2025. március 2. vasárnap

márc. 2
5:27
Chili, Bakonyi Nomád módon (Magyar Mezőgazdaság)
A gasztronómiát is bevonva a folyamatokba, olyan minőségi chiliszószokat készítenek, amelyeket különféle ételekhez lehet társítani, fogyasztani.
márc. 2
5:27
100 ezer forintból napelemes rendszer? A boltokban árulják! (Öko-drive)
A német Panelretter felújított napelemmodulokból készült plug-in napelemes rendszereket kínál, amelyek olcsón beszerezhetők, könnyen telepíthetők, és egy másodlagos napelempiaci struktúra kialakítását segítik.
márc. 2
5:27
Yettel: ingyenes AI képzés indul tanároknak (ICT Global)
A Yettel ProSuli programja ingyenes gyakorlatorientált online mesterséges intelligencia (AI) képzést indít tanároknak, akik nemcsak a technológia alapjait sajátíthatják el, hanem azt is megtanulhatják, hogyan használják a mesterséges intelligenciát óratervezésre vagy az adminisztráció megkönnyítésére.
márc. 2
5:51
Mit tesznek a gazdagok a lejárt állampapírokkal keresett több százmilliárd forinttal? (Piac és Profit)
Érdekes kísérletbe fog a magyar állam akkor, amikor nem nyújt érdemi hozamalternatívát az eddigi legnépszerűbb megtakarítás, a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) tulajdonosoknak – véli Karagich István. A magyar privátbanki piac elemző cége, Blochamps Capital ügyvezetője arra emlékeztet, hogy most hétfőn zárult a februári kamateső, amelynek keretében
márc. 2
5:57
Tesztelik a vasúti sínekre telepített napelemes rendszert (Alternatív Energia)
Az új, vasúti sínekre tervezett rendszert jelenleg tesztelik.
márc. 2
5:57
Így termeszthetsz bőséges áfonyát – közeleg a metszés ideje (Agroinform)
Nem szabad megspórolni a gondoskodást, cserébe 20-25 évig terem.
márc. 2
5:57
A lítium második élete: fenntartható akkumulátorgyártás újrahasznosítással (NRGreport)
A lítiumakkumulátor-újrahasznosítás egyre inkább kulcsfontosságú megoldásként tűnik fel a környezeti terhelés csökkentésére, valamint a kritikus fontosságú akkumulátor-fémek jövőbeni ellátásának biztosítására.
márc. 2
5:57
A Médiatanács ezt ajánlja a közbeszéd állapotának javítására (Mínuszos)
A közbeszéd állapotának formálása a célja az internetes agresszió visszaszorításáról szóló 2024. évi LXXVIII. törvénynek. A jogszabály az internetes sajtótermékek kiadóit a jogellenes tartalmakkal szembeni hatékony fellépésre ösztönzi, és hatásköröket telepít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra is. Ajánlást adott ki az internetes sajtótermékek
márc. 2
5:57
Alakzatban repülő teher- és személyszállító repülőkkel csökkentve a költségeket (newtechnology.hu)
Egyes madárfajok, például a ludak, energiát takarítanak meg azzal, hogy szoros alakzatban repülnek. Az utasszállító repülőgépek hasonló trükkel kevesebb üzemanyagot égethetnének el, derül ki a BBC riportjából. Az 1500-as évek
márc. 2
5:57
Tavaszi állatbébi-áradat a Mate soroksári állatudvarában (Agrárágazat)
A tavasz beköszöntével a Mate soroksári állatudvarában számos állatbébi született, gazdagítva ezzel a mezőgazdasági élményeket.
márc. 2
5:57
Letöri az olajnövények árát a brutális brazil szójatermés (Mezőhír)
Úgy tűnik, az olajnövények ára elérte a csúcsot, és most sarkon fordult.
márc. 2
6:03
Palántaföld: gyakori hibák a kiválasztásnál és az előkészítésnél (Agrofórum)
A palántaföldek kiválasztása és elkészítése kulcsfontosságú a sikeres palántaneveléshez. Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat, amelyek a palántaföldeknél előfordulhatnak, valamint néhány javaslatot a megelőzésükre. Nézzük is sorra!
