2025. március 10. hétfő

márc. 10
17:00
15 inspiráló pedagógus kapott rangos elismerést (Szakmát Szerzek)
Az idén tíz pedagógust tüntettek ki a Pécsi Eszter Tanári Díjjal, amely a középiskolai tanárok tehetséggondozó és oktatási munkáját ismeri el. Emellett a Richter Gedeon Nyrt. huszonötödik alkalommal adta át a Magyar Kémiaoktatásért Díjat olyan tanároknak, akik áldozatos munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulnak a magyar kémiaoktatás fejlődéséhez
márc. 10
17:02
Ennyi volt, apadni kezdett a Tisza (Portfolio)
A tavaszi szél egyelőre nem áraszt vizet. Március eleje óta szinte folyamatosan csökken a Tisza vízhozama, ezért a szokásos tavaszi áradás helyett idén extrém alacsony vízállás jellemzi a Tiszát, különösen Szolnok térségében.
márc. 10
17:06
A fiatalokat segítő akcióban a K (MMonline)
Jogosítvány, nyelvvizsga, manikűrös és körömdizájner tanfolyam, pilótaképzés – ez csak néhány azok közül a képzések közül, amelyre a gyermekvédelmi ellátásban, tehát gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél élő fiatalok vágynak. Önálló életük elkezdése számukra göröngyös út, hiszen bár sokukat segítik nevelőik a tanulásban, tehetségük gondozásában, az
márc. 10
17:09
Nagy Márton a 2026-os költségvetésről (Adózóna)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter Facebook oldalán videóbejegyzést tett közzé a 2026-os költségvetéssel kapcsolatban.
márc. 10
17:12
Ismét túl a forint egy fontos lélektani határon (Forbes)
Hétfőn napközben jelentősen gyengült a forint árfolyama, a költségvetési hiányról szóló adat sem tett jót neki.
márc. 10
17:18
Új műszerek segítik az űrszemét megfigyelését az Szte Bajai Obszervatóriumában (ProfitLine)
Új műszerek segítik az űrszemét megfigyelését és az ezek által jelentett veszély előrejelzését a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Bajai Obszervatóriumában, a három egyforma távcsővel a 8-10 centiméteres darabok pályáját is vizsgálni tudják - közölte honlapján hétfőn a felsőoktatási intézmény.
márc. 10
17:18
Apadni kezdett a Tisza vízszintje (Portfolio)
A tavaszi szél egyelőre nem áraszt vizet. Március eleje óta szinte folyamatosan csökken a Tisza vízhozama, ezért a szokásos tavaszi áradás helyett idén extrém alacsony vízállás jellemzi a Tiszát, különösen Szolnok térségében.
márc. 10
17:21
Megmenekültek a büntetéstől az európai autógyártók (Piac és Profit)
Kissé fellélegezhettek az európai autógyártók, de ettől még továbbra is komoly erőforrásokat kell az elektromobilitással kapcsolatos fejlesztésekre fordítaniuk. Európa versenyképességének javítása és az elektromos átállás együtt egy komplex kérdéskört alkotnak, aminek egy eleme a szén-dioxid-kibocsátási kvóták szigorításának elnapolása – összegezte
márc. 10
17:24
Fontos bejelentést tett Nagy Márton: elkezdődött a 2026-os költségvetés megtervezése (Pénzcentrum)
Elkezdődött a jövő évi költségvetés megtervezése, amelyet április 20-a körül átadnak a Költségvetési Tanácsnak - erről tájékoztatott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Facebook-oldalára feltöltött hétfői videójában.
márc. 10
17:24
Nagy változás előtt a német energiapolitika - Mi lesz így az autóiparral és az atomenergiával? (Portfolio)
Bár a koalíciós tárgyalások még tartanak a februári németországi előrehozott választásokon nyertes konzervatív CDU/CSU pártszövetség és az előző kormány vezető erejét adó szociáldemokraták (SPD) között, de a legvalószínűbb forgatókönyvek alapján nem várható, hogy a német energia- és klímapolitika kulcsterületein nagyon nagy elmozdulás következik be
márc. 10
17:24
Durva eső csapott le Magyarországra: itt már a kocsikon is látszik (Agrárszektor)
A csapadék a légkörben lévő szaharai port is kimossa. Érdemes várni még az autómosással.
márc. 10
17:30
Időjárás: Több hullámban söpör végig az országon az eső (Agroinform)
Változékony időnk lesz éjszaka, hajnaltól ismét felhősödés indul.
