Április 25-én jön az OTP közgyűlése, ahol a részvényesek többek között a tavalyi eredmény után fizetendő osztalékról is szavaznak majd. Mutatjuk a részleteket.
A Big Agency Tasting rendezvénysorozat azt mutatja, hogy itthon igenis van igény a kreatív szakma utánpótlásának gondozására és motiválására. A márciusi eseményen a Publicis Group Hungary munkatársai, Jedlicska Márton Executive Creative Director és Majosi Judy Chief Business Officer is előadott és rapid randizott a fiatalokkal. Őket és Polgár Zsuzs
Teljesen felbolygatta a piacokat Donald Trump bejelentése, ami arra utal, hogy a beharangozott büntető intézkedéseket még nem árazta be teljesen a piac. A bizonytalanság továbbra is fennáll, így a vámok emelése nyomán a klasszikus menekülő eszközöket érdemes figyelemmel kísérni.
6,2 milliárd forintnak megfelelő svájci frankot keresett tavaly a legjobban fizetett európai bankár, Sergio Ermotti, az UBS első embere. Az UBS vezérigazgatója, Sergio Ermotti volt tavaly a legjobban fizetett bankvezér Európában 15,6 millió eurónak megfelelő svájci frankos éves javadalmazással. Mögötte a második az UniCredit-vezér, Andrea
A régió olaj- és gázcégei az elmúlt hetekben jelentették be, hogy mekkora osztalékot fizetnek ki a 2024-es év után. Ezeknél a vállalatoknál az osztalék az egyik fő jövedelemforrás a részvényesek számára, mivel jelentős növekedési potenciál nincs a részvényekben (ez alól a két román cég kivétel a Neptun Deep tengeri gázmező feltárása miatt).
Az olajárak jelentős csökkenést mutattak Donald Trump amerikai elnök új vámintézkedéseinek bejelentését követően, mivel a befektetők attól tartanak, hogy a kialakuló kereskedelmi háború visszavetheti a gazdasági növekedést és az üzemanyag-keresletet.
Az Év Magyar Autója versenyben a zsűri kiválasztja azt a PR-szakembert, aki egész éves szakmai tevékenységével kimagaslik a mezőnyből, illetve a versenyben nevező importőr, márka, autógyártó képviseletében a leginkább segíti a zsűri munkáját. A szakmai testület egyhangúan Horváth Bencének (Renault, Dacia, Alpine) ítélte oda az Év Autós PR-szakember
A közös hálózat 11 000 töltőpontból és 1700 töltőállomásból áll majd, és összesen 25 európai országban lesz elérhető. Mi történik? Európa négy vezető elektromosautó-töltő cége – az Atlante, az Ionity, a Fastned és az Electra – új szövetséget hozott létre Spark Alliance néven – írja a hvg.hu. A céljuk, hogy összehangolják és megosszák töltőhálózatai
A Snapchat a Wendy’s gyorsétteremlánccal együttműködve tesztelte legújabb hirdetési formátumát, a Sponsored Snaps-et. Az innovatív reklámtípus egyetlen nap alatt több mint 52 millió megjelenést ért el az Egyesült Államokban, ezzel a legnagyobb egyedi elérésű hirdetési termékké vált a platformon.
2025 márciusában 44 földrengést regisztráltak Magyarországon és szűkebb környezetében – derült ki a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium Facebook-posztjából.
A tajvani kormány közleményében észszerűtlennek nevezte az Egyesült Államok által Tajvan termékeire kivetett 32 százalékos vámot, és közölte: Tajpej tárgyalásokat kezdeményez Washingtonnal az intézkedés felülvizsgálata érdekében.
