Az orosz hadsereg az éjszaka folyamán megpróbált előretörni és veszteségeket okozni az ukrán erőknek a frontvonal mentén, annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök húsvéti tűzszünetet hirdetett - írta vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en.
A monori vásár, vagy más néven monori kisállatbörze, Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb állatvására, amely 2025-ben is több alkalommal várja a látogatókat. A vásár Monor egyik kiemelt eseménye, amely nemcsak tenyésztőknek, hanem állatbarátoknak és családoknak is különleges élményt nyújt.
A közelmúlt piaci volatilitása szemléletváltást hozott a befektetők számára az Európai Gazdasági Térség-szerte (EGT), így Magyarországon is. Míg egyesek vásárlási lehetőséget láttak a visszaesésben, mások inkább az európai eszközök felé fordultak a megváltozott piaci környezet hatására.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy 2025. április 20-tól Magyarország egész területén valamennyi kereskedelmi célú állattartó telepen kibővített adattartalmú látogatási naplót kell vezetni. A cél az állattenyésztést fenyegető állatjárványok továbbterjedésének megállítása - írja a Nébih.
A boszniai Szerb Köztársaság – hazájában körözött – elnöke aligha a legstabilabb partner, de most arról beszél, hogy az Egyesült Államokkal és Magyarországgal van egy hatalmas terve.
Az utóbbi 10 év harmadik legnagyobb visszaesését regisztrálták, miután az eladások március végéig több mint negyedével csökkentek a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az AI (mesterséges intelligencia) modellek telepítése és betanítása a nagy és energiaéhes adatközpontokban zajlik, amelyek áramfogyasztása a nehézipar, például az alumíniumkohók fogyasztásával vetekszik. Az adatközpontokba való globális befektetések értéke 2022 óta közel megkétszereződött, és 2024-ben elérte az 500 milliárd dollárt, ez pedig növekv
Kihúzták a Hatoslottó 2025/16. heti nyerőszámait. Ezúttal nem volt telitalálatos szelvény így a következő, 17. héten 855 millió forintért játszhatnak a magyar szerencsevadászok.
Technológiaváltás, új vámok, emelkedő gyártási költségek jelentik a legnagyobb kihívást ma az autóiparban. Milyennek látja a kilátásokat a 30 éve működő Wallis Motor ügyvezetője, Mátrabérci Sándor? Tavaly volt 30 éves a Wallis Motor. Hogy indult a vállalkozás? Valóban, a BMW AG hivatalos magyar vezérképviseleteként és kizárólagos importőrek
Bátyjához hasonlóan Robert F. Kennedyt is meggyilkolták. Fia, a jelenlegi egészségügyi miniszter nyomására titkos dokumentumokat tettek közzé. Kerry Kennedy élesen bírálta meggyilkolt apja, Robert F. Kennedy amerikai szenátor boncolásáról készült fotók nyilvánosságra hozatalát. Szombaton az X online szolgáltatáson közzétett posztjában azt írta, hog
A magyar dolgozók bérigénye és az alkalmi munka közterhei is emelkedtek, ezért keresnek sok helyre harmadik országbeli munkavállalókat, de van még egy fontos ok ezeken felül is.
A hazai építőipar egyik súlyos gondja az alacsony hatékonyság. A munkafolyamatok digitalizációja ma már minden piaci szereplő számára elérhető megoldás a teljesítmény, a minőség, a versenyképesség javítására, mégis sokan tartanak az alkalmazásától. A tartózkodás leggyakoribb oka, hogy drágának, bonyolultnak, nehezen elsajátíthatónak tartják az új t
A startupper, az STRT Holding vezérigazgatója a Klasszis Podcastban elmondta véleményét a vámháborúról, arról, hogy az milyen változásokat idézhet elő, hogyan reagálhat arra Kína, s végül, de nem utolsósorban tényleg profitálhat-e abból Európa, s azon belül Magyarország. Szó esett arról, hogyan éleszthető fel a már egy ideje tetszthalott állapotban
Az elmúlt hetekben igencsak felbolydult a tőzsde, nemcsak itthon, de a nemzetközi színtéren is. A Donald Trump amerikai elnök által elkezdett vámháború elképesztő volatilitást hozott, és a piaci hangulat a forint árfolyamára is kihatott. Bőven 400 felett az euró – de vajon innen merre tovább? Forint – legalább a dollár gyengül Általánosan elmondhat
Az Egyesült Királyság iskoláiban aggasztó mértékben terjed a szexizmus és a nőgyűlölet, amit a tanárok szerint olyan online influenszerek, mint Andrew Tate, tartalmak terjesztése táplál.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy hogyan kell megszüntetni a betéti társaságot, ha semmilyen követelése, tartozása nincs. Dr. Tuczai Dóra, LL.M. (Berlin) ügyvéd, a budlegal Ügyvédi Társulás partnere, az Adózóna szakértője válaszolt.