márc. 2
6:15
A Columbia Sportswear és az Intuitive Machines bővítette tudományos partnerségét az újabb Hold-misszióval (Digital Hungary)
A Columbia Sportswear tovább teszteli innovatív technológiai határait az Intuitive Machines űrkutató vállalattal folytatott partnerségének bővítésével, a második történelmi holdra szállás előtt. A Columbia Omni-Heat™ Infinity és Omni-Shade™ Sun Deflector technológiái segítenek megvédeni a leszállóegységet az űrben és a Holdon uralkodó szélsőségese
márc. 2
6:21
Megjött a januári nyugdíj adat: az idősek felének kevesebb, mint 214 ezer Ft-ból kell megélnie (ProfitLine)
A KSH friss adatai szerint januárban átlag- és mediánnyugdíj is nagyobb mértékben emelkedett, mint a hivatalos 3,2 százalékos nyugdíjemelés. De még így sem kapnak túl magas juttatást az idősek.
márc. 2
6:21
Kell félni itthon a veszettségtől? Ezt tedd, ha lakott területen rókával találkozol (Agrárszektor)
Európa-szerte megfigyelhető folyamat a vadon élő állatok megjelenése a városokban, és ebben a vörös rókák élen járnak, hiszen képesek a városi területeken is sikeresen megélni. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a róka vadállat, kiszámíthatatlan, számos betegséget, többek között veszettséget terjeszthet, ezért a velük való kontaktust maxi
márc. 2
6:27
Kroton, a csodacserje (Magyar Mezőgazdaság)
Izgalmas szín kavalkádban tobzódnak a kroton levelei. Sötétzöldtől a legharsányabb vörösig szinte minden árnyalatban pompáznak. Gondozása az átlagosnál több kihívást tartogat, de bőven kárpótol látványos, élő műalkotásnak is beillő megjelenésével.
márc. 2
6:27
Robotokkal akarják fokozni a vízimentés hatékonyságát Dél-Kínában (ICT Global)
A dél-kínai Hajnan tartomány part menti régióiban csúcstechnológiával, köztük robotokkal és drónokkal erősítik a vízimentők felszereléseit, biztonságosabb és hatékonyabb megoldást kínálva a helyi katasztrófavédelem számára - jelentette a kínai állami média.
márc. 2
6:33
SZÉP Kártyák lakásfelújításra: becsületkassza és túlfutásgátló is van (Bank360 blog)
A jogszabály szerint az egyenleg felét költhetik el a SZÉP Kártyák birtokosai lakásfelújítási termékekre, de bizonytalan, mi történik ha túlfutnak ezen. Ellenőrzésre nem nagyon számíthatnak, a szankció pedig még ilyen esetben is kérdéses.
márc. 2
6:39
A Himalája szexgombája után kutatva többen halnak meg egy évben, mint az Everest megmászása közben (Telex)
A Last of Usból ismert gomba igazából nem változtatja zombivá az embereket, de olyan drága, hogy bandaháborúk és gyerekmunka kíséri a termesztését.
márc. 2
6:51
Fejlesztési tartalék képzése bt.-nél: mutatjuk, mikor éri meg a vállalkozásnak (Adózóna)
Ha a családi betéti társaságban bevételtöbblet keletkezik, amit a későbbiekben szívesen felhasználnának a tagok a vállalkozás fejlesztésére, a legjobb döntés-e fejlesztési tartalékot képezni? Illetve milyen alapvető információkat lehet tudni a fejlesztési tartalékról? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
márc. 2
6:51
Zsugorinfláció: tömegesen mennek össze mosóporok és öblítők a boltokban (Portfolio)
Elérte a zsugorodás a mosószereket, illetve öblítőket. A Procter And Gamble Hungary több tucat Ariel mosószer, kapszula és gél, valamint öblítő méretének csökkenéséről tett bejelentést a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi hatóságnak.
márc. 2
6:51
Megmérték a mesterséges intelligencia eszközök karbonlábnyomát (MMonline)
A mesterséges intelligencia szinte berobbant az életünkbe és elárasztotta a legtöbb iparágat, munkahelyet, de még a munkán kívüli életünket is. Gondoljunk csak az új instagram filterekre, az AI influenszerekre vagy a ChatGPT-re, amire egyre többen beszélgetőtársként vagy akár pszichológusként is tekintenek. Ugyanakkor sokszor elfelejtjük, hogy a di
márc. 2
6:57
Hiába segítenek spórolni, túl drágának tartjuk az okosotthon technológiákat (newtechnology.hu)
A fogyasztók több mint fele úgy érzi, túlságosan drágák az okosotthon technológiák, pedig az ezekkel felszerelt háztartások energiafogyasztása akár ötödével is csökkenhet – derül ki a Schneider Electric nemzetközi kutatásából.