márc. 10
17:42
Nagy változás az egészségügyben, már az ország bármely szakrendelőjébe lehet időpontot foglalni (Portfolio)
Szabaddá vált a szakrendelőválasztás, már nemcsak a lakóhely szerinti, hanem az ország bármely szakrendelőjébe lehet online időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazásban vagy az ingyenesen hívható 1812-es telefonszámon - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) hétfőn, közleményben az MTI-t.
márc. 10
17:42
Mentsd, ami menthető: heteken belül 13,5 millió magyar fényképet törölnek a netről (Pénzcentrum)
Hamarosan megszűnik az Indafotó, így heteken belül 13,5 millió magyar fényképet törölnek a netről - hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában Zubreczki Dávid blogger.
márc. 10
17:48
A héten folyamatosan érkeznek a gépjárműadós határozatok (ProfitLine)
Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadóval kapcsolatos határozatok, a befizetési határidő április 15. A több mint 3,3 millió érintett közül elsőként azok kapják meg a határozatot, akik letöltötték a NAV-Mobilt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel hétfőn.
márc. 10
17:54
A köztévés szerzőnek felrobbant az agya attól, hogy nem értette pontosan a pártvonalat élelmiszerárügyben (444.hu)
Egy belga és egy magyar Lidl árait hasonlította össze. Nem az ő hibája, hogy nem sikerült.
márc. 10
17:54
Repülőrajtot vehet a magyar AI: Reaktiválták Palkovicsot (Mínuszos)
Palkovics Lászlót a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossá nevezték ki. A Kormány a mesterséges intelligencia (AI) kínálta lehetőségeknek többek között az oktatás, a tudomány, a nemzetgazdaság, az egészségügy, a mezőgazdaság, a közlekedés, a nemzetbiztonság, a honvédelem, a rendvédelem, az energetika, az ipar, a kereskedelem, a pénzüg
márc. 10
17:54
Erdőkárok megelőzése: ismét beadható a támogatási kérelem (Mezőhír)
Újra megnyílt a támogatási ablak az erdőkárok megelőzésére.
márc. 10
17:54
Már a világ fegyverimportjának harmada Európába érkezik (Telex)
Nagy változások voltak a globális fegyverpiacon 2020 és 2024 között, Ukrajna lett a legnagyobb vásárló, Európa is belehúzott.
márc. 10
17:54
Megdöbbentő, ami a lengyel piacokon zajlik: ennyibe kerül egy kiló alma (Agrárszektor)
Március elején Lengyelországban enyhén emelkedett a léalma felvásárlási ára, de a kínálat továbbra is korlátozott. A feldolgozók beszerzése hamarosan véget érhet, ami csökkentheti az alapanyag iránti keresletet.
márc. 10
18:00
Megvan, mikor áll le a magyar gazdaság ütőere (Portfolio)
Június 10-én reggel 6 órától június 15-én reggel 6 óráig kerül sor az éves karbantartási munkálatokra a magyar gazdaság ütőerének hívott Török Áramlaton – jelentette be hétfői hírlevelében a magyar földgázhálózati rendszerüzemeltető FGSZ.
márc. 10
18:00
Jedlik Ányos program: 10 kiírásban 440 milliárd forintra pályázhatnak a vállalatok (Üzletem)
Több mint 440 milliárd forint értékben indítanak pályázatokat vállalatok számára; a Jedlik Ányos energetikai program legfontosabb hatása az lesz, hogy csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel javítva versenyhelyzetüket – mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca Facebook-oldalára feltöltött videóban.
márc. 10
18:02
Euróbevezetés: már a legnagyobb kritikusoknál is fordul a kocka (Portfolio)
Az euró bevezetésének támogatottsága elérte legmagasabb szintjét, legutoljára 2009-ben voltak ennyien a javaslat mellett a svédek között – derül ki a Göteborgi Egyetem SOM Intézetének felméréséből a Local.se szerint.
márc. 10
18:06
440 milliárdos energetikai programot indít a kormány, a cégek rezsijét szeretnék lejjebb vinni (Telex)
Lehet majd pályázni energiatárolók létesítésére, távhőrendszerek korszerűsítésére, energiahatékonyság javítására is.
márc. 10
18:09
Szabaddá vált a szakrendelőválasztás (Adózóna)
Életbe lépett az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy mostantól a betegek gyorsabban és egyszerűbben juthatnak el szakrendelői vizsgálatra.