Az Intel új vezérigazgatója, Lip-Bu Tan átszabja a vállalat vezetői struktúráját – derült ki egy, a Reuters birtokába jutott belső vállalati körlevélből. A dokumentum szerint a chipóriás több kulcsfontosságú részlege mostantól közvetlenül Tannak fog jelenteni, többek között az adatközponti, a mesterséges intelligencia és a PC-chip csoport is. Tan e
Európában a borászatokat érintheti leginkább kedvezőtlenül Trump új sebességre kapcsoló vámháborúja, de a sajt- és húskészítmény-export is megszenvedi várhatóan a megváltozó feltételeket.
A vásárlókért zajló szoros versenyben az elmúlt évek során végig az élmezőnyben mozgott a Lidl, amelynek áruházait a legtöbb magyar nagyvárosban megtalálhatjuk. Bár sokan nap nap után járunk az üzletben, mégis nagyon keveset tudunk arról, honnan származik az áruházlánc, mikor nyitotta meg első üzletét, vagy hogy milyen saját márkás termékcsaládokat
A brit védelmi minisztérium vasárnapi beszámolója szerint ezek voltak az első ilyen jellegű bevetések azóta, hogy március végén a svéd és a brit légierő Lengyelországba telepített harci repülőgépekkel megkezdte közös járőrözését a NATO keleti légterének védelmére hivatott, Enhanced Air Policing (Fokozott Légtérellenőrzés) nevű művelet keretében.
Hol kellene tartania egy 50 feletti vállalkozónak, és miért van annyi megfáradt cégtulajdonos? Biros Leventével az Online Márkaboltok alapító-tulajdonosával beszélgettünk. Bármerre nézünk, azt látjuk, hogy 50 év felett többet dolgoznak a cégvezetők, mint valaha. Az első tíz évben nagyon sokat kell dolgozni, ez a „mindenes korszak”, ilyenkor
A brit hegyimentő szolgálatok 2024-ben rekordot döntöttek: Angliában és Walesben minden egyes napra jutott riasztás, míg Skóciában először haladta meg az esetek száma az ezret
Ambrus Balázs, az Index vélemény rovatának szerkesztője a Media1-nek vasárnap megerősítette: ő közölte Ujhelyi István volt EP-képviselővel, hogy a portál nem közli tovább véleménycikkeit. Ambrus lapunknak azt is elárulta, hogy a holnapi nappal maga is távozik az Indextől.
Biztonságossá tette a madarak számára az áramhálózatot az E.ON Hungária Csoport a tatai Fényes Tanösvény közelében. A természeti értékeket bemutató tanösvény melletti réten úgy alakították át a villanyoszlopokat, hogy a rájuk szálló madarak számára ne jelentsenek veszélyt - olvasható a sajtóközleményben.
Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 2,49 százalékos, 2114,54 pontos emelkedéssel 87 062,04 ponton zárt csütörtökön, a hét utolsó kereskedési napján.
A Carbon Robotics forradalmi AutoTractor rendszere önjáróvá alakítja a John Deere traktorokat, növelve a termelékenységet és csökkentve a munkaerőhiányt.
Képes vagy végigmenni a kérdéseken anélkül, hogy eltévednél a barkaágak és kalácsok között? Tudd meg, mennyit tudsz a húsvéti ünnepkör vallási és népi hagyományairól – jöhet egy kis szellemi locsolkodás? Húsvéti magyar népszokások ünnepnapi kalauza
A legnagyobb HR trendváltást nem a pandémia hozta el, de a következő hónapokban tovább változnak a HR irányvonalak. Hogy merre? Íme, egy hasznos szakértői tippcsokor! Amit el kell felejteni Azt gondolhattuk, a hibrid munkavégzés lesz a következő évtized nagy HR-es dobása, de ez nincs így. A pandémiás időszak persze vízválasztó volt, amely s