A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói egy budapesti üzletben számos, az országba engedély nélkül behozott kémeszközt foglaltak le néhány nappal ezelőtt - közölte a hivatal hétfőn.
Folytatódik az Rtl népszerű bűnügyi vígjátéka, A renitens. Az új évadban Gáspár Kata most először játszik együtt színész szüleivel, Bánsági Ildikóval és Gáspár Sándorral. A vadonatúj évad első két epizódja március 27-től már elérhető az Rtl+ Premium előfizetői számára. Új évaddal tér vissza Somos Renáta, azaz Reni (Gáspár Kata) története. A takar
A magyarországi munkavállalók 53 százaléka kapott saját bevallása szerint fizetésemelést 2024-ben. Ez alacsonyabb arány a 2023-asnál (61 százalék), de meghaladja a 2022-est (44 százalék). A megkérdezettek idén optimistábbak: míg tavaly a válaszadók 74 százalék, addig idén már 81 százaléka számít valamilyen formában fizetési csomagjának bővülésére,
Egy nemzetközi kutatócsoport láthatóvá tette azt a rendkívül gyorsan lezajló folyamatot, amelynek során az Uv-fény módosítja a komplex molekulák szerkezetét. A kutatás magyarázatot adhat bizonyos gyógyszerek működésére, és arra, hogy miért válnak egyes bőrmolekulák karcinogénné az Uv-sugárzás hatására.
A 2024-es globális gabonatermelést 2842 millió tonnára módosították, ami a növekedés ellenére még mindig 14,4 millió tonnával elmarad a 2023-as értéktől. A kiigazítás főként az iráni búzára vonatkozó hivatalos adatok emelkedésével magyarázható. Emellett a 2024/25. évi globális rizstermelésre vonatkozó előrejelzés is növekedett, 543 millió tonnás cs
A jelenkor véleményvezérei a márkanagykövetnek is tekinthető influencerek, akik az ismertségükre építenek pénzügyi modellt. De miért éppen az online média arcaitól várjuk, hogy az élet bizonyos kérdéseiben - legyen az egészséges életmód, gyereknevelés vagy akár az öltözködés - eligazítsanak bennünket? - teszi fel a kérdést az NMHH Podcast gyermekek
A német belpolitikában és nemzetközi energetikai színtéren is egyre több találgatás lát napvilágot az Északi Áramlat gázvezetékek jövőjével, valamint az amerikai–orosz energetikai közeledéssel kapcsolatban. Robert Habeck leköszönő német zöld párti miniszter ugyanakkor határozottan kiáll amellett, hogy az Északi Áramlatot nem szabad újranyitni. A po
A Velencei-tó természetes és mesterséges vízpótlásán is dolgozunk, a vízszint csütörtök reggel 118 centiméter volt, ami azonban még a 130 centiméteres minimális üzemi vízszint alatt van - mondta a térség fideszes országgyűlési képviselője a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökével közös sajtótájékoztatón.
A norvég Statnett áramszolgáltató vasárnap szabotázsakciót fedezett fel egy használaton kívüli transzformátorállomáson Oslo közelében, amelynek következtében 50-60 tonna olaj szivárgott ki a környezetbe - írja a Reuters.
Hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter a március 15-ei beszédében. Orbán Viktor viszont megadta a híveinek, amit kívántak – még ha ez nagyon veszélyes útra is viszi az országot. Nagy Attila Tibor politikai elemzővel a Klasszis Podcast friss adásában az ünnepi beszédeket és azok rövidebb és hosszabb távú hatásait boncolgatta kollégánk, Litván D
Egyre nagyobb vitát vált ki a Bitcoin közösségen belül, hogy mi legyen a sorsa azoknak a bitcoinoknak, amelyek a jövőben kvantumszámítógépek miatt potenciálisan hozzáférhetővé válhatnak. Jameson Lopp, a Casa nevű kriptotárca cég társalapítója szerint a legjobb döntés az lenne, ha ezeket inkább elégetnék, mintsem hogy hackerek vagy technológiai előn
Folytatódik az RTL bűnügyi vígjáték sorozata, A renitens. Az új évadban Gáspár Kata most először játszik együtt színész szüleivel, Bánsági Ildikóval és Gáspár Sándorral.
Az szja-bevallási tervezetek postázását hétfőn éjfélig kérhetik azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
A bitcoin tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) a leghosszabb heti nettó tőkekiáramlási sorozatukat könyvelték el a tavalyi januári bevezetésük óta, miután Donald Trump amerikai elnök vámintézkedései szélesebb körű menekülést váltottak ki a kockázatosabb eszközökből - jelentette a Bloomberg.
A Ringiernél, illetve a jogelőd kiadóknál töltött több mint harminc év után megkezdi nyugdíjas éveit Gajdos István jelenlegi terjesztési és logisztikai igazgató. 2025. április 1.-jétől feladatait és csapatának vezetését Moharos Andrea marketing vezető veszi át, immár marketing és terjesztési igazgatói pozícióban. Moharos Andrea több mint két évti
Bár a tavaszi napéjegyenlőség csütörtökön lesz, a légkör fénytörő hatása miatt már holnaptól hosszabbak lesznek a nappalok az éjszakáknál. Ez pedig egészen a nyári napfordulóig, június 21-ig lesz így.
