollár (2660 milliárd dollár) értékű ausztrál nyugdíjalap-ágazat több ezer tagját – írja az MTI az ausztrál kormány kiberbiztonsági koordinátorára hivatkozva.
ápr. 4
9:44
Megduplázná eredményét a Waberer's, impozáns célokat tűzött ki a menedzsment (vg.hu)
Az árbevétel 1,7 milliárd euróra nőhet.
ápr. 4
9:45
Az éj leple alatt jó hírt kaptak a vállalkozók (Piac és Profit)
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján örülhetnek azok az átalányadózó egyéni vállalkozók, őstermelők, akik ki szeretnék használni az Otthonfelújítási támogatást és az ahhoz kapcsolódó támogatott kölcsönt.

Keresés