Távozik a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) igazgatótanácsából Klaus Schwab, a fórum alapítója – jelentette be a befolyásos globális elit éves találkozójának otthont adó szervezet.
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági nehézségek ellenére a vállalat stabil eredményeket mutatott fel 2024-ben, bár a növekedési ütem némileg lassult a korábbi évekhez képest. Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő gyártójának és forgalmazójának árbevétele 3,5 százalékkal, 93,7 milliárd forintra e
A tél hosszú, sötét hónapjai után a tavasz nem csupán a természet, de az ember belső világának is az újjászületését hozza. A napsütéses órák számának növekedése, a madárcsicsergés és a friss levegő mind arra ösztönöznek bennünket, hogy rendet tegyünk – nem csak az otthonunkban, hanem a lelkünkben is. A tavaszi nagytakarítás így nem pusztán házimunk
Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója nemrégiben elismerte, hogy a felhasználók udvarias kifejezései, mint a „kérem” és „köszönöm” használata a ChatGPT-vel folytatott beszélgetések során évente több tízmillió dolláros többletköltséget eredményeznek az OpenAI számára.
A kullancsok megtalálhatók az erdőkben, parkokban, réteken, de a kertben is. Ezekkel a pókfélékkel azért kell nagyon óvatosnak lenni, mert különféle, az emberre is veszélyes betegségeket terjesztenek.
Miközben hétfőn az európai tőzsdéken szünetelt a kereskedés húsvét miatt, az amerikai piacok nyitva voltak és nem is telt eseménytelenül a nap, jelentős ütést kaptak a tőzsdeindexek. A lejtmenet kiváltó oka, hogy Donald Trump elnök pénteken újabb támadásokat intézett Jerome Powell jegybankelnök ellen, ez pedig aggodalmat keltett a befektetők körébe
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes megvizsgálni, hogyan formálják át a hazai pénzügyi szektort az élvonalbeli technológiai és élményalapú fejlesztések. A K&H Bank digitális újításai nemcsak díjakat hoznak, de valós megoldásokat is kínálnak az ügyfelek hétköznapjaira – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy éppen a pénzügy
Az, hogy Donald Trump amerikai elnök élesen támadta a hosszú hétvégén is a Fed-elnököt, és megelőző kamatcsökkentéseket követelt, komoly részvénypiaci hangulatromlást és a dollár folytatódó hanyatlását okozta, így az euróval szemben 3,5 éves mélypontra bukott, ez pedig kapóra jött a forintnak, amely héthavi csúcsra ugrott a zöldhasúval szemben. A b
A Sophos kiadta a 2025-ös Éves Fenyegetettségi Jelentését ( Threat Report), amely kiemeli a 2024-ben a kis és középvállalkozásokat érő legnagyobb fenyegetéseket. A Sophos Incident Response (IR) és a Sophos Managed Detection and Response (MDR) esetei alapján a támadók leggyakrabban hálózati éleszközökön például tűzfalakon, routereken és VPN-eken ker
Beindult a szokásos találgatás. Mi történt? Kilenc egyházi vezetőt listázott a Reuters Ferenc pápa lehetséges utódjaként, köztük a magyar Erdő Pétert is. Neve már XVI. Benedek pápa lemondása után, 2013-ban is felmerült. A lap Erdő Pétert az Új evangelizációs törekvés úttörőjének tekinti, programja a katolikus hit újraélesztésére irányulhatna a szek
Amikor pályaválasztásról vagy karrierváltásról van szó, még ma is sokszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy bizonyos szakmákat “nőiesnek” vagy “férfiasnak” bélyegez a társadalom. Pedig a szakmák nem rendelkeznek nemmel – annál inkább képességekkel, elhivatottsággal, empátiával, kreativitással, pontossággal. Olyan tulajdonságokkal, amelyekkel bá
Továbbra is a bizonytalanság az úr a tőkepiacokon. Az ázsiai indexek lemorzsolódtak, az európai határidős mutatók enyhe mínuszos nyitást jeleznek előre. A részvénypiac tart attól, hogy Trump elnök megpróbálja elmozdítani helyéről a Fed elnökét – ez bizalomvesztéshez, a kötvényhozamok emelkedéséhez és a dollár további gyengüléséhez vezethet.
Az amerikai igazságügyi minisztérium erős korlátozásokat sürget a Google ellen, hogy megakadályozza a vállalat mesterséges intelligencia termékeinek felhasználását online keresési dominanciájának kiterjesztésére.
Soha ennyi pénz nem várt még befektetésre, mint 2025 februárjában. Mi történt? Rekordszintre, 11 200 milliárd forint fölé ugrott februárra a lakossági számlákon lévő folyószámlabetétek állománya – írta a Forbes.hu-nak eljuttatott közleményében Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az év elején a híres befektető is sok készpénzt tart
Manapság a mezőgazdaságban dolgozók nagyobb része már hallott a permeteződrónokról, sőt, többeknek talán a taposási kár elhagyása és a foltkezelés lehetősége (elsősorban ezzel a köztudatba kerülve), már „lerágott csontnak” számítanak. Ez a technológia azonban folyamatosan fejlődik, a megfelelő szakértelem mellett továbbra is bizonyítottan működik,
A CATL elektromos autó akkumulátor gyártó új gyorstöltési technológiát jelentett be, amely mindössze 5 percnyi töltéssel mintegy 520 km hatótávot ígér - számolt be a Cnbc.
Április 22-én hajnalban az északnyugati, esetleg délkeleti határvidéken már előfordulhatott egy-egy zivatar. Ezt követően a nap során elsősorban az ország keleti felén alakulhatnak ki további zivatarok, kezdetben várhatóan a hegyvidékek környezetében, majd délután, este már másutt is, nagyobb számosságban is megjelenhetnek. Környezetükben átmeneti
A geopolitikai bizonytalanságok felerősödésévelpárhuzamosan egészen elképesztő ralit láthatunk az arany árfolyamában, ismét új történelmi csúcsot döntött a nemesfém jegyzése.
Donald Trump új vámintézkedései felkavarták a globális kereskedelmi viszonyokat, az Európai Unió pedig igyekszik kihasználni a kialakult helyzetet. Ursula von der Leyen szerint a világ kiszámíthatatlansága közepette Európa stabil és vonzó partnerként tűnik fel egyre több ország szemében.
Eddig illegitimnek tartotta a kijevi vezetést, most tárgyalna velük. Mi történt? Ugyan a Wall Street Journal húsvétkor arról írt, Marco Rubio amerikai külügyminiszter intő szavai – miszerint az Egyesült Államok kiszállhat az ukrajnai békefolyamatból – inkább az ukránoknak szóltak, az orosz fél is tett egy kisebb engedményt. A BBC szerint Vlagyimir
A folyószámlán tartott, lekötetlen lakossági pénzek után nem jár kamat, vagy legfeljebb jelképes. A magyarok mégis 11 239 milliárd forintot így tartanak.
Felszállás előtt lángba borult az orlandói nemzetközi repülőtéren hétfőn a Delta légitársaság egyik utasszállító repülőgépének hajtóműve, ezért a fedélzetéről evakuálni kellett az utasokat - közölték a repülőtér illetékesei.
A Raiffeisen Bank International nem tett le oroszországi egységének értékesítéséről - közölte a bankcsoport nagypénteken, miután a Financial Times azt írta, Washington és Moszkva közeledése miatt leállították a folyamatot. Az osztrák bankcsoport oroszországi peres ügyében csütörtökön lesz a következő tárgyalási forduló.