Az Egyesült Államokban újabb mérföldkőhöz érkezett a stablecoinok szabályozása: a Képviselőház pénzügyi szolgáltatásokért felelős bizottsága (House Financial Services Committee) 32 igen és 17 nem szavazattal elfogadta a STABLE Act néven ismert törvénytervezetet. Mit tartalmaz a STABLE Act? A törvény hivatalos neve: Stablecoin Transparency and Accou
Idén februárban 120,33 milliárd forint volt az újonnan kötött lakáshitelek szerződéses összege, ami 4,57 milliárd forinttal maradt el a januári kihelyezéstől - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A visszaesés ellenére ez egy nagyon szép eredménynek számít, elvégre még a tavalyi, lakáshitelezési szempontból rekorderedményt p
Budapest kürtőskalácsa olyan, mint maga a főváros: sokszínű, zöld, bulis, nagyvilági. A kürtőskalács reneszánszát éli a turisták körében, de a készítők szerint most új szintre lép a minőség. Ez a kürtőskalács elsősorban a budapestieknek készül, és április 5-én a Szent István Bazilikánál bárki megkóstolhatja a különleges desszertet.
Elindult az Emirates Courier Express a vállalati ügyfeleknek, a tesztév során az átlagos kézbesítési idő kevesebb mint 48 óra volt. Mi történik? Közel négy évtizedes szállítmányozási tapasztalatára építve az Emirates elindította az Emirates Courier Express csomagküldő szolgáltatását – közölte a cég a Forbes.hu-val. Hogyan és kiknek? A világ legnagy
A globális telekommunikációs szektor bevétele 4,3 százalékkal nőtt 2023-ban, elérve az 1,1 billió Usd-t, de továbbra sincs könnyű helyzetben annak ellenére, hogy az 5G-előfizetések várhatóan megnégyszereződnek 2028-ra – derül ki a PwC Global Telecom Outlook felméréséből. Ahogy a világ egyre inkább digitális platformokra támaszkodik, a mesterséges i
Enyhén csökkent az amerikai jelzáloghitel-kamat március végére, ugyanakkor a hiteligénylések és a refinanszírozási kérelmek száma tovább mérséklődött – derült ki az MBA legfrissebb jelentéséből. Bár a vásárlási aktivitás éves összevetésben élénkülést mutat, a kamatkörnyezet és a piaci bizonytalanság továbbra is visszafogja a lendületet. Mire készül
Vegyesen mozgott csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben. Az euró árfolyama 400 forint fölé kúszott, míg a dollárral szemben erősödött a magyar fizetőeszköz. A globális piacokat az amerikai vámintézkedések borzolhatják, de a forint eddig jól tartja magát. Meg tudja-e őrizni a stabilitást a hazai fizetőeszköz? A nemzetközi devizapiacon
Az Európai Parlament kereskedelmi bizottsága csütörtök reggel formálisan sajtótájékoztatóban közölte, milyen lépések várhatóak a következő napokban, amikkel választ adnak Donald Trump amerikai elnök súlyos, és helyenként illegálisnak nevezett vámintézkedéseire. Az EU még nem süti el a "kereskedelmi rakétavetőjét", de rövidesen érkezik az első vámhu
Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, a kormány csütörtökön kezdeményezi.
Dél-Balatoni Vízi Kör néven hat állomásból álló kishajós megállópont-hálózatot építenek ki a Balaton déli partján 250 millió forintos támogatásból. A fejlesztések egy része nyárra, a teljes projekt az év végéig valósul meg – tájékoztatott Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője.
A Nike, az Adidas és a Puma részvényárfolyama is meredeken esik, miután Donald Trump magas vámokat vetett ki többek között Vietnamra, Indonéziára és Kínára, a sportruházati vállalatok kulcsfontosságú beszerzési piacaira.
Az amerikai vámintézkedések várhatóan 0,3–0,4 százalékponttal rontják az euróövezet GDP-növekedését az első évben – nyilatkozta a Bloombergnek Jannis Sztournaras, az EKB Kormányzótanácsának tagja, a Görög Nemzeti Bank elnöke. Várhatóan újra kamatot vág így az uniós jegybank.