márc. 2
7:03
Brazília dominálja a baromfikereskedelmet – Miért veszített teret az Usa és az EU? (Magro)
A RaboResearch nemrégiben közzétett Baromfi-világtérképe szerint a baromfikereskedelem áramlása jelentősen megváltozott 2018 óta a lassabb piaci növekedés, a több kereskedelmi korlátozás, a nagyobb áringadozás és az új szereplők megjelenése miatt.
márc. 2
7:21
20 éve Magyarország a régió versenypolitikai fejlesztésének központja (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) 2005 februárjában közösen alapította meg a Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központot (ROK), amely az elmúlt két évtizedben a versenypolitikai tudásmegosztás központjává vált a kelet-európai és nyugat-ázsiai régiók számára. Az oktatási központ fe
márc. 2
7:21
Panellakás, avagy milliós négyzetméterárak a tömegpiacon (vg.hu)
Méltán kerültek fókuszba a lakótelepek.
márc. 2
7:21
Sikerült beetetni a Cápákat? Mutatjuk a legfurább ételbizniszeket a Cápák között 8. évadából (rtl.hu)
Balogh Petya újra elgondolkodott az ételbizniszen! A Cápák között adásában egy struccfarm mutatkozott be – nézd meg a teljes riportot a Fókuszban!
márc. 2
7:27
Kiráznák a nyugdíjasokat nagy lakásukból (Azenpenzem)
Nagyszabású nemzetközi kutatási projekt indult a Budapesti Corvinus Egyetem vezetésével. A cél olyan szakpolitikai javaslatok kidolgozása, amelyekkel az erről kiadott közlemény szerint „jobban fel lehet szabadítani az idősek lakásvagyonát”. Gondnak tartják ugyanis például azt, hogy a fiatalabbak számára nincs elegendő minőségi lakáskínálat.
márc. 2
7:27
Ez nem úgy megy, hogy én holnap odaküldök harminc embert, tíz célgépet, és ők elkezdenek matatni (Telex)
Újraindul a BKM vezetéséért, és úgy érzi, jól járt a Tisza Párt megjelenésével – mondja a Telexnek adott interjújában Mártha Imre, a fővárosi tulajdonú BKM vezérigazgatója. Szerinte ha megveszik a Rákosrendezőt, akkor akár ők is lehetnek majd az azért felelős ingatlangazdálkodó cég. Donald Trump juniorral jót beszélgetett, a zongorázással pedig még
márc. 2
7:33
Van még értelme hagyományos porszívót venni? (Forbes)
Mit tud egy modern, dizájnos, ám mégis hagyományos porszívó? Van még értelme ilyet venni? Teszteltük és bemutatjuk a piacon elérhető csúcskategóriás darabot.
márc. 2
7:39
Ha már hal, legyen neveletlen és jóárasított (Haszon.hu)
Egy friss uniós felmérés szerint egyre kevesebb európai fogyaszt halat, és ha mégis vásárolnak, akkor is inkább az olcsóbb, fagyasztott vagy konzervált változatokat részesítik előnyben. Magyarországon nőtt ugyan a halfogyasztás az elmúlt években, de még így is az uniós rangsor végén kullogunk. Az Európai Bizottság által végzett Eurobarométe
márc. 2
8:03
Helyreigazítás (Portfolio)
A 2025. február 21. napjának 14:12 órakor közzétett " Több tucat magyart téveszthettek meg olajkutas befektésekkel, feljelentést tett az MNB" című cikkünkben valótlanul állítottuk azt, hogy az OMR OIL LLC több tucat magyart téveszthetett meg.
márc. 2
8:15
Ez a húzás nagyon bejött Trumpnak (Médiapiac)
Trunk Tomi, a Dablty új generációs tanácsadó a Médiapiacnak adott exkluzív interjújában rávilágított arra, hogyan befolyásolják a trendeket a nagy médiatémák, a sztárok döntései és a digitális platformok. Még a politikát is, hiszen Trump is profitált ebből.
márc. 2
8:21
Kriptopénzügyek - 80 000 dollár alatt a bitcoin árfolyam (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Kriptopénzügyek | piaci zanza A Banco Nacional (BN), Costa Rica legnagyobb kereskedelmi bankja és Közép-Amerika egyik legjelentősebb pénzinté
márc. 2
8:21
A Paks II. projekt is bemutatkozott az Indonéziában tartott szemináriumon (ProfitLine)
Hugyec Attila, a Paks II. Atomerőmű Zrt. nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője is részt vett a modern nukleáris technológiákról és az atomerőmű építés társadalmi-gazdasági hatásairól 2025. február 26-án rendezett nemzetközi szemináriumon, amelyet az indonéziai Bandungban tartottak. A PLN Nusantara Power, a vezető indonéz energetikai vállalat é
márc. 2
8:21
Kiszámolták: ennyibe kerül Európának, ha meg akarja védeni magát az oroszoktól – galaktikus összeg (vg.hu)
Alaphangon évi 250 milliárd euróba kerülne alaphangon az Európai Unió tagállamainak, ha fel akarnának valóban készülni az oroszok elleni harcra.