márc. 10
18:15
Nagy változás következik a Wizz Air járatain (Infostart)
Április elsejétől kizárólag bankkártyával, illetve digitális fizetési megoldásokkal lehet fizetni a Wizz Air gépeinek fedélzetén vásárolt termékekért.
márc. 10
18:18
Ismét probléma volt a teljes kiőrlésű termékekkel (ProfitLine)
Újabb versenyfelügyeleti eljárásokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál is, a fogyasztói jelzések alapján megfogalmazott gyanú szerint a Spar, az Aldi és a Tesco vélhetően megtévesztő kereskedelemi kommunikációt folytat egyes "teljes kiőrlésűként" hirdetett termékeivel kapcsolatban - közölte a GVH az
márc. 10
18:18
Kvíz: Szereted a bort, gyakran fogyasztod? Fogadjunk, ezt nem tudtad a magyar borvidékekről! (Pénzcentrum)
Nem csak az olaszoknak, franciáknak vannak világhírű borvidékei: mi sem maradunk le az európai bortermelő országok toplistájáról. Tudod, hány magyar borrégiót, borvidéket tartunk számon és hol találjuk ezeket? Melyik a legkisebb vagy éppen a legnagyobb közöttük, hol termelnek jellemzően fehérborokat vagy vörösborokat? Ha a magyar borok nagy rajongó
márc. 10
18:18
Óriási sikerrel indult a Hunyadi sorozat (Digital Hungary)
A premier hétvégén a nézettségi toplista első helyére került a Hunyadi sorozat. A nézettségi adatok alapján nagyon várták a nézők a történelmi szériát, hiszen a teljes tévés piac heti műsortoplistájának első helyét szerezte meg a szombati, 21 órától sugárzott epizódja a fő kereskedelmi korcsoportot vizsgálva (18-59 évesek). Sőt, nem csak heti össze
márc. 10
18:24
Mégsem lesz világcsúcs a dunai óriásharcsa? (Agroinform)
Megkérdőjelezhető a 287 centis rekordfogás hitelessége.
márc. 10
18:24
Csigainvázió a kertben: így védekezzünk hatékonyan! (Agrofórum)
A csigák megjelenése gyakran okoz jogos bosszúságot a kertészek számára, hiszen rövid idő alatt komoly károkat tehetnek a veteményesben és a dísznövények között. Érdemes minél korábban felkészülnünk.
márc. 10
18:24
Veszélyes a helyzet: piros jelzést adtak ki 3 magyar városra (Agrárszektor)
Az elmúlt egy hét alatt Nyíregyházán, Debrecenben és Békéscsabán veszélyessé vált a levegőminőség a szálló por magas koncentrációja miatt, amit a szélcsendes, csapadékmentes időjárás és az Afrikából érkező sivatagi homok is súlyosbított. A helyzet azonban javulni fog, mivel a következő napokban szelesebb és csapadékosabb idő várható.
márc. 10
18:27
Az utasok szerint sincs párja a budapesti légikikötőnek Európában (Infostart)
A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport két éven belül másodszor is elnyerte az Európa legjobb repülőtere díjat a 15-25 milliós utasforgalmat kezelő légikikötők kategóriájában. A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa által odaítélt elismerés a repülőtéri iparág egyik legrangosabb díja, ami az utasok közvetlen visszajelzésein alapul.
márc. 10
18:33
Volna kedve leutazni egy röntgenért az ország másik végébe? (Menedzsment Fórum)
Már nem csak a lakóhely szerinti szakrendelőbe foglalhatnak időpontot a betegek.
márc. 10
18:36
A Hunyadi kicsit elrontotta a Kincsvadászok búcsúját (MMonline)
Hetek óta a Kincsvadászok volt a legnézettebb műsor, az évad utolsó hetében viszont a második helyre szorította a Hunyadi sorozat. Múlt héten minden este a TV2 bizonyult a legnézettebb csatornának. Egy héttel ezelőtt arról írtunk, hogy a 18-59 éveseknél és főműsoridőben fordítani tudott a TV2, átvették a vezetést az RTL-től. Múlt héten ennél a célc
márc. 10
18:36
Szeptemberben ismét Omék, a mezőgazdaság ünnepe (Magyar Mezőgazdaság)
Idén is megrendezik a magyar agrárium és élelmiszeripar legnagyobb hazai eseményét, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt, amelynek időpontja: szeptember 18-21., helyszíne pedig a Hungexpo területe.
