A monori vásár, vagy más néven monori kisállatbörze, Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb állatvására, amely 2025-ben is több alkalommal várja a látogatókat. Ha kíváncsi vagy, mikor lesz vásár, milyen a vásár dátum és vásár időpont, vagy hogy milyen állatokkal és termékekkel találkozhatsz, érdemes előre tájékozódni. A vásár Monor egyik ki
Fejlesztik a Dunakanyar aktív víziturizmusát, hét megállóhelyen korszerű, biztonságos, magas színvonalú infrastruktúrát, egyebek mellett csónakházakat hoznak létre a vízitúrázók számára, a projekt 1,1 milliárd forintos uniós támogatásból valósul meg a TOP Plusz programban - jelentették be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sajtótájékoztatóján csütörtökö
Sokan úgy képzelik el a karrierépítést, mint egy egyenes vonalú, folyamatosan felfelé ívelő pályát. Az igazság azonban az, hogy a legtöbb ember karrierje tele van fordulatokkal, kihívásokkal és néha visszalépésekkel is. Ez teljesen normális, sőt, gyakran ezek a változások azok, amelyek igazán előre visznek minket. Miért nem egyenes vonalú a karrier
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 727 700 forint volt, ami 11,0%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Világgazdaság+4KSH+4hvg.hu+4 A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 483 900 forintot tett ki, míg a kedvezménye
Bármennyire is finomak, vitamindúsak és tele vannak antioxidánsokkal, kalória- és cukortartalmuk nem a legalacsonyabb. Így ezt a 3 gyümölcsöt mindenképp csak módjával fogyaszd - főleg, ha fogyni szeretnél!
Tavasszal lehetőséged van magad egészségesre enni. Íme néhány tanács, hogyan lehet egészséges a szezonális táplálkozás. A stressz és az állandó sietség a legtöbbünk életének szerves része. Ebben az állandó lótás-futásan különösen nagy szerepe van annak, hogy odafigyeljünk az egészségünkre. A tavasz ideális időszak arra, hogy feltöltsük a testünk en
Új ügyvezető igazgató irányítja 2025. áprilisától a magyar tulajdonú, országos hálózattal rendelkező Praktiker barkácsáruházláncot. A most kinevezett Flórián László 27 éves tapasztalattal rendelkezik a kereskedelemben, ebből 11 évet a barkácspiacon töltött el különböző hazai és nemzetközi vezető pozíciókban. 2025. április 1-től Flórián László irány
A Molnak nemcsak a horvát állammal, de a tengeri olajat drágán szállító Janaf vezetéküzemeltetővel is terhelt a viszonya. Az INA viszont nem csak nyereséges lett, még egy hatalmas fejlesztést is bejelenthetett.
Az eddig csak kis léptékben alkalmazott módszer kiterjesztése óriási eredmény lenne, hiszen az előállítása során víz helyett szén-dioxidot kevernek a cementhez, vagyis a gyártás folyamata akár karbonsemlegessé is válhat. Ez
Megyénként, járműtípusonként és munkarendenként is jelentősen eltérnek a fuvarozásban elérhető fizetések, amelyek között akár kétszeres különbségek is lehetnek.
Miközben csapadékkal immár viszonylag jól állunk, és a talaj fölső egy méteres rétege is csaknem országszerte föltöltődött március végére, a tavaszi fagyok újabb károkat okozhatnak gyümölcsöseinkben a jövő héten. Vasárnapra érkezik hazánkba a sarkvidéki eredetű léghullám újabb hulláma. Szombatig még marad az enyhe idő, majd hidegfront érkez
A napokban benyújtották azt a törvényjavaslatot, amelynek alapján minden településen ATM-nek kell lennie. A jogszabálytervezet ugyanakkor az egy művelettel történő készpénzfelvételi limit nagyságát is megváltoztatja.
