A nitrogén nagy szerepet játszik az ipari alkalmazásokban, széles körben használják, többek között az olaj- és gázfeldolgozásban, az élelmiszer- és italcsomagolásban, a vegyiparban, a gyógyszeriparban, a lézervágásban és a szennyvízkezelésben. Ezért a víz, a villamos energia, a gáz és a sűrített levegő mellett gyakran az ötödik közműként is emleget
A Warner Bros. legújabb horrorfilmje, a Bűnösök meglepő lendülettel tarolja le a mozikat világszerte. A vámpíros-horror kosztümös alkotás a második héten is rekordokat dönt, minden előzetes várakozást felülmúlva.
A hazai lakosság által kedvelt dísznövények között a különböző rózsafajok kártevőinek és kórokozóinak sora is meglehetősen hosszú. A Rosaceae családba tartozó növényekhez kötődő szinte valamennyi károsító és kórokozó szereti megkóstolni a rózsát, amelynek következményei (lévén dísznövény a préda szervezet) meglehetősen rossz hatásúak a rózsa termes
Egy gyárakat célzó támadás leállíthatja a termelést, kiszivárogtathat üzleti titkokat, sőt, akár egy teljes üzemet is szabotálhat. A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével a Balasys IT Zrt. korábban kifejlesztett egy mesterséges intelligenciával támogatott védelmi eszközt, mostani pályázati projektjükben pedig a rendszer továbbfejlesztésén dolgoz
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró reggel 7 órakor 404,20 forinton állt az előző esti 404,44 forint után. A dollár árfolyama 355,29 forintról 355,14 forintra gyengült, míg a svájci frank 430,42 forintról 430,96 forintra drágul
Az Európai Unió egyre több fronton kényszerül védekezni a kereskedelemben az amerikai protekcionizmus, a belső megosztottság és a globális deglobalizációs trendek közepette. Donald Trump amerikai elnök újabb vámháborúja, valamint a megakadt szabadkereskedelmi tárgyalások próbára teszik Brüsszel stratégiai rugalmasságát. Ursula von der Leyen célja a
A Mezőkövesdi Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a méhek nyúlós költésrothadása betegség megállapítása miatt zárlatot rendelt el 2025.04.24-től visszavonásig. A zárlat ideje alatt tilos többek között a községek közigazgatási területéről méhcsaládokat, méhészeti felszereléseket, valamint odafogékony méhcsaládokat
Az IBM 150 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a következő öt évben, többek között kvantumszámítógépek gyártására szolgáló létesítményekbe.
A német fogyasztói hangulat tovább javult májusra, mivel az új kormány megalakulásának kilátása megnyugtatta a háztartásokat, ellensúlyozva az importvámok körüli feszültségek okozta bizonytalanságot – derül ki a GfK friss felméréséből a Reuters beszámolója szerint.
De Nagy Márton is csak apró emelkedésre számít. Mi történt? Holnap teszi közzé az első negyedéves GDP-növekedési jelentését a Központi Statisztikai Hivatal, a Portfolio által megkérdezett elemzők szerint a növekedés még a 2024 végi szerény lendületet is alulmúlhatja. A konszenzus szerint a magyar gazdaság első negyedévi teljesítménye mindössze 0,3
Mérsékelt emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet ma Ázsiában vegyes mozgások követtek. Ami az európai tőzsdéket illeti, az előjelek alapján itt is iránykereséssel indulhat a nap, miután a Stoxx 600 indexnek sikerült év elejéhez képest újra pluszba kerülnie a vámháború miatti nagy esés után. A befektetők a vállalati gyorsjelentésekr
A kínai exportőrök 2012 és 2024 között növelték piaci részesedésüket a német gyártók legfontosabb termékcsoportjaiban. Németországon kívül a többi EU-tagállamban a német import értéke a gépjárműgyártásban 33 százalékról 29 százalékra csökkent. Ugyanebben az időszakban a Kínából származó import mintegy 1 százalékról 4 százalékra nőtt.
A magyar és a szlovák kormány közötti, határon átnyúló sürgősségi egészségügyi együttműködésről szóló keretmegállapodás kidolgozásával bízta meg a belügyminisztert, illetve a külgazdasági és külügyminisztert Orbán Viktor miniszterelnök – derül ki a Magyar Közlöny 50. számában közzétett 32/2025. számú miniszterelnöki határozatból.
2024-ben 75 ember indult el úgy reggel munkába, hogy már soha nem tért haza a családjához, mert elhunyt munkahelyi balesetben. A Munkahelyi biztonság idei világnapján biztosan nincs mire büszkének lennünk, amikor egy év alatt 20%-kal nőtt a halálos munkahelyi balesetek száma - mutat rá a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (M
A piacvezető sportszerkereskedő márka 86,2 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta a 2024-es évet Magyarországon, ami az azt megelőző évhez képest 6%-os növekedést jelent. A pénzügyi eredményeken túl a tavalyi év sok szempontból a növekedés és a változás éve volt a Decathlon életében. A megújult globális márkaidentitás szerint tavasszal hazánkba
Húsz százalékkal emelkedett a halálos munkabalesetek száma, 2024-ben 75 ember vesztette életét, ami 13-mal több, mint 2023-ban. Hatékony megelőzési tervre lenne szükség, ám a kormány ezen a téren rossz irányba tart – hívta fel a figyelmet a Magyar Szakszervezeti Szövetség.