márc. 10
18:42
Megugrott az európai fegyverimport: Ukrajna lett a világ legnagyobb vásárlója (Pénzcentrum)
Az európai országok fegyverimportja több mint két és félszeresére nőtt az elmúlt öt évben, miközben Ukrajna az 2022-es orosz támadás kezdete óta a világ legnagyobb fegyverbeszerzőjévé vált - derült ki a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézetnek (SIPRI) a 020 és 2024 közötti időszakról hétfőn közzétett jelentéséből.
márc. 10
18:42
Grafikonon, mit jelent a költségvetés 1700 milliárd forintos hiánya az előző évekhez képest (Telex)
Két hónap alatt az egész évre tervezett mínusz 40 százalékát hozta össze a magyar állam.
márc. 10
18:44
Csökkenéssel indult a BÉT: a nemzetközi viszonyok negatívan hatnak a részvényekre (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1378,32 pontos, 1,56 százalékos csökkenéssel, 86 851,38 ponton zárt hétfőn.
márc. 10
18:54
Nem elírás: 12 méterrel alacsonyabb a Tisza vízszintje a 2000-es rekordnál (Agroinform)
Extrém alacsony állás jellemzi a folyót, Szolnoknál mínusz 247 centimétert mértek.
márc. 10
18:54
Friss paradicsomból már annyi van, hogy exportra is jut (Mezőhír)
Egyre több paprikát és paradicsomot termelünk korszerű növényházakban, tavasztól őszig exportra is jut belőle.
márc. 10
18:54
Magyarországot is elérte a fertőző vírus: itt van minden, amit tudni kell róla (Agrárszektor)
A már Magyarországon is megjelent ragadós száj- és körömfájás egy rendkívül fertőző vírusos betegség, amely a párosujjú patás állatokat (például szarvasmarhát, sertést, juhot, kecskét és egyes vadakat) érinti. Bár az emberi egészségre nem jelent fenyegetést, a ragadós száj- és körömfájás súlyosan érinti az élelmezésbiztonságot, a gazdák megélhetésé
márc. 10
18:56
A tea titkos képességére derült fény (Agroinform)
Nemcsak egészséges, hanem a vizet is megtisztítja a veszélyes nehézfémektől. Egy friss kutatás szerint a tealevelek természetes szűrőként működhetnek.
márc. 10
19:00
Betiltják a mobiltelefonok használatát az osztrák iskolákban (Portfolio)
Betiltják a mobiltelefonok használatát az ausztriai iskolákban – jelentette be hétfőn Christoph Wiederkehr, az új osztrák oktatási, tudományos és kutatási miniszter.
márc. 10
19:00
10 pontos talajgyakorlat – 3. pont: Vízmegtartás (Agroinform)
A talajban mindig van víz, azonban ennek csak egy részét képesek a növények felvenni.
márc. 10
19:06
Nem indult jól a forint a héten: gyengült az árfolyam (Pénzcentrum)
Gyengült hétfőn a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
márc. 10
19:09
Mi a teendő, ha fizetési tájékoztatót kap a NAV-tól? (Adózóna)
Mi a teendő, ha fizetési tájékoztatót kap a NAV-tól? címmel tájékoztatót adott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
márc. 10
19:15
A kormány rájött, hogy nem tudja csak a boltokon leverni az áremelkedést? (Menedzsment Fórum)
Újra az érdeklődés középpontjába került az élelmiszerek drágulása, ami hónapok óta meghaladja az átlagos infláció szintjét. A TrendFM reggeli műsorában Gáspár András, a Klasszis Média lapigazgatója az immár 18 éve rendszeresen publikált Privátbankár Árkosár-felmérés legfrissebb adatait mutatta be, de szóba kerültek az inflációs kilátások és a kormá
márc. 10
19:18
Olaszországban 200 milliárd eurót mozgósíthatnak védelmi és űripari beruházásokba (Portfolio)
Olaszország azt tervezi, hogy új pénzügyi eszközt javasol, amely több százmilliárd eurónyi magántőkét mozgósítana stratégiai védelmi és űripari projektekhez az Európai Unió és a tagállamok garanciáin keresztül, tudta meg a Bloomberg.
márc. 10
19:24
Előbukkant az Ínség-szikla: a Duna vízállása még nem volt ilyen alacsony (Portfolio)
A Duna vízállása Budapestnél hétfőn mindössze 94 centimétert mutatott, ami azt eredményezte, hogy előbukkant az Ínség-szikla a Szabadság híd tövében. Ez a jelenség általában csak akkor következik be, amikor a vízszint 95 centiméter alá süllyed, és ilyen alacsony vízállásra márciusban még soha nem volt példa a mérések 1876-os kezdete óta - írja a Te

Keresés