Március 15-én lezárult a téli üzem a Magyar Közútnál, de a szakemberek még március végéig készenlétben tartanak gépeket a síkosságmentesítéshez. A tavaszi időszakban azonban a melegaszfalt keverő telepek újranyitása után fókuszba kerülnek a lokális burkolatjavítások - írja a Magyar Közút a Facebookon.
A karbonkreditek kereskedelme során felhasználható, távérzékelésen alapuló szén-dioxid-elnyelőképességet kalkuláló rendszert fejleszt a Szegedi Tudományegyetem (Szte) és a Moon42 Rdi Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfih) támogatásával - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatóság az Mti-t.
Az orosz pénzügyminisztérium kedden bejelentette, hogy újraéleszti az állami vagyonok privatizációs terveit, és 2026-ban hét nagyvállalatban kíván részesedést értékesíteni, akár 300 milliárd rubelt bevonva a szövetségi költségvetésbe.
A nyári időszámítás éjszakáján elvesztett egy óra jelentéktelen változásnak tűnhet, azonban a Samsung kutatása – amely több mint 40 európai ország Samsung Health felhasználóinak alvási szokásait vizsgálta – kimutatta, hogy az óraátállítás akár hetekre is felboríthatja az alvási ritmust, különösen a fiatalabb korosztály esetében. A vállalat – az alv
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő adatai szerint több alapvető élelmiszertermék ára csökkent hétfőtől az árrésstop bevezetésének következtében. A GVH már 2023-ban rámutatott, hogy korábban is tetten érhető volt az úgynevezett profit-hajtotta infláció Magyarországon, amikor az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői
Vörösvércse-költőládákat helyezett zuglói nagyfeszültségű oszlopokra az E.ON Hungária Csoport a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakembereivel együttműködve.
A német Bundestag megszavazta az adósságfék-szabályozás reformját, amelyet az SPD, a CDU/CSU és a Zöldek közösen támogattak – számolt be a Handelsblatt.
A kormány igyekszik minden csepp előnyt kifacsarni az árrésstoppos intézkedésből. Sajtótájékoztatón, közösségi oldalon is nyomatják a propagandát. A gazdasági miniszter pedig megígérte, hogy az online Árfigyelőbe feltöltik a március 13-i listát, és ehhez lehet minden nap hasonlítani a termékek ármozgását.
Idén 15 éves lett az Adengo. De hiába változott nagyot a világ ezalatt a másfél évtized alatt, a készítmény még mindig megbízhatóan teljesíteni tudja mindenkori feladatát: a gyomok korai kiiktatását.
A Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak a lakóingatlan-tulajdonosok.
Ismét új történelmi csúcsra ugrott az arany árfolyama, a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság és a közel-keleti feszültségek fokozzák a biztonságos menedék iránti keresletet.
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy hogyan lehetne a befagyasztott orosz vagyontárgyakat elkobozni, hogy ebből a forrásból fedezzék a védelmi kiadásokat.
A kertbarátok zöme már túl van a metszésen, de mi még teszünk egy kísérletet arra, hogy megtámogassuk nézőinket néhány hasznos szakmai tanáccsal ami a koronaalakítást, ültetést illeti...
Az érettségi vizsga az egyik legfontosabb mérföldkő a diákok életében. Ha te is végzős vagy, akkor biztosan benned is rengeteg kérdés merült fel az írásbeli érettségi vizsgákkal kapcsolatban is. Ebben a cikkben összeszedtük a legfontosabb infókat, hogy mindenre felkészülhess!
Az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, a hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent – számolt be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
500 milliárd eurós infrastrukturális alapot akar létrehozni a múlt havi választások után koalíció megalakításáról tárgyalásokat folytató Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), és ehhez enyhíteni akarják az alkotmányban rögzített hitelfelvételi korlátokat, ami lehetővé tenné a
Februárban stagnáltak a bérleti díjak, Budapesten pedig minimálisan csökkentek januárhoz képest, miközben a kínálat éves összevetésben 26 százalékkal bővült, és március közepén már 17,8 ezer kiadó lakásból válogathatnak a bérlők. – ez derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből. Februárban országosan csupán 0,2 százalékkal nőttek a bérl
Csodálkozva figyelik az elemzők, hogy az OPEC+ országai kiengedik a kezükből az olajkitermelés korlátozását, ami a nyersanyag árának csökkenéséhez vezet. Ez lyukat üthet állami költségvetéseiken.
A januárban hatályba lépett új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét, és létrehozta az úgynevezett vevői jogot. Január óta azonban nagy vita övezte annak a kérdését, hogy a vevői jog bejegyezhető-e banki finanszírozással érintett – és ezáltal elidegen
Házilag komposztálható biopolimer alapú csomagolóanyagot fejleszt a Q-Automotive Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
A tavaszi metszés még április elejéig tart bizonyos kultúrák esetében, de többnyire lezajlottak az ilyen jellegű munkálatok. Néhány hasznos faápolási tanáccsal azonban szeretnénk megtámogatni a faápolás, -gondozás folyamatait.
