A kisvállalkozói kedvezmény érvényesítésének lehetőségéről az szja-törvény rendelkezik. E kedvezménnyel azok az egyéni vállalkozók élhetnek, akik e törvény hatálya alatt a vállalkozói személyi jövedelemadó megállapítására vonatkozó rendelkezések szerint határozzák meg a jövedelmüket, egyszerűbben fogalmazva, akik a bevételükkel szemben a költségeik
A Magyar Mozi TV honlapján már elérhető az interjúsorozat, amelyben Udvaros Dorottyától Koltai Lajosig, Cserhalmi Györgytől Békés Italáig, Szabó Istvántól Molnár Piroskáig, Bereményi Gézától Huszti Péterig csaknem mindenki megszólal, aki fontos szerepet játszott az elmúlt évtizedek magyar filmművészetében.
Franciaországban arra szólítják fel honfitársaikat, hogy ne vásároljanak amerikai terméket, így tiltakoznak Donald Trump kereskedelmi vámjaival szemben. A #BoycottUSA címke többek között a Coca-Cola, a McDonald's, a Tesla és a Starbucks termékekre is vonatkozik.
Március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából a Nemzetgazdasági Minisztérium ünnepségén a Magyar Arany Érdemkeresztet vehette át Stefanich Éva, a Kavosz Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Az AutoWallis igazgatósága azt javasolja a részvényeseknek, hogy a vállalat növekedési stratégiájának támogatása érdekében a 2024-es nyereség osztalékfizetés helyett kerüljön eredménytartalékba - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön megjelent előterjesztésében.
A számvevőszék szerint a volt jegybankelnök meggondolatlanul, valószínűleg "a jelentés pontos ismeretének hiányában" illette negatív jelzőkkel az ÁSZ-t.
Hogyan alkalmazkodnak a különböző fajok a felszálló légáramlatokhoz, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki belőlük? Egy nemzetközi kutatócsoport feltárta e légi mesterség szabályait, megmutatva, hogy a madarak hogyan optimalizálják repülésüket morfológiai jellemzőik és a környezeti feltételek alapján.
A hazai földgáz-, geotermikus energia és biogáz-kitermelés is érdemben nőtt az elmúlt években, és az energiapolitikai tervek alapján ez a tendencia várhatóan a következőkben is folytatódik. Ez főleg az orosz eredetű gázimport lehető legnagyobb mértékű kiváltása miatt lenne fontos, ami elengedhetetlen Magyarország energiafüggőségének csökkentéséhez
Már csak néhány nap, és jövő kedden, április 8-án megrendezzük a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 című konferenciát, amelynek második szekciója az energiamenedzsment rendszerekkel, és az energiahatékonysággal foglalkozik. Sőt, egy unikális panelbeszélgetés keretében elsőként mondja el a nagy változások okait, céljait és részleteit Gondol
Az autóipar mellett az olasz agrártermékek, többek között a prosecco bor és a parmezánsajt exportját veszélyezteti az Egyesült Államokban tervezett vámok bevezetése a Confagricoltura mezőgazdasági szervezet adatai szerint.
A kormány arról döntött, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-vel. Az erről szóló határozat ma már meg is jelent a Magyar Közlönyben. Gulyás Gergely azt mondta: a kormány a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően kezdeményezi. A Nemzet
A magyar e-kereskedelmi szereplők megszokták a langyos vizet, a nagyok pedig elképesztő rugalmasságot kínálnak, ami vonzó a fogyasztók számára. A webshop logisztika ezért folyamatos fejlődési kényszerben van, de ugyanez igaz a hagyományos kiskereskedelemre is, ahol tovább nő a szállítások optimalizációs nyomása. A Portfolio Retail Day 2025 kerekasz
A vámháború tombolása miatt is visszafogottabb volt a vételi érdeklődés a mai 3 magyar államkötvény aukción, de ezzel együtt is a meghirdetett 60 milliárdnál jóval több, összesen 93 milliárd forintnyi papírt adott el az Államadósságkezelő Központ, a tegnapi referenciahozamokhoz és az előző kibocsátásokhoz képest képest érdemben csökkenő átlaghozamo
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és társszövetségei, illetve partnerei 2025. március 27-én közös sajtónyilvános konferencia keretében mutatták be az MRSZ 2024-es média- és kommunikációs piac költéseit felmérő számait. A rendezvényszektor vállalati eseménymarketing piacának árbevétele 2024-ben 78,4 milliárd forint volt és 4,3 százalékos növekedést mu
