2025. március 4. kedd

márc. 4
5:27
Egy sikeres kkv víziója mögött meghatározó tényező az (alapító) tulajdonos személyes jövőképe (KKV Magazin)
Stephen R. Covey legnépszerűbb könyvében, A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokásában az egyik szokás szerint gondolatban minden tevékenységünkhöz és lényegében az életünkhöz is a vágyott végkifejlet felől közelítsünk. Ez a megállapítás nemcsak az emberekre, de a vállalkozásokra is igaz. Azok az aktívan közreműködő tulajdonosok, akik tudatosan épít
márc. 4
5:27
A 6 legegészségesebb desszert, aminek még a dietetikusok is zöld utat adnak (Magyar Mezőgazdaság)
Míg a hagyományos édességek többsége nem mondható vércukorbarátnak, az alábbi finomságok nem fognak nagy kiugrást okozni a vércukorszintedben.
márc. 4
5:27
Brüsszel lecsap a kriptovalutákra? Itt az EU legfrissebb helyzetjelentése (Fintech)
A XXI. század elején új szereplők jelentek meg a pénzügyi színtéren: a kriptovaluták. Megjelenésüket a hagyományos pénzügyi világ kétkedéssel és fenntartásokkal fogadta. A kétségek és fenntartások azonban nem tudták megállítani a kriptopiac dinamikus fejlődését. Az Unió hatóságai figyelemmel kísérik, és mindinkább szabályozni próbálják ezt a piacot
márc. 4
5:27
Az autósport elitjében: Forma–1-es csapatnál gyakornok a Széchenyi István Egyetem járműmérnök-hallgatója (Helló Sajtó!)
A Sauber Forma–1-es csapat projektmenedzser-gyakornokaként az első felfüggesztés projektjein dolgozik Szakonyi Anna, aki a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen megszerzett diplomáját követően járműmérnöknek tanul a győri Széchenyi István Egyetemen.
márc. 4
5:27
Az atomhulladék hozhat áttörést az energiatermelésben (ICT Global)
Amerikai kutatók jelentős mérföldkövet értek el az energiatárolás területén. Egy olyan nukleáris akkumulátort sikerült kifejleszteniük, amely képes az atomhulladékot elektromos árammá alakítani.
márc. 4
5:51
Háromszoros áramárat ígérnek a napelemtulajdonos háztartásoknak (Piac és Profit)
A PentaSun Kft. és a POWEX Kft. együttműködésében 2025. március 1-jén elindult Magyarország egyik legjelentősebb megújuló energiaforrásokat érintő innovációja: az új elszámolási rendszer, amely akár háromszoros bevételnövekedést is eredményezhet a napelemes rendszert üzemeltető háztartások számára.
márc. 4
5:51
Magyar talaj lett az Év Világtalaja 2025-ben! (Agroinform)
A 2025-ös Év Világtalaja címet a SOE-ERTI Püspökladányi Kísérleti Állomás és Arborétum területén található réti talaj nyerte el.
márc. 4
5:51
Ismét nagyot szakított Warren Buffett cége (Azenpenzem)
Jól megy a világ leghíresebb befektetőjének, Warren Buffett cégének, pedig már jó ideje csak csökkenti a részvények súlyát a portfóliójában. A Berkshire Hathaway éves jelentését elemezve más érdekességekre is lelhetünk.
márc. 4
5:57
A globális felmelegedés beláthatatlan következménye: veszélyben a szélenergia (NRGreport)
Még a szélsebesség kismértékű csökkenése is elképesztő mértékben befolyásolhatja az energiatermelést a kutatók szerint.
márc. 4
5:57
A marketing társadalmi hatása és felelőssége: sokrétű szakmai diskurzus indult el a Magyar Marketing Szövetség eseményén (Márkamonitor)
A Zwack Füves Bár adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, amely a marketing társadalmi hatásait és felelősségét helyezte középpontba. Az esemény célja az volt, hogy a szakma elismert szereplői összegyűljenek, megosszák dilemmáikat, és megvitassák a marketing jövőjére vonatkozó lehetőségeket.