A magyar Bitcoin kaszinók egyre népszerűbbek a gyors tranzakciókat, a magánéletet és a játékok széles választékához való hozzáférést kereső játékosok körében. A kriptovaluták decentralizált jellege lehetővé teszi a játékosok számára, hogy a hagyományos online kaszinókhoz képest nagyobb anonimitást és gyorsabb kifizetéseket élvezzenek. Ez vonzóvá te
A piaci körülmények kedvező lehetőséget teremtettek az építtetők és a felújítók számára ebben az évben, az építőanyagok és kivitelezői kapacitások elérhetősége, a kiaknázható támogatási források, a kedvezményes finanszírozási lehetőségek és a várható ártrendek alapján a piacon a legjobb pillanat most van az építkezésre, felújításra az Építési Válla
Folytatódik az RTL népszerű bűnügyi vígjátéka, A renitens. Az új évadban Gáspár Kata most először játszik együtt színész szüleivel, Bánsági Ildikóval és Gáspár Sándorral. A vadonatúj évad első két epizódja március 27-től már elérhető az RTL+ Premium előfizetői számára.
Donald Trump hivatalba lépése óta folyamatos tőkekiáramlás sújtja az amerikai Bitcoin ETF-eket. A hagyományos tőzsdéken elérhető kriptoalapú befektetési termékek 2024 januárjában debütáltak az amerikai piacokon, és az első évük során, idén januárig mintegy 125 milliárd dollárnyi friss tőkét vonzottak magukhoz. Januárban azonban egy eladási hullám v
"Az indokolatlan, profithajhász élelmiszerár-emelés letörése" érdekében életbe lépett a 30 alapvető élelmiszerkategóriát érintő árrésplafon, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság megkezdte az ellenőrzéseket.
Rekordot döntött tavaly a tagok által fizetett tagdíj összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, miközben a befizetések jóval több mint harmada az utolsó negyedévben érkezett a számlákra. A hozamokra szintén nem lehet panasz: hét önkéntes nyugdíjpénztárnál is akadt olyan portfólió, ahol a nettó hozam meghaladta a 20 százalékot 2024-ben.
A kormány által elindított Jedlik Ányos energetikai program célja Magyarország energiafüggetlenségének, energiaszuverenitásának erősítése és a vállalkozások versenyképességének javítása - mondta Steiner Attila az Energiaügyi Minisztérium (Em) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című adásá
Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2024. évi LV. törvény jövedéki szabályozást érintő változásai érintették a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedéki adó visszaigénylésének szabályrendszerét is. Összefoglaltuk a módosításokat.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak), valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) kezdeményezését követően az energiaügyi miniszter az ország teljes területére kihirdette a tartósan vízhiányos időszakot, március 1-jei kezdettel. A tartósan vízhiányos időszakban vízjogi engedély nélkül is lehetőség nyílik az értékmentő
A vállalkozói szektor képviselőivel való szoros kormányzati kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) kötött együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán mondott köszöntőjében.
A mezei pocok gyors szaporodása komoly veszélyt jelent a mezőgazdaságban, a gazdák pedig versenyt futnak az idővel, hogy megfékezzék a kártékony rágcsálót.
Kínában 1,39 millió új személygépkocsit adtak el februárban, 26 százalékkal többet a tavaly februárinál - közölte a kínai személyautó szövetség (China Passenger Car Association - CPCA).
Friedrich Merz leendő német kancellár pénteken bejelentette, hogy megállapodott a Zöldekkel az állami hitelfelvételi szabályok enyhítéséről, ami nagyobb fiskális stimulust biztosítana az ország gazdasága számára. Így a leköszönő parlament ezen a héten jóvá is hagyja azt.
Az orosz katonai hírszerzés állt a tavaly májusban a vilniusi Ikea áruházban történt gyújtogatás mögött, és az ügy egyik gyanúsítottját Lengyelországban vették őrizetbe másokkal együtt, akik hasonló bűncselekményekhez köthetők - közölte hétfőn egy litván főügyész.
A külföldi szereplők gőzhengerként tarolnak a hazai e-kereskedelmi piacon, és adja magát a kérdés, hogy miközben a már bejáratott webshopoknak is egyre nehezebb, ilyen körülmények között milyenek az újonnan belépők esélyei. Erről a Portfolio Pörzse Norbertnél, a 22 országba szállító Vágyaim.hu webáruház alapítójánál érdeklődött, aki az április 2-i
Tavaly a reprodukciós jogokra figyelmet felhívó kampány vitte a prímet, idén pedig a fociban tapasztalható kettős mércét szemléltető projekt nyerte a nemzetközi marketingelemző Creative 100-as toplistáját.
A tiszta közlekedés irányába haladna Európa, és ennek érdekében feláldoznák a belső égésű motorokat, amiket fokozatosan kivezetnének a közlekedésből. A 2025. március 5-én Brüsszelben bemutatott autóipari akcióterv (eredeti nyelven Industrial Action Plan for the European Automotive Sector) részletes ütemtervet vázolt fel az autóipar átalakítására és
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) kiemelt figyelemmel kíséri az árak alakulását, különösen az alapvető élelmiszerek esetében. A hatóság határozottan fellép minden indokolatlan áremeléssel szemben. Az Nkfh ezért a szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalokkal azonnali ellenőrzésbe kezd az árrésre, a készleten tartásra és