A Commerzbank bevezeti Ava nevű mesterséges intelligencia avatárját, amely természetes nyelven kommunikál a bank magán- és kisvállalati ügyfeleivel, személyre szabott banki tanácsadást nyújtva - jelentette a Finextra. Erről a témáról is szó lesz május 27-ei Financial IT rendezvényünkön. Regisztráció itt!
Az elnök rájött, hogy az amerikai autógyártóknak is árt a jelenlegi rendszerrel. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök lépéseket tesz annak érdekében, hogy enyhítse az autóipari vámok hatását az amerikai gyártásra – írja a Reuters. Mindezt úgy, hogy csökkenti az Egyesült Államokban gyártott autókhoz felhasznált külföldi alkatrészekre kivetett egy
Változatlanul milliárdos nagyságrendű károkat okoznak a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések Magyarországon, még úgy is, hogy az okozott kár a múlt év utolsó negyedében már kissé csökkent 2023 azonos időszakához képest. A csalók erős aktivitására utalnak a CIB Bank friss felmérésének eredményei is: ezek sze
Létezik univerzális és biztonságos nitrogénpótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Erre alkalmas a Green Last Veg, amely többféle nitrogén-összetevőjének köszönhetően azonnali és hosszú távú támogatást biztosít a növények számára. Gyors segítség a kritikus fenofázisokban, valamint lassú feltáródással a felkészülés, feltöltődés idején.
A NAV újításának köszönhetően a lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges részeket a bevallásban – közölte Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke. De mennyien vallják be a lakáskiadásból szár
Egymásnak ellentmondó hírek érkeznek a vámháborúról; az amerikai elnök szerint jól haladnak a tárgyalások Kínával, Peking viszont láthatóan kivárásra játszik. A részvénypiac szintén kivár, viszont a dollár gyengült az euróval és a svájci frankkal szemben is, új csúcsra szökött fel az arany árfolyama.
Spanyolországban a tavalyinál 10-15%-kal több zöld spárgát várnak Granadában. Az ország termelésének 60%-át adó tartományban a szakmaközi szervezettség példaértékű.
2025 márciusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,1 millió vendég közel 2,7 millió vendégéjszakát töltött el. Az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét, valamint a hosszú hétvégéhez nem kapcsolódó március 15-i ünnepnap hatására a vendégek száma 1,1, a vendégéjszakáké 5,9 százalékkal elmaradt az egy é
Az egy évvel korábbit 39%-kal meghaladó, 2,012 milliárd eurós nyereséget ért el az első negyedévben a Deutsche Bank, ami 14 éve nem látott magas szintet jelent, köszönhetően a szinte minden befektetési banknál felpörgő kereskedési aktivitásnak. Az 1,78 milliárd eurós részvényesekre jutó nyereség is felülmúlta az 1,64 milliárd eurós elemzői várakozá
Exkluzív premierként érkezik a Max kínálatába a Kék Pelikan, a Bagossy Brothers Company - 10 éve úton, illetve elérhetővé válik a Mesterjátszma is. Az HBO-n és a Cinemaxon is több magyar alkotás is látható lesz aznap este. Hónapról hónapra bővül a Max magyar filmes gyűjteménye. Áprilisban elérhetővé vált Antal Nimród izgalmas krimi filmje, A Viszki
A Trump-kormányzat enyhíti az autóipari vámok hatásait, kedvezményeket biztosítva a hazai gyártóknak és beszállítóknak - mondta Howard Lutnick kereskedelmi miniszter.
Brad Pitt és a Conclave (Konklávé) rendezője, Edward Berger közösen dolgoznak majd az A24 The Riders című filmjén, amely Tim Winton azonos című regényének adaptációja lesz.
A ragadós száj- és körömfájás járvány miatt súlyos pénzügyi nehézségekkel néz szembe Rábapordány önkormányzata, miután a helyi Mezőgazdasági Zrt. - a település legnagyobb adófizetője - jelentős veszteségeket szenvedett. A képviselő-testület kénytelen volt megszorító intézkedéseket bevezetni a működőképesség fenntartása érdekében - közölte a kisalfo
Az ipari termelői árak márciusban az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 7,3 százalékkal emelkedtek, míg az előző hónaphoz viszonyítva 0,7 százalékkal mérséklődtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Megújul az ATV Csoport kábeltévéje, név- és arculatváltást is bejelentett kedden reggel a csatorna, illetve határozottaban kívánja magát pozícionálni a médiapiacon a rendkívüli hír- és közéleti tartalmakkal.
A Dorothea Hotel vezetése 2025 március elsejétől változott: Cameron McNeillie szállodaigazgató mintegy két év után távozott a pozíciójából, és egyben a Marriott International kötelékéből. Feladatait a jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező William Boulton-Smith vette át.
Az amerikai tőzsdeindexek szinte oldalaztak hétfőn; csupán a Dow Jones tudott érdemben elmozdulni (+0,3%). A nagyvállalatok közül az Nvidia 2,1%-kal, az Amazon pedig 0,7%-kal csökkent, ami az S&P500 indexet és a Nasdaq-ot is mínuszba húzta.
Az idei első negyedévben 2 250 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez a szint 9,1 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2 061 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban ennél mérsékeltebb volt
A Covid miatti tőzsdekrach apropóján a fiatalok nyugaton tömegesen éreztek rá a részvénypiaci befektetések ízére. Idehaza – bár a Z generáció részéről mintha egyre több lenne a nyitottság – még mindig az óvatosság a fő rendező elv, amikor a megtakarítások fialtatásáról van szó. Az ETF-ek világa ugyanakkor ideális köztes megoldást nyújt, mivel költs