márc. 2
8:33
Veszélyes párosítások: szobanövények, amik nem férnek meg (Agrofórum)
A háztartásokban általában több mint 5-10, de sokszor 20 különböző típusú szobanövényt is tartanak. Fontos azonban, hogy mindig csak olyan növényeket neveljünk együtt, amelyek nemcsak esztétikailag mutatnak jól egymás mellett, de elősegítik egymás növekedését is.
márc. 2
8:33
A mezőgazdaság és a biodiverzitás együtt élhet – de hogyan? (Agrárágazat)
A Fao szerint az agrár-élelmiszer rendszerek átalakítása nélkül nem érhetők el a globális biodiverzitási célok, így a mezőgazdaság kulcsszerepet kap.
márc. 2
8:33
Új! Magyar termék a világ biotérképén (Mezőhír)
A Biofach 2025 kiállítás magyar újdonságai, a kékbúza és a hazai rizs, új fejezetet nyithatnak a mezőgazdasági innovációban.
márc. 2
8:33
A mosás vagy a csomagolás a hunyó? (Transpack)
Gondolta volna – úgy tűnik, hogy a mikroműanyagok vonatkozásában a mosás nagyobb szennyező, mint a csomagolás.
márc. 2
8:33
Fuhrmann Ff 18.000 – nem sajnálták az anyagot belőle (GépMax)
A Fuhrmann felépítményelemek igen népszerűek, hiszen más pótkocsigyártók is alkalmazzák acélszerkezeti elemeiket.
márc. 2
8:33
Hol bukkanhatnak fel a Nav revizorai a tavasz első napjaiban? (Üzletem)
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a március 3-án kezdődő héten.
márc. 2
8:39
Nincs megállás: tovább száguldanak felfelé a hitelösszegek (vg.hu)
Az ingatlanárak törtetnek, a hitelösszegek emelkednek.
márc. 2
8:51
Ritkán látni akkora tőzsdei árrobbanást, mint amit a Rolls-Royce produkált (Telex)
A Rolls-Royce nem az azonos nevű autók gyártója, hanem a világ egyik legnagyobb védelmi cége, a repülőgép- és a nukleáris ipar vezető szereplője.
márc. 2
8:51
Az élelmiszer harmada eltűnne vagy megfizethetetlen lenne enélkül (Agrárszektor)
A darázscincér lett idén az év beporzója a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület szavazásán. A szervezet célja a szavazással az, hogy ráébressze a társadalmat: beporzók nélkül sivárabb lenne az életünk.
márc. 2
8:57
A talaj megfelelő előkészítése elengedhetetlen – és itt minden gép rendelkezésre áll hozzá (Agroinform)
Gyomfésűk, kultivátorok, lazítók, kombinátorok és sok más gép az Agroinform.hu Piacterén.
márc. 2
8:57
Nem számítanak olcsóbb árakra a nagyvállalatok (MMonline)
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai ugyan nem változtak januárhoz képest, de az üzleti szféra várakozásai kicsivel derűlátóbbak lettek. A GKI konjunktúra index ezzel felfelé mozdult januári, 19 havi mélypontjáról. A cégek foglalkoztatási szándékai javultak valamelyest az előző
márc. 2
9:03
Oscar-díj: Demi Moore és Mikey Madison csatája várható, de magyar jelölt is van (vg.hu)
A többórás ceremónián a díjátadó művészek között lesz Hollywood krémje.
márc. 2
9:09
Inog von der Leyen Mercosur-megállapodása (vg.hu)
Javier Milei argentin elnök inkább az Egyesült Államokat választja.
márc. 2
9:09
Tanulságos – Szabados Ági ezért jár pszichológushoz – „A szorongásból eljutottam oda, hogy ezt ki mertem mondani…” (Médiapiac)
Szabados Ágnes, az RTL Reggeli műsorvezetője a Médiapiacnak adott interjújában mesélt szakmai pályájáról, a televíziózás kihívásairól és az olvasás iránti elhivatottságáról.

Keresés