márc. 4
5:57
A hazai cégek négyötöde emel bért az első félévben (Mínuszos)
Manpower: A munkáltatók 78 százaléka tervezett béremelést végrehajtani 2025 első félévére, ám 31 százalékuk csupán öt százalék alatti mértékben kívánja növelni a fizetéseket. A kiegészítő juttatásokat tekintve ugyanakkor a cégek kétharmada nem tervez emelést az időszak során. A Manpower több mint 300 hazai munkáltató válaszát összegző kutatása szer
márc. 4
5:57
Pgpr-baktériumok a palántanevelésben 2. rész (Mezőhír)
A kezelések átlagosan 13%-kal javítottak a növények vitalitásán…
márc. 4
5:57
A Rapid száraz talajon is jól dolgozik (Agrárágazat)
Tetszett még a pontos vetési mélység és hogy egy menetben megvolt a talajművelés, vetés és visszatömörítés is.
márc. 4
5:57
A függetlenek közt még ma is Pintér Béláék a csúcs, ők lényegében az egyetlen életképes társulat (Forbes)
Pártot azért nem alapítanak, de kreatív, energikus közösséget igen – a 2. kerületi női vezetőket és alkotókat Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház alapítója és vezetője szervezte egy csapatba.
márc. 4
5:57
Új nyelvekkel bővült a Kréta nyelvtanulási modulja (Szakmát Szerzek)
Február közepétől a Kréta Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) kínálata tovább bővült, így már a spanyol, a francia, valamint a magyar, mint idegen nyelv is elérhető. A modul továbbra is díjmentesen használható minden általános és középiskolás diák, valamint pedagógus számára a magyar köznevelés és szakképzés keretein belül. Miholics Zoltán, az IFM
márc. 4
5:57
Mennyit ér egy friss diploma? – Bruttó 700 ezer forintos kezdő fizetés már szinte alap (Digital Hungary)
A friss diplomások soha nem látott ütemben szállnak versenybe a legjobb állásokért, miközben bérigényeik is egyre merészebbek. A WHC Csoport szakértői elemzése szerint a logisztika, a pénzügy, az építőipar és az informatika területén már nem ritka a bruttó 700 ezer forintos kezdő fizetés, sőt, olyan eset is előfordul, hogy a pályakezdők többet kérn
márc. 4
5:57
Magyar kutatók közreműködésével készült el az európai talajok sótartalomtérképe (Helló Sajtó!)
Magyar kutatók közreműködésével készült el az európai talajok sótartalomtérképe, amely a fenntartható talajgazdálkodást és élelmiszer-biztonságot segíti. A kutatás során elemzett 20 ezer talajminta alapján a talajok sótartalmának eloszlása és a másodlagos szikesedés veszélyei is feltérképezésre kerültek.
márc. 4
6:03
Macska és veteményeskert: így védjük meg a kertet! (Agrofórum)
Ki ne ismerné azt a kellemetlen problémát, amikor a veteményeskert igazi macska-toaletté alakul, és ott bosszankodunk miatta? A kert macskák elleni védelme több megoldást igényel, mivel az egyes módszerek külön-külön nem mindig biztosítanak tartós eredményt. Íme néhány hatékony stratégia, melyet bevethetünk.