Kihívásokkal terhelt a hazai kis- és középvállalkozások helyzete. Az inflációs környezet, a nemzetközi versenytársak és a változó fogyasztói igények mind jelentősen megnehezítik a mindennapi működést. 2024-ben közel 11 ezerrel csökkent a működő társas vállalkozások száma Magyarországon*, ami 2,2%-os csökkenést jelent 2023-hoz képest. A számok egyér
Az osztrák Sunbooster GmbH bemutatta a Sunbooster Vertical nevű, kétoldalú, rugalmas napelemeket, amelyeket meglévő kerítésekre lehet telepíteni, és amelyek költséghatékony alternatívát kínálnak a hagyományos napelemes kerítésekkel szemben.
A Google a héten bejelentette, hogy a vállalati felhasználók mostantól végponttól végpontig titkosított (E2EE) e-mail üzeneteket küldhetnek a Gmail postafiókjaiba a szervezetükön belül.
Dr. Kiss Gerda állatorvos 12 ezer szarvasmarháért felel 6 megyében, így a ragadós száj- és körömfájás járvány ellen folyó harcnak mondhatni az élvonalában van. Vajon hogy látja ő a helyzetet?
A mesterséges intelligencia (MI) térnyerése megállíthatatlan. A Deloitte előrejelzése szerint az MI-re épülő megoldások a vállalatok által használt hagyományos alaprendszerek és vállalatirányítási rendszerek (ERP) szerepét is radikálisan átformálják a jövőben. A mesterséges intelligencia alapműködésbe ágyazásával a vállalatok javíthatják a hatékony
A magyar kormányfő úgy igyekszik eladni Donald Trumpot a magyar közvéleménynek, mint a világ megmentőjét, aki a jövő egyetlen lehetséges békegalambja. A madárka azonban igazán harcos jószágnak tűnik, olyannyira, hogy akár egy újabb világháborúig vezetheti az emberiséget. A kereskedelmi világháborút már elindította.
Kilőtt az ingatlanpiac az első negyedévben, azonban az áremelkedés annyira beindult, hogy március végére már visszavetette a belendülő keresletet. Egyre több a túlárazott lakás, a befektetők pedig a magas árakon már egyre kevésbé akarnak beszállni.
Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a napelemes rendszerek népszerűsége, köszönhetően a folyamatos technológiai fejlődésnek és a fenntarthatósági törekvéseknek. Azonban, ahogy egyre több eszköz csatlakozik az internethez, úgy válnak ezek a rendszerek is potenciális célpontokká a kiberbűnözők számára.
Tisztában vagyunk vele, hogy a digitális világ számos lehetőséget nyit meg előttünk. Azt is tudjuk, hogy a mesterséges intelligencia (AI) sok tekintetben a segítségünkre lehet mindennapi életünkben. Annak is tudatában vagyunk, hogy a digitális jártasság hiánya akár komoly hátrányt is jelenthet a munkaerőpiacon. Mindezek ellenére minden második megk
A Magyar PR Szövetség bejelentette a PR Excellence Hungary Award (PREXA) pályázat nevezési határidejének meghosszabbítását. A PR-szakembereknek mostantól legkésőbb 2025. április 23 -ig van lehetőségük arra, hogy nevezzenek a rangos díjra. A pályázatokat mostantól a rendes nevezési időszakban 2025. április 14-ig lehet benyújtani, a késői jelentkezés
A Faulhaber fém bolygókerekes hajtóműcsaládjának új tagjai a 14GPT és a 16GPT. A termékcsalád kompakt újdonságai nagy nyomatékot biztosítanak minimális térfogattal, így ideálisak az olyan, nagy követelményeket támasztó alkalmazásokhoz, ahol
Az agrárközgazdásszal a március 17-étől érvényes árrésstop apropóján beszélgetett a Klasszis Podcast legfrissebb adásában lapunk főszerkesztője, Csabai Károly. De szóba került a ragadós száj- és körömfájás, az uniós rekord hazai élelmiszerinfláció fő oka, a Magyar Péter által is szorgalmazott áfacsökkentés racionalitása, valamint az ukrán élelmisze
Július elsejével várhatóan életbe lép a kötelező e-számlázás az energiaszektorban. A vállalkozásoknak még három hónapjuk maradt felkészülni a számlák szabályos befogadására. „Ahhoz, hogy zökkenőmentesen beépülhessen a cég működési gyakorlatába az elektronikus számlabefogadás és kibocsájtás, rendszerszinten kell átgondolni a folyamatokat: egészen az
A nyugat abban bízik, hogy Oroszország belezuhanhat egy olyan stagnálási időszakba, amely a Szovjetunió létének utolsó éveit jellemezte. Moszkva azonban minden bizonnyal tanult a hibákból és az orosz gazdaság új irányok felé is nyit – a hadiipartól függetlenül is.