Extra forrásokra lenne szüksége az állami és a magánegészségügynek is, de mindkét szektor komoly problémákkal küzd – egyebek mellett erről beszéltek szakemberek a Klasszis Média Egészséggazdaság Menedzser Egészség című konferenciáján.
Tokió felszólította Washingtont az intézkedések visszavonására - közölte a japán kormányszóvivő. Hajasi Mosimasza "rendkívül sajnálatosnak" nevezte a Donald Trump amerikai elnök által az amerikai importra kivetett új általános vámokat.
Donald Trump a vártnál magasabb új terheket jelentett be tegnap este. Az USA minimum 10 százalékos vámot vet ki az országba minden importált árura április 5-től, de mintegy 60 ország esetén a tarifa ennél is magasabb lesz.
2024-ben 11 százalékkal mérsékelte a saját működéséből származó kibocsátásait a Velux Cégcsoport – ez összesen 60 százalékos csökkenést jelent 2020-hoz képest. Az elmúlt évben fókuszba került a biodiverzitás és a körforgásos gazdálkodás kérdése is, új kezdeményezéseket indítva mindkét területen - írja a cég a közleményében.
A sztálini-rákosi iskola brutális rendszeréről, 500 évvel a mohácsi tragédia után feltárt tömegsírok antropológiai vizsgálatáról, a felvidéki magyarság anyaországhoz való visszatérésének meghiúsulásáról és Boban Marković sikerhez vezető útjáról készül dokumentumfilm az NFI gyártási támogatásával. Ezek mellett még Bárány Dániel groteszk animációja i
Április 25-én tartja éves rendes közgyűlését a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis, melyen a 2024-es nyereség eredménytartalékban tartásáról dönthetnek a társaság részvényesei, annak érdekében, hogy azzal is támogassák a társaság dinamikus növekedési stratégiájának megvalósítását.
Drágább kávézásokra készülhetnek az amerikaiak, miután Donald Trump elnök átfogó vámemelési intézkedései magas vámterheket rónak az egyik legnagyobb beszállítóra, Vietnámra - közölte a Bloomberg.
Rendkívül sajnálatosnak nevezte a Donald Trump amerikai elnök által az amerikai importra kivetett új általános vámokat Hajasi Mosimasza japán kormányszóvivő, hozzátéve, hogy a tokiói kormány felszólította Washingtont az intézkedések visszavonására.
Gyakran szokták mondani a szakértők, hogy Magyarországot az adottságai alapján agrárországnak tekinthetjük, melynek egyik oka az, hogy területének több mint fele mezőgazdasági terület. Az is sokszor elhangzik, hogy például a kukoricából, legalábbis a jobb években, akár kétszer annyit állítunk elő, mint amennyi a belső szükséglet, így bőven jut expo
2025 első negyedévének egyik legjobban teljesítő eszközeként az arany ára rekordmagasságra ugrott a globális kereskedelmi bizonytalanság és inflációs várakozások miatt.
Mától hatályos az emelt amerikai vámok többsége. Az amerikai elnök azt mondta, még kedvesek is voltak, mert az új vámjaik a kereskedelmi partnerek vámjainak mintegy felét teszik ki. De a Trump-kabinet máshogy számolja a vámokat, írja a hvg.hu.
Ha bármelyik HR-es vagy toborzási véleményvezér rosszat mond a munkába/irodába való visszatérésről, akkor valószínűleg már egy évtizede nem dolgozott ténylegesen irodában. Fogalmuk sincs, miről beszélnek, és valószínűleg már rég kiépítették a szakmai kapcsolati hálójukat. Számukra az RTW (return to work) csak egy HR-es fogás, amivel sok lájkot zseb
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa jövő héten rendkívüli ülést tart a Trump-féle vámintézkedések gazdasági hatásainak megvitatására. Az új amerikai vámpolitika jelentősen érintheti a román exportot, különösen az elektronikai, az acél- és alumíniumtermékeknél, valamint az autóipari szektorban - jelentette a Romania Journal.