márc. 4
6:09
Új csúcstelefonokat jelentett be a Xiaomi (MMonline)
A Xiaomi Corporation egy exkluzív bemutató eseményen Barcelonában jelentette be legújabb csúcskategóriás okostelefon-sorozata, a Xiaomi 15 érkezését. A készülékeket a legmagasabb szintű professzionális képi megoldásokat kínáló csúcsmodellként pozicionálják, amely lehetővé teszi a felhasználók számára világszerte, hogy lenyűgöző fényképeket és videó
márc. 4
6:21
Felpörgött a lakossági hitelezés, de nagyot nőttek a megtakarítások is tavaly az Ersténél (ProfitLine)
Elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően javuló eredményprofillal zárta a tavalyi évet az Erste. A hitel- és kötvényállomány 2024-ben újra emelkedett, az új kihelyezés a lakossági hiteleknél a másfélszeresére nőtt, míg a cégek esetében 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A befektetett és kezelt vagyo
márc. 4
6:21
Nagy Márton pezsgőt bonthat: Varga Mihály érkezésével végre a növekedésre is figyelhet a jegybank (vg.hu)
Új fejezet kezdődhet március 4. után a kormány és a jegybank viszonyában, miután hivatalosan átveszi a stafétabotot Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter.
márc. 4
6:21
Hajós András: nem én leszek a sírdogáló idős hölgy a műsorban (Médiapiac)
Március 16-án a hetedik évaddal rukkol elő a tv2 szuperprodukciója, A Nagy Duett. A népszerű zenei műsor 2011 óta műsoron van, a covid óta azonban szünetelt. Az énekesek és hírességek párokat alkotva mutatják meg a nézőknek, hogy mire képesek. A két műsorvezető Liptai Claudia és Till Attila lesz, a zsűri pedig ezúttal négy tagúra bővül: Kasza Tibor
márc. 4
6:27
Két százalékos reálbéremelkedés lehet az idén (Piac és Profit)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt 2025-ös béremelési szándékaikról. A kérdőívet 1408 cég töltötte ki, ebből 1321 adott választ a bérekre vonatkozó kérdésünkre. A megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6 százalékkal (létszámmal súlyozva 6,3 százalékkal) tervezik emelni a bérek
márc. 4
6:27
A szomszédba költözött a KuCoin (Kripto Akadémia)
A szomszédos Ausztriában hozta létre európai központját a Kucoin. A 2017 óta működő tőzsde ugyancsak itt folyamodott engedélyért, hogy teljes körűen szabályozott kriptoeszköz-szolgáltatóként működhessen az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség területén. A KuCoin EU bécsi irodája mellett a stabil és kiszámítható szabályozási környezet, valami
márc. 4
6:27
Nem minden munkáltató hajlandó fenntartani a fizetések reálértékét (HR Portál)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt 2025-ös béremelési szándékaikról. A megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6%-kal (létszámmal súlyozva 6,3%-kal) tervezik emelni a béreket idén, ami 4,5% körüli várható infláció mellett 2%-os átlagos reálbérnövekedést jelent ebben a körben.
márc. 4
6:27
A szív ihlette hullámfogó bója tiszta villamos energiává alakítja az óceán mozgását (NRGreport)
Az óceáni hullámenergia hatalmas lehetőséget rejt.
márc. 4
6:27
Szinetár Miklós bejelentette a Halhatatlanok Társulatába idén jelöltek névsorát (Márkamonitor)
Szinetár Miklós, a Halhatatlanok Társulatának kuratóriumi elnöke az Atv Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. A kuratóriumi elnök bejelentette a Halhatatlanok Társulatába idén jelöltek névsorát.   Színészek: Bezerédi Zoltán, Hirtling István, Reviczky Gábor, Ujlaki Dénes Színésznők: Drahota Andrea, Kiss Mari, Kováts Adél, Takács Katalin Operaé
márc. 4
6:27
A Soós Tészta Kft. megbízható minőséget nyújt (KKV Magazin)
A Soós Tészta Kft. több mint 40 éve nyújt kiváló minőségű tésztákat a vásárlók számára, és a Kmé-védjegyet 26 termékük kapta meg.