Az Európai Unió munkanélküliségi rátája 5,7% volt 2025 februárjában, ami csökkenés a 2025. januári 5,8%-hoz és a 2024. februári 6,1%-hoz képest. Az adatokat az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala tette közzé. Az EU munkanélküliségi rátája továbbra is alacsonyabb (5,7%), mint az euróövezeté (6,1%).
Ukrán katonák beszéltek a német Bildnek arról, milyen most a helyzet a frontvonalon. Állításuk szerint Oroszország lendülete megtört, páncélos rohamok helyett gyalogos betörésekkel próbálkoznak – egyre kevesebb sikerrel. Trump, támogatás, győzelmi esély – de mit mutat a valóság? Az elmúlt hónapokban sokan találgatták, hogy Donald Trump kiszámíthata
A SpaceX a hét elején négy "civilből" álló legénységet indított útnak, hogy a Földet - pólustól pólusig - olyan újszerű pályán kerülje meg, amelyen ember még nem járt.
Noha Magyarországon az elmúlt évtizedekben visszaesett a burgonya termőterülete és termésmennyisége, most mintha megfordulni látszana ez a trend: 2025-ben 300-400 hektárral nagyobb területen ültethetnek burgonyát a magyar termelők, mint egy évvel korábban. A korai vetésű fajtákat még sikerült időben a földbe juttatni, a kései vetésűek ültetése azon
Az utolsó pillanatokban egy kriptós érdeklődő is jelezte, hogy megvásárolná a TikTok amerikai szárnyát. Az ország egyik legnépszerűbb közösségi platformjáért az OnlyFans alapítója, Tim Stokely és a HBAR Alapítvány közös ajánlatot tett, röviddel a törvényben megszabott határidő lejárta előtt. A TikTok sorsa április 5-én dőlhet el az Egyesült Államok
A bankok sorra jelennek meg azokkal a kombi befektetési ajánlataikkal, amelyekben a betéti részre 8-10 százalékos kamatot is fizetnek, ha az ügyfél a többi pénzből befektetési jegyet vásárol.
A metélőhagyma vagy hétköznapi nevén snidling termesztése pofonegyszerű. Kora tavasztól ellát minket friss zölddel, védi a konyhakertet, sőt a díszkertben is szépen mutat. Minden kertben ott a helye!
Nyílt levélben fordultak a futárok képviselői a döntéshozókhoz és a médiához, amelyben csökkenő bevételeikre és romló munkakörülményeikre hívják fel a figyelmet. A levél írói szerint az elmúlt két évben folyamatosan csökkentek a címpénzek és a távolsági díjak, miközben az infláció és a munkavégzés költségei (üzemanyag, adók, járulékok) jel
Leminősítette Kínát a Fitch Ratings, mindenekelőtt azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy a továbbiakban is folyamatosan gyengül a kínai közfinanszírozási helyzet, és emiatt gyors ütemben emelkedik az államadósságteher.
Fontos határidő közeledik: a négymilliónál is több belföldi gépjármű adóját április 15-éig kell befizetni. Összefoglaltuk, hogy ki, mi után kötelezett erre az adóra, továbbá, hogy milyen mentességek és kedvezmények érvényesíthetők.
Mintegy 16 ezer kilométer távvezeték, 200 nagyfeszültségű kapcsolóberendezés és 50 generátoregység is alkotja a német vasúttársaság villamosenergiarendszerét. Ezt a kiterjedt rendszert korszerűsíti most a vonatok, vasúti létesítmények és ingatlanok energiaellátásáért