A kedvező európai részvénypiaci hangulatban egész jól teljesített a magyar tőzsde, a BUX index végül fél százalékkal került feljebb. A hazai blue chipek a Magyar Telekom kivételével emelkedtek, az utolsó percekben fordult csak le a cég árfolyama.
Az AI-verseny eddig főként az amerikai dominanciáról szólt, olyan óriásokkal, mint az OpenAI, a Google, vagy a Meta. Azonban 2024 végére egy új szereplő robbant be a piacra, amely azóta is lázban tartja az iparágat. A kínai DeepSeek néhány hónap alatt a semmiből vált az egyik legnagyobb AI hatalommá, amivel nemcsak az iparágat, hanem a
A podcast itt hallgatható meg: A Grantis pénzügyi podcastjeit és videóit nem csak itt a blogon, hanem Youtube-on Spotify-on vagy a nagyobb podcast platformokon is hallgathatod! A pénzügyi podcast legfontosabb gondolatait itt foglaltuk össze:
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta a QProtection Protect Zrt.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A pénzügyi felügyelet a társasággal és a magánszeméllyel szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint több mint száz természetes személy és cég részére végeztek
Donatella Versace távozik a Versace kreatív igazgatói posztjáról, helyét a Prada csoporthoz tartozó Miu Miu korábbi kreatív vezetője, Dario Vitale veszi át, ezzel erősítve a pletykákat arról, hogy a Prada felvásárolhatja a Versace-et. Orbók Ilona luxusipari szakértőt a Portfolio Checklistben kérdeztük a kialakult helyzet hátteréről.
A K&H Bank 2022 óta immár harmadik alkalommal nyerte el a „Magyarország legjobb digitális bankja” díjat, melyet a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a szaklap a bank digitális innováció iránti elkötelezettségét és ügyfélközpontú banki megoldásait emeli ki. A K&H Csoport korábban kétszer is el
Az adathiány jelenti a legnagyobb akadályt abban, hogy a magyar vállalatok személyre szabott ajánlatokat nyújtsanak ügyfeleiknek – mutat rá az EY 50 hazai marketing és értékesítési vezető megkérdezésével készült tanulmánya. A vevők elégedettségére a vezetőségnek fokozott figyelmet kell fordítania, hiszen az jelentősen befolyásolja az üzleti teljesí
A Trump-adminisztráció először ismerte el hivatalosan, hogy közel 25 ezer nemrég felvett közalkalmazottat bocsátott el. Egy bírósági döntés után, amely jogellenesnek minősítette az elbocsátásokat, a szövetségi ügynökségek most azon dolgoznak, hogy visszavegyék az érintett munkavállalókat - számolt be a Reuters.
A kormány mindent megtesz a családok, idősek anyagi biztonságáért, védelméért, nem engedi meg, hogy a kereskedelmi láncok elvegyék az emberek pénzét, mert extraprofitot szeretnének maguknak - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden a TV2 Mokka című műsorában.
Rutinos sofőrök milliói közlekednek a magyar utakon, azonban a hosszú, vezetéssel eltöltött évek során sokan elfelejtik, melyik KRESZ-tábla mit jelent, hogyan kell szabályosan parkolni, kanyarodni vagy éppen mikor szabad dudálni. Ha úgy érzed, gyakorlott sofőr vagy és sokat tudsz a vezetés világáról, a Pénzcentrum mai kvíze csak rád vár: válaszold
A Pest vármegyei Törtel településen található, nagyjából 1650 egyedet számláló tömőlúd telepen a megemelkedett elhullás és a jellegzetes idegrendszeri tünetek adtak okot a betegség gyanújára. Ezt a Nébih laboratóriuma igazolta a vírus H5N1 altípusának, elhullott állatokból történő kimutatásával.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egységgel, valamint a Kislépték Egyesülettel együttműködve szakmai rendezvényt szervez március 26-án Dunaharasztiban a NAK Oktatóközpontjában.
Az alkotások műfaji sokszínűségét jelzi, hogy közöttük egyaránt megtalálhatók klasszikus monográfiák, az oktatáshoz szorosan kapcsolódó szakmai könyvek, illetve tanulmánykötetek, amelyek a jogtörténeti témáktól a hatályos jog bemutatásán és elemzésén át a jövőbe mutató tudományos kutatások ismertetéséig számos témát lefednek.
A mai napon Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Haim Katz izraeli turisztikai minisztert. A megbeszélésen részt vett Könnyid László, az MTÜ elnök-vezérigazgatója is. A találkozó fő témáját a magyar-izraeli turisztikai kapcsolatok további erősítése, a közvetlen légi összeköttetés bővítése és a tu