márc. 4
6:27
Gyártási kapacitásnövelés a Protolabsnál – végponttól végpontig (newtechnology.hu)
Az új képességek az egyedi prototípusgyártástól a teljes körű gyártásig terjednek – jelent meg a DesigNews-ban Rob Spiegel írásában. A Protolabs mérnökei együttműködnek az ügyfelekkel a CAD-modellek optimalizálása és az
márc. 4
6:27
Figyelem, szerdától új eGn, új kódtár jön a Nébihnél! (Agrárágazat)
Friss agrotechnikai műveleti kódtárral március 5-ől elérhető az új elektronikus Gazdálkodási Napló (Egn), írja a Nébih.
márc. 4
6:27
New Holland gépekkel könnyedén kihasználható a precíziós technológia – gazdariport (GépMax)
A New Holland számára a legfontosabb, hogy a gazdálkodók 100%-ban az agronómiai teendőkre tudjanak koncentrálni.
márc. 4
6:27
Méhanyák mesterséges termékenyítése VI. – Időzített anyanevelés 2. (Magyar Mezőgazdaság)
A megfelelő minőségű anyák nevelése minden méhészeti törekvés sarokköve. Pozitív haszna a mézelőméh tenyésztésére és a méztermelésre egyaránt jelentős.
márc. 4
6:27
Nem mindent fed a szerződésminta: az MI-fejlesztési és -szolgáltatási szerződések sajátosságai (ICT Global)
Az MI-fejlesztési és -szolgáltatási szerződések sokkal összetettebbek, mint a hagyományos szoftvermegállapodások. Az adatminőség, az etikai szempontok, a felelősségmegosztás és az új szabályozások figyelembevétele új szempontot hoz a szerződéskötési gyakorlatba – ehhez pedig nincs egy mindenre ráhúzható sablon. Mi a megoldás?
márc. 4
6:27
Utánajártunk, mennyire fontos az állatjólét ma Magyarországon (Agrárszektor)
A madárinfluenza, az elszálló árak és a háború is nehezítette az elmúlt években az állattenyésztők életét Magyarországon, ennek ellenére nem kilátástalan a helyzet a szektorban. Olyannyira nem, hogy az állatjólét is egyre nagyobb figyelmet kap, a gazdálkodók egyértelműen nyitnak efelé. A támogatások pedig újabb és újabb lehetőséget kínálhatnak arra
márc. 4
6:33
Minden rekord megdőlt az egészségpénztáraknál (Bank360 blog)
Rekordot döntött a taglétszám, a befizetés és a kifizetett összeg is a hazai egészség- és önsegélyező pénztáraknál. Még mindig gyógyszerre és magánorvosra költenek a legtöbbet a tagok, de a lakáshitelek törlesztése is felfutóban van.
márc. 4
6:33
Itt az újabb banki díjemelés! Kaphatunk-e kedvezményt? (Haszon.hu)
Már csak két bank nem jelentette be, hogy emeli díjait, amire a tavalyi 3,7 százalékos infláció alapján jogosult a szektor. Várhatóan itt sem ússzák meg a drágulást az ügyfelek. Vannak azonban díjkedvezmények, amelyeket a BiztosDöntés.hu portál gyűjtött össze. Közben Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is megszólalt. A lakossági ügyfelek
márc. 4
6:39
Trump kedden élesíti a Kanadára és Mexikóra kivetett vámokat, zuhannak a tőzsdék (Telex)
Kanada már be is jelentette, hogy ők is vámokkal vágnak vissza.
márc. 4
6:51
Itt vannak a javaslatok az EU-s fenntarthatósági szabályok módosítására (Adózóna)
Bemutatták az Európai Bizottság javaslatát, amely drasztikusan átrajzolná a fenntarthatósággal kapcsolatos európai uniós kötelezettségeket – várhatóan később és jóval kevesebben lesznek érintettek.