A magyar PR-szakemberek kétharmada napi szinten használ mesterségesintelligencia-rendszereket, de a munkahelyén nincs vonatkozó szabályozás, és az AI-képzéseket is inkább csak tervezik. A Magyar Public Relations Szövetség első alkalommal mérte fel a hazai PR-szakma mesterséges intelligenciával kapcsolatos attitűdjeit és gyakorlatát. Tízből hat szak
Májusban rendezi meg a Portfolio Csoport Agrofood és Agrofuture elnevezésű konferenciáit, amelyek hiánypótló rendezvényeknek számítanak a hazai agrárgazdaságban. A május 20-i Agrofood az élelmiszeripari vállalkozásokat érintő legfontosabb témákat, a május 21-i Agrofuture pedig az agrárium legaktuálisabb fenntarthatósági és innovációs kérdéseit tűzi
A vámtarifák bejelentése előtt általános 0,7-0,8 százalékos emelkedést mutattak az olajárak. Ezt tették annak ellenére is, hogy az amerikai készletek a várt 0,5 millió hordó csökkenéssel szemben 6,2 millió hordóval növekedtek a múlt héten, 439,8 millió hordóra. Ugyan a benzin készletek 1,6 millió hordóval csökkentek (várt 1,5 millió hordós csökkené
Az IBM és a Tokyo Electron Limited (TEL) bejelentette, hogy meghosszabbították a fejlett félvezető technológiák közös kutatására és fejlesztésére vonatkozó megállapodásukat. Az új, öt évre szóló megállapodás a generatív mesterséges intelligencia korszakát meghajtó következő generációs félvezetőcsomópontok és architektúrák technológiájának folyamato
A tavalyi 47 százalékhoz képest, idén a megkérdezettek 58 százaléka véli úgy, hogy a következő 1 évben rosszabb lesz az ország gazdasági kilátása, mint az elmúlt esztendőben. Igaz, tavalyelőtt ez az arány 75 százalék volt. 42 százalék szerint ugyanolyan lesz jövőre, mint most és a talán nem meglepő módon senki nem válaszolta azt, hogy jobb évre szá
A Jedlik Ányos energetikai programon belül 40 milliárd forintos biogáz- és biometán-előállítást támogató programot indít a kormány "a szuverenitás és a magabírás jegyében" - jelentette be az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Miskolcon.
A Fortune elemzése szerint az Elon Musk által vezetett Department of Government Efficiency (DOGE) több mint 120 szerződést mondott fel a Deloitte tanácsadó céggel, ami kétszer annyi, mint bármely más tanácsadó vállalat esetében. A felmondott szerződések értéke meghaladja az 1 milliárd dollárt - írja a lap.
„A mi kutatásaink olyan területekre koncentrálnak, amelyek nincsenek messze az alkalmazástól, vagy egészen közel állnak hozzá. Ilyen a nanotechnológia, a kvantumtechnológia, az optika, a kvantumoptika, a statisztikus fizika, a kvantumstatisztikus fizika, a számítógépes adatelemzés vagy az adattudomány” – fogalmazott Zaránd Gergely. A BME Kvantuminf
Március 31-én lejárt a kötelező kamarai hozzájárulás befizetésének határideje, amely évente 5000 forintot jelent a vállalkozások számára. Azok, akik elmulasztották a fizetést, számíthatnak arra, hogy a kamara és a NAV együttműködésével a tartozást adó módjára behajtják, ami pluszköltségekkel járhat. Bár bírságot nem szabnak ki, az eljárás végrehajt
Megfigyelési övezeteket jelöltek ki az ausztriai Burgenland hatóságai az újabb magyarországi száj- és körömfájásos esetek miatt az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében.
Az amerikaiak több pénzt veszítenek csalások miatt, mint valaha. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) becslése szerint 2024-ben az amerikaiak 12,5 milliárd dollárt veszítettek csalási programok miatt, ami 2,5 milliárd dollárral több, mint az előző évben.
Ma esti vendégeink Novák Péter elnök és Gulyás János alelnök a Magyar Reklámszövetségtől, témánk a március 27-én bemutatott média- és kommunikációs torta. A Magyar Reklámszövetség és szakmai partnerei idén is összegyűjtötték a kommunikációs szakma fő számait és trendjeit. A 2024. évi média- és a kommunikációs tortát március 27-én egy minikonfe