márc. 4
6:51
2024-ben újra növekedett az Alteo árbevétele és Ebitda-ja (ProfitLine)
2024-ben 7 százalékkal emelkedett az Alteo árbevétele a kiemelkedően sikeres 2023-as üzleti évhez képest is, Ebitda-ja pedig 19,7 milliárd forint lett, ami kismértékben meghaladja az egy évvel korábbi értéket. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzett vállalat eredményeiben a diverzifikált portfolió mellett fontos szerepet játsz
márc. 4
6:51
Megérkezett a feketeleves a magyar dolgozóknak: alig akarják emelni a béreket (Portfolio)
A GKI által megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6%-kal tervezik emelni a béreket idén, ami az általuk 4,5% körülire várt infláció mellett 2%-os átlagos reálbérnövekedést jelent ebben a körben.
márc. 4
6:51
Az Egyesült Államok szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt (vg.hu)
Az amerikai adminisztráció minden Ukrajnának nyújtott segélyt szüneteltet. A lépés azután történt, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken nyilvánosan összecsapott Zelenszkijjel az Ovális Irodában.
márc. 4
6:51
Új rekordokat és díjakat hozott a február a magyar tőkepiacon (Helló Sajtó!)
A lendületes évkezdést követően a BUX-index februárban is folytatta erősödését, amelynek nyomán újabb rekordértéken, 87 146,6 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde elsődleges részvénymutatója, 1,93 százalékos növekedést elérve januárhoz képest. Az azonnali részvénypiac forgalma hasonlóan alakult, mint az előző hónap, 415,7 milliárd forintot tett ki,
márc. 4
6:57
Fel lehet tenni a forintnak a kérdést (Privátbankár)
Az euró 400 forint alól indítja a keddi kereskedést.
márc. 4
6:57
Aktív, tudatos öregedés mint lehetőség és válasz az ageizmusra (Márkamonitor)
A magyar társadalom egyre öregszik és nincs felkészülve erre a folyamatra. Az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40 százalékot, többségük azonban nem tudja, hogyan maradjon aktív a nyugdíjaskor előtt és azután is, és hogyan öregedjen egészségesen. A magyarok kétharmada szerint az egészségügyi problémák az idősödés óhatatlan velejárói. Az
márc. 4
6:57
Vámhaború: gyors Kínai válasz jött Trump lépésere (vg.hu)
A három ország esetében az a nagy mennyiségben csempészett fentanil kábítószer a büntetővámok oka.
márc. 4
6:57
Fontos dolog derült ki a hazai cégekről (MMonline)
Az idei év első félévére a munkáltatók 78 százaléka tervezett béremelést végrehajtani, ám 31 százalékuk csupán 5 százalék alatti mértékben kívánja növelni a fizetéseket. A kiegészítő juttatásokat tekintve ugyanakkor a cégek kétharmada nem tervez emelést az időszak során – derül ki a Manpower Magyarország Fizetési és Foglalkoztatási Trendek címmel m
márc. 4
6:57
A Seco merész fenntarthatósági kezdeményezésekkel indítja a 2025-ös évet (newtechnology.hu)
A Seco célja, hogy a gyártást gyorssá, egyszerűvé és fenntarthatóvá tegye, és 2025-ben a vállalat számos fontos kezdeményezést indít, hogy támogassa az ügyfeleket a környezeti lábnyomuk csökkentésében és a felelős
márc. 4
6:59
Ötven év után kerül elő ifjabb Pieter Brueghel 50 éve ellopott képe (vg.hu)
A festményt 1974-ben lopták el a gdanski nemzeti múzeumból. A lopást akkor véletlenül vették észre, amikor egy takarító a képet leverte a falról. A keret eltört és úgy figyeltek fel arra, hogy az eredeti festményt egy egyszerű replikával helyettesítették.
márc. 4
7:03
Forint kontra euró: a határ alatt az árfolyam (Menedzsment Fórum)
Az euró 400 forint alatt maradt.
márc. 4
7:03
Vámháború: gyors Kínai válasz jött Trump lépésére (vg.hu)
Fokozódik a kereskedelmi háború a világ két legnagyobb gazdasága között.

Keresés